A római mozaikok nyomában

Római utunk során rengetek érdekes épületet láttunk, amelyeket különféle technikákkal készült dekorációs elemekkel láttak el. Nem is hittük volna, hogy a festmények mellett a mozaik lesz az egyik leggyakoribb technika, amivel találkozunk. Ez tehát kiváló indok arra, hogy ebben a blog bejegyzésben körbejárjuk, az Örök Városban hol bukkanhatunk ezekre a gyönyörű díszítésekre.

A mozaik olyan művészeti eljárás, amely során kis méretű, színes üveg-, kő- vagy kavicsdarabokból állítanak össze egy képet, vagy mintázatot. A darabokat cementtel, gipsszel rögzítik a nedves felületre. A mozaik szó a görög muszeion szóból és a latin opus musivum (múzsákhoz közelálló) kifejezésből származik. A múzsákkal való kapcsolat arra utalhatott, hogy ez a művészet igen megbecsült műfaj volt.

A mozaik technika használatának általában praktikus oka volt: a padlón járva a festményt károsították volna az arra járók, de a mozaik aránylag jól bírja ezt a fajta igénybevételt, ráadásul a nedvesség, pára okozta károkat egy mozaiknál sokkal könnyebb javítani: egyszerűen csak vissza kell rakni a lepotyogott darabokat. Az első mozaikok még monokróm színekből álltak, a színesebb fajtákat csak később használták. Ezek elsősorban épületek padlózatának díszítésére szolgáltak. A technika fejlődésével a színes kőzeteket megmunkálták, kicsiny hasábokat készítettek belőlük, ezeket „opus tessalatum”-nak, azaz „kockás műnek” nevezik. A nem négyzet alakú hasábokból készült mozaik neve pedig „opus sectile”. A sík szemekből egységesebb felületet lehetett kialakítani, ami a padló díszítésének felelt meg (a járás kényelmesebb volt rajta), ezért az előbbi népszerűbb volt. A színezett üvegmozaikok kialakulásával lehetővé vált szinte bármilyen színű hasáb gyártása, de ez már a padló díszítésére nem volt alkalmas. Ekkor a festményekhez hasonló mozaikok kerültek túlsúlyba. Az ívelt (boltív, kupola) felületekre készült mozaikoknak külön nevük van: „opus vermiculatum”, de így hívják a kígyózó szalag mintáját követő sík mozaikokat is.

A mozaikművészet a bizánci korban fejlődött legtöbbet (ennek hatását lásd például a palermói Normann Palota kápolnájának és a monrealei normann székesegyház díszítéseinél, ezekre lásd a két lenti képet), majd átmeneti hanyatlás után a historizmus és a szecesszió fedezte fel újra a technikát, igaz a modern művészetben is történtek komoly kísérletek a feltámasztására (csak meg kell nézni Gustav Klimt, Gaudí, Picasso, vagy Aba-Novák Vilmos munkáit).

 

Az első mozaiktechnikát Mezopotámiában használták. A nedves agyagba színes mázas homlokfelületű kúpokat nyomtak, így állították elő a különböző, többnyire geometrikus mintájú díszítéseket. Ezek a korai technikával készült „montázsok” valódi mozaikok, de színes mázzal vonták be őket, így a felületük sokkal inkább a kerámiára emlékeztetett. Az ókori egyiptomi művészetben is találkozhatunk mozaikokkal, de nem volt jellemző a használatuk.

Az ókori görög padlómozaikok annál jelentősebbek. Ezeket fekete-fehér (vagy inkább sötét és világos) kavicsokból rakták ki. A geometriai mintázat volt a jellemező, és legkorábban Kr. e. az 5. századból maradtak fent leletek. Jelentős technikai fejlődés a Kr. e. 3. században következett be. Az új mozaikok készítői közül néhányan kiváló művészekké váltak, akik a műveiket szignózták. Ilyen volt például a Szószosz nevű mester, akinek az alkotásai közül ismert az „edényből ivó galambok” ábrázolása, vagy a „Felsöpöretlen szoba” című padlómozaik, amely a lakoma után a padlón hagyott maradványokat szimbolizálja. Műveit számos követő másolta és terjesztette. Egy másik mester, Héphaisztión alkotásait, csak töredékesen találták meg Pergamonban. Színes, főleg ornamentális padlómozaikokat találtak Déloszon, amelyek dekoratív mintázatukkal szőnyegszerű hatást keltettek. A tesszera – féle (kicsi hasábok) mozaikot ugyan a görögök fejlesztették ki, mégis a római művészet tette ismertté. A rómaiak a középületek, fürdők, lakóházak padlóját díszítették mozaikokkal. Ilyenek például az ostiai nagyfürdőben látható nagyméretű padlómozaik, amely tengeri isteneket jelenít meg, illetve a színház mögötti mesterségek terén fennmaradt burkolat.

