Magyarországon
a különféle nemzetiségek betelepülése egyidős az emberi
jelenléttel, hiszen a Kárpát-medence egy igazi „autópálya”
volt minden kelet-nyugati irányú vándorló számára. Érkeztek
persze nyugatról is, gondoljunk csak a német, flamand, francia,
olasz stb. telepesekre, de az oszmánok terjeszkedése miatt a 15.
századtól délről is megindult a betelepülők hada. Ezen folyamat
egyik eredménye a Duna-mentén létező kisebb-nagyobb szerb
közösségek láncolata, amelyek lakossága mostanra meglehetősen
lecsökkent. Szentendre közismert, hogy szerb vonatkozásokkal bír,
miközben a magyarországi szerb egyházi művészet egyik legszebb
példája nem Szentendréhez, hanem Ráckevéhez köthető. Itt
található ugyanis az egyedüli magyarországi gótikus szerb
ortodox templom.
A
szerbek, vagy ahogy mifelénk hívják őket, a rácok, az al-dunai
Kevéről érkeztek Ráckeve térségébe. A területen már a 12.
század első felétől működött egy monostor, amit állítólag a
szerb nagyzsupán lánya, II. Vak Béla magyar király felesége
alapított. Miután a törökök 1439-ben megostromolták és először
elfoglalták Szendrőt, többször is kifosztották Kevevárát,
illetve a környező falvakat, vagyis menekült, ki merre látott.
Aki eljutott a Csepel-sziget térségébe, annak I. Ulászló magyar
király 1440. október 10-én egy korai gótikus templomot
adományozott két kápolnával és egy harangtoronnyal, amihez
kisebb terület tartozott a környező királyi birtokból: ez
jelenti a mai Ráckeve létrejöttét, amelyet akkoriban
Felsőkeveként emlegettek.
Az
eredeti 13. századi templom egy egyhajós, körülbelül 175 m2-es
csarnoktemplom volt: ma ennek a minimálisan módosított változatát
látjuk. Ami teljesen új, az a harangtorony, ugyanis ezt 1756-ban
emelték a korábbi alapjaira. Ez egy unikum, ugyanis a szerb barokk
templomokra nem jellemző a különálló harangtorony.
A
gótikus mennyezet valószínűleg Budán is aktív itáliai mesterek
munkája. Ez a hálóboltozat az egyik magyarországi kedvencünk.
A
szerbek két kápolnával kapták meg a templomot, ma az egyiken
keresztül léphetünk be: ez a Keresztelő Szent János kápolna.
Itt lehet megvenni a belépőjegyet (egységesen 500 Ft), és a
fotójegyet (szintén 500 Ft). A dél-nyugati kápolnát Szent
Kozmának és Damjánnak szentelték, és a főhajó vége felől
lehet megközelíteni (ennek lásd lent a mennyezetét).
A
templom körülbelül 250 évig nem csupán parokiális templomként
működött. Valószínűleg a 16. században alakult a templom
monostorrá, ugyanis az 1546-os török népszámlálás három
szerzetesről és egy szerzetespapról tudott. Ezt a 18. század
második felében számolták fel, ugyanis 1777-ben a szerzetesek egy
kis csoportja a grábóci monostorba költözött.
Amúgy
a török uralom alatt állítólag egy csoda miatt maradt sértetlen
az épület: egy janicsár ugyanis egy ikonba szúrta a dárdáját,
és meghalt, amikor kilépett a templomkapun.
A
templomot természetesen a
szerb közösség saját igényei szerint átalakította, ennek
köszönhető a kettős tagozódás, amely a férfiak és a nők
számára biztosított külön helyet. A
férfiaké az ikonosztázhoz
közeli naosz, a nőké a hátsó pronaosz. Ezeket
háromárkádos fal választja el egymástól (lásd
fent). Az eredeti
ikonosztáz eredetileg kisebb volt, mint a mostani. Valószínűleg
néhány Keveváráról származó ikont tartalmazott. A mai
ikonosztáz négy kép kivételével az 1770-es években készült.
A
hely egyik fő művészeti értékeként a freskókat szokás
emlegetni: ezek közel
1000 m2-es
felületet jelentenek.
Több alkalommal is
kifestették a templomot. Először az 1320-as években, majd
1514-ben, és végül 1765-ben. Az oldalkápolnák festése 1771-ben
készült el. Ezeket
Simeon Teodor Gruntovics
mester készítette, aki
számára újdonságot jelentett, hogy a gótikus tér bordákkal
tagolt mennyezetét is szervesen beillessze ikonográfiai
programjába. A munka
gyümölcseként szerb
szentek
és uralkodók képeit láthatjuk, no meg bibliai jelenteket. A
főbejárat melletti falat ugyanis az Utolsó Ítélet jelenetei
díszítik (ennek egy
részletét láthatod lent).
Ezt a kaput minden évben csak egyszer, a búcsú idején nyitják
meg.
A
berendezés barokk, de a padlót is érdemes figyelmesen megnézni,
ugyanis az 1500-as évek elejéről származó vörösmárvány
síremlékek egy meglehetősen tehetős megrendelői rétegre
utalnak. A helyi szerb
lakosság ugyanis főleg
kereskedéssel foglalkozott, ami jövedelmező tevékenységnek
számított. Amúgy egyes kutatók szerint a sírlapok készítője
az a Johannes Fiorentinus volt, aki az esztergomi Bakócz-kápolna
építésében is részt vett.
A
templom egy igazi ékszerdoboz, mindenképpen látogassátok meg!
Amíg nem tudtok elmenni íme pár panorámakép ízelítőnek.
Ezen
felül itt találtok további fotókat a templomról.
