2023 júniusában ünnepeltük ötödik házassági évfordulónkat, 2023 augusztusában pedig a nászút ötödik évfordulóját. Amúgy is megyünk, mint a mérgezett egér, de ezt illett megünnepelni, így beterveztünk egy spanyol utat. Madridot, Alcalá de Henarest, Aranjuezt, San Lorenzo de El Escorialt, az Elesettek Völgyét, Toledót, Segoviát, San Ildefonsót, Salamancát, Avilát és Tordesillast kerestük fel. 14 napon keresztül lubickoltunk a nyári napsütésben, rongyosra fotóztuk amit engedtek, nagyon jókat ettünk, lábainkat az elvártnál is jobban elkoptattuk, a sok csigalépcső- és toronymászással minden létező magassági rekordot megdöntöttünk és alig várjuk, hogy visszamehessünk.
Augusztus 4-én indultunk, az Iberia közvetlen járatával repültünk és a Booking ajándékaként ingyen betaxiztak a szállásra. A repülőn sejtelmes zene szólt, ami a kiszolgálással és a pontossággal csillagos ötösre vizsgázott, majd a sofőrrel is nagyon meg voltunk elégedve. Az eredetileg lefoglalt szállást az utazás előtt körülbelül egy hónappal módosítanunk kellett, de mázlink volt, mert jó áron még tudtunk foglalni a Plaza Mayor (lásd lent) melletti B&B Hotel Madrid Centro Plaza Mayor-ba. Egy mellékutcára nézett a szobánk, az alagsori 24 órán keresztül működő bár ingyenes gyümölcs, nasi és italválasztéka nagyon bejött. A reggelente kilincsre akasztott édesség és víz csomag pedig jó szolgálatot tett a napindításhoz. A szobához járt hűtőszekrény, így amikor nem a közeli La Rollerie Atocha-ban reggeliztünk (azok a mexikói reggelik…), akkor a szállás bárjában fogyasztottuk el a szendvicsünket, megbolondítva némi gyümölccsel, joghurttal, forró csokival, teával, kávéval, vagy gyümölcslével. Hiába, jó sorunk volt… Tehát. Augusztus 4-én a szállás elfoglalása után, nyolc-fél kilenc tájékán nyakunkba vettük a várost és napnyugtáig, vagyis este fél tízig sétáltunk, no meg kiváltottuk a feltölthető metrókártyát és a HÉV-szerű Cercanias bérletet. Végül beugrottunk a Rollerie melletti Dia boltba (minden nap nyitva van este 11-ig) és kellemesen elfáradva beájultunk az ágyba.
Első teljes napunkat Alcalá de Henaresben, egy a madridi agglomerációhoz tartozó tüneményes városkában kezdtük. A Puerta del Sol-ról az Atocha pályaudvarra, majd onnan egy másik Cercanias szerelvénnyel közlekedtünk a célállomásunkra, és mindezt egy kedvezményes ingázó bérlettel. Hm, nagyon megszerettük a helyi tömegközlekedést! Először az Alcalá de Henares-i egyetemet néztük meg spanyol nyelvű idegenvezetéssel, majd elsétáltunk Miguel de Cervantes szülőházához. Természetesen fotózkodtunk a szülőház előtti szobrokkal (lásd lent). Az Alcalá de Henaresi főutcán ebédeltünk, többek között egy részben véres hurkához hasonló ételt (nagyon bejött), végül jól besütiztünk. A kajakómát a Madridba visszavezető Cercanias-on éltük túl, hogy végül élvezkedjünk a madridi királyi palota termeiben, no meg a fegyvertárban, és mérgelődjünk, amiért az első fogadószalon után nem lehet bent fotózni. Ez a probléma sajnos elég sok helyen merült fel, így sok könyvet vettünk. Azóta is gyakran lapozgatjuk őket.
Augusztus 6-án az egyik királyi kolostort, vagyis a Real Monasterio de la Encarnación-t, majd a Cerralbo Múzeumot néztük meg. Az utóbbiban fotózhattunk (Hurrá!), így külön képes beszámolót is írunk a palotáról. A Txirimiri Ferraz nevű étteremben ebédeltük (melegen ajánljuk: finom volt az ebéd, gyors a kiszolgálás, jók az árak, bőséges adagot adnak). Vártunk vagy másfél órát, hogy bejussunk a Debod templomba, és lefotóztuk a kedvenc Don Quijote – Sancho Panza párosunkat a Plaza d’España-n. Végigmentünk a Gran Vián, és még zárás előtt bejutottunk a Plaza Cibeles-en a volt Postapalotába. Apropó, szinte mindenhol átvilágítanak, de a biztonsági ellenőrzés meglehetősen gyors és hatékony. A korábbi Postapalota kapcsán az volt az egyedüli szívfájdalmunk, hogy a tetőterasz felújítás miatt zárva volt. Pedig Balázs anno felment és tanúsítja, hogy csodás a kilátás.
