Nászutunk Loire-folyó melletti szakaszában az utolsó napot Angers-ben töltöttük, ahol a város mellett az erődöt, a székesegyházat és néhány múzeumot is meglátogattunk. A település a Loire és a Maine folyó találkozásától nem messze, a Maine két partján fekszik. Habár az írásmódból kevésbé nyilvánvaló, de ez is tükrözi, hogy a város Anjou tartomány központja, így a történelem során felbukkanó különféle Anjou grófoknak/hercegeknek ez volt a mindenkori hatalmi központja, hacsak nem kerültek még magasabb pozíciókba. Az első fontos Anjou dinasztia a Plantageneteké, akik 1154-ben az angol trónt is megszerezték, mégis első családi temetkezési helyszínként az Angers-hez közeli Fontevraud apátságot szemelték ki. Hiába, a szülőföld varázsa… Angers első virágkora a Plantagenetekhez fűződik, akik eleinte a szomszédos normandiai hercegek ellenfelei voltak, így Angers-t muszáj volt megerődíteniük. II. Henrik angol király a normann hercegi és az angol királyi cím örökösének, Matildának, illetve V. (Szép) Gottfriednek, Anjou grófjának volt a fia, így alatta kezdődött először a franciaországi, majd pedig az angliai birtokkoncentráció. Ez a birodalomépítés egy példátlan kulturális fellendüléssel társult, és egy egyedi építészeti stílus, az úgynevezett Plantagenet gótika megjelenését eredményezte.
Először az óváros történelmi negyedében található, 13-15. század között épült várkastélyhoz mentünk, melynek elődje már a római időkben is állt. Földnélküli János angol király többek között ezt az erődöt is elveszítette, így a de facto független Anjou hercegségből a 13. század elejére francia királyi birtok lett. Angers regionális várossá fejlődött, a mostani erőd építése IX. (Szent) Lajos francia király ideje alatt kezdődött. Ekkor kizárólag garnizonként szolgált a hely, viszont a francia királyi ház egyik mellékágának odaadományozta az uralkodó az Anjou hercege címet, amely a település, és az erőd újabb fénykorához vezetett. A Valois-Anjouk 1360-1481 között uralkodtak Angers felett, és ideig-óráig a nápolyi trónt is megszerezték, így Angersből – legalábbis névleg – királyi központ lett.
A kastély előtt Anjou René szobra üdvözli a turistákat, ami stílszerű, hiszen alatta teljesedett ki a pompa a várban. René király reprezentációs igényei következtében ugyanis a garnizonból valódi királyi palota született a komor várfalak által határolt területen. Erre volt hely, hiszen az ötszög alakú építmény több mint 20 000 m²-es területet foglal el, amelyhez 950 méter hosszú várfal, illetve 17 henger alakú bástya tartozik. Ezek ekkoriban magasabbak voltak, mint ma, ugyanis a tüzérség megjelenését követően csökkentették a magasságukat. Csak ez egyiket hagyták meg 40 méteresnek, ugyanis ezen egy szélmalom működött.
A bejárat a felvonóhidakkal ma is áll, és a tufából, illetve palából épült erőd marcona látványát gyönyörű, reneszánsz stílusú kertek színesítik. Sikerült nyitásra odaérnünk, így a délelőtti napsütésben itt fotóztunk, mielőtt beléptünk volna a belső terekbe, hogy relatíve turista-mentes képeket készíthessünk. Sietnünk kellett, mert az elmaradhatatlan olasz csoportokat csak egy paraszthajszállal előztük meg. A kertek természetesen a középkorban nem csak az esztétikai élmény miatt létesültek, ugyanis volt itt szőlő, és gyógynövényeket, illetve fűszernövényeket is termesztettek. Ma ezen funkciókra utal a tér kialakítása.
A királyi lakhelynek csak egy része maradt fenn, és sajnos ez is töredékesen. A vadregényes külsőt tornyok biztosítják, és az erődszerű kiképzést hangsúlyozzák a csigalépcsők is. Az első emeleten voltak René király lakosztályai, a második szinten pedig a feleségéé. Sajnos a belső díszítőelemek jelentős része megsemmisült, ma mutatós kiállítást találunk itt, amely az udvari életet, a lovagi kultúrát és a dinasztiát mutatja be.
