Egy régi fényében pompázó kúria nyomában – a kápolnásnyéki Halász kastélyban jártunk

Minden évben szeptember közepén tartják a „Kulturális Örökség Napjai” rendezvénysorozatot, amely idén „A szórakoztatás házai – A szórakozás terei” témát járta körbe. A Budapest100 mellett ez az a kulturális program, amire mindig próbálunk elmenni, és most is nagyon vártuk, hogy részt vehessünk rajta.

Szeptember első heteiben elkezdtük böngészni a programokat. Szeptember 21-én, szombaton Gödöllőn a felújított Várkapitányi lakot néztük meg, erről itt láthattok képeket. Vasárnap pedig Vörösmarty Mihály szülővárosába látogattunk el. A 7-es főút és az M7-es autópálya között található Kápolnásnyék Budapestről egy órányira található, de a Budapest–Martonvásár–Székesfehérvár-vasútvonalon fél óránként járó vonattal is megközelíthető a település.

Nem először járunk itt, a Vörösmarty Mihály szülőházát már régebben megtekintettük. Mostani célunk a 2016-ban felújított Halász-kastély volt.

A kastélyt két oldalról is megközelíthetjük és a kapuk előtt a parkolás is biztosított. Az épületet mi oldalról közelítettük meg és ez jó ötletnek bizonyult, mert a kastély körül elterülő gyönyörű 1,5 hektáros parkban szép fák, kellemes kerti sétányok fogadtak. A növények fajtáját kis táblák jelzik, így a botanikai ismereteinket is bővíthettük. Az egyik hatalmas fa különösen ámulatba ejtett minket és nem csak a méretei miatt. Később kiderült, hogy ez a fa mesélhetne az itt élők életéről, hiszen még a kastély építtetői ültették.

A korai klasszicista kúriát Magyary-Kossa Péter vármegyei főadószedő és főszolgabíró építette 1810-ben, majd özvegye unokaöccsére, nádasdi Sárközy Sándorra hagyta. Később Sárközy unokahúga – Halász Antónia – férje, Halász Lázár vette át a birtok irányítását. Fiúk, Gedeon kitűnő gazdasági tapasztalataival fellendítette a család anyagi helyzetét, melyben második felesége – az aradi vértanú Schweidel József lánya – Schweidel Anna is segítségére volt. Otthonukat nyugati irányban kibővítették, illetve még otthonosabbá tették. Ennek jegyében egy angolparkot és egy francia kertet is kialakítottak a kúria körül. Ennek vajmi kevés nyoma maradt, ugyanis a régi fotók alapján csak a kerti sétányokat sikerült helyreállítani. A növények viszont szinte mind a 20. század végéről, vagy a 21. század elejéről származnak.

1910-ben ifj. Halász Gedeon a 100 éves szülőházát műszakilag korszerűsítette és egy neobarokk stílusú kis kastéllyá építette át. Itt lakott családjával egészen 1944-ig. A Halász házaspár és négy gyereke élénk társasági életet élt, gyakran fogadtak vendéget, több nemes és ismert család látogatott el hozzájuk: például Kresz Géza hegedűművész és zongorista felesége is, akik nyaranta a Vörösmarty házban laktak. A háziak is szerették a zenét, így a ház falai gyakran hegedű és zongora muzsikától „zengtek”.

A második világháború, majd az államosítás is megviselte az épületet, amelynek az állapota 2014-ig egyre csak romlott. Ekkor viszont a magyar kormány, az Európa Unió, illetve a Velencei-tavi Kistérségi Alapítvány segítségével felújították. Az épület 2016. június 25-től nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

Habár az egész épületegyüttes mutatós, különösen a hátsó veranda nyerte el a tetszésünket. Állítólag a családnak is ez volt a kedvenc helye, hiszen a legtöbb fotót itt készítették róluk. Kár, hogy ezekből a képekből kevés maradt fent. A homlokzaton a családi címert is felfedeztük. A birtokhoz melléképületek is tartoznak, de ezeket még nem nyitották meg a nyilvánosság számára. Valószínűleg még funkciót kell majd nekik találni.

