2018. február 23., péntek

A téli Zircen jártunk



Korábbi ígéretünkhöz híven a veszprémi túránk egyes állomásairól részletesebben is írunk: ebben a bejegyzésben a Bakonyi hegység Zirci medencéjében található gyönyörű kisvárosról olvashattok.

A város Veszprémtől 25 km-re északra, Pápától 45 km-re keletre, a Balatontól 35, Győrtől 57 km-re fekszik. Legkönnyebben a Veszprémet Győrrel Cseszneken és Pannonhalmán keresztül összekötő 82-es főúton közelíthetjük meg.
Zirc nevének eredetére több magyarázat is létezik: ha a szláv „szerdce" szóból jön, akkor a jelentése „Bakony szíve”; amennyiben a „szirec” szóból, úgy ez a makkoltatásra utal; a harmadik változat szerint a „crk” szó az alap, aminek a jelentése egyedül álló kis templom; de nagy valószínűséggel a szintén szláv „szirici” szóból származik, ami árva gyermeket jelent.
A település több mint 900 éves, történelme szorosan összefonódott a ciszterciekkel és az apátságukkal. A ciszterci egy nagy múltú római katolikus szerzetesrend, amely a Szent Benedek-féle monaszticizmus 12. századi megújított változatához tartozik. Az alapítójuk Molesme-i Szent Róbert, aki 1098 márciusában húsz rendtársával Cîteaux (latinul Cistercium) mellett, egy elhagyatott helyen telepedett le, hogy ott könnyebben követhessék Szent Benedek szabályzatát. Már a második apát, Szent Alberik nevéhez köthető az ideiglenes szabályzat (Instituta monachorum Cisterciensium de Molismo Venientium) összeállítása, a ruházat színének meghatározása (fehér habitus, barna, később fekete skapuláréval) és II. Paszkál pápától 1100. április 18-án kapott védelmi okirat. Az új rend a teljes szervezettséget a harmadik apát, Harding Szent István alatt, 1119-ben érte el, aki megírta a Carta Caritatis-t, vagyis a végleges szabályzatukat. A rendet igazából a negyedik apát, Clairvaux-i Szent Bernát virágoztatta fel, aki a megszűnés határán ellensúlyozó kezdeményezésből egy dinamikusan terjeszkedő új szervezetet csinált. Szent Bernát halálakor a ciszterciek már Magyarországon is jelen voltak, ugyanis II. Géza király uralkodása alatt, 1142-ben már megjelentek a szerzetesek hazánkban is. A Magyar Királyság területén az első ciszterci apátság a cikádori volt (ma Bátaszék), amelyet a heiligenkreuzi szerzetesek alapítottak. Ezt követték a pilisi, pásztói, szentgotthárdi, és végül zirci apátságok. A lista természetesen nem teljes: a felsoroltak léteznek ma is. Eredetileg az apátságok rendszeres kapcsolatban álltak egymással, és az apátoknak az éves általános gyűlésen kellett volna találkozni. A nagy távolságok miatt ez egyre inkább megvalósíthatatlanná vált, így külön területi egységek, úgynevezett kongregációk alakultak ki. A magyarországi ciszterciek az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után alakították meg a saját kongregációjukat, amelynek a központja Zirc.

Itt az első apátságot 1182-ben III. Béla alapította, amely a 15. század elejéig a ciszterci apátságok között rendkívül jelentős szerepet töltött be. A virágzó életben a tatárjárás okozta az első törést: 1241-ben a mongolok támadásának számos apátság is áldozatul esett, de a központosított szervezetnek köszönhetően a katasztrófa után mindegyik apátságba visszatérhetett az élet. A 14. század közepére mégis, nagy valószínűséggel a megromlott egészségügyi problémák miatt a szerzetesek száma csökkent. 1480-ban Mátyás király és a ciszterci generális káptalan felszólítására a németországi apátok 12 fős konventet és apátot küldtek hét magyarországi monostor felélesztésére, így Zircre is. Később a törökök hódoltsága miatt kolostort a szerzeteseknek el kellett hagyniuk és Veszprém elfoglalása után a templom épülete is romba dőlt. A javak, a könyv- és levéltár gyűjteménye is valószínűleg megsemmisült, ugyanis későbbi sorsuk ismeretlen. Másfél évszázadon át Zirc teljesen lakatlanná vált. A szerzetesek 1629-ben térhettek vissza, ehhez az előkészületeket a lilienfeldi kolostor apátja kezdte meg. 1660-től Újfalussy Márton az új vezetője az apátságnak, aki sokat tett, hogy a szerzetesek száma növekedjen, de sajnos a portyázó törökök 1678-ban megölték. Innentől fogva a lilienfeldi apátok vették át az irányítást, majd 1699-ben a sziléziai Heinrich Kahler apát folytatta ugyanezeket a feladatokat. A visszatelepülést követően a helyreállítás sok időt vett igénybe, ugyanis a törökök teljes kiűzése után végül több évtizedbe telt, amíg újra benépesült az apátság.
A 18. századtól indult meg az újjáépítés. A középkori épületeket teljesen elbontották, és ezek elemeinek újrahasznosításával újakat emeltek. Lassan a függetlenség is elérkezett, ugyanis 1810-ben a porosz kormány megszüntette a sziléziai apátságot, majd az utolsó heinrichaui apát, Konstantin Gloger 1814-es halálát követően a zirci apátság önállóvá vált. Ettől kezdve Zirc a magyarországi ciszterci rend központja.
Időközben a szerzetesek az oktatásban is egyre nagyobb szerepet vállaltak: II. József feloszlatta az összes olyan szerzetesrendet, amely nem végzett az állam számára hasznos munkát, így aki maradni akart, jellegzetesen oktatási feladatokat vállalt (lásd a bencéseket, a cisztercieket és a piaristákat). Ennek köszönhetően 1814-től már a székesfehérvári és a pécsi gimnáziumok fenntartását is ők vállalták, majd a 20. század elején Baján és Budán is iskolát nyitottak. 1950-ben a zirci kolostort megszüntették, a szerzeteseknek újra el kellett hagyniuk a telephelyüket, ahova csak 1990-ben térhettek vissza. Azóta négy gimnáziumban újra a ciszterciek tanítanak.

