„Itt szaladgál föl és alá,…”, avagy Petőfi szülőházában jártunk

A Kunság szívében, Bács-Kiskun megye közepén található Kiskőrös jelenleg járási székhely és gazdag múltra tekint vissza. Valószínűleg a 15. században már lakták, de a török hódoltság következtében szinte teljesen elnéptelenedett. Az 1718-as újratelepítés után felvidéki szlovák telepesek érkeztek, akik felvirágoztatták az egykori mezővárost. 

A szülőházhoz közeledve a közeli parkban nagy nyüzsgésre lettünk figyelmesek. Később kiderült, hogy a XII. Duna-Tisza közi Agrárexpó programjait hallhattuk, de minket ez nem érdekelt, alig vártuk, hogy láthassuk azt a bizonyos nádfedeles házikót, ahol egykor Petőfi Sándor született és gyermekkorát töltötte.

A városban 1857-ben kezdődött a költő emlékének tudatos ápolása, amikor a költő aszódi szobatársa és barátja, Sárkány János lelkész közzétette az újságban a keresztelési anyakönyvi adatokat. 1876-ban még egy szervezet is alapult, hogy ápolja Petőfi emlékét.

A kapun belépve olyan érzés volt, mintha visszarepülnénk a múltba. A kertben a gémeskút mellett egy szobrot vettünk észre: ez volt az első Petőfit ábrázoló köztéri  alkotás (lásd fent). 1861-re készült el, a megrendelők titokban szállították a városba. A nádfedeles ház mellett később egy emlékház is épült, ami olyan, mint egy kincsesbánya. Telis-tele olyan tárgyakkal, műalkotásokkal, amelyek kapcsolódnak a költőhöz és életútjához. 1983-ban hirdetették meg először azt a pályázatot, amivel a kortárs művészeket kiállítással támogatták. Azóta minden évfordulón érkeznek a szebbnél szebb alkotások. Most mi is láthattuk a legutóbb beérkező műveket, melyek közül néhány megtetszett. Főleg azok az alkotások, amelyek valamelyik versének vagy elbeszélő költeményének szereplőit ábrázolják. Legjobban a „Helység kalapácsa” című alkotás nyerte el a tetszésünket. Kár hogy nem vihetjük őket haza. Reginának egy másik alkotás is tetszett, ami úgy nézett ki, mint egy többször átlapozott verseskötet.

A további kiállítótermekben az egykor betelepített szlovák nép használati tárgyai, bútorait láthattuk. A múzeumhoz tartozik még egy Szlovák tájház is, de a felújítás miatt nem láthattuk, így biztos visszajövünk még.

Az emlékház után a vert nádfedeles házikó felé vettük az irányt, ahol három szobácska mutatja be Petrovicsék otthonát. A szülői házba nehéz elfogultság nélkül belépni, főleg annak, aki szereti a költőt. A Petrovics szülők 1821. november 1-jén költöztek Szabadszállásról Kiskőrösre. Petőfi apja mészárosként dolgozott és három éves szerződést kötött  a helyi mészárszék üzemeltetésére. Ez a ház 1780 körül épült és 1864-ben Pesty Frigyes igazolta, hogy itt született a költő. A szülőház helye Petőfi életében még nem volt egyértelmű, így több város vallotta magáénak. 1845-ben még élt néhány családtag, így az ő segítségükkel sikerült feleleveníteni az emlékeket. Az épület 1859-ig Makovinyi Márton borbélymester tulajdona volt, majd Makovinyi Klára örökölte meg. Tőle Martinovics Pál kötelesmester és felesége, Varga Teréz vásárolta meg. Az 1870-es évektől fontossá vált az épület sorsa és végül a Magyar Írók és Művészek Társasága szerezte meg a tulajdonjogot.

1880-ban Jókai Mór nyitotta meg a látogatók számára, így ez lett Magyarország első irodalmi emlékháza. A társaság központja a fővárosban volt, így a tulajdonjogot Kiskőrös városának adták. Ekkor még nem volt múzeumi jellege, sőt az egyik szobában gondnok élt. Sok ismert személy, többek között Liszt Ferenc, Teleki Sándor, Feszty Árpád, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond beszámolója alapján a forradalom és a szabadságharc után teljesen átalakították a ház helyiségeit. Végül elhozták a család bútorait Budapestről és 1953-ra nyerte el a múzeum mai arculatát.

