Chaumont-sur-Loire

Nászutunk második megállója már a Loire partján található, Chaumont-sur-Loire ugyanis eredetileg egy jellegzetes folyami ellenőrzőpontból nőtte ki magát. A Loire elég hosszú, hajózható, gazdaságilag nem elhanyagolható területeket köt össze, így mindig is jövedelmező üzletnek számított rajta a vámszedés. Chaumont várát 1000 körül építette I. Ottó blois-i gróf határvédelmi célból, illetve a folyó forgalmának ellenőrzése végett. 1054-ben házasság útján a d’Amboise család birtokába került, majd az övék maradt majdnem öt évszázadon át. A család és a király kapcsolata nem mindig volt ideális: 1456-ban például XI. Lajos földig romboltatta az erődítményt. Jó ötven év múlva viszont Georges d’Amboise bíboros XII. Lajos közeli tanácsadójának számított. Az egyházfi nevéhez köthetőek a mostani reneszánsz várkastély kiépítéséhez vezető első munkálatok is. A királyi kegy később is rávetült a családra, ugyanis az unokaöcs, II. Charles d’Amboise például Lombardia katonai kormányzója lett, és mellesleg Leonardo da Vinci első francia megbízója.

A nemesi birtok 1550-ben, vásárlás útján került királyi kézbe: Medici Katalin számára bevételként is jól jött a hely (a Loire hajóforgalmára kivetett vám, és a birtokok jövedelme miatt is megérte beruházni), illetve az Amboise és Blois közötti utakon is jól szolgált közbülső pihenőként. 1559-ben Medici Katalin megözvegyült, régens lett fia nevében, és úgy érezte ideje megszabadulni a korábbi riválisától, Diane de Poitiers-től. Diane napja valóban leáldozott kegyencnőként, de Katalin mégse akarta kisemmizni, így amikor Diane-nek meg kellett válnia Chenonceau-tól, cserébe Chaumont-ot kapta.

Diane de Poitiers 1562-től folytatta az építkezést, de neki köszönhetőek a bejárat mellett máig láthatóak a D betűk, illetve a vadász jelvények.

Már ő is szükségesnek vélte a környező park kialakítását, de ez állandóan csak húzódott, és az első sikeres kísérletre csak az 1830-as években került sor. Ekkorra már tömérdek tulajdonosa volt az ingatlannak, 1810-től a Naplóeon által száműzött Madame de Staël is megfordult itt. 1840-ben a helyet történelmi műemléknek nyilvánították, ettől függetlenül az utolsó tulajdonosa, a Say cukorgyárak örökösnője az 1800-as évek végén komoly átalakításokat hajt végre rajta, hogy itt fogadhassa férjével, Broglie herceggel az európai főnemességet. A legkülönlegesebb személyek fordultak meg erre: maharadzsák (az egyiktől egy elefántot kaptak ajándékba, amely a kastélyban elég sok fényképen szerepel), művészek, mint Sarah Bernhardt, vagy uralkodók, mint I. Károly román király, VII. Edward angol király… 1903-től viszont a családi vállalkozás hanyatlani kezd, a herceg 1917-es halála tovább gyorsította a folyamatot, ugyanis az özvegy nagyon rossz gazdasági döntéseket hozott, majd az utolsó pillanatban egy újabb házasság mentette meg a birtokot a teljes összeomlástól: az 73 éves özvegy 1930-ban hozzáment egy 43 éves francia királyi herceghez. Az új férj sikeresen levezényelte a birtok felosztását (ez ekkor csökkent 2500 hektárról 21-re), a műtárgyak eladását, aminek csak az állami felvásárlás vetett véget 1938-ban.

Azóta sok idő eltelt, a kastélynak funkciót kellett találni. Az egy dolog, hogy állami pénzből sikerült visszavásárolni az eladott műtárgyak egy részét, viszont emellett sikerült egy nemzetközi hírű parkot is kialakítani. A mostani kertben az 1880-as években kezdődtek a munkálatok. Ehhez két kisebb falut is el kellett költöztetni temetőstül, templomostul. Ez viszont még csak egy meglehetősen romantikus nemesi park volt. 2008 óta viszont minden évben április végétől november elejéig megrendezik a kertfesztivált. 2018-ben a „Gondolat kertje” volt a téma. Egy nemzetközi zsűri 25 pályaművet választott; az alkotók között találunk amerikaiakat, oroszokat, németeket, olaszokat, japánokat, dél-koreaiakat és franciákat. A bejáratnál többnyelvű füzeteket adnak, amiben minden fontos információt megtalálunk az adott installációról. Ezek egy része ráadásul esti kivilágítás mellett is látogatható. Nekünk volt ami tetszett, volt mi nem. A „köd völgyében” például el lehetett volna rejteni a párásítókat, hogy ne legyen annyira szembeötlő miként csináltak ködöt. Más megoldások viszont tényleg elgondolkodtatóak, vagy egyszerűen szépek voltak.