A kastély eredeti berendezéséből szinte semmi sem maradt meg. A Halász család egyes leszármazottai megőriztek fényképeket és apróbb személyes tárgyakat, amelyeket részben ki is állítottak, de mindez kevés lenne a rendelkezésre álló tér betöltésére. A kastély így kiállító térként működik, habár a kastélysétán a különböző terek eredeti funkciójáról is hallhattunk. Bányai Balázs történész ugyanis először a parkban, majd pedig a belső terekben mesélt az aktuálisan meglátogatott részek történetéről. Habár sok érdekes dolgot hallottunk, a vezetés nem nyerte el maradéktalanul a tetszésünket, ugyanis hiányzott a szemléltetés, illetve érdemes lett volna kissé összeszedettebben adagolni az amúgy valóban érdekes információkat. A sokszor hivatkozott régi fotók közül ugyanis csak aránylag keveset találtunk a kastélyban, a terem leírások pedig lehettek volna plasztikusabbak is. Javasoljuk, hogy a különböző termekben helyezzenek el egy-egy rövid információs táblát, miszerint régen itt volt a nagy szalon, ahol ilyen-olyan tevékenységeket űztek, és így tovább. Az információból persze sohasem elég, de az átlag látogató csupán az elbeszélésre támaszkodva hamar el fogja veszíteni az érdeklődését egy bizonyos pont után. Az idegenvezetőnk szakmai felkészültségét viszont csak dicsérni tudjuk, az információk átadásán viszont még érdemesebb lenne dolgozni.

Manapság az időszaki és állandó kiállítások mellett a kastély koncerteknek és esküvőknek ad otthont. Az aktuális tudnivalóról itt érdeklődhettek.

Az állandó tárlat fotói, dokumentumai, illetve bútorai egy saroktermet foglalnak el, és a Halász családot mutatják be. Ha erre jártok – legalábbis novemberig – ne hagyjátok ki az aktuális időszaki kiállítást sem, ahol a 18-19. századi magyar festészet remekeit ismerhetitek meg. Gyönyörködhettünk Mányoki Ádám, Munkácsy Mihály, Gulácsy Lajos, Csontváry Kosztka Tivadar, Vaszary János, Ligeti Antal, Mészöly Géza, Markó Károly, Kádár Béla, Tóth Menyhért, Csernus Tibor, Péreli Zsuzsa, Paál László, Mednyánszky László, Székely Bertalan és Barabás Miklós műveiben. Az alkotásokat Kovács Gábor műgyűjtő bocsájtotta a kastély rendelkezésére. A kollekcióban sok kedvencet választottunk, amelyeket külön mappába töltöttünk fel. Ezt itt láthatjátok.

Reméljük ezzel az élménybeszámolóval ti is kedvet kaptok, hogy ellátogassatok Kápolnásnyékre. Mi addig is folytatjuk barangolásunkat a világban, mert van még mit felfedezni.

Itt találtok még fényképeket a kastélyról.

Gyula – több, mint fürdőváros

A nápolyi nyaralásunk után nehéz volt visszarázódni a dolgos hétköznapokba, így arra gondoltunk, hogy a nyári hétvégeken felfedezünk olyan magyarországi helyeket, ahol még nem, vagy már nagyon régen voltunk.

Helyszínválasztás közben kapóra jött, hogy Balázs öccse meg akart nézni egy kortárs kiállítást Gyulán. Még egyikünk se járt ebben az alföldi városban, így alig vártuk, hogy felfedezhessük.

A román határ mellett, a Fehér-Körös bal partján található település Magyarország legmélyebben fekvő területe. A térség természeti kincsekben gazdag, hiszen az itt elterülő Fehér- és a Fekete-Köröst tartják a legtisztább magyar folyóknak. A város és azt körülölelő természet is sok kirándulót, turistát vonz a dél-alföldi térségbe az év minden napján. Gyula parkjai, műemlékei, a romantikus, ódon utcái különleges hangulatot árasztanak, de legtöbben a fürdőváros jellege miatt látogatják.