Mielőtt az apátsághoz értünk volna, elmentünk a zirci arborétum mellett, ami télen sajnos zárva van. A havas, ködös időben így is szép látványt mutatott a ciszterciek apátságához tartozó épületegyüttes. A jegyvásárlás után, mielőtt elkezdődött volna az idegenvezetés – a templom csak vezetéssel látogatható –, fotóztunk és megnéztünk egy kisebb kiállítást az apátság történetéről. A tárlat az egykori narancsházban kapott helyet, és a látogatás egy vetítéssel kezdődik, amely a rend történetét mutatja be. A székek mellett a falakon két gyönyörű gobelin technikával készült faliszőnyeg található (ezek a Magyarország területén található legrégebbi hasonló faliszőnyegek), majd a többi helységben a gyűjteménybe tartozó műtárgyak, leletek, liturgikus kellékek mesélnek a rend életéről, múltjáról.

Az egyháztörténeti kiállítás után a templomot nézhettük meg, ami a város jelképe is. A Szent Máriának szentelt kéttornyú barokk épület különleges, belsejében minden fából készült: ez bizonyítja egy sérülés is amit az idegenvezetőnk megmutatott.
54 méter hosszával és 24 méter szélességével a templom igen szép kecses. Csigaszerű formák díszítik a külső felső szobrokat. A tető cakkozott kialakítású. Az épület nem csak barokk, hanem klasszicista jegyeket is hordoz: például a középső tornyokon látható boltíves díszítés is erre utal. A tornyok szélein felfedezhető timpanonok is jellegzetesen klasszicista stílusúak. A központi ablak fölött címerkép látható, amelyet indák, levelek, fáklyák és egy urna díszít, közepén egy korona látható szintén levél motívumokkal. A betűk Szűz Máriára utalnak, ezt a jellegzetes betűjelzést a templom belsejében is több helyen láttuk; az olajág a béke szimbóluma; az alsó címerkép a szerzetesrendre utal.
A templom tervezőjéről nem tudunk semmit, de a freskókat Wagmaister József, a Mária mennybevételét ábrázoló főoltárképet pedig Franz Anton Maulbertsch készítette.
A belső tér hármas tagolású, ahol a főhajó áll központban, a két oldali kápolna sor pedig mellette keskenyebb. Három boltozattal rendelkezik. A szószék és a 25 méter magas szentély melletti faragott stallumok (kóruspad) igazi remekművek. A bibliai jeleneteket ábrázoló szószék domborművein Szent Ambrus, Jeromos, Ágoston és Gergely egyházatyákat láthatjuk. A szélein az isteni erényeket ábrázoló női alakok kaptak helyet (Hit, Remény, Szeret). Az északi oldalon, az utolsó kápolnánál a falba épített kőtáblán feliratot fedeztünk fel, amely Imre király (1196-1204) oltáralapításáról tanúskodik: In nomine Patris et Fili et Spiritus Sancti. Hoc altere fundatus est per Aimerici rege Ungarino (Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében ezt az oltárt Imre magyar király alapította). A templomnak két orgonája van: a szentély mellettit a régebbi, a homlokzat felőlit pedig a romantikus zeneművek eljátszására használják.
