A
chambordi álomból még fel se ébredtünk, amikor
már egy másik Loire-menti gyöngyszem felé vezetett utunk: várt
Blois.
A sok látnivalóban bővelkedő város
Franciaország
egyik kulturális és történelmi központja, de minket elsősorban
a királyi kastély, illetve
a benne
őrzött
kincsek érdekeltek. A
vár lenyűgöző
építészeti sajátosságai már feltűntek a Jacques-Gabriel
híd
lábánál. A királyi rezidenciát négy korszakon át, négy
különböző stílusban építették. Hét francia uralkodó és tíz
francia királynő élt a falai között, akiknek
a személyisége mind nyomot hagyott itt: ez már
önmagában izgalmassá
teszi a helyet.
A korai és késői (lángoló) gótika, a reneszánsz, és a
klasszicista stílus különbözőségei mégis egységet alkotnak az
épület homlokzatán, díszítésein és belső tereiben.
Az
építkezés még a 10. században, Thibault
gróf ideje
alatt kezdődött, majd Hódító
Vilmos
hatalmas kastéllyá bővítette. A gótikus
stílusú szárnyból
már csak a főúri terem maradt meg: ez Franciaország legnagyobb
korai gótikus terme. A kék, a bordó, az arany és a terrakotta
színárnyalatok kivételessé teszik az oszlopokkal tagolt
falambériás helyiséget, amelyet
a
francia rendi gyűlés helyszíneként
is
használtak.
Természetesen
mindent, így a plafont
is uralják a
liliomok,
a
francia uralkodói
szimbólumok.
A
XII.
Lajos szárny 1498
és 1501 között épült. A
hozzá tartozó Saint-Calais
kápolnát
később 1505-ben szentelték fel. A kápolna ablakai gyönyörűek
és a Chenoncheau-ból, illetve Amboise-ból már
jól ismert üvegfestőművész, Max
Ingrand
újította fel. A téglából és a kőből álló szárnyra a
flamboyant
(lángoló) gótika
a
jellemző,
és a lakosztályokban 1869-től a Szépművészeti Múzeum kapott
helyet. A képtárban 16. század és 19. század közötti
festményeket nézhettünk meg, de két terem a helyi művészeket is
bemutatja. A kiállított tárgyak közül még francia és flamand
szőnyegek, valamint 19. századi szobrok is láthatóak.
Az
I. Ferenc szárny külső
részénél pillantottuk meg a kastély legkiemelkedőbb, már
reneszánsz stílusú ékességét, a királyról elnevezett
csigalépcsőt. Chambordhoz
hasonlóan itt is Leonardo da Vinci nevét rebesgetik tervezőként,
de ez messze nem biztos, ugyanis a felvetés hosszú évek óta vita
tárgyát képezi a művészettörténészek között.
Amúgy
az
épületrész homlokzatán jó kivehető a reneszánsz
és a gótika keveredése.
A
Lajosról
és Ferencről elnevezett
épületrész
között találjuk
a
Gaston
szárnyat,
amelyet
Gaston d’Orlans herceg építtetett
Francois
Mansart építész
segítségével: ez a francia klasszicista
építészet
remekműve. Az allegorikus szobrokkal díszített lépcső egyszerűen
fenomenális, és
akkor még nem is beszéltünk
a kupoláról! Sajnálattal vettük tudomásul, hogy ezt a részt
sohase
fejezték be. Gaston ugyanis három év után se volt hajlandó
rendezni tartozásait, így a mesteremberek faképnél hagyták. A
torzón maradt rész többi
terme így
csak időszaki kiállítások alkalmából látogatható.
Mi
zárva találtuk.
Miután
megismerkedtünk a különböző épületszárnyakkal és megnéztük
a rendi
gyűlés gyönyörű
termét, a királyi lakosztályok felé vettük az irányt. A termek
mai látványvilágát Félix
Duban 19.
század eleji
tervezőnek
köszönhetjük.
Az
első emeleten található királyi
termét két
kandalló és liliommal díszített baldachin ékesíti.
A
kandallókon a királyi jelképek, vagyis
a szalamandra,
illetve
a hermelin
tűnik
fel.