Augusztus 7-én körülbelül 40 perccel a nyitás előtt már ott voltunk Pradónál (lásd fent), ahol pofonként ért, hogy a korábban engedélyezett fotózást itt is megtiltották. Vettünk könyvet és vagy hatszor visszamentünk a kedvenc Velázquez festményeinkhez, hogy végül az ebédet is bent fogyasszuk el. Még a víz is Prado logós volt! A jegyvásárlás kapcsán az elővásárlást tanácsoljuk. Mi azért nem tudtunk élni a lehetőséggel, mert csak ingyenes jegyet nem lehet venni (Balázs a nemzetközi tanárigazolvánnyal, Regina pedig az újságíró kártyával mehetett be csomó helyre ingyen). A királyi gyűjteménynek is van gyűjtőjegye, mi a teljes országra kiterjedő, egy évig érvényes példányt vettük meg: be is jött az ára. Mivel a kasszások általában elég rosszul tudnak angolul, az abono annual-t kell emlegetni a vásárlásnál. A Prado után a botanikus kert következett, de csalódás volt, mert a nagy hőségben minden elvirágzott. A Retiro park viszont nagyon bejött.
Augusztus 8-án Toledóba utazunk (lásd fent). Az Atocha pályaudvaron és visszafelé is rendesen kavartak a vágány kiírásával, de a vonat nagyon gyors volt, így könnyedén behozta a késői indulást (amúgy érdemes jó korán megvenni a vonatjegyet, mert idővel drágul). A városba vezető mozgólépcsőnek nagyon örültünk, de így is másztunk, gyalogoltunk, kapaszkodtunk eleget, mert elég nagyok a szintkülönbségek. Az augusztusi hőségben alig volt valaki, valószínűleg aki tehette a tengerpartra távozott, vagyis legalább a zsúfoltságot elkerültük. A székesegyházban tilos fotózni, de minden erkölcsi tiltást figyelmen kívül hagyva bűnöztünk. A székesegyház harangtornya zárva volt, de cserébe a San Ildefonso tornyából csodálhattuk meg a várost. Megérte, pazar a látvány! Előzetesen vettünk karszalagot, amivel majdnem minden városi nevezetességet sorbanállás nélkül, és külön fizetés nélkül tekinthettünk meg, ezt másnak is ajánljuk. Ha nincs idő mindenre, akkor külön-külön, helyben is lehet jegyet venni. Ez esetben a San Juan de los Reyes kolostor semmiképpen se maradjon ki, mert fergeteges! A "karszalagos" kör legfrissebb látványossága a Nemes Kisasszonyok Királyi Kollégiuma. A Sinagoga del Tránsito nem képezi részét a karszalagos körútnak, de ide meg valami akció folytán amúgy is ingyen mehettünk be. A Santa Maria la Blanca zsinagóga ezzel ellentétben "karszalagos" (lásd lent). A "legmecsetebb" formájú templomot sem szabad kihagyni: a Mezquita del Cristo de la Luz hajója minden részletében mór. Természetesen bevásároltunk: Regina a helyi damasquinado technikával készült szuvenírt kapott, Balázs pedig egy olvasó Don Quijote szobrot (Toledo La Mancha megye központja). Az Alcazar történelmi részét a spanyol polgárháború alatt szétlőtték, de helyreállították. Erre pont 2023 nyarát kellett választaniuk, hogy további restaurálásokba kezdjenek, vagyis ez kimaradt. Cserébe ingyen mehettünk be a Szárazföldi Erők Múzeumába, amely a vár tövében található. Utolsó csapásként Balázs kitalálta, hogy sétáljunk el a Tajo folyó túlpartján egy kilátóponthoz, nézzük meg onnan is a várost. A térkép kutat/csapot is jelzett, vagyis ha lerohadna rólunk minden, akkor ott ihatunk. A táv nem volt nagy, a látvány bejött, de valóban mindenünk leolvadt rólunk (a tájékozódáshoz használt Ipad a hőség miatt egyenesen sztrájkba lépett), és a csapból folyó víz pisi-melegnek bizonyult. Nagy bánatunkban a vasútállomással szemben vettünk jeges vizet és benyomtunk egy-egy jégkrémet, ami életmentőnek bizonyult. Apropó, a toledói vasútállomás is tüneményes! Este nem kellett minket elringatni, hiszen a lépésszámláló szerint magassági és távolsági rekordot is döntöttünk. :)
Augusztus 9-én laza madridi napot tartottunk: a Thyssen-Bornemissza múzeumban jártunk (lehetett fotózni!), bementünk a másik királyi kolostorba, a Monasterio de las Descalzas Reales-be (tilos volt a fotózás, így könyvet vettünk), no meg a városban csatangoltunk. Toledo után végülis kellett a levezetés.
