Noszvaj és Szomolya

A kirándulás szerelmeseinek Magyarország sok lehetőséget kínál, a világháló pedig a lehetséges úti célok végtelen tárháza. Nézelődés közben így bukkantunk rá egy rendezvénysorozatra: a „Történeti kertek, kastélyparkok napja” programot francia mintára június első hétvégéjén rendezték meg Magyarországon. A szervezők színes programokkal várták az érdeklődőket, akik megismerkedhettek botanikus kertek, kastélykertek és más történelmi kertek múltjával, jelenével. Mi a noszvaji De la Motte kastélyt szemeltük ki, illetve megnéztük a barlanglakásokat és a közeli Szomolyára is ellátogattunk.

Noszvaj felé már messziről feltűntek a szép szőlőlugasok. A kellemes hangulatú falu a Bükk déli lábánál, Egertől 10 kilométerre fekszik és állítólag ez az ország legtisztább levegőjű települése.

A 18 századi, copf stílusú, klasszicista elemekkel is rendelkező kastélyra Noszvaj délnyugati szélén találhatunk rá. A múltja igen mozgalmas, az évek során sok tulajdonos váltotta egymást. A kastélyt 1774 és 1778 között Báró Szepessy Sámuel kezdte el építeni, aki hamar eladósodott, így a befejezetlen épületet eladta gróf Almásy Antal özvegyének, báró Vécsey Annának. A kastély mai nevét az új tulajdonos második férjétől kapta (De la Motte Antal ezredes). Az új lakók folytatták az építkezést. A tervező személye bizonytalan, ugyanis Povolni János építészmester neve is felmerült, viszont a klasszicista beütések miatt Fellner Jakab nevét is említik. A kastély öt termének díszítésén dolgozott Kracker János Lukács, Zach József, id. Szikora György és Lieb Antal. A Vécsey-De la Motte házaspár francia építészeti elemeket is felhasznált a kastély csinosításához. A kényelmes lakóháznak szánt épületet tágas udvarokkal egészítették ki. A birtok a márki halála után Almásy János kezére került, aki a családjával nagy társasági életet élt. Megfordult itt több művész, például az Egerben vendégeskedő Déryné is. 1869 őszén Steinhauser István 96 ezer forint ellenében lett a kastély legújabb tulajdonosa, majd átadta lányának. Steinhauser Berta és férje, Gallasy Gyula az 1800-as évek végéig lakott a kastélyban, majd Gallasy fia és családja már csak a nyári hónapokban tartózkodott itt. 1930 körül el is adták birtokot. 1944-ig a Balla és Benteley Drake házaspár élt a birtokon, majd a háború következtében a kastély állapota egyre csak romlott. 1956 és 1957 között az épületet helyreállították, a beázott, kormozódott falakat restaurálták, 1972-től Heves Megye Tanácsa múzeummá nyilvánította. 2016 tavaszán a szárnyépületében 30 szobával megnyílt a Tündérkert Hotel, amit a kastély főépületében megnyitott 6 szobával bővítettek. A hotel vendégei az itt töltött idő alatt visszarepülhetnek a múltba és a régi tulajdonosok bőrébe bújhatnak.

A kovácsoltvas kapu átlépése előtt először a kapuoszlopon ágaskodó unikornisokat pillantottuk meg. Láttuk, hogy az egyik az Almásyak címerét tartja. A kastély keleti homlokzata előtt található a cour d’honneur-ös elrendezésű, díszlépcsős előkert: a kastélyhoz vezető, lefelé szélesedő lépcsővel optikai csalódást értek el, amellyel a kastély nagyobbnak tűnik. Az épület sárgára festett főhomlokzata díszes rizalitos ablakokkal tagolt és a timpanonos manzárdtető zárja. Az épület tetején bronz vázák díszelegnek. Egy másik barokkos csalást a dísztelen melléképületek elhelyezésével értek el, mert nem párhuzamosan kapcsolódnak a főépülethez, így a tér tágasabbnak látszik. Az épületegyüttes kettős U alakú alaprajzzal rendelkezik. A földszinten a szerény bejárati ajtó fölött rozettával díszített erkélyt pillantottunk meg. Az ajtón néhány információt olvashattunk, majd ezek alapján átmentünk a szálloda recepciójához, ahol megvásároltuk a jegyeket. Az idegenvezetővel viszont nem a főbejáraton keresztül, hanem a szálloda felől, oldalról közelítettük meg a kastély belső termeit.