1982-ben a templom – alapításának 800 éves évfordulójára – a pápától basilica minor rangot kapott. Helyreállítását nemrég fejezték be. A freskók restaurálása közben jöttek ugyanis rá, hogy az eredetileg fiatal személyek arcát idősnek festették át, illetve a kőszerű fehérrel átfestett szobrokat korábban arannyal vonták be. A falakon is megtisztították a későbbi átfestésektől a freskókat, amire látványos példákat mutatott előtte/utána fotókkal az idegenvezetőnk. Ahogy korábban említettük, az oltárok is mind fából készültek. Pápáról hozták őket, és csak a szószék mellett, egy kisebb sérülés tanúskodik ezek valódi alapanyagáról.
A közvetlenül a templom mellett álló ciszterci monostor jellegzetes épületének 18. századi szárnyait Witwer Márton karmelita szerzetes tervezte. A monostor klasszicista stílusára jellemző, hogy tetején timpanon látható és korinthoszi oszlopok övezik. A homlokzat alatt két angyal által közrefogott címer látható.
A bővítésének köszönhetően az apátságnak még két látogatható intézménye van. Az egyik az ország egyetlen vidéki természettudományi múzeuma, a Bakonyi Természettudományi Múzeum és a másik a Reguly Antal Műemlékkönyvtár (Reguly a magyarországi finnugrisztika egyik legelső, kiemelkedő alakja volt). Mindkét intézmény érdekes kincsei lenyűgözőek. A második emeleten látható műemlékkönyvtárat néztük meg először, ami szintén vezetővel látogatható. A templom és a könyvtár esetében is a látogatások időpontjait a honlapon is előre kikereshetjük.
A könyvtár története a rendház történetével párhuzamosan alakult. A mostani állomány alapját Sziléziából hozott kötetek képezték. Az intézmény egy nagy teremből állt, amit Leopord Peiss tervezett. A könyvtári állomány beszerzések és a szerzetes-tanárok hagyatéka révén gyarapodott, és miután az oktatók tudományos tevékenysége növekedett, így a könyvtárat már a múlt század végén bővíteni kellett: ekkor alakították ki az egyszerűbb berendezésű Kistermet.
A könyvtár legnagyobb érdemű könyvtárosa Szabó Otmár volt, aki huszonhét éves korától, haláláig óriási szorgalommal rendezte és katalogizálta a gyűjteményt. Ennek hatására az állomány 65 000 kötetre nőtt.
A második világháború harcai ugyan elkerülték az apátsági épületét, de egy német vadászrepülőgép súlyos kárt okozott a térőszerkezetbe, ami ma is látszik, mert már nem tudták a régi boltozatot eredeti állapotában helyrehozni. A bejárattól jobbra, a boltozat utolsó pár sor rozetta díszítései csak festettek: itt keletkezett a kár. A rend betiltása után az épület nemzeti tulajdonba került. Rövid ideig kaszárnyaként, szociális otthonként szolgált, majd végül szakmunkásképző intézetet és kollégium kapott helyet az épületben. 1953-ban a zirci könyvtár felügyeletét az Országos Széchényi Könyvtár vette át és a mai napig gondozza könyvtárat (a tulajdonjog a cisztercieké). Nemzeti könyvtárunk ezzel nagy gondot vállalt magára. A háborús és az azt követő nehéz gazdasági helyzetben a könyvtári épületrészen csak a legszükségesebb tatarozásokat lehetett elvégezni. Az állomány egy részét rovarfertőzés is rongálta. A helyreállítás után, csak 1955-ben sikerült megnyitni a könyvtár a látogatók számára. Ez ekkor vette Reguly Antal nevét. 1966 és 1970 között a könyvtártermeket is helyrehozták.