Augusztus 10-én hajnalban keltünk, a Puerta del Soltól elmentünk a Chamartin vasútállomásra, ahonnan a gyorsvonat villámgyorsan elvitt minket a Segovia melletti állomásra. Ez a prérin található, de két buszjárat bevisz a városközpontba. Jegyet csak készpénzzel és a sofőrtől lehet venni, ami kissé gáz azután, hogy a madridi tömegközlekedés tarjetáját a telefonos appon is fel lehet tölteni. :( Segovia csodálatos! A vízvezetéknél szálltunk le a buszról, vagyis rögtön ámultunk, bámultunk. Jót mosolyogtunk a szelfiző ördög szobrán. Megcsodáltuk a San Martin templomot, majd ezt rögtön el is felejtettük, mert a székesegyház hirtelen elnyerte a „kedvenc templomunk” címet (lásd lent). Felmentünk a harangtoronyba (kemény menet volt), megnéztük a harangozó lakását, élveztük a városra nyíló panorámát, majd elvánszorogtunk az Alcazarhoz. A harangtorony csigalépcsője után ugyanis remegtek a lábaink. Az Alcazar egy igazi királykisasszonyos kastély, amolyan Disney-féle. Bele is szerettünk, mert valóban mesés. Időnk viszont kevés volt, így az Alcazar szomszédságában, a Cafetería "Casa de la Química"-ban ebédeltünk. Finom volt, fizetni se fizettünk sokat, vagyis elégedettek voltunk a hellyel, másnak is ajánljuk. Azért is kellett sietni, hogy elérjük az M8-as helyközi buszt, amely a segoviai buszpályaudvarról indult és többek között San Ildefonsóban, a Granja bejáratánál is megállt (a Puerta de Segoviánál kell leszállni). A Granjában szokás szerint nem lehetett fotózni, és a kertben a kutak se működtek, de ettől függetlenül csurgott a nyálunk. Ez egy fantasztikus hely! Mivel jó időt futottunk, így a Granjából visszafelé menet még sétáltunk egyet a segoviai vízvezeték környékén, és csak az utolsó pillanatban mentünk vissza a semmi közepén található gyorsvasút állomáshoz. Hosszú, de csodás nap volt: reggel 7 körül indultunk és este 11 körül érkeztünk vissza a szállásra.
Augusztus 11-én délelőtt az Escorial kolostort néztük meg (bent tilos fotózni), majd ebéd után bejártuk a Casita del Príncipét, késő délután pedig az Elesettek völgyében jártunk (lásd lent). Ide a San Lorenzo de El Escorial buszpályaudvaráról induló, 660A busszal lehet eljutni. Ennek érdemes megnézni a menetrendjét, amikor megérkezünk Madridból, mert csak napi egy járat van oda és vissza (mindig délután). A bazilikában tilos fotózni, de egy emlékképet azért lőttünk. Nem szégyelljük magunkat! ;) Amúgy már elvitték Francisco Francót és José Antonio Primo de Riverát, így kettővel kevesebb politikailag érzékeny téma merül fel a hellyel kapcsolatban. Mi megkerültük a hegyet és a kolostor bejáratához is elmentünk, de már nem volt energiánk felmászni a kereszt tövéhez. Az előző napi segoviai menet leszívta a „hegymászó energiánkat”.
Augusztus 12-én délelőtt Aranjuezben jártunk. A C-3-as Cercanias végállomása pár száz méterre található a palota bejáratától, így könnyen megközelítettük a helyet. A palota lépcsősorát követően megtiltották a fotózást (könyvet vettünk), a kertekben viszont rengeteg szökőkút működött (gyönyörűek) és jókat fényképeztünk. A Casa del Labrador-ba is elmentünk, de azt felújították, amit persze elfelejtettek közölni a honlapon. Aranjuezben ebédeltünk, majd Madridban a búcsúséta keretében jártunk Goya sírjánál (sajnos itt se lehet fotózni).