A főbejárat túloldalán található alacsony belmagasságú, fiókos dongával fedett tér festése olyan, mintha egy lugas alatt állnánk, átmenetet képezve a külső és belső tér között. A sala terrena -nek – hűsölő – nevezett rész falain, a lugas „mögött” feltűnik a versailles-i kastély festett mása, de láthatjuk a schönbrunni kastélyt is. De la Motte márki világot látott ember volt és ezzel a finom utalással közel érezhette magát mindkettő, az életét meghatározó uralkodói központhoz. A földszinti előtérből nyílik a kápolna, amelyet 1802-ben alakítottak ki a család számára, de a falu pár katolikus lakója is ide járt (a lakosok jelenős része református).

Az előtérből az emeletre az elegáns két oldalas lépcső vezetett fel minket. Ennek a kialakításakor is fontos volt az illúzió teremtés, így a kanyarban csak a külső lépcsőfokok maradtak lég szélesek, hogy kényelmesen fel és lemehessünk. Cserébe impozánsabb lett a feljárat. Emellett a lépcsőkorlát végén a kovácsoltvas díszítésű lámpák is szépen illeszkednek a kastély környezetébe.

A lépcső tetején látszódik igazán miként játszott a tervező a szintkülönbséggel: az emeleti élőtérből a hátsó barokk kertbe és a kastély további termeibe is eljuthatunk, miközben a főhomlokzat erkélyére is kimehetünk, vagyis a kastélyt lényegében beleépítették egy domboldalba. A díszes előtér mennyezetén Auróra diadalmenetét ábrázolták, a freskót Kracker János Lukács festette 1778-ban. Az oldalfalakat római istenségek karikatúrái, gúnyképei díszítik, ezekhez a mintát a gróf hozta magával: Venus, Apolló, Diana, Mars, Euterpe, Merkur alakját Petiot eredeti metszete alapján jellegzetes tárgyak ábrázolták.

Az előtérből a díszterembe folytattuk a kastély túránkat, amelynek mennyezeti freskóján szőlő szüretet ábrázoltak. Láthatjuk Bacchust, vagyis a bor és mámor istenét a sátrában, ahogy italozik. Körülötte egy faun éppen egy bakkecskével hadakozik, de boros amforát felborító puttókra is felfigyelhetünk. Noét is részegen láthatjuk, mellette szőlőfürttel nőalakok ülnek. A secco technikájú festményt Szikora György egri festő készítette. A falakon a festett díszvázák Zach József alkotásai, de falakon láthatunk még békegalambokat is. A tölgyfából készült barokk festett bellétes nyílászárók, ajtók eredetiek, ugyanúgy mint a copf stílusú Magner Károly-féle cserépkályha. A falsarkokban láthatunk optikai csalást előidéző festéseket is.

A díszterem mellett nyílik a Római-szoba, ami szintén szemet gyönyörködtető. A helyiség mennyezetét és falait szintén gyönyörű festmények díszítik. A mitológiai témájú mennyezet festményen szatírokat, puttókat, női, férfi alakokat figyeltünk meg. Idegenvezetőnk elmondta, hogy az emberi alakok valószínűleg Zeuszt és családját ábrázolják.

A római légiós jelvények (római hajítódárda galambokkal) és az ablakmélyedésekben látható császári (Domitianus, Titus, Otho és Vespasianus, Galba, Vitellius) portrék miatt nevezik a szobát rómainak. A díszterem és többi szoba csillárjait mintha a puttók tartanák.

A Madaras-szobába a díszterem északi oldalán léphetünk be, ami egy egzotikus kertre emlékeztet. A falakon festett, különleges fajtájú madarakat, növényeket láthattunk. A szoba bájos francia stílust idéz, amit francia festmények ihlették. Az egykori lakók itt teáztak, beszélgettek.

A díszterem másik oldalszárnyában a látogatók örömére egy érdekes időszaki kiállítást is be rendeztek. Az „Ők is voltak gyerekek – Varga Kálmán: Gyermekarcok vándorúton (arisztokrata gyermekportrék a 17-19. századból)” című kiállítás bemutatja a múltbéli gyerekek öltözetét és a csatolt magyarázó szövegek elmesélik miként alakult a képeken látható személyek sorsa.

Az idegenvezetés után még nézelődtünk, fotóztunk a kastélyban. A freskók, a különböző díszítések és a kastély hangulata magával ragadott minket. A kertben a barokk faragott szőlőkosarakat is különlegesnek tartottuk, de az angolkert már nem tett bennünk nagy benyomást. A hatalmas fa és cserje rengeteg között nem láttuk az őrségi épületet és a télikertet sem, illetve állítólag egy kutat is fel lehet itt fedezni.

