Eltelt egy újabb év, ami sok mindenben más volt mint az eddigiek. A tömegek elkerülése nem azt jelentette, hogy otthon ültünk a babérjainkon. Ezt az időszakot kihasználtuk arra, hogy felfedezzük Magyarország kevésbé látogatott természeti kincseit. A friss levegő, az erdő illata pedig mindig segített, hogy túllendüljünk a szürke hétköznapokon.
Ezúttal a Bükk hegységben található Medves fennsík kirándulóhelyéről számolunk be Nektek. A kirándulásunk fő célja a Salgóbánya felett magasodó, 625 méteres sziklacsúcson található Salgó vára (lásd fent) volt, de emellett nem hagytuk ki a vártól déli irányba húzódó legendás sziklaszirtet, a Boszorkánykövet sem (lásd lent).
A két bazaltkúpot könnyű megközelíteni, csak követnetek kell a jelzéseket. A falu végén az ifjúsági tábor mellett haladjatok nyugat felé és figyeljetek a sárga kereszt jelzésre, amíg egy kereszteződéshez nem értek, itt már a piros várrom jelzést kell követni. Séta közben a tisztáson egy faragott mókus szobor üdvözli a kirándulókat és itt akár még bográcsozni is lehet, ha esetleg hosszabb túrázásra készültök. Ha innen északra indultok akkor a várhoz, de ha délre, akkor a Boszorkánykőhöz értek először. Mi a déli irányt választottuk, így a sziklaszirthez egy geológiai tanösvényen jutottunk el. Útközben egy régi falmaradványt és jó pár bizarr formájú tölgyfát is felfedeztünk.
Apropó, tudjátok, hogy a boszorkány elnevezés honnan jön? Ehhez több hiedelem is fűződik. Például az egyik szerint itt táncolnak napnyugtakor a boszorkányok, de egy másik szerint itt szabadulhattak meg a boszorkánynak titulált asszonyoktól. Mindezek csak babonák, hiszen a hegyet inkább a vulkán kitörés utáni természeti jelenségek formálták. Erről tájékoztatást is kaphatunk az ösvények kihelyezett többnyelvű a táblákon (már amelyiket nem törték össze). Számunkra olyan volt, mintha egy lépcsősor vezetne fel a felhők közé és nem egy táncparkett a boszorkányok számára. Reginát a sziklaszírt előtt a csúcs megmászásától egy kedves úriember pont a boszorkány mesével próbálta eltántorítani, de nem sikerült neki. A panoráma látványa mindent megér és a „boszik” se féljenek… A távolban a borús idő ellenére a vár is jól látszódott és néhány fotó elkészítése után el is indultunk a várfalak felé. Ekkor már lógott az eső lába, de szerencsére megúsztuk a bőrig ázást. A vár körül néhány túrázóval és fotóssal is összefutottunk (éppen egy két napos fotósmaraton zajlott a környéken). Jó hely, ez nem vitás, nem hiába örökítette meg 1845-ben „Salgó” című versében Petőfi Sándor is.
Több magyarországi várhoz hasonlóan Salgó vára is a tatárjárási utáni újjáépítéshez köthető. Az egykori építmény alapját a 625 méter magas sziklacsúcs adta és adja ma is, melynek legnagyobb részén a téglalap alaprajzú tornyot alakították ki. Ehhez kapcsolódott a 30 méter hosszú íves várudvar, ebből ma már kevés rész maradt meg. A vár a 14. századtól a Szécsényi család, illetve Csák Máté uradalma alá tartozott. Magassága miatt háborúk esetén jó menedékhelynek számított. Később a huszita csapatok foglalták el, amíg Mátyás király ki nem űzte őket. A vár elzálogosítása után Szapolyai család kezébe került. A vár fénykorát a későbbi király, Szapolyai János idején élte meg. Ekkor jelentősebb bővítésekkel lakórészeket alakított ki és megerősítették a falakat. Szapolyai később a Füleki vár urának Ráskay Istvánnak adományozta a birtokot. I. Ferdinánd Ráskay Dorottya férjének Bebek Ferencnek adta át a várat, aki hamar tovább is adta. A 16. században a vidéket már a török hadak fenyegették és az ostromot ez a vár sem úszta meg.
Ha arra gondoltok, hogy magaslat, a megerősített falak biztosan segítették a vár lakóit, akkor tévedtek, Kara Hamza szécsényi bég egy csellel vette be a várat. Persze ez is csak egy mende-monda, mint a boszorkányok. Mindenesetre az biztos, hogy a törökök elfoglalták a várat, de később a magyar csapatok vissza is szerezték, de az ostromágyúk általi károkat már nem tudták helyreállítani. Sőt a környékbeli várak (Somoskő, Fülek, Ajnácskő) átvették a központi szerepet.
A várhoz egy magasított lépcsőn juthatunk fel, ahol egy kis csúcsíves kőkapun át jutunk az egykori várudvarra. A teraszról Salgótarján és a Karancs felé nézelődhetünk. A régészek 1980-ban kezdték meg a feltárásokat és a maradványokból arra jutottak, hogy a várnak három része volt. Az említett terasz valószínűleg a vár középső része volt, az éppen maradt torony pedig a felső váré. A leglátványosabb panoráma természetesen a toronyból tárul elénk Szép időben innen az összes környékbeli hegycsúcsokat vagy éppen Somoskő várát is láthatjuk. A ködös idő ellenére a kora őszi erdő színeit is csodáltuk.
Az Észak-középhegység az egyik kedvencünk, ajánljuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A lenyűgöző panorámával rendelkező fennsíkra, a szaggatott bazaltcsúcsok és magasba nyúló várak meghódításra (mert több is van erre) érdemes többször visszatérni.
Mi is visszatérünk még, addig is nézzetek meg az itt készített képeinek is.