Augusztus 13-án vonatra szálltunk és elmentünk Salamancába. Az egyetem (lásd fent) vendégházában, egy nagyon jól felszerelt kollégiumi apartmanban szálltunk meg: pazar körülményeket találtunk potom pénzért. Délután a San Esteban templommal és kolostorral elkezdtük a város felfedezését és beleszerettünk! A Palacio de la Salinával belekóstoltunk a helyi paloták világába. A főtéren kiválasztottunk pár fagyizót, ahova minden Salamancában töltött nap végén visszatértünk és természetesen fotóztunk, fotóztunk, fotóztunk.
Augusztus 14. teljesen Salamancáról szólt. A székesegyház (lásd fent) előlépett a legjobb, legszebb, legmenőbb helyre. A jezsuita templom tornyába is felmentünk, mert a látványért mindent (megérte!). A Casa Las Conchas pedig elnyerte az „abszolút kedvenc könyvtár” címet. És ez egy könyvtárostól nem semmi! Balázs megkapta feladatként, hogy szerezzen állást a salamancai egyetemen, mert az egy fergeteges hely! Apropó, sajnos nem találtuk meg a békát az egyetem homlokzatán, de így is szerencsénk volt. A diákok ugyanis babonából keresik a brekit, mert aki megtalálja, annak sikerül a vizsgája. Ennek örömére az egész várost uralják a béka szuvenírek. A székesegyház ajtaján viszont megtaláltuk az űrhajóst (erről majd a képes posztban fogunk részletesen mesélni). A napot a római hídnál, illetve a túlparton, meg a szokásos fagyival zártuk.
Augusztus 15. Mária mennybevitelének ünnepe. Nemzeti ünnep, rengeteg dolog bezár. Mi távolsági busszal elmentünk Tordesillasba. Itt kötötték meg azt az egyezményt, ami miatt a mai Brazília területét a portugálok gyarmatosították. Természetesen elmentünk a házba, ahol aláírták a szerződést. Tordesillast onnan is ismerhetjük, hogy itt tartották házi őrizetben Őrült Johannát, V. Károly német-római császár és spanyol király anyját: megnéztük a Szent Klára kolostort, ahol ünnepi alkalmakkor tartózkodott Johanna, illetve a San Antonin templomot, ahol a vasárnapi miséket hallgatta. A kevésbé nevezetes templomok közül a San Pedro lopta be magát leginkább a szívünkbe. Szintén jellegzetes eleme ennek a kisvárosnak, hogy lépten-nyomon művészek által készített graffitikbe botlunk (lásd fent). Felkerestük az összeset és többnél fotózkodtunk. Habár ünnepnap jártunk a városban, szinte csak spanyolokkal találkoztunk, és 14 óráig a helyi látványosságok is nyitva voltak. Utána pedig a szabadon látogatható érdekességeket kerestük fel. Apropó, a Plaza Mayoron nagyon jót ebédeltünk a Don Pancho étteremben, amit másnak is ajánlunk. Majd lesz több képes poszt a városkáról.
Augusztus 16. volt az utolsó teljes nap, amit Spanyolországban töltöttünk, ekkor Avilába utaztunk. Bejártuk a falakat, a helyi székesegyházban is fel lehetett menni a toronyba: felmentünk. A Szent Teréz kolostor érdekes élmény volt. Végre megtudtuk, hogy a frissen facsart narancslevet zumo-nak hívják (az olaszoknál spremuta). A San Vicente bazilika mesés! Újra legyalogoltuk a lábunkat és a Santo Tomas kolostorban zártuk a napot: kiesik, nem özönlik el a turisták, viszont varázslatos. Csodás nap volt, ami viszont a salamancai időszakot is lezárta, mert augusztus 17-én visszautaztunk Madridba. Itt az Opera közelében, egy előre lefoglalt csomagmegőrzőben hagytuk a bőröndjeinket, majd elmentünk a Királyi Gyűjtemény 2023 nyarán megnyitott új múzeumába (lásd lent a kedvenc páncélunkat). Ez az Almudena székesegyház szomszédságában, a királyi palotával szemben található, lehet fotózni (hurrá!), és egyszerűen fenomenális! Imádtuk! Gyönyörű! Csodálatos dolgokat láttunk! Ezzel tényleg méltó módon zártuk a spanyol utat!
Utolsó tevékenységként jól bevásároltunk turronból, hogy legyen az otthoniaknak is, mi is feltankoltuk a bendőnket minden finommal, hizlalóval és helyivel, majd kimentünk a repülőtérre. A Wizzair gépe az egész napos összevont késés miatt óriási csúszással érkezett, és itthon már hajnalban kerültünk ágyba. Ekkor már alig éltünk, csak az élmények tartották bennünk a lelket. Amint lehet, visszamegyünk, fenomenális volt!
Természetesen a képes posztokat menet közben ide is be fogjuk linkelni. Addig is jó olvasást kívánunk!