Noszvaj hangulatos barokk kastélyába érdemes ellátogatni, mert méretéhez képest különleges. A belső terei impozánsak, amelyek elrepíthetnek a francia barokk világba is. Az idegenvezetés színvonalas, lehet fotózni, és a helyszín is könnyedén megközelíthető.

Természetesen más felfedezni való is van a környéken. A kastély parkolója melletti térképén megtaláltuk a noszvaji dombok között húzódó helyszínt, ahol egykor emberek éltek. A mai nevén „Pocem” (földalatti)-ként emlegetett területen a könnyen faragható riolittufa segítségével barlang- és pincelakásokat alakítottak ki. Az elszegényedett noszvajiak ugyanis így tudtak családjuk számára szerény hajlékot létrehozni. Ezekről a barlanglakásokról először Hermann Ottó tett említést, majd Bakó Ferenc – az Egri Vármúzeum igazgatója – részletes áttekintést készített róluk.

Az első faragott lakások a 17. század környékén jelenhettek meg, de legtöbbjüket a 19. század elején vájták ki. 1864-ben 64, 1930-ban 70 család élt így, majd egyre többen költöztek barlanglakásokba. Volt olyan időszak, hogy Noszvaj lakosságának 30 százaléka élt így. A kormány 1960-ban számolta fel a területet. Ezután csak a bor tárolására használták a hűs helyiségeket, de hajléktalanok is meghúzódtak bennük. Szerencsére a hely megtetszett néhány művésznek, akik alkotóteleppé alakítják át. A megrongálódott lakásokat kitisztították, a régi helyiséget rendbe rakták, kiásták a betemetett udvarokat, falakat bontottak és építettek, de új helyiségeket is létrehoztak.

 

 

 

 

A barlanglakásoknak három fajtáját is láthattuk a helyszínen. A legegyszerűbbek három részből állnak (szoba, konyha, kamra) és csak egy bejáraton lehet bemenni, de láttunk több szobás lakórészeket is. A lakások közül a széttagolt terűeket találtuk a legérdekesebbnek, melyeknek több bejárata volt és a helyiségek nem kapcsolódnak össze. A társadalmi különbségek a lakások kialakításánál is megmutatkoztak, például a módosabbak tornácot is kialakíthattak a lakásukhoz (Szomolyán két színes barlanglakásra is bukkantak). A „rezidenciák” falait meszelték is, hogy tartósabbak legyenek. Megfigyeltük, hogy a fa vagy kőoszlopokkal alátámasztott cseréppel ereszeket is kialakítottak. A fűtést és a főzést kemencével oldották meg, amelyet később az udvaron helyeztek el. A mértani pontossággal tervezett lakások lenyűgöztek minket. A külső részeken állattartásra és más gazdasági tevékenységre utaló helyiségekre is felfigyeltünk. Érdemes volt minden kisebb-nagyobb részbe bekukkantani, mert a kacskaringósan kivájt, szépen ívelt falak között egy más világba csöppenhetünk. Az oszlopokkal, boltívekkel, lépcsőkkel díszített helyiségekben csak gyönyörködni lehet és az itt látott alkotások is különlegesek. Az immáron alkotótelepként használt helyre évente hívnak meg művészeket a világ különböző pontjairól. A terület már nem a szegény telepre emlékezteti a falu lakóit, így ők is támogatják a művészeket.

Hazafélé utunk zárásaként megálltunk Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez tartozó és az Északi-középhegység lábánál található Szomolyán, ahol elsétáltunk a híres kaptárkövekhez. A képződmény a vulkáni tufa erős mozgása során jött létre, majd később emberi kéz is formálta, ugyanis a kúp alakú sziklaalakzatokba mélyedéseket faragtak. Ezeket a fülkés sziklákat nevezték el a lakosok kaptárköveknek. Egyik másiknak beszédes neve is van: Ördögtorony, Ördög-kő, Bábaszék, Nyerges, Királyszéke, Kősárkány.

A képződmények első kutatója Bartalos Gyula volt, de később többen is tanulmányozták a kialakulásukat. A fülkéket halotti urnák elhelyezésére, vagy méhészeti tevékenységekre is használhatták, de a kutatócsoportok egyikükre se találtak teljes bizonyságot.