A római mozaikok gyakran falfestmények másolataként jöttek létre. Az egyik legnevezetesebb a Nagy Sándor-féle mozaik, amely az isszoszi csata jelenetét ábrázolja és Pompejiben tárták fel. Keletkezését a Kr. e. 1. századra teszik, és egy Philoxenosztól származó falfestmény volt a mintája.

Pompejiben és Herculaneumban ezen kívül gyakorlatias célból készített mozaikok is előkerültek, mint például a Cave canem (Őrizkedj a kutyától!) sorozat, amellyel a lakóházak bejáratánál figyelmeztettek a harapós kutyára. Pompejiben ez igen elterjedt motívum volt. Gyakoriak voltak a csendéletek, vagy a hétköznapi élet jelenteit megörökítő darabok is. Ilyen volt a híres kakasviadalos mozaik is. Aki erre kíváncsi, az menjen el a nápolyi régészeti múzeumba: szebbnél szebb szobrok és mozaikok fogadják majd.

A római kori mozaikokon dominálnak a fehér barna, vörös színek: a Caracalla fürdőiből előkerült nagyméretű padlómozaikok is ilyenek. A négyszög alakú mezőkben birkózókat, atlétákat ábrázoltak, ezeket a Vatikáni Múzeumban nézhetjük meg. A gazdag emberek otthonaikat is mozaikokkal díszítették és általában főúri szórakozás témáit mintázták meg. Például a szicíliai Piazza Armerinánál feltárt Villa del Casale-ban pl. vadászatot bemutató színes padlómozaikra bukkantak, de híres az itteni „bikinis” mozaik is, amelyen labdázó, futkározó lányok láthatók a mai bikinikre emlékeztető öltözetben.

Persze nem kell messzire menni, hiszen római kori mozaikokat Magyarországon is találunk. Az egykori aquincumi polgárvárosban álló Hercules-villa egyik színes mozaikja az íját feszítő Héraklészt, valamint feleségét, Déianeirát mutatja Nesszosz kentaur karjaiban.

A kereszténység előretörésével, az új világkép kialakulásával a mozaikok jellege is megváltozott. Már nem a legteljesebb valóságábrázolás, hanem a szellemi lényeg kifejezése lett a lényeg. Új ikonográfia jelent meg. A térbeliség ábrázolása sem volt már lényeges. A padlómozaik is megmaradt, de már csak geometriai ábrákkal. A mozaikok falra, kupolákra kerültek.

Rómát a mozaikok városának is nevezhetnénk, ugyanis ezeket a művészi elemeket, tárgyakat nem csak a Palazzo Massimo alle Termében található Római Nemzeti Múzeumban, hanem valós díszítő elemként is csodálhatjuk templomokban, bazilikákban. Apropó, múzeum. Itt egy, a mozaikművészettel rokon műfaj példányaival is találkozhatunk: a márványintarziával. Ezen felül íme pár jellegzetes darab a múzeum gyűjteményéből.

