Róma tömérdek látnivalója megismerésére évek se elegendőek, de ez senkit se tántorítson el attól, hogy kimozduljon a városból. A környéken sok olyan település található, ahova tömegközlekedéssel is ki lehet jutni, és a római tömeg is elkerüli. Tivoli is részben ilyen. A Villa d’Este szökőkútjai Liszt Ferencet is megihlették, de rajta kívül olyan sok emberre hatottak, hogy méltán ismerik Tivolit szerte a világon. Hadrianus császár villája is meglehetősen felkapott látványosság, igaz a romokon kívül nem sok maradt belőle, hiszen szinte minden itteni szobor, vagy mozaik már a múzeumokat gazdagítja. A Villa Gregoriana viszont majdhogynem mostohagyerek a két legismertebb és felkapott tivoli látnivaló mellett.
Az Aniene a Tevere második legnagyobb mellékfolyója. Tivolinál jelentős szintkülönbséget kell leküzdenie, ami már az ókorban is látványosságnak számított, viszont az árvízveszély is jelentős volt (még az ifj. Plinius is megírta Kr. u. 105-ben, hogy mekkora kárt okozott a folyó áradása a városban). Ettől függetlenül a hely varázsa megmaradt, így villák, szentélyek épültek. Az ókori Tibur akropoliszán máig viszonylag épségben maradt fenn két templom: a városalapítónak, Tiburnusnak szentelt téglalap alaprajzú, és az albuneai Szibillának, vagy Győzedelmes Héraklésznek szentelt kerek. Ezek ráadásul az Aniene természetes vízesésére néztek, ami a 19. század elejéig még látványosabbá tette az épületeket.
Az épületek
mondjuk jórészt azért maradtak meg, mert keresztény templomokká
alakították át őket, viszont a régészeti feltárások
segítségével visszabontották a későbbi korok rétegeit, és ma
újra az ókori maradványok a meghatározóak. Az már kevésbé
szembeszökő, hogy a kerek templom is egy mesterséges teraszon áll,
ami a Kr. e. 2. századi városi falépítés
eredménye, viszont ennek hatására a templomok még jobban
„rálógnak” a meredélyre.
A folyó
sok-sok áradásából az 1826-as volt az, amely végül cselekvésre
ösztönözte a hatóságokat. XVI. Gergely pápa egy nemzetközi
felhívást tett közzé, majd Clemente Folchi tervei alapján
1834–35-ben megfúrták a Catillo hegyet, és két 280 méter
hosszú járattal egy új medret alakítottak ki az Anienének. A
régi mederben így csak kisebb zuhatagok maradtak, amelyek köré
viszont a pápa kialakíttatta a ma is létező Villa Gregorianát. A
park sorsa cseppet sem volt nehézségektől mentes. 1944. május
26-án bombatalálat érte, majd évtizedekig a városiak
szemétlerakóként használták. Végül a FAI öt éves munkájának
köszönhetően vált újra látogathatóvá, és a téli hónapok
kivételével most is az.
A parknak
két bejárata van. Ha vonattal érkezünk, akkor a tivoli
vasútállomástól kb. 5 perc séta a „vízesés bejárat”. Ha
Villa d’Este irányából jövünk, akkor lehet, hogy érdemesebb a
templomok felől megközelíteni a parkot. A bejáratnál adnak
térképet (angol, francia, olasz nyelvű biztosan van), a villán
belül több helyen is kialakítottak illemhelyet, és falikutakban
vízhez is juthatunk. Lépcső viszont van elég. A kitáblázott
útvonalak közül ugyanis mindegy melyiket választjuk, a kirándulás
lényege, hogy lemegyünk a szirének barlangjáig, majd vissza. Ez a
beszámoló a „vízesések bejáratától” követi végig a
látványosságokat.
Elsőként
érdemes elmenni a nagy szökőkút felső szakaszához. Ez az a
pont, ahol a Gergely alagutak véget érnek, és az Aniene 120
méteres szabadesésbe kezd.
Létezik
egy középső terasz is, de ha szemből szeretnénk látni a
zuhatagot, akkor a templomok kijárata alatti kilátó
lesz az igazi.
A nagy
zuhatagtól az út elvezet Manlius Vopiscus konzul villája romjai
mellett. Ezt
Horatius ódái is dicsérik, viszont mára csak pár részlet maradt
meg belőle. Az előtte levő tér viszont hangulatos: jó itt
megpihenni.
A romok
belsejébe is be lehet menni. Mondjuk vigyázzunk, hogy mivel/kivel
járunk itt, ugyanis egy kutyának annyira megtetszett a mennyezetről
csöpögő víz, hogy a gazdája alig tudta kikönyörögni innen.
Máshol emberek ültek a padokon, és nézelődtek. Volt, ahol egy
látogató bóbiskolt. Csodás a levegő, ami a vízesések mellett
igazán hűs, így akit nem rettent el némi lépcsőzés, annak egy
jó sétáért is megéri ide eljönni.
A romok
után elmehetünk a kisebb vízesések felé. Ezekből van több is,
egy részüket máshonnan is láthatjuk, de a Pokol tornáca kilátó
tényleg látványos.
Innen
visszamegyünk a fő útvonalra, ami elvisz az egyik nagyobb
vízesés aljához.
A víz
persze itt nem torlódik fel,
ugyanis igen látványos módon, az Szirének barlangjában vájt
magának utat, hogy tovább folyjon a síkság felé. A képen is
látszik, hogy ez egy aránylag szűk nyílás, vagyis az áradások
idején itt valóban nem tudott elég gyorsan levonulni a fölösleges
víztömeg, ami természetesen a városban okozott kárt.
A barlang
után ideje felkapaszkodnunk. Persze a víz mellett a többi
természeti képződményre is érdemes figyelni, ugyanis van, ahol
érdekes sziklákra, vagy fákra bukkanunk.
Hacsak nem
akarunk visszamenni a nagy vízesés felé, úgy elindulunk a
Miollis járatok irányába.
Innen már
nincs messze a Neptun-barlang.
Végül már
csak a templomok vannak hátra, illetve a környező kisebb
vízesések.
A vasútállomás felé ráadásként érdemes betérni Cossinia vesztaszűz parkjába, ahol a sírja is található. Erre 1929-ben egy földcsuszamlás után bukkantak. A papnő urnája nem maradt fenn, a mellette levő sírban viszont egy játékbabát és női maradványokat találtak: nem tudni a két sírnak és temetkezésnek mi köze egymáshoz, hiszen a vesztaszűz 66 éven át szolgált, és halála után köztiszteletnek örvendett.
A villa körülbelül másfél
óra alatt bejárható. A térkép mellett sok az informatív tábla,
amelyek ráadásul olasz és angol nyelven is mutatják az utat,
illetve adnak bőséges információt a látottakról. Reméljük
kedvet kaptatok a látogatásához, nekünk nagyon tetszett.
A Gaspar
van Wittel-féle 1700 körüli tivoli látkép részlet forrása.
Itt pedig
további képeket láthattok a parkról.