A könyvtár hatalmas állománya szemet kápráztattató volt számunkra, sok érdekes kötetet fedeztünk fel. Az állományban több, mint 70 ősnyomtatvány, több mint 300 antikva is megtalálható, amelyek közül sok egyedülálló Magyarországon. A polcokon elsősorban teológiai témájú dokumentumok, de más tudománnyal kapcsolatos kötetek is sorakoznak: például görög és római klasszikusok, jogi és a filozófiai és természettudományi kötetek. A gyakorlati vallásos könyvek mellett fellelhetőek a forráskiadások is. Az egyházatyák és tanítók műveinek kiadásai is megtalálhatóak Láttunk például Kempis Tamás és Luther Márton műveket is.
Az ősnyomtatványok, vagyis a 15. században nyomtatott könyvek közül a legrégebbit is felfedeztük. Ambrosius: De officiis című munkáját 1470 körül Ulrich Zell nyomtatta Kölnben. Rengeteg alkotás képviseli Anton Koberger nürnbergi nyomdáját; közülük megtaláltuk Hartmann Schedel híres, gazdagon illusztrált latin, és német nyelvű világkrónikáját.
Az ősnyomtatványok túlnyomó része latin, de megtalálhatók itt Petrarca olasz nyelvű költeményei is, amelyek 1491-92-ben két kötetben jelentek meg Velencében. Egyetlen magyarországi példány Johannes Reuchliri 1481-ben Baselben megjelent nyelvészeti munkája, ami csak itt van meg teljes egészében. A 15. századi magyar irodalmat három könyv képviseli. Közülük az egyik legjelentősebb Thuróczy János Magyar Krónikájának 1488. évi augsburgi kiadása.
Könyvészeti ritkaság még egy Aldus Manutius-kiadvány is. Aldus Manutius Európa egyik első könyvkiadója volt, aki felkutatta az ókori szerzők különböző könyvtárakban, kéziratokban fennmaradt műveit, kijavította a másolatok torzításait. Velencei nyomdájához köthető többek között a dőlt karakter bevezetése (innen jön a kurzív elnevezése az angol nyomdászatban. „italic type”), és az első mindkét oldalán számozott könyv kiadása. Az általa alapított nyomdász dinasztia sok olyan művet bocsátott útjára, amelyért máig megdobban a gyűjtők szíve.
A 16. századi görög klasszikusok is gazdagon képviseltek az állományban, de a későbbi korok legnagyobb gondolkodóinak művei is fellelhetőek, mint például Erasmus: Colloquia familiaria című művének 1522-es kiadása, de itt van Apophthegmata 1550-ben megjelent bázeli kiadása is. Ne felejtsük ki Heltai Gáspár 1571. évi kolozsvári magyar nyelvű Werbőczy-kiadását sem.
A könyvtár 17. századi anyaga igen gazdag és változatos. Erre példa Robert Fludd 1617-1618 körül Oppenheimben megjelent Utriusque cosmi maioris scilicet et minoris metaphysica, phisica atquae technica historia című műve. 
A bibliakiadások közül különösen értékesek a poliglott (sok nyelvű) bibliák. A 18. századi könyvek jelentős része már kiadásuk után rögtön bekerült a könyvtári állományba, mint például Augustin Calmet 1734-1735 körül megjelent 8 kötetes, díszesen kötött bibliakommentárja. A 19. századból származó könyvek között nagy íróink és költőink – Jókai, Petőfi, Táncsics művei – első, vagy korai kiadásaiból is sok megtalálható a gyűjteményben. A politikai műveket Kossuth Lajos és Széchenyi István írásai képviselik.
A hírlap- és folyóirat-gyűjtemény is jelentős. Fontosnak tartják a könyvtár munkatársai a régi hírlapok gyűjtését így a Pesti Hírlap, Pesti Napló számai láthatóak a gyűjteményben. A könyvtár legkorábbi kis nyomtatványai (röpiratok, röplapok, hirdetmények, plakátok) is képviselik magukat. A térképek a 19. század első feléből származnak. Ezek között találunk világtérképeket és Európa részeinek térképeit.

Mi elég sokáig gyönyörködtünk a kötéstáblák változatos díszítésében, és áhítattal olvastuk a különféle művek címeit.

Persze itt nemcsak a tartalom, hanem a forma is szép: ne felejtsük el a könyvtár egyik legnagyobb értékéről, a 17. század első feléből származó két darab Blaeu-féle glóbuszokról. A földgömb és éggömb hazánk legrégebbi fennmaradt glóbuszai, és a nagy hírű Blaeu amszterdami térképkiadói üzemben készültek.
Az a növekedés, amely a múlt század második felében jellemezte a könyvtár gyarapodását az első világháborúig tartott. A két világháború közötti években a nehéz gazdasági helyzet miatt itt is erősen visszaesett a gyűjtés. Az 1945 után pedig már kevesebb volt a kötetek gyarapítása.
1953 óta a könyvtár fő feladata a régi állomány megőrzése és feldolgozása. Manapság a beszerzés olyan művekre korlátozódik, amelyek szorosan kapcsolódnak az eredeti gyűjteményhez, vagy kiegészítik azt. Például a bakonyi térségre vonatkozó természet- és társadalomtudományi szakirodalmat is gyűjtik.

Elidőzhettünk volna még az állomány tanulmányozásában, de várt minket a természeti kiállítás. A természettudományi múzeum 1972 óta működik, de előtörténete a 19-20. századra nyúlik vissza. A Balaton hínarasodására figyeltek fel és ennek kapcsán létrejött egy olyan tudományos testület, mely feladatául tűzte ki a balatoni környék természet- és társadalomtudományi feltárását. A munkában részt vett Laczkó Dezső piarista tanár, geológus is. Ehhez a kezdeményezéshez kapcsolódott a gyűjtemény kialakítása.

A múzeum feladata a Bakony hegység faunájának, flórájának és geológiájának vizsgálata. Az egyik állandó kiállítása a bakonyi élővilágról szól, az apró és nagy állatoktól a növényekig. A másik tárlat a jégkorszaki óriásokról szól, ahol az őstulok, az ősbölény, az ősló, az óriásszarvas, a barlangi hiéna, a medve, a gyapjas mamut és az orrszarvú kinézetét tanulmányozhattuk.
Láthattunk gyönyörű ásványokat is, ami számunkra különlegesebb, hiszen a kitömött állatok látványa nem mindenkit vonz, még akkor is ha, így megtudhatunk egy-kettőt a növényekről és állatfajokról.

Ez a különleges kis városka még biztosan tartogat számunkra újdonságot, hiszen az arborétumhoz visszatérünk még a melegebb hónapokban. Addig viszont zárnánk zirci élménybeszámolónkat, és hamarosan újra jelentkezünk a veszprémi túránk egy újabb állomásáról írt bejegyzéssel.