Lelkesen néztünk körbe a kis házikóban, ahol néhány tárgy igen tetszett. Például a faragott sarokpadok és a szép faliszekrények (lásd fent). A hagyományos modellt követő épület középső helyiségében volt a nyitott kéményes konyha, ahol a dajka krumplinyomója és fából készült tésztaszűrője is egyedi. Nem utolsó sorban érdekes volt látni a korabeli szülőszéket és Petőfi baba ruhái is szívünkhöz nőttek, ahogy a költő keresztelőjekor használt kancsóért is oda voltunk (lásd balra lent). A család bútorain túl számos dokumentumra, tárgyra lettünk kíváncsiak, például az apja nyitott vándorládájában látható okiratokra. A belső szobában láthattuk a költő pipa gyűjteményét is (lásd jobbra lent), ami valószínűleg szintén az apjáé lehetett eredetileg.

Az egyik legkülönlegesebb tárgy Grimm Rezső litográfiájának másolata volt. A kőnyomat azért jelentős, mert a teljes családot ábrázolja (lásd lent). A szülők, Petőfi és felesége, fiuk, Zoltán, valamint István látható rajta. Egyedülálló, hogy Szendrey Júliát a családdal ábrázolták, mert sokan megvetették az asszonyt, amikor Petőfi halála után hamar férjez ment. Pedig az asszony abban a korban nem tehetett mást, hiszen másképpen nem tudta volna felnevelni a fiát.

A szülőház után a szomszédos szoborpark felé vettük az irányt. A költő műveit nem csak Magyarországon szeretik, így más nyelvekre is lefordították azokat. A parkot a kiskőrösi székhelyű Országos Petőfi Társaság hozta létre 1985. július 26-án, itt Petőfi műfordítóinak szobrai találhatóak. Azért is érdekes ez a szoborpark, mert lehetőséget nyújt, hogy az irodalmon segítségével is kapcsolatot teremtsünk más országokkal. A szoborállítást komoly diplomáciai egyeztetés előzi meg, a talapzatot Kiskőrös biztosítja. Azért is érdemes többször visszatérni ide, mert mindig új műfordító szobrát állítják ki.

A múzeumi látogatás után még sétáltunk a városban, ahol egy egész alakos Petőfi Sándor, illetve egy Szendrey Júlia szobor őrzi a költő emlékét. Érdemes lesz majd 2023-ban is ellátogatni a városba, hiszen a költő születésének 200. évfordulója lesz. A város már most elkezdte a készülődést a programsorozatokra és létrejött a Kiskőrös Petőfi 200 Emlékbizottság is. Kíváncsian várjuk munkájuk eredményét. Mi még biztosan visszatérünk még, és reméljük írásunk olvasása közben Ti is kedvet kaptok egy látogatáshoz.

Itt találtok további fotókat a szülőházról.

Tata, ahol a történelem visszhangzik a tó vizében

Tatai beszámolósorozatunk ötödik és egyben utolsó részében végre valahára rátérünk kedvenc látnivalónkra, amely nem csak szép, de múltja is izgalmas. Az Öreg-tó mellett található, frissen  felújított Esterházy-kastély május végén nyitotta meg kapuit. Ez ugyan körülbelül egy éves csúszást jelentett, de így csak izgatottabban léptünk be a város szívében található épületegyüttesbe. A pénztáros hölgy meglehetősen vaksi és fura volt (az egyetemi oktatót hallgatónak nézte, amikor felsoroltuk a ránk vonatkozó kedvezményeket, akkor érdekes arcokat vágott), de ezt leszámítva csak a legjobbakat mondhatjuk el, és a kastély látogatását melegen ajánljuk!

Természetesen itt minden az Esterházyakról, pontosabban a család egyik grófi ágáról szól, így már a kapu felett az egykori tulajdonosok címerét pillanthattuk meg. A kastély nem túl nagy, de mindegyik részlete érdekes, és ehhez nem is kellett fantáziálgatni, hiszen a hely az évek során számos fontos történelmi esemény részesévé vált. Falai között uralkodók fordultak meg, tulajdonosai pedig jelentős személyeknek számítottak, amennyiben nem sikerült rekonstruálni az eredeti enteriőrt, volt mit bemutatni. Egyáltalán nem véletlen, hogy ez lett a kedvenc Esterházy kastélyunk, pedig voltunk már Pápán, Kismartonban, Fertődön is.

A kastély építésének gondolata 1762-ben merült fel, és miután Esterházy Miklós hazatért szentpétervári nagyköveti útjáról Fellner Jakabot kérte fel a tervek elkészítésére. Az építész munkássága nem ismeretlen számunkra, számos helyen találkozhatunk keze nyomával, hiszen a móri Lamberg-kastélyt, a veszprémi püspöki palotát vagy a már említett pápai kastélyt is ő tervezte. Tatán kicsit túlzó ötletei helyett végül egy szerényebb grófi lak valósult meg, de a birtokhoz tartózó hatalmas park, a tó, az Angolpark, sőt a középkori eredetű vár lényűgözővé tette ezt az uradalmi központot. Amennyiben a teljes Öreg-tó környezetét a kastély részeként kezeljük, és eredetileg ez így volt, úgy mindjárt impozánsabbnak látszik maga a kastély épülete is, nem gondoljátok?

