Versailles. Mindenki hallott róla: a francia abszolutizmus máig élő
jelképe, a Napkirály pompázatos udvarának a helyszíne, amely egy
önálló műfajt teremtett a kastélyépítészetben. Elég csak a
nápolyi, vagy a bécsi megfelelőjére, tehát Casertára és
Schönbrunnra gondolnunk. Az Esterházy család fertődi kastélya
mondjuk funkcióját tekintve nem „Versailles”, szépségét
tekintve viszont ezt utánozza. Tavaly a nászutunkat a Loire-menti
kastélyok bebarangolásának szenteltük, és természetesen
stílusosan szerettük volna lezárni utunkat, így hazarepülés
előtt Versailles-ben aludtunk meg, hogy a palotát és a kerteket is
bebarangolhassuk. Előző poszt-sorozatunkban a nápolyi királyi
rezidenciákat jártuk végig, és Caserta után úgy illik, hogy a
nagy előképről beszéljünk.
Versailles
annyira közismert, hogy tényleg csak az élményeinkről szeretnénk
írni, hiszen felesleges információkkal traktálni az olvasót,
miközben internetes honlapok és nyomtatott kiadványok hosszú
hosszú sora foglalkozik vele. Tehát, vissza a látogatásunkhoz.
2018.
augusztus 1-jén kora délután értünk a városba. Lepakoltuk a
csomagjainkat, majd megrohantuk a kerteket. A kastélyba már talán
nem is lehetett bemenni, de a kertek más nyitvatartással üzemelnek,
és természetesen tömeg volt. Szorgalmasan bejártuk a
szökőkutakat, és csalódottan vettük tudomásul, hogy a jelentős
részük nem működik, és sok közülük nincs is túl jó
állapotban. Ahol viszont volt vízjáték, ott ez tetszett. Sőt, a
Király Kertjében még zenei aláfestés is volt. A tömeg mindig
zavaró, de egyenletesen eloszlott, így egész jól el lehetett
viselni.
Mivel
jól álltunk az idővel, bementünk a Nagy-Trianon palotába. Ez a
XIV. Lajos-féle „szolid” „menekülő” helyek egyike volt,
ahol az udvarának egy részét maga mögött hagyva kevesebb
kötöttséggel tölthette napjait. Mondjuk egy lelkiismeretes
uralkodóról volt szó, így a trianoni szép napok se a teljes
elvonulásról szóltak, csak itt ugye nem mindenki lihegett a
nyakában. A palotában éppen egy időszaki kiállítás volt, így
nem a szokásos módon rendezték be a termet, ahol a magyar
békeküldöttség aláírta az első világháborút lezáró békét,
de a személyzet felkészültségét dicséri, hogy amikor
rákérdeztünk melyik az az ominózus terem, azonnal tudták. Hát,
itt már többen voltak a látogatók, de a bőszen kattingató
ázsiai turista hordákat megúsztuk. A termek szépek, a
berendezésről elegendő információt közölnek a lépten-nyomon
elérhető segédanyagok, így jól éreztük magunkat. A
nagy-trianoni kert nagyon nem érdekelt minket, így a közvetlenül
a kastély melletti terület bebarangolása után mentünk is vissza
a Versailles-ig nagy kertbe, hogy befejezzük a körünket.
Augusztus
18-án reggel korán átsétáltunk a Versailles-i palota
díszudvarába, hogy kivárjuk a sorunkat. Mondanunk se kell: tömeg
volt. Nem kicsi, hanem óriási. Aki a neten foglalta le a jegyet, az
se száguldhatott befelé, igaz ez a sor valóban gyorsabban haladt.
A kastély viszont egyáltalán nem tetszett. A termekben alig
lehetett mozdulni, és a a látványt se igazán tudtuk kiélvezni,
ugyanis az őrök hajtottak minket előre. A Tükörterem végétől
már kezdődött is a lezárt termek hosszú sora, ugyanis tavaly
novemberig több lakosztályt restaurálás miatt lezárták.
Természetesen egy sort se találtunk erről se a honlapon, se a
különféle helyi információs felületeken, és amikor Balázs az
általa kb. 20 évvel korábban látott részeket kereste, csak az
x-edik helyi alkalmazott tudta miért nem látogatható az, aminek
amúgy léteznie kellene. Természetesen sok dolog tetszett, mi is
elkészítettük a kötelező szelfit a Tükörteremben, megcsodáltuk
a királyi hálószoba pompáját, megjártuk az Operaházzal, mert
az nem látogatható (ez a mi formánk, mert Casertában se tudtunk
bejutni a helyi színházba, ugyanis aznap éppen bezárták).
Mivel
előző nap már feltérképeztük a Nagy-Trianon melletti
vendéglátóipari helységeket, így az ebéd miatt sem aggódtunk,
hiszen arrafelé van megfizethető hely. A részleges versailles-i
csalódás után elsétáltunk ezek egyikéhez, majd a Kis-Trianon
kastélyba mentünk és bebarangoltuk az itteni kerteket, no meg a
Királyné Faluját. Ezek tetszettek. Egyrészt itt szellősebb volt
a tér, no meg az egész hangulata intimebb volt. A Falut ráadásul
szépen helyreállították, így a versailles-i kert néhol felsejlő
részleges kopottsága se kísértett.
Aki
tehát Versailles-ba szeretne menni, és nem szereti a tömeget, az
nyugodtan ki is hagyhatja a fő kastélyépületet, hiszen a kert és
a „kiegészítő” részek is elegendő csodát nyújtanak. Aki
viszont a „nagy” és történelmileg jelentős termeket kívánja
bebarangolni, az online vegyen jegyet és jól vértezze fel magát a
tömegnyomor kezelésére.
Itt
láthattok képeket a Versailles-i kertről;
Itt
a Versailles-i kastélyról;
Itt
Nagy-Trianonról;
Itt
Kis-Trianonról;
Itt
pedig Marie Antoinette falujáról.
