Létezik egy Doria néven ismert genovai család. Őseiket körülbelül
a 10. századig lehet visszakövetni és tagjai igen hamar a Genovai
Köztársaságot irányítói közé emelkedtek. Természetesen
voltak mélypontok is a történelmükben, de az „Admirális”,
Andrea Doria (1466–1560) kiemelkedő katonai teljesítménye az
európai ismertséget is biztosította számukra. Ma több ága
létezik a Doria családnak, köztük egyesek a hercegi címet is
megszerezték, és szinte az egész itáliai félszigeten fellelhető
a koronás sasos címerük, mi viszont most a római-genovai ág
egyik palotájával fogunk foglalkozni.
A
Doriák házasság útján kerültek Rómába. Volt ugyanis egy
Pamphilj nevű család, amely Umbriából származott, majd a 15.
század második felében betelepült Rómába. Nem volt nagy súlyuk
az olyan római oligarchák mellett, mint az Orsinik vagy a Colonnák,
de a tudatos házasodási politikájuknak köszönhetően egyre
nagyobb hatalomra tettek szert. A családi székhelyük a mai Piazza
Navona mellett állt, ami a hagyományokhoz való ragaszkodásra is
visszavezethető, hiszen az első római Pamphilj a szomszédos
Pasquino téren vett házat. Amikor Giovanni Battista Pamphiljt X.
Ince néven pápává választották, a családi címer már
megfelelő patinával rendelkezett, Azzal persze mindenki tisztában
volt, hogy a Pamphiljk kasszája többször volt üres, mint tele. X.
Ince pápasága (1644–1655) annyiban biztosan hasonlított a
kortársaiéra, hogy segítette a családját, viszont a nepotizmus
vádját nem egyedül viselte, hiszen a sógornőjéről, Olimpia
Maidalchiniról köztudott volt, hogy szereti a hatalmat és a pénzt,
illetve hallgat rá a pápa. Donna Olimpiára így hamar ráragadt a
papessa, vagyis pápanő gúnynév. Ekkorra tehető a ma
brazil nagykövetségként működő családi palota felépítése a
Piazza Navonán (lásd lent), illetve a Doria-Pamphilj park
kialakítása a Via Aurelia mellett.
Donna
Olimpia a korabeli római művészek mecénásaként is feltűnt,
amiben a sógora is segített. Ennek köszönhető, hogy olyan római
nevezetességeken találjuk a három liliom alatt olajágat tartó
galambot, mint például a Gian Lorenzo Bernini-féle Folyók szökőkútja a Piazza Navonán, vagy a lateráni bazilika.
Olimpiának csak egy fia született, és ez az elkényeztetett
ficsúr, Camillo Pamphilj megcsinálta a család szerencséjét,
ugyanis elvette feleségül az Aldobrandini vagyon örökösét, és
ezzel anyagilag is a legtehetősebb rómaiak közé került. A római
Doria-Pamphilj palota is ennek az Aldobrandini-örökségnek a része.
Camillo természetesen volt, amikor kötelező jelleggel költötte a
pénzét: a palota Collegio Romano felé eső homlokzatát például
VII. Sándor pápa utasítására egy év alatt építtette, ugyanis
a pápa méltó környezetet akart kialakítani a jezsuiták római
kollégiuma számára. Ettől függetlenül nem kell nagyon sajnálni
a családot, ugyanis volt miből költeni, és ez a pápai utasítás
is csak egyike volt azon trükköknek, amelyekkel a X. Incét
következő pápák vissza akarták csurgatni a közösbe a Donna
Olimpia által elcsalt összegeket. A Pamphiljk nem sokáig
élvezhették a gazdagságot, ugyanis Camillo fiaival a család
férfiágon kihalt. Camillo Anna nevű lánya viszont egy genovai
Doriához ment feleségül, és az ő gyermekeiktől származnak a
Doria-Pamphiljik.
A
Doria-Pamphilj családnak két rezidenciája van: a genovai Villa del
Principe és a római Palazzo Doria-Pamhilj. Balázs egy genovai
levéltári kutatása után a genovai palotát is megtekintette,
viszont nem sok fotót csinált, ugyanis inkább megvette a helyi
útikönyvet. 2019. január elején viszont sikerült közösen
eljutnunk a római palotába, amiről rengeteg fényképet
készítettünk, és a sok-sok élményünkből próbálunk megosztani
veletek néhányat.
Ahogy
már említettük: a Via Lata-i palota az Aldobrandini örökség
részét képezte. Ha valaki megnézi a hatalmas épületet a Google
Maps-on, akkor egy meglehetősen nagyszabású tömböt talál,
ugyanis ez teljesen egybefüggő módon terül el a Via del
Pleibiscito, a Via del Corso és a Piazza del Collegio Romano között.