Mi mondjuk elsősorban a kastély miatt mentünk Chaumont-ba, de nem bántuk meg, hogy a parkba is bejutottunk.

Persze a „hagyományos” kastélyparkban is érdemes egyet sétálni. Van itt istálló, mintagazdaság, 19. századi víztorony, dekoratív virágágyás…

A kastély eléggé magán viseli kialakítói szellemiségét, legfőképpen a Broglie hercegi párét. Ők ugyanis a korabeli nevezetes birtokosok lakosztályait akarták restaurálni, és ahol ez nem volt lehetséges, úgy újra megteremteni. Belül tehát van eredeti, és van újraértelmezett középkori rész is. A látogatás pont egy ilyen újragondolt lakosztállyal kezdődik, amivel Medici Katalin és Diane de Poitiers emléke előtt hódolt a Broglie házaspár. A Tanácsterem viszont fergeteges (balra lent). A 17. századi majolika padlózatot a palermói Colluzio palotából szállították ide, a faliszőttes sorozat pedig 1570-ben készült Martin Reymbouts szövőműhelyében. Nyolc darabból áll, az asztrológiai témából kifolyólag bolygókat megszemélyesítő római isteneket, és egyéb jelképeket ábrázol.

Másik kedvencünk a díszlépcső (jobbra fent). Ez gótikus és reneszánsz elemekkel az 1500-as évek elején készült. Az ablakok viszont már későbbiek, és a Chaumont-i birtokosok címereit ábrázolják. A lépcső a kastély fő közlekedési útvonala: ez köti össze azt, ami a Broglie házaspár lakosztályaiból megmaradt, illetve a ma már modern művek galériájaként működő termeket.

Sajnos a Broglie-lakosztályokat 1938 után is érte kár, ugyanis a könyvtárat egy 1957. júniusi tűzvész pusztította el, vagyis amit ma látunk az egy rekonstrukció.

Az empire stílusú kis szalon (balra) viszont látszólag egész jó állapotban maradt ránk. Ez azért is csak látszat, mert a Pierre-Benoit Marcion készítette bútorokat a Loire-Cher megye helyezte el itt letétbe, a kandalló párkányán található órát pedig a köztársasági elnök hivatalos rezidenciája, az Élysée palota adta kölcsön.

A nagy szalon bútorzata se eredeti (jobbra lent): ez meg a donneterie-i kastélyból származik. Nekünk leginkább azok az ülőalkalmatosságok tetszettek, amelyek lehetővé tették, hogy a beszélgetőpartnerek egymással szembe ülhessenek le.

Hiba volt Chenonceau után idejönnünk, ugyanis az előbbi automatikusan összehasonlítási alapként szolgált. Ennek ellenére mindenképpen ajánljuk, hogy Chaumont-sur-Loire is bekerüljön olvasóink utazási tervébe. A kert szép, a kastély pedig mind építészeti, mind hangulatát tekintve érdekes. A modern műalkotások mondjunk szerintünk nem igazán illettek ide, de ízlések és pofonok…

A park és a kastély után érdemes egyet fagylaltozni a mintagazdaság épületeiben kialakított vendéglátóipari épületekben, és semmiképpen se szabad kihagyni a teraszt, ahonnan nagyon szép panoráma nyílik a Loire-ra. Pár nappal később többször is elhaladtunk a folyó túloldalán. Nem tudtunk megállni, de rájöttünk, hogy innen is érdemes megcsodálni a várat, vagyis ezt se hagyjátok ki!

Itt találtok további képeket a parkról.

Itt pedig a kastélyról.

Szösszenetek a nászútról

Hazaértünk. Kár érte, mert következő reggel legszívesebben visszaindultunk volna. Ez a helyzet, amikor két fotós az íncsiklandozó látványért inkább szétgyalogolja a lábát, minthogy valamiről lemaradjon, pedig az első nap nem volt az igazi. Sőt.

