Zirci
látogatásunk során már tervbe vettük, hogy elmegyünk
Heiligenkreuz kolostorába, de a sok-sok terv mellett az utazásra
csak 2019 őszén került sor. A ciszterci rend történetéről a
zirci beszámolóban már írtunk, így ezt most mellőznénk.
Heiligenkreuz kapcsán csupán annyit kívánunk kiemelni, hogy az
első magyarországi ciszterci kolostor, a bátaszéki alapítói
innen érkeztek, így ebben a csodás osztrák kolostorban
tisztelhetjük a magyarországi ciszterci közösségek
anyatemplomát. Heiligenkreuz a ciszterci kolostorok rangsorában
előkelő helyet foglal el, mivel az első ciszterci közösség
1098-ban alakult Citeaux-ban, a heiligenkreuzi apátság pedig
1133-ban épült, ráadásul ez utóbbit Morimond-ból, a négy nagy
eredeti ciszterci közösség egyikéből alapították. A fennállás
terén is rekordokat állított fel Heiligenkreuz, hiszen az általunk
már szintén bemutatott reini apátság után ez a világ
második legrégebb óta folyamatosan működő ciszterci közössége.
Heiligenkreuz
a bécsi erdőben található, könnyen megközelíthető, viszont ez
a 12. században egyáltalán nem volt így. Akkoriban a ciszterci
szerzetesek direkt a nagyvilági zsongástól távol kerestek
megfelelő helyszínt a kolostoruknak. Babenberg III. Lipót osztrák
herceg Párizsba küldte egyik fiát, Ottót, akit a történészek
ma Freisingi Ottóként ismernek. Freisingi Ottó tanulmányai során
hallott a ciszterciekről, a rendbe is belépett, és az ő kérésére
alapította apja a Heiligenkreuzi kolostort, illetve a Bécstől
észak-nyugatra található klosterneuburgit is.
Az
eredeti épületből kevés részlet maradt fenn, hiszen az
eredetileg román stílusú apátságot részben gótikus, később
pedig barokk stílusban építették át. A látogató a belépőjegy
megvétele után az udvarba kerül, itt indul a vezetett látogatás,
és itt például az apátsági templom homlokzatát is
megcsodálhatja, amely a jellegzetes bélletes kapuival tipikusan
román stílusú. Ez 1187-ben készült el, a bejárat feletti három
ablak a Szentháromságra utal, amely szimbolika jellegzetes a
ciszterci templomoknál. A templom hajó kissé sötét, az itteni
kórus stallumai hiába gyönyörűek, a faragott és intarziával
teli részletek megtekintéséhez rendesen ki kellett nyitnunk a
szemünket. Ti se rohanjatok át rajta, mert megéri (lásd lent).
Az
orgona is érdekes, ugyanis Schubert nemcsak játszott rajta, hanem
egy különleges darabot is komponált rá, így azóta
Schubert-orgonának is hívják a hangszert (lásd jobbra fent).
A
templom gótikus része 1295-ből származik. Senkit se csapjon be a
főoltár: ez neogótikus stílusú, és 1887-ben áldották meg. A
felette lévő kereszt is átverés, ugyanis 1980-ban készült
másolat, mivel az 1138-as olaszországi eredetit nem sikerült
megszerezni.
A
festett üvegablakok csodálatosak, a tér a gótikus templomokra
jellemző módon tágas és méltósággal teli.
A
túra ezt követően a sekrestyében folytatódik, ami túlnyomó
részt barokk stílusú, hogy végül az impozáns munkatermen (lásd
fent) keresztül kijussunk a kerengőbe. Ennél több csodálatos
részt is felfedeztünk. A kerengő 1220 és 1240 között épült,
vagyis pont akkor, amikor folyamatban volt a váltás a román
stílusról a gótikusra. Ennek megfelelően mindkét stílus jegyeit
felfedeztük.