További képeket itt láthatsz a Bakonyi Természettudományi Múzeumról.
Itt pedig egyéb zirci képek következnek.

2018. február 17., szombat

Élménybeszámoló egy bakonyi barangolásról

Február elején Veszprém megyébe látogattunk el és feltérképeztük magunknak a környék télen is látogatható helyeit. Ebben a blogbejegyzésében egy összefoglalót olvashattok a három nap látnivalóiról, ezt követő írásainkban pedig egy-egy érdekesebb látnivalót bővebben is bemutatunk majd.

A kirándulás előtt nap mint nap bújtuk az időjárás-előrejelzést, mivel hó esetén városiasabbra kellett venni a programot. Az induláskor már eleve a havas B tervvel számoltunk, de így is meglepett, ahogy Várpalota után a szürkeségből a fehérség birodalmába értünk.

Utunk először egy kis falucskába, Tésre vezetett. A település a Bakonyban a Tési-fennsíkon található. Az állandó széljárást miatt alkalmas a szélenergia hasznosítására, így több szélmalmot is építettek, amelyek közül mára csak Táncsics utcai kertekben lévőket nézhetjük meg. Az időjárás miatt most csak a Helt – féle szélmalom belsejébe kukkanthattunk be.
A köralaprajzú, enyhén karcsúsodó háromszintes kőfalazatú épületet Picher János építette 1840-ben. Forgatható, zsindelyes, kúpos tetővel fedett, hatvitorlás szélkerék hajtású. A malom belsejében két pár kő van, ami napi négy mázsát őrölt. Ez ma is forgatható, és működőképes.
Az Ozi János asztalos által 1924-ben épített malom 200 méterre arrébb látható, persze ha nincs köd. Mi semmit se láttunk belőle, ugyanis nagyjából 10 méter volt a látótávolság. A metsző szél és a hó miatt pedig inkább letettünk a megközelítéséről. Majd akkor kerítünk sort erre, amikor jó idő lesz. A szerkezete amúgy hasonló, annyi különbséggel, hogy itt csak egy pár kő őrölt.
A kertben található kovácsműhely is érdekes. Tulajdonosa már nem kovácsként dolgozik, de gyűjteményével a mai ember is betekintést nyer az 1920-1930-as évek kovácsmesterének szakmájába. A tulajdonos látogatásunkkor nagy lelkesedéssel mesélt a gyűjteményről, amiről mi pár képet nektek is bemutatunk (lásd a lenti linket).

Ezt követően Zirc felé folytattuk utunkat, ahol ebéd után a Zirci Ciszterci Apátságot és a hozzá tartozó templomot, a Reguly Antal Műemlékkönyvtárat és a Bakonyi Természettudományi Múzeumot néztük meg. Tartalmas tárlatvezetést kaptunk mindenhol, a látottakról részletesen beszámolunk majd egy külön blogbejegyzésben. A nagy hó miatt eleve kihagytuk Cseszneket, és a környező túralehetőségeket, így ezekről majd később fogunk írni.