Az első ókeresztény építmények falmozaikjait még a „hagyományos” stílusban rakták fel. Erre példa a római Santa Costanza mauzóleum, Nagy Konstantin császár lányának sírkápolnája. A császárlány és húga, Heléna nyugodott eredetileg itt, a szarkofágjuk ma a vatikáni múzeumban található. Az épület az eredetileg Nagy Konstantin által emelt Sz. Ágnes bazilika mellett állt, majd amikor ez utóbbit sorsára hagyták, a mauzóleumot a közelben felépített „újabb” falakon kívüli Sz. Ágnes bazilika keresztelő kápolnájaként használták. Ennek a díszítése még a pogány padlómozaik és a keresztény falmozaik átmenetére példa, ugyanis a visszafogott színvilágon túl a legmeglepőbb a pogány motívumok alkalmazása: szőlőindák, vidám szüretelők tűnnek fel a mennyezeten, igaz itt a szőlő már nem Bacchus jelképe, hanem Jézusé, a szüret pedig a kereszténység úrvacsorájának, az eucharisztiának a megjelenítése. A régi elemek átvétele és más értelemmel felruházott ábrázolások azonban nem feleltek meg az Egyház elképzeléseinek, így új ábrázolásmódot kellett választani. Képsorozat formájában készültek a mozaikok, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a hívők lássák a Biblia összes történetét, tanítását. Nem véletlenül mondta Nagy Szent Gergely pápa: „Ami az olvasni tudóknak az írás, ugyanaz a tanulatlan szemlélőnek a festészet.” Ezzel lett az új mozaik a keresztény hit megjelenítője, hordozója. Különben már Nagy Konstantin császár is felismerte a mozaik jelentőségét, ezért gondoskodott a mozaikművészek képzéséről és a művészi iskolákban a mozaik tanításáról.

Az egyik új típusú, immáron teljesen keresztény motívumokat felvonultató mozaik az 5. század elején készült: a Santa Pudenziana templom apszismozaikjáról lenne szó. A kép középpontjában Krisztus ül, kezében az élet könyvét tartja. Apostolok veszik körül, mögöttük két női alak (balra Santa Prassede, jobbra a testvére, Szent Pudentiana), akik babérkoszorút tartanak Szent Péter és Pál feje fölé. A táj a mennyei Jeruzsálemet ábrázolja, a kereszt pedig a kereszténység szimbóluma. A mozaikképet a realisztikus ábrázolás jellemzi és élénken színezték. A 16. századi felújítások során megcsonkították a mozaik peremeit, ez magyarázza, ha valakinek hiányosnak tűnik. Hasznos tipp: a baloldali utolsó ív mellett fel lehet menni a Szűz Mária oratóriumhoz. Itt nemcsak a régészeti feltárások emlékeit találjuk, hanem az apszismozaikot is szemből, illetve oldalról tekinthetjük meg. Megéri! Amikor mi jártunk arrafelé, mindig ugyanaz az őr volt, aki rengeteget beszélt, de az oratóriumhoz is felengedett, és nagyon segítőkésznek mutatkozott. A fényképezőgép viszont itt befuccsolt, így kénytelenek voltunk kölcsönkérni más képét.

Santa Pudenziana testvérének, Santa Prassedének a bazilikája sincs messze. Ez egy szintén ókeresztény eredetű templom az Esquilinus dombon, nem messze a Santa Maria Maggiore bazilikától. A szentélyt a főhajótól elkülönítő győzedelmi ívet borító mozaikot I. Paszkál pápa idejében készítették. Az apszis mozaikján baloldalt, Sz. Pál és Santa Prassede társaságában a templom modelljét kezében tartó pápát is láthatjuk. A fejét azért veszi körbe a négyszögletes kék keret, mert a mozaik készítésekor ő még élt. A pápa melletti pálmán ülő madár egy főnix, amely a feltámadt Krisztus jelképeként gyakran felbukkan a keresztény mozaikoknál. Az apszismozaik közepén az áldást osztó Krisztust, a jobb oldalán Sz. Pétert, Sz. Pudenzianát és Sz. Zénót, az alsó sávjában pedig a híveket szimbolizáló bárányokat látjuk. A két arany város Jeruzsálem és Betlehem, a folyó a Jordán.

A templom leghíresebb eleme a Szent Zénó kápolna, aminek a gyönyörű bizánci mozaikja már a 9. századból származik és Róma legfontosabb bizánci emléke. Egy családi síremlékről van szó, amelyet I. Paszkál pápa emeltetett édesanyjának, Teodórának. A templom építtetőjének monogramját a 3. századi faragott párkányos márványgerenda felirata őrzi. A nép a kápolnát „hortus paradisi”-nek (Paradicsomkert) is nevezi, mert a mozaikképek talpazata tele van virágmotívumokkal. A bejárat fölött kétsoros félkörmozaikon Mária látható 10 szenttel, illetve Krisztus a 12 apostollal. A felső sarkokban két próféta (Illés és Mózes), alul I. Paszkál pápa és az utódja van.