Mire a kastély megépült, Esterházy Miklós szintén diplomata fia, Esterházy Ferenc lett az örökös, aki nem sokkal az ötödik koalíciós háború rosszra fordulása után Tatára hívta a menekülő I. Ferenc  osztrák császárt. Napóleon újabb sikere miatt így az épület igen hamar történelmi jelentőségre tett szert, mivel a császár végül a kis tatai kastély egyik sarokszobájában volt kénytelen aláírni 1809. október 14-én az úgynevezett schönbrunni békét (a szobát lásd fenn). A francia forradalmat követően számos háborút vívtak az európai hatalmak, az ötödik koalíciós háborút újabbak követték, de a schönbrunni béke azért is kiemelkedő, mert a parvenü francia császár ekkor szerezte meg egy Habsburg lány kezét, Mária Lujzával kötött házassága eredményeképpen ekkor került végre rokonságba egy uralkodói dinasztiával. Az Esterházyak később is fogadtak előkelő vendégeket Tatán, például Madame Royale-t, a kivégzett XVI. Lajos francia király egyetlen életben maradt lányát. Más történelmi események is köthetők a főúri lakhoz. Például Görgei Artúr 1849. május 2-án innen indult Buda visszafoglalására, de a szabadságharc idején itt éjszakázott Windisch-Grätz tábornagy és Haynau táborszernagy is, illetve 1897 szeptemberében nagyszabású hadgyakorlat zajlott Tatán, amelynek több uralkodói vendége is volt. Ezen eseményekről ma kastély emeleti termeiben interaktív kiállításokkal, tárgyakkal emlékeznek meg, amelyek a gyerekek számára is érdekesek lehetnek.

A kastély igazi fénykora 1867 után következett be, ekkor rengeteg főúri mulatságot, lovasversenyeket, bálokat tartottak, amelyekről ma a dolgozószobák falain látható lovas festmények árulkodnak.

Az egyre gazdagodó birtokon a 19. század végén még egy pompás, kétszáz férőhelyes, neobarokk színház is épült. Bánatunkra erről már csak egy emléktábla maradt meg, mert néhány évtizeddel később Esterházy Ferencné Lobkowicz Anna hercegnő lebontatta, azzal a céllal, hogy fiát „megmentse” a zenével kapcsolatos bohém élettől. Mellesleg ez az cél nem teljesült, hiszen fiából zeneszerző lett, sőt egész élete a zene és színház körül forgott. Na, de tudtátok, hogy került Gustav Klimt Tatára? A már az előbb említett színház szerető Eszterházy Ferenc gróf bécsi útja során egy festmény hatására egy fiatal bécsi mesterrel festette meg a saját színházát: ő volt Gustav Klimt. Sajnos a festmény nem maradt meg, csak a fekete-fehér fotó másolata.

A birtok a család tulajdonában 1945-ig maradt, majd az árválkodó épület pusztulásnak indult, a berendezéseket széthordták. Az itt állomásozó szovjet erők parancsnoka kezdeményezésére idegszanatóriumot alakítottak ki benne, ami 1996-ig működött. A kórház kiköltöztetése után a kastély a felújításáig üresen állt. Az épület állaga nagyon megromlott, így a felújítás már esedékes volt. A projekt 2008-ban kezdődött és ma már számos programmal, kiállításokkal várják az érdeklődőket. Mielőtt Ti is ellátogattok a vizek városába tájékozódjatok a kastély honlapján. A weblapon fontos információk mellett láthatjátok a kastély tervrajzát is, amely megmutatja a mostani és az egykori szobák, termek funkcióit. Az állandó enteriőr mellett időszaki kiállításokkal is invitálják a látogatókat. Sőt ne hagyjátok otthon a gyerekeket sem, mert számukra múzeum pedagógia foglalkozásokat is tartanak. Látogatásunkkor mi a  „Régi képek – új távlatok” című időszaki kiállítást nézhettünk meg a régi fotókkal, de minket elsősorban a család lakótere érdekelt.

