A
nemesi birtok 1550-ben, vásárlás útján került királyi kézbe:
Medici Katalin számára bevételként is jól jött a hely (a Loire
hajóforgalmára kivetett vám, és a birtokok jövedelme miatt is
megérte beruházni), illetve
az Amboise és Blois közötti utakon is jól szolgált közbülső
pihenőként. 1559-ben
Medici Katalin megözvegyült, régens lett fia nevében, és úgy
érezte ideje
megszabadulni a korábbi
riválisától, Diane de Poitiers-től. Diane napja valóban
leáldozott kegyencnőként, de Katalin mégse akarta kisemmizni, így
amikor Diane-nek meg kellett válnia Chenonceau-tól, cserébe
Chaumont-ot kapta.
Diane
de Poitiers 1562-től
folytatta az építkezést,
de neki
köszönhetőek a bejárat mellett máig láthatóak
a
D betűk, illetve a vadász jelvények.
Már
ő is szükségesnek vélte a környező park kialakítását, de ez
állandóan csak húzódott, és az első sikeres kísérletre
csak az
1830-as években került sor. Ekkorra már tömérdek
tulajdonosa volt az ingatlannak, 1810-től
a Naplóeon által száműzött
Madame de Staël
is megfordult itt.
1840-ben a helyet
történelmi műemléknek
nyilvánították, ettől
függetlenül az utolsó tulajdonosa, a Say cukorgyárak örökösnője
az 1800-as évek végén komoly átalakításokat hajt végre rajta,
hogy itt fogadhassa
férjével, Broglie herceggel az
európai főnemességet. A
legkülönlegesebb személyek fordultak meg erre: maharadzsák (az
egyiktől egy elefántot kaptak ajándékba, amely
a kastélyban elég sok
fényképen szerepel),
művészek, mint Sarah Bernhardt, vagy
uralkodók, mint I. Károly
román
király,
VII. Edward angol
király… 1903-től
viszont a családi vállalkozás hanyatlani kezd, a herceg 1917-es
halála tovább
gyorsította a folyamatot,
ugyanis az özvegy nagyon
rossz gazdasági döntéseket hozott, majd
az utolsó pillanatban egy
újabb házasság mentette meg a birtokot a teljes összeomlástól:
az 73 éves özvegy
1930-ban hozzáment egy
43 éves francia királyi herceghez.
Az új férj sikeresen levezényelte a birtok felosztását (ez ekkor
csökkent 2500 hektárról 21-re), a műtárgyak eladását, aminek
csak az állami felvásárlás vetett véget 1938-ban.
Azóta
sok idő eltelt, a kastélynak funkciót kellett találni. Az egy
dolog, hogy állami pénzből sikerült visszavásárolni az eladott
műtárgyak egy részét, viszont emellett sikerült egy nemzetközi
hírű parkot is kialakítani. A
mostani kertben az
1880-as években kezdődtek
a munkálatok. Ehhez két
kisebb falut is el kellett költöztetni temetőstül, templomostul.
Ez viszont még csak egy meglehetősen romantikus nemesi park volt.
2008 óta viszont minden
évben április végétől november elejéig megrendezik a
kertfesztivált. 2018-ben
a „Gondolat kertje” volt a téma. Egy nemzetközi zsűri 25
pályaművet választott; az alkotók között találunk
amerikaiakat, oroszokat, németeket,
olaszokat, japánokat, dél-koreaiakat és
franciákat. A bejáratnál
többnyelvű füzeteket adnak,
amiben minden fontos információt megtalálunk az adott
installációról. Ezek
egy része ráadásul esti
kivilágítás mellett
is látogatható.
Nekünk volt ami tetszett,
volt mi nem. A „köd völgyében” például el lehetett volna
rejteni a párásítókat, hogy ne legyen annyira szembeötlő miként
csináltak ködöt. Más
megoldások viszont tényleg elgondolkodtatóak, vagy
egyszerűen szépek
voltak.
Mi
mondjuk elsősorban a kastély miatt mentünk Chaumont-ba, de nem
bántuk meg, hogy a parkba is bejutottunk.
Persze
a „hagyományos” kastélyparkban is érdemes egyet sétálni. Van
itt istálló, mintagazdaság, 19. századi víztorony, dekoratív
virágágyás…
A
kastély eléggé
magán viseli kialakítói
szellemiségét, legfőképpen a Broglie hercegi párét.
Ők ugyanis a korabeli nevezetes birtokosok lakosztályait akarták
restaurálni, és ahol ez nem volt lehetséges, úgy újra
megteremteni. Belül tehát
van eredeti, és van újraértelmezett középkori rész is. A
látogatás pont egy ilyen újragondolt
lakosztállyal kezdődik, amivel Medici Katalin és Diane de Poitiers
emléke előtt hódolt a Broglie házaspár. A
Tanácsterem viszont fergeteges (balra lent). A 17. századi majolika padlózatot
a palermói Colluzio palotából szállították ide, a faliszőttes
sorozat pedig
1570-ben készült Martin Reymbouts szövőműhelyében. Nyolc
darabból áll, az asztrológiai témából kifolyólag bolygókat
megszemélyesítő római isteneket, és egyéb jelképeket ábrázol.
Másik
kedvencünk a díszlépcső (jobbra fent).
Ez gótikus és reneszánsz elemekkel az
1500-as évek elején készült. Az
ablakok viszont már
későbbiek, és a Chaumont-i birtokosok címereit ábrázolják. A
lépcső a kastély fő közlekedési útvonala: ez
köti össze azt, ami a Broglie házaspár lakosztályaiból
megmaradt, illetve a ma már modern művek galériájaként működő
termeket.
Sajnos
a Broglie-lakosztályokat 1938 után is érte kár, ugyanis a
könyvtárat egy 1957. júniusi
tűzvész pusztította el, vagyis amit ma látunk az egy
rekonstrukció.
Az
empire stílusú kis szalon (balra) viszont látszólag
egész jó állapotban
maradt ránk. Ez azért is
csak látszat, mert a Pierre-Benoit
Marcion készítette bútorokat a
Loire-Cher megye helyezte el itt letétbe, a
kandalló párkányán található órát pedig a köztársasági
elnök hivatalos rezidenciája, az Élysée palota adta kölcsön.
A
nagy szalon bútorzata
se eredeti (jobbra lent): ez meg a donneterie-i kastélyból származik. Nekünk
leginkább azok az ülőalkalmatosságok tetszettek, amelyek lehetővé
tették, hogy a beszélgetőpartnerek egymással szembe ülhessenek
le.
Hiba
volt Chenonceau után idejönnünk, ugyanis az előbbi automatikusan
összehasonlítási alapként szolgált. Ennek ellenére mindenképpen
ajánljuk, hogy Chaumont-sur-Loire is bekerüljön olvasóink utazási
tervébe. A kert szép,
a kastély pedig mind építészeti, mind hangulatát tekintve
érdekes. A modern műalkotások mondjunk szerintünk nem igazán
illettek ide, de ízlések és pofonok…
A
park és a kastély után
érdemes egyet fagylaltozni a mintagazdaság épületeiben
kialakított vendéglátóipari épületekben, és semmiképpen se
szabad kihagyni a teraszt, ahonnan nagyon szép panoráma nyílik a
Loire-ra. Pár nappal később többször is elhaladtunk a folyó
túloldalán. Nem tudtunk megállni, de rájöttünk, hogy innen is
érdemes megcsodálni a várat, vagyis
ezt se hagyjátok ki!
Itt pedig a kastélyról.