A görög kereszt alakú kápolna négy domborműves gránitoszlopon áll. Keresztboltozata arany díszítésű, itt angyalok tartják a Megváltót ábrázoló medált. A bejárat belső része fölött Péter és Pál apostol áll az angyalokkal, ezzel szemben pedig, az oltár fölött, alabástrom oszlopok között található egy trónon ülő, gyermekét tartó Szűz Mária ábrázolás. Az oltár feletti Szent Pudentiana és Prassede ábrázolása már késői, ugyanis a 13. században készült.

A bal oldali mozaikfülke fölött a vakablak aranymozaikja Szent Pudentianát, Prassedét, és Szent Ágnest ábrázolja. Ez alatt, már a kijárat felé vezető ajtó feletti félkörívben található Szűz Mária és két szent társaságában a pápa édesanyja, Teodora episcopa. A nevét is kiírták, illetve a fejét övező kék négyszögletes keret alapján a mozaik készítésekor még élt. A szembe lévő vakablaknál János, Jakab és András apostolok állnak. Az alatta található félkör alakú mezőben Krisztus van Szent Zénó és Valentin társaságában. A padlózat az egyik legrégebbi példa a többféle márványból készített opus sectile-re. Az oltártól jobbra található kis oszlopot 1223-ban hozták Jeruzsálemből, és állítólag ehhez kötözték Krisztust, amikor megostorozták. Az már egy másik lapra tartozik, hogy Jeruzsálemben is őriznek egy oszlopot, amire szintén ezt mondják, de nem a mi feladatunk, hogy igazságot tegyünk.

Kicsit visszatérve az időben, elmentünk a San Paolo Fuori le Mura, magyarul a Falakon kívüli Szent Pál bazilikába, amely Róma második legnagyobb bazilikája. A legenda szerint ott áll, ahol Pál apostolt eltemették. Eredetileg Nagy Konstantin császár építette 324-ben, de I. Theodosius császár ezt felül akarta múlni, és egy nagyobb, szebb bazilikát építtetett, ami viszont csak I. Leó pápa idején készült el. A kolostora a 12. században épült. VIII. János pápa a bazilikát és a kolostort megerősítette a szaracén betörések ellen, majd az 1823-as tűzvész után XII. Leó pápa kezdte el az újjáépítést. Mivel ez volt az egyedüli olyan római templom, amely megőrizte eredeti szerkezetét, így világméretű segítőkészség segítette a helyreállítási munkálatokat. Ehhez például az egyiptomi alkirály (alabástrom oszlopokkal) és az orosz cár (malachittal és lapis lazulittal) is hozzájárult. A bazilika az olasz nemzeti műemlékek közé tartozik. Az aranyozott mozaik homlokzat timpanonja közepén az áldást osztó Krisztus trónol. Két oldalán Szent Péter és Szent Pál apostol áll. Az ablakoknál a négy prófétát ábrázolták.

A főhajó és a mellékhajó közötti oszlopok felett kerek medalionokban a pápákat mintázó mozaikok láthatóak, időrendi sorrendben Péter apostoltól Ferenc pápáig. A legenda szerint a világvége akkor jön el, ha már több pápának nincs hely. Mivel ez is csak egy mítosz, így mi nem aggódtunk, amikor megláttuk, hogy már csak két hely maradt szabadon.

A főhajó végén két gránitoszlopon nyugszik egy diadalív. Az 5. századi mozaik díszítését egy disztichon alapján tévesen Galla Placidia császárnőnek tulajdonították. Habár ez túlélte a tűzvészt, jelenleg erősen restaurált formában tekinthetjük meg. Az apszis mozaikja 13. századi, és III. Honorius pápa megbízásából készült. Ez már érdekesebb: Krisztus jobb lábánál található egy teknősbéka-szerű kifakult alak: ő III. Honorius pápa. Ez a szemléltetés is mutatja, hogy az ókori hagyományok elvesztek, az élő ember, a megrendelő hierarchikusan jelenik meg, vagyis az isteni nagy, az emberi kicsi. Majd csak az 1300-as évektől kezdenek a művészek újra visszatérni a valósághű méretek alkalmazásához. Krisztustól jobbra Sz. Péter és András, tőle balra pedig Sz. Pál és Lukács figurája található. Az alsó sávban a trónoló kereszt két oldalán angyalok, szentek és apostolok láthatók.