A királyi lakrészhez tartozik egy kápolna is, melyben megmaradt néhány középkori díszítő elem, valamint freskó. Az egy hajós épületet II. Lajos építtette valamikor 1410-ben. Természetesen az uralkodónak magánoratórium dukált (lásd lent), amelyet külön lehetett fűteni. A mennyezeten a zárókövek pedig az uralkodói címert formázzák (lásd jobbra fent): ez magyar elemet is tartalmaz a család nápolyi trónigény miatt, hiszen a nápolyi Anjou címer fontos eleme volt az Árpád-sáv, az Anjou-liliomokkal teli mező, és a jeruzsálemi kereszt, amelyeket az Angers-i rezidencián is be kellett mutatni. A kápolna impozáns, de szerencsénkre a fény nem engedte, hogy elfelejtkezzünk a festett ablakokról, ugyanis a beszűrődő napfény látványa lenyűgözött minket.
A váron belül egy modern épület is található, ahol a hely egyik legkülönlegesebb tárgya található. Ez a tenture de l’Apocalypse elnevezésű 14. századi faliszőnyeg-sorozat, amely a Jelenések könyvének epizódjait ábrázolja. 1954-től látható mai helyén, egy L alakú épületben, amelyet Bernard Vitry francia építész tervezett. 1990-ben és 2000-ben a fény- és szellőzőberendezést is korszerűsítették, hogy még jobban érvényesülhessenek a műemlékvédelmi szempontok. Ezek közé tartozik az állandó hő és páratartalom biztosítása, így ha sokáig szeretnétek gyönyörködni a műben, akkor készüljetek meleg holmival.
A kárpitot Nicolas Bataille, a 14. század második felének legismertebb szőnyegszövő művésze készítette I. Lajos rendelésére. A szövés hét évig tartott Párizsban, Jean de Bruges rajzai alapján. A mesés sorozat eredetileg 24 méter széles, 6,1 méter magas, 168 méter hosszú volt. Mindegyik darabja egy bibliai személyiséget ábrázol, de a 90 vallásos jelentből mára csak 71 maradt meg. A színei alaposan megkoptak, de így is dominálnak a kék, piros és elefántcsont színek, melyek között narancs és zöld színek is előbukkannak. A művész aranyozott, illetve ezüstözött gyapjú és a selyem szálakat is használt. Az Apokalipszis népszerű téma volt a középkorban, hiszen a látványos bibliai témák különféle allegorikus töltet hordoznak. Mindegyik témához tartozik egy-egy plusz regiszter, amely az eget és a földet ábrázolja. A legtöbb jelenetben a pusztulás és halál szerepel, mégis a végén a jó diadalmaskodik. René király, az utolsó előtti Anjou herceg 1480-ban az Angers-i székesegyházra hagyta a faliszőttest, amelyet a 18. században már ósdinak tartottak, és ekkor csonkították meg. A kárpit darabjait padlószőnyegként, a fák védelmére, vagy épületek szigetelésére használták. A 19. században felismerték jelentőségét és elkezdték a restaurálását.
A várkastély után a már említett Saint Maurice székesegyházat néztük meg. Története a 11. századra nyúli vissza, amikor Norman de Dua és Guillaume de Beaumont püspökök egy új templom építését rendelték el, miután a korábbi leégett, viszont ezt a 16. századig többször is átépítették. A két tornyú épület magasra nyúlik, és keverednek benne a román, illetve a gótikus stílusjegyek. Nincsenek külső támpillérek, így a boltozat súlyát az oldalfalak hordozzák. Ez még a román stílusra utal, viszont az ablakokat a felső szinten már úgy alakították ki, hogy minél több fényt engedjenek be, amely már a gótikát idézi. Az átmenetet tükrözik a falak is. A román stílusú alsó szintet már majdnem gótikus jellegű ívek fedik. Ezt a különleges stílust nevezzük Plantagenet, vagy más néven Anjou gótikának nevezik. A katedrális portálján Krisztust és a négy evangélista láthatjuk a szimbólumaikkal. A székesegyházat eredetileg Szűz Máriának szentelték, védőszentje csak később lett Szent Maurice, aki a thébai légió katonája volt, és keresztény hite miatt lett vértanú. A homlokzaton a thébai légió katonának a szobrai kaptak még hangsúlyos helyet, igaz kialakításuk késői, ugyanis ezeket a díszítéseket már a 16. században készítették.