A várost Budapestről Békéscsaba felől a 44-es főúton közelítettük meg. Parkolás után először Kohán Képtár felé vettük az irányt. Mi Balázzsal kicsit szkeptikusan álltunk a kiállítás elé, de kellemesen csalódtunk, sőt kedvenc képeket is választottunk. A kiállítás helyszíne a dór oszlopos, timpanonos bejáratú neoklasszicista épület, amely színházi előadások, műsoros estek, táncmulatságok számára készült 1889-ben. Ezt 1952–1975 között művelődési házként használták, majd 1979-ben itt kapott helyet Kohán György hagyatéka. A festőművész ugyanis halála előtt 691 festményt és 2215 grafikát ajándékozott Gyula városának, melyet 2014 tavaszára a felújított Képtárban helyeztek el. A gazdag állományt gyakran cserélik, így az állandó kiállítás szakaszosan ugyan, de az összes alkotást bemutatja.

A festőművész 1910-ben Gyulaváriban született az uradalmi kovács gyermekeként, már 16 évesen a gyulai alkotó kör kiállításán vett részt a képeivel, de tanulmányait Budapesten, Párizsban és Rómában végezte. A művész kialakított magának egy különleges művészi világot, és felépített egy, a magyar festészetben példátlan életművet. Miközben a Munkácsy- és Kossuth-díjas művész műveit néztük, a festményeken kettősséget fedeztünk fel. A paraszti témájú alkotásait realista stílusban, erőteljes színekkel festette, a kubisztikus jellegű viasztempera képein pedig lírai hangulat fedezhető fel.

A Kohán műveket még felül is múlta a „Nagybányától Brassóig – erdélyi festők a Böhm-gyűjteményből” című kiállítás, amely művei között különösen tetszettek Neugeboren Henrik, Mattis Teutsch János festményei, valamint Perlrott Csaba Vilmostól egy párizsi részlet.

A képtár után folytattuk Gyula felfedezését, és elindultunk Erkel Ferenc szülőháza felé. Az Apor Vilmos tér 7 szám alatti házban megismerhetjük az Erkel család egykori életét, és a zeneszerző munkásságát. A ház falai között felcsendülnek az ismer Erkel-dallamok, a gyerekek is élvezhetik a kiállítást, hiszen interaktív bemutatókkal, játékokkal csalogatják őket a múzeum munkatársai. Számunkra pozitív benyomást tett, hogy az összes teremben korszerű, érintőképernyős terminálokon olvashatunk az adott helyiségről, a kiállított tárgyakról.

A klasszicista stílusú tanítói lakást 1795-ben építették fel, melyben 1821-ben egy újabb tanteremet alakítottak ki. A mai formáját Nuszbek Mihálynak köszönhetjük. A ház térre néző szárnyában az iskola utcai részen a tanítói lak kapott helyet, az Erkel család 1808–1841 között élt itt.

Az épület nyitótere az üvegezett tornác, ahol Erkel portréját, életének főbb állomásait egy időszalag segítségével követhetjük végig. Mielőtt végigmennénk a termekben érdemes a belső udvar, az úgynevezett „Erkel-promenád” falait meglesni, mert Erkel hangverseny- és operaplakátok reprodukcióit láthatjuk rajtuk. A sétaösvényen pedig 19. századi hangulatot idéznek fel a reformkori, az 1850-es évekbeli, valamint az 1880-as évekbeli ruhákba öltöztetett bábuk. Az udvaron egy órási sakktábla és sakkfigurák várják a sakkjáték kedvelőket.

A 19. századi osztályteremben egy kis időre a reformkori iskolások bőrébe bújhatunk, ahol bővebb információt kaptunk Gyula oktatástörténetről, az Erkel család életéről, illetve munkásságáról. Itt biztosan élvezetes lehet egy múzeumi óra!