A keresztény mozaikok másik kiemelkedő darabját a Santa Maria Maggiore bazilikában néztük meg. Ez a pápai bazilika a Szentszékhez tartozik, így aki ide belép, az Vatikán államban találja magát. Az itteni első templomot a 356. augusztus 5-ei csodálatos havazás emlékére emelték, viszont a szentély mozaikja, amely Mária koronázását mutatja, csak sokkal később, 1295-ben készült. A középhajó falain eredetileg 42 négyszög alakú mozaikot helyeztek el, amelyek az Ószövetség történeteit ábrázolták, mára azonban csak 36 maradt meg belőlük. A sorozatképek élénk színűek és itt alkalmazták először az alak és a táj közé helyezett arany hátteret, ami az égi fényt jelképezi. Ezeket III. Sixtus pápa uralkodása során készítették, igaz 1593-ban egyik-másikat restaurálás címszóval újrarakták. Ennek ellenére a késő római birodalom művészetének kiemelkedő emlékeiről van szó.

A diadalív mozaikja Krisztus gyermekkorának néhány jelenetét ábrázolja. Az apszis mozaikja 1295-ben készült, Jacopo Torriti műve, aki alá is írta. Ez a középkor anonimitása után az öntudatos művészlélek egyik korai megnyilvánulása. Itt Szűz Mária megkoronázása a fő téma. Tőle jobbja Giacomo Colonna kardinális, balra pedig IV. Miklós pápa. Kevesebb, mint egy évszázad telt el a Falakon kívüli Sz. Pál bazilika apszismozaikja óta, és némileg nőtt a megrendelő mérete, igaz majd csak a 14. századtól jelennek meg a teljesen egyenrangúként ábrázolt személyek.

A teljes belső tér padlózatát gyönyörű, finom cosmata stílusú márványmozaikkal burkolták. A név egy görög eredetű, a 12-13. századi Rómában tevékenykedő, mozaikkészítéssel foglalkozó családra utal, amelyről tudjuk, hogy ilyen jellegű tevékenységet végzett. Lásd az oldalsó képen az aláírásukat. Ez a lateráni Sz. János bazilika melletti Scala Santa tetején található kápolna falán olvasható. Mivel a többi mester neve ismeretlen, így ezt a fajta padlóburkolatot mindenhol cosmatának nevezik. Ezt a stílust márvány, színes drágakövek és újrahasznosíthatott művészeti nyersanyagok jellemzik, és olyan népszerűnek bizonyult, hogy évszázadokon keresztül alkalmazták.

Mielőtt kimennénk a bazilikából, érdemes bemenni a jobb oldali mellékhajó első kápolnájába, ami a keresztelőkápolna, és innen továbbhaladni a múzeum felé. A bazilika alatt ugyanis érdekes római maradványok találhatók, illetve ha tehetjük, akkor a múzeum pénztáránál váltsunk jegyet a régi homlokzathoz is. A mostani homlokzat ugyanis eltakarja Filippo Rusuti korábbi, XII. századi, aláírt mozaikjait. Az ezekről készült képek itt lent találhatók.

Utunk következő állomása a Piazza Venezia melletti San Marco bazilika. Ez a Rómában élő velenceiek temploma volt. A vele egybe épült palota 1455-ben készült Leon Battista Alberti tervei alapján, és sokáig a Velencei Köztársaság követségének adott otthont, majd 1814-ben a Habsburg birodalom a köztársaság területével együtt ezt is megkapta. Innentől kezdve története kapcsolódik Magyarországéhoz, mivel az Osztrák–Magyar Monarchia vatikáni, majd olaszországi nagykövetsége üzemelt benne 1915-ig, hogy egy évre rá elkobozza az olasz állam. Ezt követően Mussolini hivatali székhelye, és a Fasiszta Nagytanács üléseinek székhelye lett, jelenleg múzeum található benne.

Azért ne térjünk el ennyire a tárgytól… A bazilika mozaikjait is érdemes megtekinteni, amelyeket a 9. században, IV. Gergely pápa uralkodása alatt készítettek. A diadalíven Jézust és az evangélistákat láthatjuk. Az apszisnál a kék dicsfény az építtető IV. Gergely pápát jelzi, tőle jobbra Sz. Márk evangélista, Sz. Felicissimimus, az áldást osztó Krisztus, Sz. Márk pápa, Sz. Agapitus és Sz. Ágnes látható. A 12 bárány az apostolokat szimbolizálja, a két aranyváros itt is Betlehemet és Jeruzsálemet szimbolizálja.