Az
előbbi I. Ferencre utal, miközben az utóbbi a bretagne-i hercegség
jelképe, vagyis Ferenc anyósára emlékeztet.
A
teremben lovas és vadászati gyűjteményeket állítottak ki. A
királyi szoba mellett a Valois
teremben
az
uralkodók reneszánsz mellszobrait láthattuk. Itt húzódott annak
idején a középkori bástyafal.
A kastély belseje felé a királynő
galériájába csöppentünk, ahol a járólapok mintája igen
szemrevaló volt. A falakon nemesi portrékat helyeztek el, mintha a
helyiség egy arcképcsarnok lenne.
A galéria után a női
öltözködésre szolgáló helyiség, majd a királynő hálószobája
következett: a feltételezések szerint itt
halt meg Medici
Katalin. A szoba középpontjában a zöld kárpittal behúzott
díszes ágy áll, a
falakon királyi és királynői monogramok tűnnek
fel.
Jobbra
tőle ráakadtunk
Antoinette
Gonsalvus
híres portréjára
is, amit Lavinia
Fontana
festett.
A
hölgy örökölte apja betegségét, miszerint egész testét erős
szőr borította.
Medici
Katalin pártfogásának köszönhetően az egész család magas
tisztséget töltött be az udvarba, és elkerülte őket a korban
szokványos erős hátrányos megkülönböztetés. Sőt, a szülők
házassága ihlette a Szépség és a Szörnyeteg meséjét is.
A hálószoba mellett a kis imaszoba jó jelképezi, hogy fontos
szerepet kapott a vallás a királynő életében. Az üvegablakon Árpád-házi Szent Erzsébet figurája is feltűnik (lásd lent jobbra).
Az Oratórium melletti
dolgozó szoba
(Studiolo)
falait
237
faragott fatábla
borítja,
amelyek kis reneszánsz kincseket rejtenek. A szoba eredeti
faburkolata egyedülálló Franciaországban.
A
látogatást a második emeleten folytattuk, ahol a varázslatos
termek már III.
Henrik
korából származnak. A
királyi hálószobában
az ágy és III. Henrik portréja a
kiemelkedő
látványosság.
Állítólag itt támadták és gyilkolták meg Guise
hercegét.
A kivégzéshez használt fegyvereket
a szomszédos helyiségben (Vallásháború
kabinet)
állították
ki.
E szomorú esemény és annak következményei festőket is
megihletett, így a Tanácsteremben
a kivégzésről és a vallásháborúkról szóló festményeket
láttunk. Egy másik terem a
III.
Henrik által bevezetett udvari rendet szimbolizálja, amely
távolságot hozott létre a király és az alattvalók között. Ezt
később XIV. Lajos is alkalmazta Versailles-ban.
A
későbbi századokban a rezidencia elveszítette
pompáját.
A régi szolgák lakásokat alakítottak
ki
benne, majd a 17. században katonai célokat szolgált.
1840-ben
került fel a védett műemlékek
listájára,
amit Prosper
Mérimée
kezdeményezésére
állítottak össze, majd a Félix
Duban-féle
felújításnak
köszönhetően újra visszanyerte méltó szépségét.
Mielőtt
elindultunk volna a városba még felmentünk a Foix
toronyba,
ahol pazar kilátás tárult elénk a Loire völgyére és a
Saint-Nicolas
templomra.
A
kastély üzemeltetői nagy gondot fordítanak arra, hogy minél több
turista látogasson Blois-ba. A gyerekeket interaktív játékokkal
csalogatják, de tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat is.
Nyáron a kastély udvarán tartott
lovagi játékok, zenés előadások, hang- és fényjátékok
visszarepítenek a
régi korokba.
A rendkívüli helyszínt kihasználják filmforgatásra,
divatfotózásra és más eseményekre is.
Nehezen
hagytuk el a kastély területét, az udvaron még sokáig
gyönyörködtünk a különböző díszítésekben. Az oszloptartó
szörnyecskéket és címer állatokat (szalamandra, hermelin, sül)
itt is szívünkbe zártuk.