A mester operáit és a Himnuszt az „Erkel-terem” mutatja be, ahol Erkel relikviákat és egyéb személyes tárgyakat láthattunk (a pipája, a dohányzacskója, a sétabotja, a mandzsetta gombjai, a tintatartója, a papírvágó kése, a karmesteri pálcája és utazásai során használt néma zongorája is különleges kincs). A terem közepén a serlegeit és egyéb dísztárgyait állították ki, amelyek közül szerintünk a szőlőindákkal díszített ezüst serleg a legszebb. Több opera bemutatásakor ajándékot kapott, amelyeket szintén ebben a teremben láthattuk. Reginának különösen a Hunyadi László 200. bemutatásának emlékre kapott réztál tetszett, mert ez az opera a kedvence. A korabeli metszetek alapján készített Bánk bán és a Hunyadi László opera színpadképei, illetve a Bánk és Melinda jelmezeinek másolata is lenyűgöztek minket.

A reformkori lakrészben a biedermeier bútorokkal berendezett hálószoba, a szalon, valamint a népies konyha is nagyon tetszett. A kiállítás utolsó helyiségében a 10-12 fő befogadására alkalmas vetítőterem látható, melyben Erkel életéről és a műveiből készült filmrészleteket tekinthetünk meg.

Újabb élményekkel gazdagon sétáltunk tovább, hogy még ebéd előtt megnézzük a Ladics-házat, amely a Jókai utcában, a Százéves Cukrászda szomszédságában található. Apropó, ha Gyulán jártok ezt a cukrászdát nem szabad kihagyni. Magyarország második legrégebbi cukrászdájában gyönyörű korabeli környezetben fogyaszthatjuk el a finom süteményünket, kávénkat és beleshetünk a 19. századi cukrászmesterség rejtelmeibe, mert az egykori cukrászműhely helyén cukrászmúzeumot rendeztek be. Persze az épület se piskóta, ugyanis ez a Dél-Alföld legrégebbi emeletes városi polgárháza.

A kisebb kitérő után a Ladics-ház felé indultunk, ahol már az ajtó előtt felkeltették a kíváncsiságunkat. Azzal invitáltak be minket, hogy lehet ez nem egy Loire-menti kastély, de igen gazdag múlttal és kincsekkel rendelkező épület. Mivel a nászutunk pont a Loire-völgyében volt, így a megfelelő hívószóra elkezdtük hegyezni a fülünket. A földszintes barokk stílusú polgárház a 19. század elején jegyzői lakásként épült, amibe a jogász Dr. Ladics György feleségével ifjú házasként költözött, és később az utódok is itt éltek. A család öt generáción át gyűjtötte a személyes és használati tárgyaikat, illetve a bútoraikat. Különösen tetszett, hogy nem egy múzeumi jellegű látványban részesülhettünk. A szobák falai, berendezései csak úgy mesélnek az egykori polgári család életéről. Az enteriőrök ugyanis olyanok, mintha a család most hagyta volna ott az épületet, és bármelyik pillanatban visszatérhetne. Eme érintetlen környezet szinte csodával határos módon maradt meg, és nagyon jól szemlélteti a korabeli felső-középosztálybeli életet.

Ebéd után a Gyulai Várat és az Almásy-kastélyt látogattuk meg.

A belvárosban a Várfürdő szomszédságában található kastélyt 2016-ban felújították és egy korszerű látogatóközpontot alakítottak ki benne, amely állandó és több időszaki kiállítás mellett rendezvényeknek is helyet ad. A gyerekek számára is gyakran szerveznek programokat, amelyek által játékosan ismerhetik meg a kastély múltját. A programokról itt tájékozódhattok.

Először a toronyba mentünk fel, ahol 13,5 méteres magasságból a várra és a fürdőre látunk rá. A tornyot az 1801-es városi nagy tűzvész után a Wenckheim család építette id. Czigler Antal építész segítségével, aki a török toronnyal átellenben víztornyot emelt. A két torony homlokzata a korai romantikus historizmust idézi gótikus díszítésekkel. 1950-ben a víztornyot lebontották és csak 1985-ben építették újjá, de sajnos már az akkor divatos anyagból: betonból.