Sokáig a Collegio Romano felől kellett bemenni, majd a 2000-es évek
eleje óta a Via del Corso felé eső bejáratot tartják nyitva. Ez
annyiból jó nekünk turistáknak, hogy keresztül megyünk az
udvaron, és nem csak az ablakból csodálhatjuk a látványt (lásd jobbra).
Csak
az első emeleti piano nobile látogatható, és ebből se
minden, de aki betéved ide, az garantáltan tömény kulturális
élményben részesül, mert a termek kialakítása is pompás,
illetve az olyan nagy nevek művei sorakoznak a falakon, mint
Caravaggio, G. L. Bernini, Guercino, Filippo Lippi, Brueghel,
Tiziano, vagy Velázquez. A látogatás során kétféle jegyet
vásárolhatunk: az egyik „csak” a galériára érvényes, egy
kisebb összeget ráfizetve viszont a magánlakosztályokba is be
lehet jutni. Szerintünk mindkettőt érdemes megtekinteni. Arra
viszont készüljünk, hogy a palota magántulajdon, így szinte csak
a diákoknak adnak kedvezményt a jegyvásárláskor. Ennek ellenére
nem győzzük hangsúlyozni, hogy megéri, mert csodálatos. Emellett
az is fontos segítség, hogy a nyitvatartása is kedvező, ugyanis
hétfőn is látogatható.
Az
első emeleten fogadótermek követik egymást. Az elsőben érdemes
átvenni az audioguide-ot (ingyenes), ugyanis a termekben nincsenek
információs táblák és a képeknél sincs mindig feltüntetve ki
festette és mi a címe. Ahol pedig ott a név, az sokszor
félrevezető, hiszen a „másolat valaki után” helyett a kereten
csak az eredeti festő nevét tüntették fel. A honlapon találunk ugyan részletes
bemutatást, de mi inkább az audioguide-ot választottuk. Az
audioguide-ból a család egyik tagjától hallottuk, hogy az első
látogatható termet sokáig üresen hagyták, és ezt csak jelentős
késéssel rendezték be. A Poussin termet díszítő festmények egy
részét eredetileg valóban nem ide, hanem a család vidéki
rezidenciáiba szánták.
Ahogy
tovább haladunk, úgy válik egyre emberközelibbé a termek mérete.
A Szövetek termében a hasított szövettapéta melegsége mellett
két szép Algardi mellszobrot és különféle festményeket
találunk. Nekünk leginkább Mattia Preti alkotása tetszett.
Érdekes
módon a Bálterem nem is olyan nagy. A terem különlegessége a
zenészeknek kialakított sarok, ahol két egyenruhát, illetve egy
18. századi hárfát találunk. Ez a terem a 19. század második
felében nyerte el mai formáját. A mennyezet sem az eredeti. Ennek
korábbi mintáját szemlélteti a zenész-sarokban található
kisebb vázlat.
A
múzeumi könyvesboltnak helyet adó teremből két irányba lehet
haladni. Balra benézhetünk a kápolnába, majd jobbra következik a
tulajdonképpeni galéria.
A
kápolnát még Domenico Fontana tervei alapján alakították ki
1689–91-ben, de az évszázadok során többször is átalakították.
A mostani trompe-l’oeil festés a 19. század közepén készült.
A család hatalmát tanúsítja, hogy a katakombákból két szent
teljes testét is sikerült megszerezniük.
A
tulajdonképpeni galéria három szárnya a palota sorsát
meghatározó három család, vagyis az Aldobrandinik, a Pamphiljk és
a Doriák nevét viseli, míg a negyedik egyszerűen a Tükörfolyosó
névre hallgat. Ha előre haladunk, akkor az Aldobrandini szárnnyal
kezdjük a sétát.
Itt
a kedvencünk a Guido Reni-féle Puttók harca című festmény, de
találunk itt Annibale Carracitól, vagy akár Claude Lorraine-től
is érdekes alkotásokat. Amikor végig megyünk a folyosón, akkor
balra be lehet menni egy kis terembe, ahol X. Ince két ábrázolását
találjuk: a Velázquez-féle realista portrét, és a Bernini-féle
heroizált mellszobrot. Egyikünk a Bernini-féle, másikunk pedig a
Velázquez-féle ábrázolásért volt oda, úgyhogy karácsonyi
ajándék gyanánt szívesen elfogadjuk őket.
A
kis terem valójában a palota egyik sarkánál található, és a
megvilágítását a mennyezeten található ablak is segíti. Itt a
szomszédos S. Maria in Via Lata templom tornyát találjuk, amely
egyfajta családi templomként is működik, ugyanis a család tagjai
átmehetnek közvetlenül a palotából a templom felső szintjén
kialakított zárt páholyaikba.