Augusztus 10-én nekiindultunk a nagyvilágnak, nem először és nem utoljára, de ez különösen fontos út volt, hiszen nászútra mentünk. A június 23-ai esküvő után hiába feküdtünk le boldogan és közép fáradtan, még volt mit a tejbe aprítani a nagy út előtt. Volt munka, külföldi tolmácsolás, kutatóút, tábor… Erre augusztus 9-én hiába feküdtünk le korán, szokás szerint a kelleténél korábban felébredtünk, és ránk nagyon nem jellemző módon vissza kellett fordulni a reggeliért. A kis kézipoggyász fogója az első pár méteren a kezünkben maradt, és a gépen se volt túl kényelmes a lábunknak. A nagy Ryanair sztrájktól is tartottunk, de az utazás előtt kb. egy héttel legalább erről kiderült, hogy nem lesz semmi baj: a mi járatunk indul. A gépen természetesen volt élet, egyik másik baba nagyon édesen viselkedett (nagyon jól tűrték a repülést), mi pedig nem sokat pihentünk. A bérelt kocsi átvételekor viszont már elég éberen hallgattuk, hogy az előzetesen várt összeg duplája lesz a letét. Ezen apró malőrt leszámítva nagyon elégedettek voltunk a Firefly-jal. Egy enyhe morgás után bevágódtunk a kis kocsinkba, és nekiindultunk a nagy világnak. Volt némi félsz a párizsi vezetési morállal kapcsolatban, így nagy ívben kerültük ki a francia fővárost, de nagy forgalom se volt, és meglehetősen udvariasak voltak a sofőrök, így még Rómánál is jobban élveztük a vezetést.

Az első megálló Chartres lett volna, de a fáradtság megtette a hatását, így egy gyors ebéd után fájó szívvel le kellett mondanunk a székesegyházról, inkább siettünk a Tours melletti szálláshoz. Ez kissé spártaira sikeredett, de nagyon jó helyen volt, és az alapvető cuccok bevásárlása után gyorsan be is ájultunk az ágyba.

Az igazi nézelődés szombaton, 11-én vette kezdetét. Nem sokat használtuk a navit, ugyanis a kastélyokat egész pontosan kitáblázták, így az esetek többségében hagyományos módon tájékozódtunk. Chenonceau kastélya 9-kor nyitott, mi kb. 9:20-ra értünk oda, és már rengetegen voltak.

Szerencsére a kertekben még nem volt tömeg, így ezekkel kezdtük a fotózást. Bent már jobban tolongtunk, de nem volt vészes. A Cher folyó túlpartjára vezető ajtónál megkaptuk a pecsétünket, hogy visszamehessünk, újra kitomboltuk magunkat a tükröződéses képekkel, majd nézelődtünk, fotóztunk, és tovább nézelődtünk. A részletes beszámolót majd külön megírjuk, és ide is belinkeljük, így most ideje tovább mesélni.

Chaumont sur-Loire kastélya kb fél órára volt. Odafelé tündéri településeken és a nagy mezőkön haladtunk keresztül, a leglehetetlenebb 30 km/h-s lassításokat leszámítva ezeket is nagyon élveztük. A parkoló természetesen tele volt, de a piknikező részre még be tudtuk gyömöszölni a kis Corsát. Egyedül itt kellett kitöltetni a sajtóigazolvány felmutatásán túl az akkreditációs űrlapot: a hölgy csak mosolygott a macskakaparásunkon. Bent volt több étterem is, a menüáras, svédasztalos verziót választottuk, nem is bántuk meg. Utána jöttek a kertek, majd a kastély. Természetesen itt is lesz részletes beszámoló. Egyelőre elég annyi, hogy kívülről jobban tetszett, mint belülről.

Végül tovahaladtunk Amboise felé. Az előre kinézett parkoló megtelt, Regina viszont a szomszédban talált egy pöpec kis ingyenes helyet, amit nekünk teremtettek. Eleinte nem hittük el, hogy ingyenes, de két helyi lakos is megerősítette (az egyik aranyosabb volt, mint a másik: az első Google fordítóval felmondatta a kérdésemet, és a válaszát is így közölte, a második pedig kézzel-lábbal, de elmagyarázta, hogy nekünk valóban ingyenes, mert nincs ott a „fizetős” felirat mellette). Felcaplattunk a várba, ami nagyon tetszett, a kertekben sétálva pedig kis híján táncra perdültünk a vár alatti sétálóutcáról felhallatszódó zenére. Nem is várakoztunk tovább, lementünk a lenti buliba, igaz előtte még elsétáltunk a Leonardo Da Vinci-féle Clos Lucé-i kastélyhoz.