A kastély körül lenyűgöző park van, ahol a nyugalmat árasztó platánok, tölgyek és berkenyék árnyékában sétálhatunk. A kastély falai között pedig újra visszarepülhetünk a múltba, ahol megismerhetjük az itt lakó emberek mindennapjait. Különösen tetszett nekünk, hogy a sok kastélymúzeummal ellentétben itt egykori személyzet munkájába is bepillantást nyerünk. Nem csak a tárgyak által, hanem interaktív eszközökkel is. Például, amikor beléptünk az első ajtón kivetített 3D-s komornyik fogad minket, majd a kulcsárnő, a szakács és a pukedliző komorna tekintete kísér el minket szobáról szobára. Láttátok a „Downton Abbey” sorozatot? Nekünk pont ezen sorozat jelenetei jutottak eszünkbe miközben teremből terembe sétáltunk. A számítógépes eszközök segítségével pedig még jobban a bőrükbe bújhatunk. A kastély urainak hétköznapi szokásait is tanulmányozhattuk. A viselkedési, étkezési szokásaikról, sőt az öltözetükről is láthatunk példákat.

A török hódoltság felszámolását követően Harruckern János György felső-ausztriai iparos családból származó katonatiszt III. Károlytól kapta meg ezt a területet szolgálata fejében. Az elnéptelenedett megyét ő telepítette újra magyar, német, szlovák és román telepesekkel. Később fia, Ferenc a gyulai kastély barokk tömbjét alakította ki, és a bővítést a következő generáció folytatta. Wenckheim Ferenc lovardát emelt, parkot, és télikertet alakított ki.

Almásy család birtokába Wenckheim Stefánia Mária grófnő és gróf Almásy Kálmán házassága révén került, de a további örökösök már nem tudták fenntartani, és a világháború is közbeszólt. Ezt követően a kastélyt államosították. Az épületben szakmunkásképző iskolát, ápolónőképző szakiskolát és kollégiumot, majd csecsemőotthont helyeztek el. Az 1960-as években a parkban kialakították a termálfürdőt (egyébként erről a történésekről bővebben olvashatunk a kastélyban ábrázolt idővonalon). A kastélyt az 1990-es években fokozatosan kiürítették.

A kastélyban sok jeles esemény zajlott, ezek közül az egyik legszomorúbb, amikor az osztrák követelélésnek megfelelően a későbbi kilenc aradi vértanú itt adta oda a fegyverét, de mindezt úgy, hogy bedobta az ablakon. Beléphetünk abba a földszinti szobába is, amelynek ablakán a honvédtisztek kívülről hajították be szablyáikat. Az egyik földszinti helyiségben, erről az eseményről bővebben olvashatunk, és a kardok másolatait is kiállították. Az uralkodó is többször látogatta meg a települést: 1807-ben I. Ferenc legidősebb lányával, Mária Ludovikával érkezett váratlanul. 1857-ben Ferenc József feleségével, Erzsébettel járt a kastélyban. majd később 1876-ban egy hadgyakorlat miatt utazott Nagyszebenből Gyulára. Kulturális események is zajlottak a fala között: például ez az első kastélyunk, ahol már 1746-ban színdarabot mutattak be. Erkel Ferenc nagyapja kulturális udvarmesterként dolgozott a kastélyban, de Erkel Ferenc is többször járt itt. Munkácsy Mihály is itt kezdett ismerkedni a festészettel.

Elmondhatjuk, hogy mindenki számára remek élmény lehet a felújított kastély bejárása.

Gyulai kirándulásunk zárásaként az Almásy-kastéllyal szemben található várba sétáltunk át. A vár környékén hétvégente állandó programokat rendeznek, például történelmi játékokat, solymász bemutatókat, illetve kézműves tárgyak vásárát. A vár előtt Tóth Béla szobrászművész végvári vitézt ábrázoló lovas bronz szobra üdvözöli a látogatókat. A vár körüli csónakázótó romantikus hangulatot kölcsönöz a várnak, igaz ez korábban várárokként védelmi funkciót töltött be. A vár építése is eltért a szokásostól mert egyszerre építették fel a tornyot és a falakat. Az egységes folyosórendszer is újdonság volt az 1500-as években. A külső vár területén felépített Huszártorony pedig az egyetlen Magyarországon fennmaradt, világi célokat szolgáló török épület.