Ennek a templomnak a padlója is cosmata stílusú. Kivételesen a készítés dátuma is ismert: 1478.

A császári fórumok felé haladva jutunk el a Santissimi Cosma e Damiano bazilikához, amit már a Forum Romanumról szóló bejegyzésünkben is említettünk, de itt se maradhat ki a sorból. A 6. és 7. századi mozaik művészet egyik kiemelkedő példáját láthatjuk a templom apszisában. A diadalíven az apokalipszis egyik témáját látjuk: a bárányt a hét kandeláber között, négy angyalt, illetve Lukács és János evangélista jelképét. Az apszisban Krisztus két oldalán Szent Péter és Szent Pál áll, amint bemutatják Jézusnak Kozmát és Damjánt, Szent Tódort és IV. Félix pápát (feje körül kék négyszöggel). A pápa és az alatta lévő három bárány ábrázolását VIII. Orbán pápa uralkodása alatt teljesen újra csinálták. A Megváltótól balra, ebben a templomban is felbukkan a főnix.

Ha már a Forum környékén jártunk, akkor elmentünk a Colosseumig, jobbra fordultunk, és felmentünk a Palatinus túloldalán található Celio dombra, és bementünk az itt található Santa Maria in Domnica bazilikába. Ennek a mozaik díszítése is a 9. századból származik és ez is egy félkörös apszismozaik. A diadalív a Megváltót ábrázolja a 12 apostollal és a két angyallal, illetve lent Mózessel és Illéssel. Az apszisban I. Paszkál pápa csókolja Szűz Mária lábát, akit bizánci nemesasszonyként ábrázoltak. A trónon ülő Mária a karjában tartja kisdedként Jézust, körülöttük angyalok serege figyel. Mária feje fölött Paszkál pápa monogramja található.

Ezt követően „meguntuk” már a Tevere bal partját, és átmentünk a jobb oldalra, vagyis a Trastevere városrészbe. Itt a Santa Cecilia in Trastevere bazilika az egyik kedvenc templomunk. Szentélyét szintén 9. századi mozaik díszíti (kb. 820). Ezen az áldást osztó Jézus két oldalán Sz. Péter és Pál Krisztus kegyeibe ajánlja Szent Cecíliát, I. Paszkál pápát (balra), illetve Sz. Cecília férjét, Valeriánust, és Sz. Agátát (jobbra). Az ív alsó részén még bárányokat találunk a szokásos két aranyvárossal. A mozaikon az arany, a bíbor és a kék szín dominál. Érdekesség, hogy nem maradt fenn a diadalív.

Az apszis előtt található cibórium 1293-ban készült gótikus stílusban, Arnolfo di Cambio tervei alapján. A művész ezt alá is írta. A főoltárt és a cibóriumot intarziaszerű mozaikkal díszítették. Ezeket a mozaikokat csillogó anyagból (csigaház, kagyló, teknőshéj, aranyszínű üveg) készítették. Az intarzia arab szó, mázas csempével díszített felületet jelent. Ebben a templomban geometriai motívumok formájában jelenik meg, de nem a cibórium az egyedüli hely, ahol hasonló motívumokat találunk: az előtér mintázatát is figyeljük meg, ugyanis a templom homlokzatát növénymotívumos mozaikokkal díszítették.

A másik kedvenc templomunk, a Santa Maria in Trastevere bazilika, amely szintén a Trastevere negyedben található. A homlokzat meglehetősen kevert stílusú. A mozaik 13. századi, Szűz Máriát ábrázolja két donátorral, és női figurákkal, akiket hibásan a bölcs és balga szüzekként szoktak azonosítani. Valójában nem tudni kiket ábrázolnak. Közülük a két szélső figurát már a 14. században csinálták, tehát a mozaik sem egységes. Alatta a portikusz Domenico Fontana műve, vagyis 16. századi. Ha ide belépünk, akkor pedig pogány és keresztény szobor, illetve felirat töredékeket találunk. Nesze neked egységesség. Ennek ellenére nekünk bejött.