12-én vasárnap reggel bementünk Tours-ba. Hát, elég kihaltak voltak az utcák reggel 9 körül. A Bibliothèque pakolóban volt még bőven hely, nem kellett fizetni, közel volt minden, így a logisztikát gyorsan megoldottuk. A székesegyházzal nem győztünk betelni.

A Szépművészeti Múzeum is egész kellemes volt, viszont a kiírás ellenére a székesegyház melletti Cloître de la Psalette zárva volt, ahogy a honlapon található adatokkal szemben a Musée de l'Hôtel Goüin is. Pár régi házat lefotóztunk, sajnos a Saint-Julien templom zárva volt, a Szent Márton templom 19. századi újjáépítés eredménye, maga a sír pedig nem vonzott, így a székesegyház melletti francia palacsintázó felé vettük az irányt, ahonnan már kocsival mentünk Villandryba. Az a kert… A kastély is szép, de a körülötte található parkba egyenesen belebolondultunk. Azóta is ez a kedvenc!

13-án hétfőre esős időt mondtak, így ekkorra terveztük a jolly joker programot: elmentünk a Fontevraud-i apátságba. Mázlink volt. Pont beértünk a templomba, amikor elkezdett zuhogni, majd amire a kerengőhöz értünk, már kéklett az ég. Szokás szerint a részletek itt is külön jönnek, most elég annyi, hogy több száz év után továbbra is jól néz ki Oroszlánszívű Richárd a sógornője és a szülei társaságában.

Az apátsággal szemben ebédeltünk, majd mentünk Chinonba. Itt szó szerint kilépcsőztük magunkat, ráadásul valamikor teljesen fölöslegesen, de pár érdekes dolgot azért felfedeztünk. Maradt még idő, így zárásként beugrottunk az Ussé kastélyba. Nem kellett volna. Óriási tömeg volt, a csipkerózsikás tematikát idegesítőnek találtuk, és magától a belsőtől se estünk hanyatt. Sebaj, ennél nagyobb csalódás sohase érjen minket.

14-én kedden megindultunk a várva várt chambordi úti cél felé. Mondjuk reggel elaludtunk, így nyitás helyett csak 10-re értünk oda, illetve, volt némi bénázás az előre fizetős tankolással az autópályán (A masina kétszer is levonta a maximális összeget a kártyáról, de benzint így se adott, ráadásul a másodiknál a kutas kislány se értette mi a gond. A pénzt persze villámgyorsan visszakaptuk, de azért eleinte a frász kerülgetett minket. A készpénzes előrefizetés után viszont úgy ment minden, mint a karikacsapás. Biztos ami biztos alapon többet nem is próbálkoztunk a kártyás opcióval.) Sebaj, a kastélyba a tömeg ellenére egész hamar bejutottunk, nagyon tetszett, fotóztunk is rendesen.

Az egyik közeli kitelepült vendéglátóipari helyen jót és finomat ebédeltünk, majd mentünk Blois-ba. Ez egy tüneményes város! A kastély gyönyörű, majd a várossal se tudtunk betelni. Azon is jót mulattunk, ahogy pár olasz megjegyezte milyen aranyosan andalgunk kéz a kézben. Balázs persze nem állta meg, hogy megköszönje nekik a „friss házasok nevében”. Különben rengeteg olasszal találkoztunk. Magyar hangot sajnos nem igazán hallottunk arrafelé, a franciák után talán az olaszok voltak a legtöbben, majd az angol és a spanyol nyelv következett. Talán, ha kétszer hallottunk német szót, és a szláv nyelvű látogatók se voltak sokan. Kár, hiszen egész jól megközelíthető a vidék, és csodálatos.

15-én szerdán széttúráztuk magunkat. Reggel előttünk engedték le a langeais-i felvonóhidat, csak annyira elbambultunk, hogy elfelejtettük felvenni. A várat főleg a szőttesei miatt zártuk a szívünkbe, természetesen lesz itt is külön beszámoló.

Utána mentünk Azay-le-Rideau-be. Már a helység határánál jártunk; amikor a parkoló keresési lázban égő Balázs lerakta a kocsit Islette kastélyánál, és annyira reggeli kómában volt még, hogy csak a kastélyban döbbent rá hol járunk.