A
Káptalanterem azóta is az egyik kedvencünk. Itt választják az
apátokat, itt „öltöztetik be” a novíciusokat, így
természetes, hogy ez a közösségi élet egyik központja. Ennek
megfelelően szép freskók díszítik a falakat, amelyek az itt
eltemetett Babenbergeket is bemutatják. A terem közepén található
II. (Civakodó, avagy Harcias) Henrik osztrák herceg, az utolsó
Babenberg síremléke. Őt mi onnan is ismerhetjük, hogy amikor IV.
Béla király menekült a muhi csata után, II. Henrik herceg
zsarolta meg ahelyett, hogy menedéket nyújtott volna neki. Ezen
cseppet sem kedvező ausztriai fogadtatás után fordult délnek a
menekülő magyar királyi család, és ezért születhetett
Dalmáciában a budapesti Margit-szigetnek is nevet adó Árpád-házi
Szent Margit.
A
káptalanterem ablakai 19. századiak, a rózsaablak az 1879-es
párizsi világkiállításra készült.
A
kerengőről nyílnak kisebb-nagyobb helységek. Az egyik ilyen az
úgynevezett Halottas kápolna, de a Káptalanterem mellett a másik
kedvencünk a Kútház. Ez a ciszterci kolostorok egyik
jellegzetessége, ugyanis az alapítók próbáltak mindig olyan
helyet találni, ahol friss forrásvíz is elérhető. Számos
ciszterci apátság neve is utal a vízbőségre, avagy a
tisztaságra: pl. Clairvaux (tiszta völgy), Trois Fontaines (három
forrás), vagy Bélakút a Szerémségben. A mai heiligenkreuzi
kútház üvegablakai helyett jórészt modernkori pótlásokat
találunk, igaz az egyik üvegtábla 1295-ből származik. A kút
1556-ban készült Rómában és öt ólommedencéből áll. Egészen
a 16. század közepéig mosdóként is szolgált. Nagyon magas a víz
ásványi anyag tartalma, az magyarázza a kutat borító lerakódást.
A
látogatás csak vezetés keretei között történhet, ami angolul
és németül zajlik, de adnak magyar nyelvű információs füzetet,
így annak is hasznos a túra, aki nem ért a fenti nyelveken. Mi egy
nagyon kedélyes, jól felkészült szerzetest fogtunk ki, aki csak
tovább javította az amúgy is csodás élményeinket a vicces
megjegyzéseivel.
Az
apátsági látogatás után megebédeltünk, majd elmentünk a
helység határában található temetőbe. Mivel a csodás őszi
színeket nem hagyhattuk szó nélkül, így a hangulatos fasort is
lefotóztuk. 131 éve, 1889. január 31-én ide temették el Marie
von Vetserát, Rudolf trónörökös szeretőjét, és társát a
halálban. A mayerlingi vadászkastélyban történt tragikus
halálesetek máig nem tisztázottak, Marie sorsa pedig különösen
tragikus. A vérbe fagyott holttestet a rokonok felsőbb utasításra
hintóba rakták, mintha még mindig élt volna, és először a
heiligenkreuzi temető öngyilkosoknak fenntartott részében
temették el. A lány halálhírét szigorúan elkülönítették
Rudolf trónörökösétől. A temetésen a család részéről csak
Marie nagybátyja és gyámja vehetett részt, még az édesanyját
is kizárták. Őt a császári udvar nyomására a temetés napján
útnak indították Velencébe, de gyászában út közben
visszafordult. A Vetsera családot kiközösítették, a lányuknak
csak 1889. május 16-án emelhettek rendes síremléket, amit ma is
láthatunk. Ezt a későbbiekben többször is meggyalázták:
1945-ben a szovjet hadsereg katonái, akik valószínűleg ékszereket
kerestek, illetve 1991. július 8-án, amikor a mayerlingi tragédia
megszállottja, Helmut Flatzelsteiner linzi bútorkereskedő
elraboltatta a hamvakat, hogy azokat elemezhesse. A maradványok csak
1993. október 28-án térhettek vissza a helyükre. Morbid kuriózum,
hogy az 1889-es koporsó megtekinthető a mayerlingi vadászkastély
épületéből kialakított karmelita zárdában.
Itt
találhattok további fotókat a templomról.
Itt
pedig a kolostorról.