A
kastéllyal szemközti ház ablakain minden órában mechanikus
sárkányok „ijesztgetik” a járókelőket. A házban mágia
múzeum (Maison
de la Magie)
működik, amelyet
1998-ban Michell
és Jean-Pierre Hartmann
művészek hozták létre a híres mágus, Hudini
tiszteletére. Lehet, hogy a gyerekek érdeklődését ez megragadja,
minket viszont
nem
hozott lázba, ellentétben
a
történelmi városrésszel.
Itt
oda voltunk a középkori
faszerkezetes
házikóért,
az
üzletekért
és egy nem mindennapi Denis-Papin lépcsősorért (lásd balra lent),
ami a Blois-i feltaláló tiszteletére épült (a
szobra a lépcsősor tetején látható).
Érdemes megmászni, hiszen az
itteni
panoráma
magáért
beszél. A lépcső a festése miatt messziről egy vibráló
fekete-fehér
kört vetít a szemünk elé. A lépcső építését Jean
Claude Eugène Riffault polgármester
rendelte el
a
19. században.
Séta
közben még sikerült bejutnunk
a
késő gótikus Saint-Louis
katedrálisba (lásd jobbra fent),
amely 1906
óta a nemzeti örökség része. A 12. században épült egyhajós
templomnak nincs kereszthajója, de az eredeti építményből csak a
sírkamra és a harangtorony maradt meg eredeti állapotában. Sokáig
gyönyörködtünk a portál
díszítésében, mielőtt
bementünk volna a templom belsejébe. A homlokzat a késő gótika
és a korai neoklasszikus stílus közötti átmenetet mutatja. A
középkori elemek közül a támfalakat és a vízköpőket emelnénk
ki, a neoklasszikus elemek közül pedig a háromszög alakú
oromzatot és a gyönyörű íveket. A szépséges ólomüvegablakokat
a második világháború után újították fel. A rekonstrukciót a
holland Jan
Dibbets
és a francia Jean
Mauret készítette.
A harangtoronyban hét harang szólal meg. A torony már reneszánsz
stílusban, jón
és
korinthoszi oszlopokkal épült. Alatta
egy
12.
századi bordás boltozatú kápolna található. A szentély ötszögű
apszisa lenyűgöző. A templom kriptájába
a
blois-i
grófokat és
püspököket temették.
A sok-sok faszerkezetes ház közül kiemelkedik a Villebresme családé. Ezt a 15. század végén emelték amolyan városi kiegészítő szállásként, ugyanis a családnak már egy kastélya is volt Fougéres-sur-Biévre-ben. A ház azért is érdekes, mert az utca két felén terül el, amelyeket egy függőfolyosó köt össze. Számos érdekes fafaragvány díszíti az épületet. A konzolként is szolgáló akrobaták mellett a főhomlokzaton bibliai és allegorikus figurákat találunk. Az épületet különben úgy is emlegetik, hogy Maison de Denis Papin, vagyis a már korábban emlegetett feltaláló háza. Ez egy tévhit, a 20. század elejétől kezdett el terjedni, ne dőljünk be neki, ugyanis semmi sem bizonyítja, hogy Denis Papin élt-e valaha itt.
Miután
jól kisétáltuk magunkat ideje volt visszaindulni a szállásra.
Reméljük
ezzel az élménybeszámolóval felkeltettük az
kíváncsiságotokat,
mert számunkra a Loire
folyó fölötti Jacques-Gabriel
híd (lásd lent), a középkori házak, a székesegyház és a
mindezek
fölé emelkedő kastély látványa felejthetetlen emlék marad.
Ráadásul
mindez könnyen megközelíthető, hiszen a város közvetlen vasúti
összeköttetésben áll Párizzsal.
Természetesen
visszavárunk
Titeket a
kastélyos tudósításainkra…
Itt találtok még képeket a kastély "szörnyecskéiről" és kültéri díszítőelemeiről.
Itt pedig a kastély további részleteiről, berendezési tárgyairól.
Itt vannak még fotók a városról.
Itt pedig a Hôtel de Villebresme-ről.