Jót nevettünk, kigyönyörködtük magunkat, majd mentünk az igazi Azay-le-Rideau-i kastélyhoz. Itt úgy kellett felmosni minket. Csodálatos! Meseszép! Tényleg a reneszánsz álom!

Még a parkban ebédeltünk, majd tovahaladtunk Loches-ba. Ez amolyan tartalék helyként szerepelt a listánkon, de nem csalódtunk benne. A kastély rész egy torzó, de nagyon aranyos.

 

Az erőd esetében persze a sok-sok lépcső, illetve a tériszony-növelő felületek hatásosak voltak, de így is volt még elég energiánk egy kiadós városi sétához. Nem bántuk meg, mert rengeteg apró gyöngyszemet találtunk.

16-án, csütörtökön Angers-be mentünk. Széttúrták a folyópartot, de a parkolót szerencsére nem érintették a munkálatok, így ezzel se volt gondunk. Az erődben a szokásos olasz csoportokat kerülgetve azért sikerült fotózni, majd kis híján megfagytunk az Apokalipszis fali szőttest őrző épületszárnyban.

A székesegyház után ebédeltünk, utána belefeledkeztünk a régi házak fotózásába, illetve betértünk még a Musée Jean-Lurçat-ba (az épület szép, de a kortárs szőttesektől dobtunk egy hátast, lásd lent a fotót), és a Szépművészeti Múzeumba (gazdag és pöpec a gyűjtemény).

Nagyon tetszett a város, sajnáltuk, hogy ezzel lezárult utunk Loire-menti szakasza.

16-án, péntek reggel elhagytuk Fondettes-i szállásunkat, és elindultunk Versailles-ba. Útba ejtettük Maintenon-t, ahol egy aranyos kis kastély állít emléket XIV. Lajos második feleségének.

Mennyei feketekagylós ebéd következett, majd a Versailles-i kipakolás után azonnal jött a kerti túra.

Ebbe még belegyömöszöltük Grand Trianon-t és szokás szerint beájultunk az ágyba.

17-én délelőtt a kastélyban bolyongtunk, de novemberig csomó lakosztályt lezártak, így kissé csalódottan hamar bebarangoltunk mindent. Ráadásul a rengeteg ember mellett folyamatosan terelnek előre, hogy minimalizálják a torlódást, így nem is lehetett rendesen kigyönyörködni magunkat. Ennek örömére elsétáltunk Marie Antoinette falujához és a kis-trianoni birtokhoz, amik viszont nagyon tetszettek.

Ezt követően is maradt bőven időnk, így a szállással szemben található vasútállomásról bementünk Párizsba. Annyi időnk nem volt, hogy bemenjünk helyekre, inkább csak bóklásztunk, de kóstolónak/emlékezet-frissítőnek ez is csodálatos volt. A vonat csak a Javel állomásig közlekedett, ahonnan gyalogoltunk (szombaton összesen 26 km-t). Elmentünk az Eiffel-toronyig, majd át a Mars-mezőn az École Militaire-ig.

Innen az Invalidusok felé vettük az irányt, beköszöntünk Napóleonnak, Fochnak, és társaiknak, miközben újra kiértünk a Szajna partjára.

Átmentünk a III. Sándor hídon, és a Grand- illetve Petit Palais között haladva kilyukadtunk a Champs-Élysées-re. A Concord téren keresztül bejutottunk a Tuileries kertbe, elmentünk a Louvre piramisáig, majd ki a Szajna-partra.

Egészen a Pont d'Arcole-ig itt haladtunk, közben romantikáztunk, hallgattuk az alsó rakpartról a muzsikát, és nézelődtünk. A fenti hídnál elindultunk a Notre-Dames felé, majd várt a Quartier Latin.

A vonathoz már metróval mentünk vissza, ugyanis kissé elkopott a lábunk.

A hirtelen párizsi kirándulás nagyon jó volt zárásként, fantasztikusan éreztük magunkat. Az út végére – az előzetes válogatás után – meghaladta a másfél ezret a használható fotók száma, így ígéretünkhöz híven lesznek részletesebb beszámolók is, amelyeket ide is be fogunk linkelni.

Párizsról nem írunk külön, így íme a többi párizsi fotó.
Íme egy tematikus válogatás a loire-vidéki kedvenc ajtókról.
Ezek pedig jópofa ablakok a Loire-vidékről.
Itt cégéreket láthattok.
Itt pedig a Loire-parton készített fotókat.