A gyulai uradalom Károly Róbert ideje alatt alakult meg, majd 1387-ben Zsigmond király Losonczy László erdélyi vajdának adta, aki egy erődítményt épített fel a mostani vár helyén. 1403-ban Maróti János, macsói bán a vár átépítését olasz mesterekre bízta. 1476-tól Mátyás király Gyulát Békés megye székhelyévé teszi. Később természetes fia, Corvin János, majd felesége Frangepán Beatrixszel lett az örökös, hogy számos kézen menjen át. A törökök a végvári harcok során csak egy igen hosszú, 63 napos ostrommal tudták elfoglalni, ami azért is rekord, mert kétszer tovább állt ellen a töröknek, mint a temesvári, a szigetvári, illetve az egri vár. A vár 1694-ben szabadult fel, de az aradi vár felépülése után stratégiai jelentőségét elvesztette. A Rákóczi-szabadságharc alatt sem tudták elfoglalni, és később 1723-ban Harruckern János György birtokába került. Későbbiekben a vár közgyűlések helyszíne lett, majd cselédlakásokat, börtönt, sör- és pálinkafőzdét alakítottak ki benne.

A vár felfedezése során végigsétálhatunk a falakon, ahonnan rálátunk az egész városra, és a bátrabbak a kilátóba is felmerészkedhetnek. Az épületben 24 kiállítótermet alakítottak ki, van közöttük várbörtön, éléstár, sütőház, kovács- és fazekasműhely, múzeumpedagógiai terem, borozó és kápolna. A vár udvarán nyaranként a Gyulai Várszínház 1964 óta működik, így a felállított színpad miatt most nem mindegyik teremben tudtunk szétnézni. Az emeleten az uraság lakórészeiben, a várúri hivatali szobába, a szandzsák bég fogadószobájába, a fegyvertárba, az alabárdos terembe és a lovagterembe nyertünk betekintést. A kápolnában egyébként ma is tartanak esküvőket, a lovagterem pedig kibérelhető fogadásokra, konferenciákra és egyéb jellegű rendezvényekre lebonyolítására.

A vári séta közben a sok élmény miatt nehezen indultunk haza. Gyula nagyon kellemes város, ahol minden korosztály remekül érezheti magát, és rövidebb vagy egy hosszabb kikapcsolódásra is mindenkinek ajánljuk. Ha úgy döntötök, hogy ti is szeretnétek ellátogatni a városba, akkor érdemes tájékozódni a jegyárakról, mert több kiállítóhelyet egy jeggyel is megnézhettek. Ezek a linkek nekünk is segítettek a tájékozódás során: https://gyulakult.hu/ vagy https://www.visitgyula.com/.

Itt találtok további képeket a várról.

Itt a kastélyról.

Itt a Ladics-házról.

Itt a 100 Éves Cukrászdáról.

Itt az Erkel Emlékházról.

Itt a Kohán Képtárról.

Itt pedig vegyes fotókat a városról.

A dömösi prépostság – már ami megmaradt belőle

Ilyen jó idővel muszáj volt kimozdulnunk, és ezúttal a dömösi prépostságot céloztuk meg. Korábban is felmerült már úti célként, ráadásul ma nem akartunk túl komplikált programot, illetve egy Duna-menti sétával is könnyű volt összekötni. A csillagok aktuális állása mellett tehát a Dömös cetlit „húztuk ki” a terv-tarsolyból. A Petőfi téren parkoltunk, és a Dobogókői úton sétálva közelítettük meg a prépostsági templom romjait. Hm, az utca utolsó szakaszán volt némi kirakodóvásár, a házak állaga is drasztikus romlást mutatott és a kutyák is rendesen megugattak. Másoknak inkább az Álmos herceg útját ajánljuk. Innen már egyszerű a dolgunk, ugyanis egy tábla is jelzi az irányt.