Szomolyán 13 kaptárkövön összesen 132 db fülke van. Ebből 117 db 8 egymáshoz közeli kaptárkövön található és ugyanitt egy kúpon 48 db fülkét lehetne összeszámolni. Bükkalján összesen 82 db kúp van és ezeken 479 fülke. Van tehát mit felfedezni, és nagy szeretettel ajánljuk ezek felfedezését, mert a kaptárkövek nemcsak természeti értékek, hanem a kultúrtörténeti jelentőségük sem utolsó.

Itt láthatsz további képeket a kastélyról.

Itt a barlanglakásokról találsz még fotókat.

Itt pedig a kaptárkövekről.

Prága: ami kimaradt az előzőkből

A március 15-ei hosszú hétvégén voltunk Prágába, de beszámolónk meglehetősen kezd hasonlítani a rétes tésztához, ugyanis a záró rész megírása közben mindig újabb helyeken jártunk, amelyekről gyorsan posztoltuk élményeinket. Nem kívánjuk tovább csigázni az olvasóinkat, így íme, ami kimaradt a korábbi írásokból.

Prága mellett sok-sok érv szól, ezek egyike, hogy az ide látogató könnyen eljut A-ból B-be, illetve a meglehetősen érintetlen belváros minden sarkán talál valamit magának. Mi írtunk már a várnegyedről, ezen belül a Lobkowicz palotáról, a templomokról, és a könyvtárakról. Most az Óváros egyéb, eddig nem említett nevezetességeiről lesz szó.

A Károly-híd

Prága egyik legismertebb nevezetessége, a 14. század óta garantálja a folyamatos összeköttetést a Moldva két partja között. Lényegében csak a nagyon extrém időpontokban lehet tömeg-mentesen átsétálni rajta, ami mondjuk kissé lehangoló élmény, de aki nem tömegturisztikai helyre akar menni, az ne Prágát válassza úti céljának. Természetesen a lassan cammogó, lépten-nyomon szelfiző embertársaink ellenére a hídról, és a híd környékéről is kiváló fotókat készíthetünk, illetve hangulatos életképeket örökíthetünk meg. Lehetőség van a magasból is megszemlélni a hidat: a várnegyed mellett ott van a sok-sok torony, kupola. Íme pár példa: a Klementinum tornya, a Szent Miklós templom kupolája, vagy akár a Károly-hív Malastrana-felőli végén magasodó torony. Természetesen ezek mind fizetős helyek, de a kilátásért megéri. Nem igazán akarunk ennél a közismert helynél belebonyolódni az építés történetébe, illetve a híd két oldalán sorakozó szentek szobrait se fogjuk felsorolni: ezek minden útikönyvben fellelhető információk.

Inkább csak egy tévhit eloszlatását tartjuk fontosnak (kiemelve, hogy a felfedezés nem a miénk, de sohase mondják elégszer): Nepomuki Szent János szobra is fellelhető a hídon. Róla majdnem minden második magyar településen hallottak már, vagyis egy igen ismert személyről van szó. Róla terjed egy olyan teljesen megalapozatlan történet, miszerint IV. Vencel cseh és német-római király azért fogatta el, kínoztatta meg, és végeztette ki, mert nem volt hajlandó elárulni a hűtlenséggel vádolt királyné gyónási titkát. Erről a verzióról csak a halál után minimum fél évszázaddal írt források szólnak. A korabeli iratok alapján mindössze annyit tudunk, hogy Nepomuki Szent János a király és a prágai érsek közötti konfliktus egyik áldozata volt, és a vita főleg az egyház királyságon belüli helyzetére, illetve anyagi természetű vitákra vezethető vissza. A gyónási titokról szóló epizód utólagos belemagyarázásával viszont János a királyi önkény áldozatából a katolikus hit egyik védelmezőjévé vált, ami különösen fontos, hiszen a 15. század közepét kitöltötték a huszita háborúk, és a cseh korona területén megrendült a katolikus hit helyzete. A hit mártírjaira pedig nagy szükség volt, különösen a huszita Podjebrád György kormányzósága és királysága alatt.

Az Arany Kút-ház

A Károly-hídtól a legrövidebb út a Klementinum mellett vezet el. Emellett, a Karlova 3 szám alatt találjuk többek között az Arany Kút-házat. Ennek különleges stukkó díszítését (Szent Sebestyén és Szent Rókus domborműve között a nyolcágú csillagban Mária a gyermek Jézussal látható. Fölötte Szent Vencel és Nepomuki Szent János, még feljebb pedig Loyolai Szent Ignác és Borromei Szent Károly látható. A tető alatt Szent Rozália fekszik a barlangjában.) a ház 18. századi tulajdonosa rendelte el annak emlékére, hogy megmenekült a pestistől. A mű 1701-ben készült és Jan Oldřich Mayer alkotása.