A kirándulás fő úti céljához késő délután érkeztünk, és hamar előjöttek a gyerekkori emlékek. Persze nem elégedtünk meg azzal, hogy elfoglaljuk a szállást, így menet közben felmentünk a Harmat utcai kilátó ponthoz, ahonnan a viadukt és a vár képe fogadott. Igazából kék órás fotót szerettünk volna csinálni, de a szürkeségben ez nem volt lehetséges, így csak a szemünkkel ittuk a látványt. Veszprém egy kis ékszerdoboz, és könnyen bejárható gyalog is. Mi ezt megkönnyítettük azzal, hogy a várban foglaltunk szállást, de kissé melléfogtunk, ugyanis a székesegyház mellett minden nap reggel hatkor a harangszó ébresztett minket. A látottak viszont mindenért kárpótoltak: az ablakon kitekintve a napsütötte városka tárult elénk, távolban a Viadukt látványával.
A szállásról kilépve üdvözülni szerettük volna István királyunkat és Gizella királynénkat, de a szobrukat bebugyolálták, hogy óvják őket a téli fagytól. Sebaj, a székesegyház túloldalán indult a lépcső, amin leereszkedve kimentünk a Benedek-hegyi kereszthez (lásd a fenti képet). Néhány tájkép megörökítése után indultunk a vár „meghódítására”…
Az ajtók, kilincsek, kapuk és ablakok megörökítése közben elbandukoltunk a 48 méter magas Tűztoronyhoz. Jó idő esetén fel lehet menni az erkélyére, amit mi ki is használtunk, és szép panoráma várt ránk. A torony a középkorból származik, túlélte a török hódoltságot. Később azért nem rombolták le, mert tűzvédelmi célokat töltött be. A szomszédságában 1814-ben épült meg a Fecskendőház, amit a tűzoltók használtak. 1810-ben egy földrengés után Tumler Henrik építőmester újította meg copf (klasszicizáló késő barokk) stílusban. Azóta nem változtattak rajta, csak a vörös csillag helyett magyar címer került a csúcsára. Órája negyedóránként jelez, egész óránként pedig Csermák Antal veszprémi zeneszerző verbunkosát hallgathatjuk.
A torony után a Hősök Kapuja kiállítását néztük meg, ahol képek és leírások mesélnek az épület történetéről, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, a világháborúkról, valamint az 1956-os veszprémi történésekről. (Információkat itt is találtok) A kapu az első világháborús emlékek sorába tartozik, ugyanis az elesett hősök emlékét ápolja. Eredendően a hatalmat reprezentáló és a katonai parádék díszletéül szolgáló emlékműben gondolkodtak az építtetők, majd a hadiárvák és a hadiözvegyek jelentette anyagi probléma gyorsan háttérbe szorította az eredeti elképzeléseket. A kezdeményezés 1924-ben vált újra aktuálissá, amikor egy belügyminiszteri körrendelet előírta egy háborús hősöket bemutató emlékkiállítás megszervezését. A kapu eredetileg ennek befogadására szolgált, és hosszas egyeztetés után csak az 1930-as évek közepén épült fel közadakozásból és 1939. október 5-én avatták fel. A csúszást részben magyarázza, hogy a katonaság számára nem tűnt alkalmasnak a terv, hogy a bajtársi összetartozást szimbolizálja. Ez vezetett oda, hogy a 31. honvéd gyalogezred 1939-ben a Vörösmarty téren állította fel a saját obeliszkjét, miközben a kapu a városi lakosság megemlékező helyszínévé vált. A belső térben helyezték el a veszprémi hősi halottak neveit tartalmazó táblákat, amelyek sajnos a második világháború után eltűntek. Egy névtelen katona földi maradványait pedig egy szarkofágba temették: a "fordulat évét" követően ezt is megsemmisítették, és a maradványokat szétszórták. A Hősök Kapuja eredeti emlékmű funkcióját csak az 1940-es évek végéig töltötte be, az 1956-os a forradalom alatt az épület golyó és gránát találat érte. Az 1960-as évektől az akkor szerveződő Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság vártörténeti kiállítást rendezett az épületben, de ezt a kiállítást az 1990-es években elhanyagolták, majd a kaput 2005-ben be is zárták. A várostörténeti és turisztikai jelkép 2013-ban európai uniós pályázati forrásokból megújult, Turányi Gábor és Zalavári István építészek tervei alapján és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársai segítségével újra látogatható.
A kapu építésével egy időben más jellegzetes épületeket is emeltek a városban: ekkorra tehető a Veszprém szimbólummá vált Szent István Völgyhíd (Viadukt) átadása, amely a kor modern technikai vívmányait közé tartozott. Az Árpád-házi Szent (ekkor még csak Boldog) Margit tiszteletére szentelt templom építése is ekkor kezdődött, és ekkor állították fel a várhegy végén a kedvenc királyi szoborpárunkat is.

Ezt követően áttértünk az egyházi épületek és kiállítások megtekintésére. A Szaleziánum kivételével mindegyik egyházi jellegű gyűjtemény októbertől márciusig, tehát a téli szezonban csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. Ennek megfelelően időpontot kértünk és kaptunk a Boldog Gizella Főegyházmegyei gyűjteménybe, illetve a Gizella és Szent György kápolnába. A gyűjtemény ideiglenesen átvette az érseki palota turisztikai bemutató-tér szerepét, mivel ez utóbbi előreláthatóan 2018 nyaráig munkálatok miatt nem látogatható. Ennek következtében a B. G. F. Gyűjteménybe hozták át a tavalyi „Kiegyezés és koronázás” című kiállítás anyagának egy részét. Az épületben egy első világháborús kiállítás is látható, illetve a két kápolnán kívül ide tartozik a Sz. Imre kápolna is. Ez utóbbit kihagytuk, hogy majd jó időben, amikor a székesegyház nyitva lesz, legyen még mit megnéznünk a várban. Tárlatvezetőnk nagyon kedvesen fogadott minket és sok-sok hasznos információval ellátott, miközben végigjártuk a helyszíneket. Erről hamarosan részletesen is írunk egy újabb blogbejegyzésben.