A romkert kissé gazos, nincs semmiféle információs tábla, de a lényeget mindenki kikövetkeztetheti: a szentélyrészt rekonstruálták, némi betonnal ki is hangsúlyozták, a templom oldalfalait pedig részben kiásták.

Korábbi fotókról tudtuk, hogy le lehet menni az altemplomba, és a szentély bal oldalán meg is találtuk a lejáratot, amit viszont egy rács zárt le. Először annyiban hagytuk a dolgot, és a többi épületrészt kezdtük felfedezni, majd Balázst nem hagyta nyugodni a rács, és kiderült, hogy elég volt egy reteszt eltolni, és máris le lehetett menni. Biztos a kóbor kutyáktól, meg a kevésbé fifikás emberektől védik a fedett részt.

Dömösről általában történelmi tanulmányaink során hallunk először, ugyanis I. Béla királyunkra itt szakadt rá a trónja 1063-ban. Bele is halt, viszont nem itt, hanem Szekszárdon temették el. Az apátsághoz vezető út nem véletlenül viseli Álmos herceg nevét, ugyanis a templomot Béla unokája, Álmos herceg alapította a korábbi királyi kastély mellett 1107-ben. Álmosnak picivel több szerencsét hozott Dömös, mint nagyapjának, ugyanis folyamatos ármánykodásait megelégelve bátyja, Könyves Kálmán parancsára megvakíttatták, majd az immáron vak herceget Dömösre vitték. Amikor viszont a király már Álmos halálát akarta, a dömösi egyházfiak megmentették az életét. A hely tehát nagyon szorosan kötődött Álmos herceghez, így egyáltalán nem véletlen, hogy a fia, II. (Vak) Béla is támogatta: már az ő uralkodása alatt fejezték be az épületet, amit egy 1138-as bőkezű királyi adomány is segített. A préposti pozíciót sokszor befolyásos személyek töltötték be, a birtokállomány is elősegítette a kolostor működését. Buda 1541-es elfoglalása után, valószínűleg 1543-ban pusztult el végleg a hely. A török kiűzését követően az újjászülető helység lakói széthordták a romos épület köveit, amelyek egy részét az új templom építésekor használták fel.

Sokáig csak egy 4-5 méter magas kisebb falcsonkot láthatott az ide tévedő turista. Az elpusztult épületek helyén Gerevich László végzett ásatást az 1970-es években, amikor megtalálták a 11. századi királyi palota falmaradványait is. Ez volt az az épület, ahol I. Béla trónja rászakadt az uralkodóra. Hiába, az a statika… Gerevich csapata annyi részletet fedezett fel, hogy az altemplomot is sikerült rekonstruálni. A szürke kváderkövekből épített félköríves szentélynek a modern elemei betonból és téglából készültek, így elsőre is elválnak egymástól a különböző korokban emelt részek. Az oszlopfők viszont jórészt eredetiek, és ezek csodálatosak! A romok területén előkerült kőfaragványok észak-itáliai, lombardiai kapcsolatokra utalnak. A kiemelt főapszis alatti altemplom pedig akár cseh, vagy lengyel kötődést is jelezhet. Az viszont biztos, hogy a Dömösön aktív építőműhely tagjai más – királyi és főúri – építkezéseken is dolgoztak.

Mi természetesen végigfotóztunk mindent, amit csak lehetett. A részletért Regina, a körpanorámáért Balázs felelt: ezeket szokásunkhoz híven a blog Facebook-os felületére töltöttük fel.

A romkert után sajnos elkövettük azt a hibát, hogy nem a dömösi révhez mentünk sétálni, így nem tudtuk „szemből” fotózni a Dunakanyart. Ettől függetlenül a romkertből, no meg a pilismaróti partszakaszról rendesen megörökítettük a zebegényi házakat, no meg az Ördög-gerincet.

A dömösi prépostság és a romkert további fotóit itt találjátok.

Ide töltöttük fel a Duna-parti képeket.

Ez pedig a körpanoráma.