A főtér

A prágai városháza és a környező tér szintén a legismertebb helyek egyike. A városháza órája az Orloj, amelyet mi azért nem láttunk, mert éppen felállványozták a városháza tornyát. A csillagászati óra előreláthatólag 2020-tól lesz újra látható.

Mellette viszont most is látható a Régi Prágai Városháza, illetve ennek díszes ablak, amelyen egy felirat hirdeti a fővárosi státuszt. Habár elég korán nyilvánvalóvá vált Prága fővárosi jellegi, ez mindig mást takart: IV. Károly cseh király és német-római császár uralkodása alatt ez például a császári fővárost is takarta, miközben a fia, IV. Vencel uralkodása végére alatt a várost már csak a cseh korona központjaként tartották számon, ami a morva részeket se foglalta magába. Emellett a kiírás Prágája se volt egységes: csak 1784-ban egyesítették négy különböző városrészből (ez a Hradzsanyt, a Kisoldalt, az Újvárost és az Óvárost jelentette). A Várnegyed volt városházáról itt írtunk is.

A díszes ablakon túl természetesen a téren még sok más látnivaló is akad. Elég csak a sgraffitós homlokzatú házra néznünk az Óvárosi tér és a Zelezna utca sarkán. Ezt úgy hívják, hogy Ház a Perchez: reneszánsz stílusú formáját a 16. században nyerte el, és 1611-ben került rá a sgraffito díszítés, amely az erényeket, illetve ókori és biblikus jelenetek ábrázolja. Az épület a 19. században a földszinten működő dohányboltról kapta a nevét.

Ahogy tovább haladunk a téren a Tyn templom irányába, már majdnem a templom melletti sarkon áll egy különleges díszítésű ház: a Storch-ház, avagy a Kőszűz-háza. Legkönnyebben a Szent Vencel harci ménjén című freskóról ismerjük fel. A díszítés 1897-ben készült, Mikoláš Aleš műve.

A Tyn templom túloldalán található a Goltz-Kinsky-palota. Ezt 1755 és 1765 között építették Kilian Ignaz Dientzenhofer tervei alapján, és Prága egyik legszebb rokokó épületéről van szó. Az építész tervezte például az egri volt minorita templomot, ahogy a lenti Szent Miklós templomot is.

Ahogy a Régi Városháza felé tovább követjük a házak ívét, elég látványos lesz a kissé sárgás barokk templom, amely a malastranaihoz hasonlóan Szent Miklós nevét viseli. A mostani épületet 1735-ben fejezték be, de nem sokáig maradt templom, ugyanis II. József császár feloszlatta a társadalmilag nem hasznos szerzetesrendeket, így ezt a bencés kolostorhoz kapcsolódó templomot is elérte a vég. Ezt követően volt gabonaraktár, majd hivatali épület is. Igazából csak 1871-ben lett újra templom, amikor az orosz ortodox egyház kezelésébe került, majd 1920-ban itt élesztették fel újra a huszita egyházat, amely azóta is kezeli.

A tér közepén áll Husz János szobra, Vladislav Saloun alkotása. A prédikátort, és az őt körülvevő jelképes alakokat ábrázoló nagyszabású kompozíció már 1906-ban készen állt, de csak 1915-ben, Husz máglyahalálának 500. évfordulóján leplezték le. Az emlékmű politikai jelentéssel is bír, ugyanis a mindenkori hatalommal szemben állók tiltakoztak itt.

A Görgey emléktáblára

A főtértől pár saroknyira, a Kozná 499/8. szám alatti ház homlokzatán találjuk Görgey Artúr emléktábláját. A szabadságharc neves tábornoka, az egyik legtehetségesebb magyar hadvezér ugyanis 1845 és 1849 között ebben a házban lakott, miközben vegyészetet hallgatott a Károly egyetemen, majd ott dolgozott tanársegédként.

A rendi színház (Stavovské divadlo)

Amennyiben tovább sétálunk a Zeletna utca felé, hamar eljutunk a Rendi Színházhoz (lásd középen és jobbra lent). A jelző a cseh korona rendjeire utal. Az épületet rokokó stílusban építették az 1780-as évek elején, és az 1780/90-es évek fordulóján több Mozart mű ősbemutatóját is itt tartották. A helyet amúgy Miloš Forman Amadeus című Mozart-filmjéből is ismerhetjük. A színház előtti baljós figura szobra is Mozarthoz kötődik: a Don Giovanni 1787. október 29-ei ősbemutatója emlékére készítette 2000-ben Anna Chromy, és az opera egyik figuráját, a kormányzót ábrázolja, pontosabban annak nyomasztó szellemét.