Utunk következő állomása a Szaléziánum volt. Az épület szintjein különböző kiállító termek kaptak helyet. Találhatunk itt egyházi témájú és barokk stílusú termeket, illetve egy érdekes, gyógynövényeket bemutató interaktív gyűjteményt is.
A barokk korszakot bemutató négy teremben freskókat, korabeli műtárgyakat láthattunk. Megismerkedhetünk a ház egykori híres lakóival, például Padányi Bíró Márton veszprémi püspökkel is, aki a korabeli művészek kiemelkedő mecénása volt. A 18. század végi tájkép témájú freskók is gyönyörűek. A „Képtálaló asztal” ad egy kis interaktivitást a kiállításnak, amelyben bemutatják a restaurátorok munkáját. A másik két teremben az Érseki Levéltár és Könyvtár rejtett kincseiben gyönyörködhettünk. Ezek között találtunk ősnyomtatványokat, emlékkönyveket, albumokat, kéziratokat, térképeket és okleveleket.
A második emeleten egy tetőtéri galéria várt ránk, ahol liturgikus tárgyakkal ismerkedtünk. Végezetül megtekintettük a Szalézium épületében található érdekes időszaki kiállítást, amely egy egy budapesti orvos-házaspár hagyatékát mutatja be. A gyönyörű használati és dísztárgyakat, bútorokat (Mária Terézia korabeli bútorok, herendi és más porcelántárgyak, Kovács Margit kerámiák) szebbnél szebb festmények egészítik ki (pl. Czóbel Béla, Nagy István és Egry József művei). A színvonalas, tartalmas kiállítást mindenkinek ajánljuk megtekintésre.

Megebédeltünk, majd folytattuk a veszprémi túránkat. Ekkor mentünk el megnézni a korábbi Veszprémi várbörtön, vagyis a legtovább működő várbörtön mínusz harmadik szintjén kialakított „Élet a mínusz harmadikon – várbörtön a 21. században” című kiállítást. A hely másoknak még a bezártságot jelentette 2003-ig, és a kiállítás csak 2015-ben nyitotta meg kapuit. Itt számos érdekes epizóddal szembesültünk: található itt Mindszenty József emlékszoba (az esztergomi érseki kinevezése előtt veszprémi püspök volt), kápolna, őrkilátó, parancsnoki szoba, vizesblokk… Hallottunk a bakonyi betyárokról, a második világháborús eseményekről és a város ’56-os múltjáról. Természetesen a hangsúly mindig a börtönön és az ítéleteken volt. A látogatás során egy hangfelvétel segítette a tájékozódást, majd az egészet egy rövidfilm zárta, amely az akkori börtön életét mutatta be 2002-ben. A tárlat igencsak kézzelfogható élményeket nyújt, a dohos szag és a zárt tér a végén már minket is nyomasztott. A kiállítást csak olyan személyeknek ajánljuk aki ezt bírja, de érdemes megnézni.

Jó érzés volt kijönni a napsütötte friss levegőre és rögtön a Lackó Dezső Múzeum felé vettük az irányt. Nem is sejtettük, hogy itt egy kiállítás erejéig mi is újra gyereknek érezhetjük majd magunkat, ugyanis a múzeumhoz érve láttuk: „Kockanapok” vannak. A veszprémi kulturális öröksége kiállítás mellett jó volt egy kicsit újra gyerekekké válni a Legó tárlatnak köszönhetően.

Mivel ekkor még messze volt az este, illetve kilométer hiányban szenvedtünk, így késődélután sétáltunk a városban, elmentünk a Petőfi Színház épülete mellett, és a különféle paloták közepette a bevásárló utcába is betévedtünk. Már ami a színházat érinti, az épület falán szép mozaikot láttunk, mert mi nem tudunk mozaikok nélkül élni… :) Az épület falán megtekintettük Latinovits Zoltán és Bujtor István emléktábláját, illetve fotózkodtunk a vándorszínészként ábrázolt Petőfi Sándor szobránál.

Ennyi élmény után már elégedetten térhettünk nyugovóra. Mivel amúgy is azt terveztük, hogy visszamegyünk még a városba amikor melegebb lesz, így erre a későbbi alkalomra tartalékoltuk az állatkertet, és a következő napot Veszprémen kívül töltöttük. Az úti célunk Pápa és Nagyvázsony volt.

Pápa a Tapolca-patak völgyében, a Pápai-síkság központjában található. A városban már a kelta időkből származó régészeti leleteket is találtak, de az első írásos említése – egy malom adományozása kapcsán – 1061-re tehető. Pápa eredendően mezőváros volt, és a 19. század első felében már 22 malom őrölte a gabonát a városban, amelyeket a Tapolca-patak hajtott. Az iparosodás miatt viszont ezek a malmok már csak látványosságként funkcionálnak, és egyre több gyár települt ide.
A város igazából a 18. század közepétől kezdett fejlődni, de iskoláinak köszönhetően már igen korán jó hírű iskolavárosnak számított. Országos hírű iskolája az 1531-ben alapított Református Kollégium, ahová Petőfi Sándor és Jókai Mór is járt. A pálosok által 1638-ban alapított iskolában (amit ma már Türr István Gimnázium néven ismerünk) pedig a Kiegyezés szellemi atyja, Deák Ferenc tanult.