Ha bemegyünk a templomba, akkor a tekintetet rögtön a szentély mozaikjai vonják magukra. A főoltár mozaikja már a 10. században készült, a mögötte lévő hatalmas mozaikképet pedig a 12. század közepe és a 13. század vége között készítették. Az apszisban a trónon ülő Krisztus mellett Szűz Máriát látjuk. A Szent Szűz gazdagon hímzett arany gyöngyös bizánci császárnői ruhát visel, fején drágakővel díszített koronával. Jézus jobb kezével átöleli anyját, a másik kezében egy nyitott könyv van „Jöjj választottam! Rád helyezem trónomat!” felirattal. Szűz Mária bal kezét áldásra emeli, jobb kezében egy nyitott tekercset tart. Ezen is egy írás áll: „Bal keze az én fejem alatt, jobbjával átölel engem.” A trón másik oldalán szentek láthatóak, kezükben egy rájuk jellemző tárggyal (a bal legszélső II. Ince pápa, aki sokat tett a bazilika építéséért, ezért tartja a kezében a templom modelljét). Fölöttük a mennyet szimbolizáló kinyílt sátor lebeg, ahonnan az Atya kihajló keze a Fiú feje fölé koszorút tart. A mozaik alján szintén egy írás olvasható: „Óh, tündöklő Atya! A Te tiszteletedre ragyog isteni fényben ez a királyi szék, amelyen Krisztussal együtt ülsz a századok végéig, az ő jobbjával rád terített méltó aranyruhában.” A szöveg alatt középen álló Istenhez vonul a 12 bárány. A mozaikkép külső diadalívén a kereszt mellett alfa és ómega jelek, hét gyertyatartó és a négy evangélista kapott helyet. A diadalív két végén Ézsaiás és Jeremiás látható. Tekercseiken a Megváltó eljövetelével kapcsolatos jövendölések olvashatók.

Az apszis alsó részében, az ablakok magasságában Pietro Cavallini 1291-ben készített mozaikjain Szűz Mária életéből vett jeleneteket látunk. Még lejjebb, már a 12. századi trónus felett késői, kb. 1600-ből származó alkotásokat találunk.

A legszebb római mozaikok megtekintése során nem maradhatott ki a katolikus egyház első számú szentélye. A Szent Péter bazilika a világ egyik legnagyobb keresztény bazilikája, és itt minden kép mozaik, kivéve a Michelangelo-féle Pietà feletti ívet, ahol megmaradt a freskó (pont ezért raktuk ide a Pietà-ról készült fényképet). Ennek az az oka, hogy a bazilika vizesedett, és a freskók nem bírták a nedvességet, tehát maradandóbb műfajra kellett váltani. A legtöbb mozaikkép Pier Paolo Cristofari munkáját dicséri, aki ismert festmények másolatait készítette el.

A bazilika mostani állapotában csak igen keveset őrzött meg a korábbi épület mozaik díszítéséből. Kár érte, ugyanis a pápák olyan művészeket kértek fel a díszítésére, mint például Giotto, vagy Pietro Cavallini. A főbejárattal szemben, már az előtérben helyezték el a Giottónak tulajdonított, de felújított mozaikot, miszerint a vízen járó Jézus magához hívja Szent Pétert. Ezen felül inkább csak pár alkotást említünk: a baldachin fölötti, 1871-ből származó mozaik IX. Piusz pápát ábrázolja; Szent Péter sírjánál egy 11. századi mozaikon Krisztust láthatjuk; a kedvencünk pedig a Michelangelo-féle hatalmas kupola. Ha felmegyünk, akkor a belső erkélyen is körbesétálhatunk, és láthatjuk milyen körülmények között kellett dolgozni a művészeknek a padlószinttől 120 méterre magasodó felületen. Tériszonyosoknak nem ajánljuk a látványt.

Ezt a lenyűgöző díszítési technikát az egész világon nagyra becsülik. A Rómában található mozaikok pedig kitűnnek szépségükkel és élénk színeikkel. Szerintünk tovább fokozza az élményt, hogy ezeket a mozaikokat nem kiállított tárgyként, hanem az eredeti helyükön tekinthetjük meg. Remek élmény volt bekukkantani ebbe a világba és megismerni kissé az akkori művészek munkáját, reméljük a ti kedveteket is felkeltettük, hogy benézzetek egyik-másik helyre.

A Santa Pudenziana apszismozaik képet innen vettük.

A cosmata aláírás képe innen származik.