A színház szomszédságában található a Károly egyetem egyik gótikus épületrészlete (lásd balra fent). A Karolinum Közép-Európa harmadik legöregebb egyeteme a bécsi és a krakkói után, viszont az alapítás korából vajmi kevés maradt fenn. A kecses kiugró ablakfülke azon kevés építészeti elem egyike, amely elkerülte a barokkosítást, és a 14/15. század fordulójáról maradt ránk.

Mi ezt követően elmentünk a Havas Boldogasszony templomba (erről lásd a prágai templomos posztunkat), illetve visszaballagtunk a Klementinumhoz (erről pedig a könyvtárak kapcsán olvashatsz), és hamarosan újra az óváros főterén találtuk magunkat. Éppen nem esett a hó, a szél is alábbhagyott, időnk is volt még, így végigsétáltunk a Celetná utcán. Ez egy igazi kincsesbánya, hiszen tele van szebbnél szebb kapualjakkal, ablakokkal, kilincsekkel. A végén pedig ott a lőportorony (lásd balra lent).

Ez a Károly-híd túloldalán található toronyra emlékeztet, és valóban, a Peter Parler-féle munka inspirálta az Óváros egyedüli megmaradt tornyának a készítőit. A lőportorony volt a Királyi út eleje, vagyis innen indult a cseh királyok koronázási menete, viszont lőport csak a 17. században tároltak benne: korábban új, majd hegyi toronyként emlegették. A mostani torony 1475-1508 között épült, II. Ulászló uralkodása alatt, viszont a hét éves háború során, Prága ostromakor találat érte, így a késő gótikus díszítések egy része megrongálódott, amelyeket 1799-ben el is távolítottak. A mostani díszek neogótikus stílusúak, és 1875-1886 között készültek, viszont a torony olyan mértékben befeketedett, hogy az ékítmények cseppet sem látványosak. A torony fénykora amúgy közvetlenül az építés időszakára tehető, ugyanis a szomszédságában állt a királyok városi palotája, amelyet a 15. században használt IV. Vencel, Luxemburgi Zsigmond, II. Habsburg Albert, majd Podiebrád György és Jagelló Ulászló is. II. Ulászló innen költözött vissza a várnegyedbe, ami felgyorsította a királyi vár építési munkálatait, de lelassította a torony kialakítását.

A Reprezentációs ház (lásd jobbra fent)

A hely funkciójára utal a közeli Královodvorská utca, ugyanis a lőportorony szomszédságában található szecessziós épület a Királyok Udvara helyén áll. A sárga reprezentatív épületet 1906–1911 emelték, ez a prágai szecesszió egyik legjelentősebb alkotása: kávéháznak, étteremnek, borozónak, hangversenyteremnek, táncteremnek, és kiállítóteremnek ad otthont. Történelmi jelentősége is van: 1918-ban itt kiáltották ki Csehszlovákia függetlenségét, 1989 őszén pedig itt tartották a Vaclav Havel vezette Polgári Fórum és az állampárt közötti első megbeszélést.

A Vencel tér

Megcsodáltuk az épületet, majd a Vencel tér felé vettük az utunkat. Ehhez a Na Příkopě utcán kellett végigsétálnunk. Mivel újra rákezdett a havazás, így alig találkoztunk valakivel, viszont ez is egy tipikus sétáló és bevásárló utca. Ez persze az esztétikai látványosságok iránt érdeklődő turistákat se rettentse el, ugyanis szép házból is akad elég a környéken.

Amikor kijutottunk a Vencel térre, itt is kirakodóvásárt találtunk. Az olvasó megnyugtatása végett: ez nincs mindig így. A tér végén látható múzeum sincs mindig felállványozva: a Nemzeti Múzeum az alapítás 200. évfordulójára készül, így 2018 októberéig ne akarjunk bemenni, hiszen az alapoktól a tetőig mindent felújítanak.

Prágában rengeteg olyan dolog van még, amit érdemes megnézni: mi például időhiány miatt teljesen kihagytuk a zsidónegyedet. Akinek pedig lehetősége van a környék bejárására, az semmiképpen se hagyja ki a környező kastélyokat/várakat. A közismert Karlštejn mellett Dobříš és Veltrusy is szerepelt a tartalék listánkon, viszont annyira kifutottunk az időből, hogy végig a városon belül maradtunk. Sebaj, még visszatérünk.