Egyik fontos nevezetessége a jelenleg Kanadában élő Kluge család által 1786-ban alapított kékfestő műhely. A már korábban említett malmokhoz hasonlóan ezt is a Tapolca-patak vize táplálta. A kékfestés, amelyben a család a magyarországi élvonalhoz tartozott, a 19. századig kézi erővel történt, majd a gőzgépek bevezetését követően már egyre inkább gépesített keretek között zajlott. A műhely a mesterséggel együtt apáról fiúra szállt a Kluge családban, mígnem az államosítás során 1945-ben bezáratták és csak 1962 óta nyitotta meg a kapuit múzeumként. Nekünk különösen tetszett, sokáig elnéztük a gyönyörű kelméket, dísztárgyakat, de erről még olvashattok egy későbbi pápai írásunkban.
Pápa fő terét 2011 és 2013 között újították fel, amellyel egybekötve sor került az általunk is meglátogatott Esterházy kastély restaurálására is, de erről szintén olvashattok később.

Veszprém felé tartva rádöbbentünk, hogy a herendi porcelán manufaktúra télen nincs mindig nyitva, így helyette egyik hadvezérünk várát látogattuk meg Nagyvázsonyban.

A Kinizsi-vár a Séd-patak fölötti dombra épült, amelyet a Kinizsi utcából nyíló Vár utcán lefelé haladva közelítettünk meg. Katonai szemszögből előnytelen, elsősorban középnemesek lakóhelyeként szolgált és nem egy erős védelemmel rendelkező épület volt.
A vár nevét a 15-16. század egyik kiemelt hőséről, Kinizsi Pálról kapta, de Vázsony név szláv eredetű szó, a magyar Vázsony nemzetségtől ered.
A nemesi családból származó Vezsenyi László 1384-ben kapta meg a várépítési engedélyt Mária királynétól. Ekkor készült el a 25 m magas lakótorony, a hozzátartozó kisebb épületek és az udvart körülvevő fal.
A család fiú utód nélkül 1472-ben kihalt, így Hunyadi Mátyás király a hadjárataiban tanúsított vitézségéért Kinizsinek adományozta a várat. A négy kisebb toronnyal kiegészítve, ekkor épült ki a vár külső négyszögletes fala. Belső udvarát emeletes palotaszárnnyal bővítették, sarkában várkápolnával, míg a kaputornya elé az ágyúk elhelyezésére alkalmas barbakánt emeltek és mély árokkal vették körül a védelem erősítése érdekében. 1490-ben Habsburg Miksa trónkövetelő zsoldosserege elfoglalta a várat, de egy évvel később Kinizsi fegyvereseivel visszafoglalta.
Kinizsi Pál a hadjáratok miatt nem sokat élt itt, a rezidenciát a felesége, Magyar Benigna úrnő lakta. Kinizsi halála után az özvegy kétszer is férjhez ment. Harmadik ura Kereky Gergely erőszakos, durva ember hírében állt, így Benigna bizalmas híveivel megölette. Benignát a királyi bíróság csak Kinizsi érdemeire való tekintettel nem ítélte el, végül örökös száműzetéssel büntették.
1526-ban János király Bodó Ferencnek adta át a várat, majd a 16. század második harmadától a Horváth nemesi família tulajdonában állt, akik megerősítették a falakat a törökök ellen. A 16. század közepétől a magyar végvárrendszer részeként megfigyelő szerepet töltött be.
1594-ben sikerült a törököknek elfoglalni, ám nem sokáig volt a kezükön. A vázsonykői Zichy főnemesi család 1649-ben szerezte meg a vár fölötti uralmat és hajdúkat telepítettek ide. A Rákóczi-szabadságharc idején hol a kurucok, hol a labancok kezén volt. Végül 1709-ben végleg a labancok birtokába került, katonai jelentősége ezután már fokozatosan csökkent, börtönként hasznosították 1848-ig. 1857-ben tűzvész tett kárt a toronyban, tetőzése is elpusztult, de ezt később pótolták. A századfordulón a palota emeleti magas falának maradványa is ledőlt.
1955 és 1961 között kezdődött a régészeti feltárása, majd 2005-ben is újabb feltárásokat végeztek. 2013-ban a lakótorony helyreállítására került sor. A várat jelenleg az önkormányzati tulajdonú Nagyvázsonyi Kinizsi Nonprofit Kft. üzemelteti. 2013-óta folyamatosan fejlődnek a különböző kisebb-nagyobb programok a vár körül, amivel az embereket ide tudják csalogatni. A várat 2017-től kezdődően a Nemzeti Várprogram keretében felújítják, reméljük a további években is turisták kedvelt helye lesz.

A három nap után hazafelé jó volt átgondolni, hogy mi szépet láttunk. Reméljük ajánlatainkkal Ti is kedvet kaptok egy rövidebb kirándulásra és nem feltétlenül kell megvárni ezzel a tavaszt, vagy a nyarat. Ígéretünkhöz híven egyes témákról külön is fogunk írni, és Várunk Benneteket vissza a blogunkra, ahol remélhetően hamarosan a környező túra lehetőségekről is be fogunk tudni számolni.

Tésről itt látsz további képeket.
Íme a többi kép a Legó kiállításról.
Itt láttok még veszprémi szobrokat és emlékműveket.
Ez pedig egy vegyes témájú veszprémi mappa.
Nagyvázsonyról itt látod a többi képet.