A család szobáit, lakosztályait dolgozószobáit nyitott hosszú folyósokon sétálva nézhettük meg. A két emelet berendezési tárgyai tartogatnak néhány érdekes részletet. A földszint termeiben leginkább a férfiak szobáit láthatjuk, ahol a munka és a szórakozás dísz- és használati tárgyai is megférnek egymás mellett. A dolgozószobák rokokó stílusú íróasztalai, szekrényei tetszettek nekünk. Az emeleten a hölgyek lakosztályai, társalkodók kaptak helyet. Itt elsősorban a szép bölcső, a pipere asztal nyűgözött le minket, vagyis leginkább Reginát. Akkoriban a házasok külön hálószobában aludtak, de ha séta közben jó figyeltek a szobákat összekötő lépcsőnél egy rejtett ajtót fedezhettek fel, amely mesélhetne néhány titkos találkozókról. Természetesen a kastélynak van díszes lépcsőháza is, amelyet a lenti fotókon láthattok.

A földszinti kedvenc szobánk az úgy nevezett Sátorszoba (lásd lent), ahol nem a bútorok az érdekesek. A szoba falai olyan illúziót keltenek mintha egy keletről érkező vendég sátrába tévedtünk volna, ezt főleg vendégszobának használták. Emellett a Zeneszobában a színháznak, a zenének állítottak emléket. Történetet nézhetünk az egykori színház építésről is, de minket a gyönyörű legyezők nyűgöztek le. Majd a következő szobában egy hatalmas biliárdasztal tölti ki az egész teret. A kurátorok itt is figyeltek, hogy az interaktivitás felkeltheti a látogatók fantáziáját, így egy virtuális partit is végigkövethetünk. A billiárdot, amúgy 1896-ban készítették Londonban.

Néhány szoba falain Eszterházy portrékat is felfedeztünk de felfigyeltünk Thököly Imre arcképére is. Az akkor már kegyvesztett ifjú hadvezér lánytestvéreit ugyanis Esterházy Pál herceg és Esterházy Ferenc gróf vette el feleségül, hogy megkaparinthassák a nem megvetendő Thököly vagyont. A szobák után a kávézót keresztezve eljutottunk a gróf nagy szalonjához, illetve itt található az 1806-ban épült kastélykápolna is. A címerekkel díszített üvegablakai gyönyörűek. A szekrényes szerkezetű oltára egyidős a kápolnával, Assisi Szent Ferencet ábrázolja, és egy másik fontos történelmi eseményre emlékeztet minket. Az utolsó magyar király második visszatérési kísérlete során támogatói vereséget szenvedtek Budaörs mellett, majd mind IV. Károlyt, mind feleségét, Zitát is itt, a tatai kastélyban vették őrizetbe 1921. október 24-én. A helyi kapucinus házfőnök pedig ebben a kápolnában mondott számukra misét.

Az emeleten a már említett történelmi kiállítások mellett szerintünk az egyik legszebb rész az aranyozott faburkolatú neorokokó stílusú ebédlő (lásd lent). A felújítás előtt ez a szoba volt a legrosszabb állapotban, hiszen a kórház egyik kórterme működött benne, mindenesetre szerintünk gyönyörűen felújították A falakon Esterházy családtagok portréi tekintenek ránk és a sarokban a kemencék is impozánsak.

A két grófnői lakosztály előtt még a könyvtárszoba se hagyott minket hidegen, de a toronyszobából kiáramló fény is csalogatott minket. Nemhiába, hiszen a három nagy ablaka miatt igen fényes a szobácska, illetve a kilátás is magáért beszél. Apropó ha már grófnői lakosztályokat említettük akkor ezekhez a szobákhoz fürdőhelyiségek is tartoznak.

A toronyszoba mellett az egyik fürdőt holland fajanszcsempe díszíti, a másik ruszkicai márványból készült. Az előbbi Reginának is jobban tetszett, mert a márványosat ridegnek érezte. A fürdőszobákat egykor Lobkowitz Anna rendelte meg. A kék csempés fürdő mosdókagylója és kádja is eredeti, a csempéken látható motívumok kézzel festettek. A fürdőszobák után a gyerekek világába csöppentünk. A jellegzetes játékok mint babaház vagy a terepasztal  illusztrálta a A lány- és a fiúgyermekek szobáit. A babaház kicsi mása a kastélynak. A terepasztal pedig az 1897-es, "Császármanővernek" nevezett hadgyakorlatot ábrázolja. A sétánk végén még megcsodáltuk az emelet tágas előterét, majd még a tó mellett sétálva gyönyörködtünk a tájban.

Örömmel ajánljuk mindenki számára az immáron felújított kastélyt. Ezen felül a már korábban bemutatott képes beszámolóinkból a kastély környékét is megismerhetitek.

Itt találtok további fotókat a kastélyról.

Itt a tatai várról.

Itt az Öreg-tó és a Cseke-tó partjáról.

Itt a Kápolnadombról.

Itt pedig a Fényes-forrás tanösvényről.