Íme azok a fotók, amelyek nem kerültek be egyik blogbejegyzésbe se:

Cégérek

Díszítőelemek-emléktáblák

Kapuk-ablakok

Kilincsek, kopogtatók

Épület részlet

Utcarészlet

Károly-híd

Szezonnyitás a Balatonnál, avagy látogatás Balatonalmádira és Felsőörsre

Május utolsó hétvégéjén a nyárias időjárás sokakat csábít a vízpart közelébe. A szezonnyitás alkalmával mi a Balaton mellett pihentük ki a hétköznapok fáradalmait, ahol Balatonalmádira és Felsőörsre látogattunk el.

Szombaton korán indultunk, hogy legyen turistáskodhassunk még, mielőtt elfoglaljuk a szállást, de Balatonakarattya és Balatonkenese magasságában tartottak egy triatlon versenyt, ami miatt szakaszosan lezárták a 71-es utat. Ezt nem lehetett elkerülni, mert a 710-est útépítés miatt zártak le, így csak ebédidő előtt érkeztünk a szállásunkhoz. Sebaj, a beígért eső elmaradt, így délután egy jót csobbantunk, majd megnéztük a Balatonalmádival szomszédos település Árpád-kori templomát.

Felsőörsi falu barátságos, hangulatos fő utcáján felfelé haladtunk, amikor is a Miske és a Malom-völgy sziklái között, a domb tetején megpillantottuk a lillás vörös kőből épült templomot, amely már első pillantásra lenyűgözött minket. Álmélkodás közben vettük észre, hogy egy idős hölgy közeleg, aki kinyitotta a templomot, és mondott pár érdekes információt is a helyről. Amúgy az egyházi épület környéke egy rendezett, kavicsokkal borított tér, ahol nem álltuk meg, hogy ne tegyünk zsebre pár kavicsot a gyűjteményünkbe.

Régen Örs falu állt itt. A települést az akkori kőfejtő telepei miatt Vágó-Örsnek, Kővágó-Örsnek is hívták, később a falu ketté vált Alsóörsre és Felsőörsre.

A 12. század végén az Örs család alapította meg a felsőörsi prépostságot, majd ebben a században a templom építése is elkezdődött. A kegyura évszázadokon keresztül a Batthyány család volt (az Örsöktől származtak), és ennek is a hercegi ága. A Mária Magdolnának szentelt templom épületét a háborúk és a rabló támadások sem kímélték, emiatt többször át is kellett építeni. Többek között ennek a felújítása is Padányi Bíró Márton veszprémi prépost, majd püspök nevéhez kötődik. 1943-ban a Műemlékek Országos Bizottsága segítségével sikerült megmenteni a teljes pusztulástól.

Az átépítések előtt még egyhajós templom nyitott oldalcsarnokokkal, pilléres karzatokkal rendelkezett. Az utóbbiakat később egyszerűbb szerkezetre cserélték. Szerintünk a templom egyik legszebb dísze a bélletes kapu, de a homlokzat is nagyon tetszett. A timpanonnal záródó bejárat felett faragványokra lettünk figyelmesek, amelyeken templomalapító család tagjait és az áldást osztó püspök alakját örökítették meg.

A kapu két oldalán látható kapuőrző oroszlánok már meglehetősen elkoptak, de legalább korabeliek, és kevés ilyen maradt fenn a volt hódoltsági területen.

A másik különlegességet a templomhomlokzat második szintjén találjuk: az oromzatos, félköríves, egymástól kettős csomóval elválasztott nyílások igazán eredetiek. Az Árpád-kori román stílusra jellemző Herkules-csomónak nevezett díszítés – a hiedelmek szerint – a rossz szellemek elleni védekezésre szolgált. Ilyen díszítés forma Magyarországon még Pannonhalmán fordul elő, de a felsőörsi maradt meg leglátványosabban.

A ma látható háromhajós templom félköríves szentély-apszissal, két egyenes záródású, dongaboltozatos mellékhajóval és ikerablakokkal rendelkezik. A sekrestyét később építették hozzá, amelyben szép freskórészletek láthattunk. A kváderkövekből épült torony második szintjén látható nyolcszögű díszítés már a 14. századból származik és a gótikus stílust idézi. Az évek során bevakolt tornyokat és párkányokat Vurglich Ágoston prépost 1895-ben tisztíttatta meg a vakolattól. Biztonsági okokból a toronyba nem lehet felmenni, pedig szívesen megcsodáltuk volna innen a balatoni panorámát.