Szerencsére mindez túlélte a vallásháborúkat, amikor a hugenották sok szobrot elpusztították, illetve a francia forradalmat, amikor ez a székesegyház is az „Ész temploma” lett.
Nekünk leginkább az ólomüveg ablakok tetszettek, amelyek között vannak eredeti 12. századiak is. A nyugati hajó ablakait 1451-ben André Robin mester műhelye készítette. A főhajó északi oldalán találhatóak a 12. századi ablakok, míg a déli oldal ablakai megsemmisültek a második világháborús bombázások következtében, így ezeket az 1960-as években készítették.
Sajnos a középkori belső freskókból csak töredékek maradtak fenn, de egy emléktábla a padlón emlékeztet minket arra is, hogy az Anjou-hercegeknek ez a templom a temetkezési helye: itt temették el I-II. Lajos, Anjou René és feleségeik szívét.
A francia gasztronómia élvezetek után sétáltunk a városban, ahol a fából és téglából épített régi házak faragott díszítéseiben tobzódtunk. Ezek közül a leghíresebb a Sainte-Croix téren található található Ádám-ház, amelyet a 15. században építettek (lásd balra lent).
Útba ejtettük a Szentháromság templomot. Itt is az Anjou-gótika volt a jellemző, és mivel egy kevésbé ismert látványosságról van szó, így tömeg-mentesen csodálhattuk végig a részleteket. Oda voltunk a fenomenális oszlopfőkért, ugyanis tele voltak szörnyecskékkel.
A templom ma egy plébánia központja, eredetileg viszont a Ronceray apátsághoz tartozott, és ezzel össze is nőtt. Sajnos ez utóbbiba már nem tudtunk bemenni, de így is megérte, mert a látványon túlmenően nagyon szemléletesen mutatták be a tablók miért is különleges ez a helyi gótikus stílus.
Nem sokat sétáltunk a templom után, ugyanis már nagyon közel jártunk a Musée Jean-Lurçat-hoz, amely a középkorban egy kórház volt, ma pedig kortárs szőttes kiállítást rendeztek be benne. Ez utóbbi nekünk túl modern, de a befogadó kórházi struktúra megérte, mert ilyen ispotály-rendszerű épületből nem sok maradt fenn Európában.
Újra nyakunkba vettük a várost, és a túránkat a Szépművészeti Múzeum gazdag gyűjteményével zártuk. Ezt a nagy francia forradalmat követően hozta létre a Louvre mintájára a Direktórium, és mára a térség egyik leggazdagabb gyűjteményévé vált. Van gipszgyűjteményük, természettudományi részlegük is, de a fő profil a szépművészet. Mindenki maga tudja, hogy mennyire kedveli az ilyen helyeket, és milyen mélységben tekinti meg a tárlatot. Nekünk nagyon tetszett, rengeteg érdekességet láttunk, jó volt összefoglalásként a nap végére.
Szerencsére Angers nagy város, így a múzeum után gyorsan találtunk egy pékséget, majd mentünk vissza a szálláshelyünkre. Nem maradhattunk sokáig, ugyanis össze kellett pakolni, hiszen a következő nap már Maintenon, illetve Versailles volt a program. Angers-el viszont a lehető legjobb módon zártuk le nászutunk Loire-menti szakaszát.
Ha lehet, akkor majd ti is látogassatok el ebbe a városba. A macskaköves utcák, a szökőkutas parkok, kertek, illetve a reneszánsz és gótikus stílusú épületek között varázslatos hangulat fogad mindenkit.
Itt találtok további fényképeket az erődről.
Itt az Apokalipszis szőttesről.
Itt a székesegyházról.
Itt pedig a Szentháromság templomról.
Ebben a mappában vannak a Musée Jean-Lurçat-ban kattintott felvételek.