A
Galéria Via del Corso felé eső szárnyát nevezik Tükörfolyosónak.
A mennyezeten Héraklész próbáit festette meg egy bolognai festő,
a falakat pedig természetesen tükrök díszítik. Találunk itt egy
Raffaello feliratú festményt is, de ez csak másolat (lásd balra
lent).
A
Via del Corso-felé eső folyosó folytatásaként még találunk pár
termet. Anno itt állították ki Caravaggio Bűnbánó Magdolna című
festményét, de ma már egy kivételével az összes Caravaggio az
Aldobrandini teremben található. A Tükörfolyosó folytatásaként
végig bóklásztuk a meglehetősen sötét termeket, majd
visszatértünk a tükörfolyosóra. Ezt a Pamphilj folyosó követte,
ahol nem tudtuk eldönteni, hogy Algardi mellszobrát, Battista di
Giovanni Bellini Madonnáját, vagy Guido Reni Madonnáját
másoltassuk le. Mondjuk a Dürer követője által festett Sz.
Eustachius látomása is tetszett.
Ez
még csak a kezdet volt, mert a folyosó végén balra kanyarodtunk,
és az Aldobrandini teremben Balázst alig lehetett elrángatni a
kedvenc Caravaggióitól. A késő középkori festők termében is
láttunk pár érdekes alkotást, de itt annyira sötét volt, hogy
egyáltalán nem tudtunk fényképezni.
A
galéria utolsó folyosójának, vagyis a Doria szárnynak a
mennyezeti díszítése a legkésőbbi, ugyanis ezt már a 19.
században alakították ki. A Donna Olimpiát ábrázoló
Algardi-féle mellszobor mellett itt sok-sok érdekességet találunk,
de leginkább a Brueghel festményeknek örültünk, ugyanis
lemaradtunk a bécsi nagy Brueghel kiállításról, így ezek a
festmények kicsit kompenzálták a hiányérzetünket.
Erről
a folyosóról lehet bejutni a magánlakosztályokba is. Ezek
mennyezet freskói jórészt a 18. század végi római festőiskolák
termékei. A berendezés kevésbé egységes, ugyanis ez magán
viseli a az egymást követő hercegek ízlését.
A
Vénusz öltözője nevű helység az első, ahova belépünk (ennek
lásd fent a mennyezetét), majd ezt követi a hálószoba. A bölcső
egy Doria-Pamphilj hercegé, akinek a „kalapos” király, II.
József császár volt a keresztapja. Mellesleg a gyerek anyját
Savoia Leopoldinának hívták, vagyis a Szárd-Piemonti
uralkodóházzal is rokonságban álltak a Doria-Pamphiljk, ráadásul
Leopoldina húga Marie Antoinette francia királyné legjobb
barátnője volt. Azért nem semmi egy kapcsolati háló!
A
hálószobát találóan Vörös Szalonnak hívják. Az ezt követő
termeknek is a falakat borító drapéria színe alapján emlegeti,
tehát van itt Sárga (lásd lent), Zöld és Kék szalon.
A
Kék Szalonban találjuk V. Filippo Andrea Doria Pamphilj és
felesége, az angol Mary Talbot arcképeit. Az ő házasságuk
alapozta meg a család angol kapcsolatait: a mostani örökösök is
angol állampolgárok. A lakosztályok utolsó terme a pápai
trónterem. Itt érdekes a trónszék, amely a fal felé néz,
ugyanis ezt csak a pápai látogatások alkalmával fordították a
helyes irányba. Innen már a Poussin terembe lyukadunk ki, ahol
visszaadhatjuk az audioguide-okat.
Nekünk
nagyon tetszett a palota, mindenkinek ajánljuk, hogy menjen el, és
nézze meg. Már csak azért is, mert a Colonna és a
Pallavicini-Rospigliosi palota mellett ez Róma leggazdagabb ma is
látogatható nemesi gyűjteménye, viszont az utóbbiakkal
ellentétben a Doria-Pamphilj család kincseit nem csak havi 3-4
alkalommal tekinthetjük meg. Reméljük beszámolónkkal és
képeinkkel sikerült kedvet csinálnunk a látogatáshoz.
Addig
is itt láthattok további fényképeket a termekről.
Itt a
puttókról, és a többi díszítőelemről.
Itt
pedig a válogatásunkat láthatjátok a különféle alkotásokról.
Ráadásként pedig íme pár fotó a látogatható udvarról.
Legvégül: a
metszetet innen töltöttük le.