A templom belseje is őriz kincseket: az előtérben van egy faragott kereszt, amelyet Mészáros Mihály faragott.

Az előcsarnok egyik díszítő eleme a román kori sírzárkő. A baloldali oldalcsarnokban Bűnbánó Magdolna kora 18. századi szobra található. A gazdagon díszített főoltár és a bal oldalon látható szószék barokk stílus jegyekkel rendelkezik. Az 1743-ban készült szószéken a négy evangélista szobra található. Az alján egy gyümölcs formájú díszítés látható.

A szentélyben Biró Márton főpapi trónusát láthattuk, amelyet Szent Márton lovas képe ékesít.

A főoltár Mária Magdolnát ábrázolja, amelyen a „Grandia mala mea” (az én sok szenvedésem) felirat látható (ez Padányi Bíró Márton küzdelmeire utal, és amilyen harcos természetű volt, nemcsak egyházszervezési okokból került konfliktusba sok-sok kortársával).

A török háborúk okozta tüzek miatt a főhajó és az emeleti mennyezetet tönkre ment, de 1736 és 1737 között sikerült helyreállítani. Az árkádívvel megtört főhajó karzatának nyílásait is másképpen renoválták. A mennyezet boltozatot kapott és a toronyablakok kivételével a román stílusú nyílásokat befalazták, de ez belülről – szerintünk – hangulatos és különleges színvilágot kölcsönöz a mellékcsarnokoknak.

A jobboldali csarnokban Szegedy János prépost nyugszik.

A baloldaliban a Bűnbánó Magdolna szobron kívül érdemes megemlíteni az itteni fülkesírokat is, amelyek arra utalnak, hogy a torony aljában lehetett az Örsi család temetkezőhelye (a régészeti feltárások alkalmával összesen 38 sírt tártak fel itt).

A karzaton eredetileg egy kicsi ötregiszteres orgona állt, ami ma már géppel működik. A templomtér jó akusztikája miatt nyáron hangversenyeket is tartanak. A karzat diadalívén „Megdicsőítette és megdicsőíti Isten e sziklát" szöveg olvasható latinul. A diadalív közepén az Örsi család utódai, a Batthyány család címere figyelhető meg. A kronosztikonban (a latin nyelvű verses felirat, melynek kiemelt betűit összeadva évszámot kapunk) az 1747-es évszám az újjáépítés végét jelzi.

A jobb oldali karzat Szent Rozália oltárképét Niklesz prépost rendelte meg 1833-ban. Látható még itt egy Madonna-kép, melyet Szoldatics Ferenc 1854-ben készített. Az oldalkarzaton található Mária Magdolna oltárképét Hermann János készítette 1868-ban, ez a kép 1943-ig a főoltárnál volt.

A templomban még láttunk egy 19. századi Szent Családot ábrázoló képet és egy fogadalmi képet is.

A templom mellett egy borospincét is felfedeztünk, melynek környezete tele volt kaktuszokkal, fűszernövényekkel és nem utolsó sorban levendulával.

Illatfelhők mámorában indultunk vissza a szállásra. Útközben a templomról beszéltünk, amely szerintünk kihagyhatatlan, ha erre jártok. Még mi is biztosan visszatérünk, mert rengeteg látnivalót fedezhetünk fel a környéken, hiszen a Balaton vidéke nem csak vízi paradicsom.

A vacsora után kisétáltunk a Balatonalmádi mólóra, ahol a vérszívók csipkedésével nem törődtünk, mert a figyelmünk a szép esti fényekre terelődött.

A hangulatot fokozta a békák zenéje és a szezont nyitó tűzijáték látványa is remekül zárta az esténket. Ezt csak megkoronázta, hogy a hold is tette a dolgát: Siófokról elindult felénk az ezüsthíd.

Köszönjük az élményt.

A reggeli órákban még néhány fotó erejéig sétáltunk a part mentén, majd elindultunk a családi találkozónkra Balatonlellére, ahonnan már haza vezetett az utunk.

Nekünk nagyon tetszettek a látottak. Reméljük, hogy beszámolónk másoknak is kedvet csinál a kiránduláshoz.

További fotókat itt láthattok a felsőörsi templomról.

Itt találjátok a nappali Balatonalmádiról készült képeket.

Ezeket pedig Balatonlellén fotóztuk.