Palermo, Nápoly, Róma és Velence mellett Firenze az az olasz város, ahol a legeldugottabb templom is kincseket rejt, minden sarkon találunk valami érdekességet és sajnos rengeteg a turista is. A covid idején nem a tömeg uralja ezeket a helyeket, és amikor újra utazhatunk reméljük megtaláljuk az egyensúlyt az üzlet és az élvezhető turizmus között, de addig is nosztalgiázzunk! Most tehát jöjjön egy ismert, de sokszor mégis csak felületesen megtekintett csoda, vagyis a firenzei San Lorenzo templom. Donatello, Medici, Brunelleschi, Michelangelo és még sorolhatnánk. Ismert nevek, a művészettörténet és az egyetemes kulturális örökségünk meghatározó szereplői és mindegyik kötődik ezen poszt témájához. Az itteni kincsek közül sok apróság a kedvencünk, de a legismertebbeket inkább csak megemlítjük, hogy maradjon meglepetés akkorra is, amikor az olvasó eljut ide, vagyis Kedves Olvasó, kérjük ne katalógusként olvasd a lentieket, mert ez inkább csak amolyan szubjektív beszámoló, annak is inkább a figyelemfelkeltő fajtájából.
Firenzében mindenki ismeri a San Lorenzót. Minden látogató elmegy mellette, vagy legalábbis a távolból látja. Ez a templom ugyanis a „kötelező haladási irány” mentén fekszik. Mi például a Santa Croce templom, vagy a Santa Maria Novella pályaudvar környékén szoktunk parkolni, igaz az utóbbi a jellemzőbb, mert az utóbbi évek során inkább vonattal mentünk Firenzébe. Ilyenkor mindig megsimogatjuk a Santa Maria Novella templom falait, majd irány a központ, pontosabban a San Lorenzo kupolája. Ez a „kupolairányt” azért is egyszerű, mert ez a viszonyítási pont elég jellegzetes formájú. Igazából a kupola nem a templomé, hanem egy kiegészítésé. A Mediciek mindig is kötődtek a helyhez, a közelben áll a palotájuk, a család tagjai is szinte mind itt nyugszanak. Amikor pedig a város tényleges urai főnemesi címet szereztek, a családi templom kibővítéseként építtették meg az új sírboltjukat. Ez az egyik legfontosabb uralkodói nyughely Itáliában, ugyanis az évszázadok során a tetemeket nem bolygatták, így nem is olyan rég egy kiterjedt genetikai és antropológiai kutatás keretében az összes sírt megvizsgálták. Megérte, mert nagyon sok érdekes dolgot fedeztek fel. Aki arra jár, nézze meg a Cappella dei principi, vagy Cappelle Medicee nevű részt is. Pazar, bár némileg eltúlozták a sok-sok féldrágakövet, de ugye Firenze a drágakőcsiszolás és az intarzia egyik fellegvára. Mi most csak ennyit írunk erről a részről, de valószínűleg figyelemfelkeltésnek elég ez is. Ha viszont sírokról beszélünk, akkor nekünk nem ez, hanem a kriptában található a kedvencünk, ugyanis itt nyugszik Donatello (lásd lent)!
További kiegészítés, amely szintén nem képezi a tulajdonképpeni San Lorenzo részét, a Michelangelo Buonarroti által használt búvóhely. Ezt pár hónapig használta a művész, amikor a Medici család bosszújától tartva – az ellenük fellépő köztársaság lelkes támogatója volt – elbújt a 7*2 méteres szobácskában. Véletlenül, 1975-ben fedezték fel a helységet, amely ugyan kicsi, de a falakat Michelangelo rajzai borítják. Szintén a San Lorenzóhoz kapcsolódik fizikailag, de nem képezi részét a könyvtár. Itt a padok is nagyon szépek, de a kedvencünk a lépcsőház. Az a firenzei szürke kő, az a kecses vonalvezetés…
Tehát, a San Lorenzo. Ahogy eddig is írtuk, ez egy különleges hely. A mai épület jórészt reneszánsz, a barokk kiegészítések nem rontanak rajta. A homlokzata csupasz, ezt ugyanis nem érte utol a 19. században a székesegyház és a Santa Croce sorsa. Rengeteg terv született a befejezésére, de végül egyik se valósult meg. Nem baj, a csupasz külsőt tökéletesen egyensúlyozza a letisztult és elegáns belső. A legelső képen már láthattátok, hogy a tér szellős, fényes és pont ezért fenséges. Meg is érdemli, hiszen ez volt Firenze legelső székesegyháza! A mai épület viszont jórészt a 15-16. századi állapotot tükrözi, vagyis a reneszánsz átépítések dominálnak. A fenti alaprajzon is látszik, hogy ez a máshol is gyakori T alakot követi, igencsak elüt arányaiban a templomtól a főoltár mögötti nagyhercegi kápolna, és a T két szárnyánál pedig tisztán megfigyelhetők a sekrestyék. Az oszlopok közei, a kecses ívek mind a szellősséget és egyben a dinamizmust kölcsönzik a térnek. A fenti mennyezetrész aranyozása elsőre nem is tűnik fel, hiszen tényleg nem a barokkos giccs volt a tervezők szeme előtt. Ez az a hely, ahol a lényegről valóban semmi se vonja el a figyelmünket!
Ezért is rögtön szembetűnő a két szószék. Az egyik a Passió, a másik pedig a Feltámadás jeleneteit ábrázolja, innen a nevük. Ikrek, eredetileg nem is szószéknek készült a díszítésük, viszont az összeillesztést követően ez lett belőlük. Ezek Donatello utolsó munkái, és fenomenális a dinamizmusuk! 1460 után készültek, először a Feltámadást ábrázolót fejezte be a mester (természetesen a tanítványai segítségével). Az összeállításra viszont biztosan Donatello halála után került sor. Nem tudni, hogy mindent Donatello fejezett-e be, de a Szent Lőrinc mártírhalálát ábrázoló részleten van egy dátum (1465. június 15.), vagyis Donatello 1466-os halála előtt már datálható volt a mű, amelyet ma Donatello munkásságának csúcspontjaként értékelnek! Mi két részletet mutatunk be. A fenti részleten a Kereszthalált és keresztről való levételt láthatjuk (a Passió szószékéről). A lenti képnél balról jobbra haladva Krisztus leszáll a pokolra, feltámad, illetve Mennybe megy (a Feltámadás szószékéről).
Ez a temetkezési hullám természetesen szebbnél szebb alkotásokat megrendelését vonta maga után. Először kialakították a régi, majd az új sekrestyét. Mindenki az újat, és a Michelangelo-féle síremlékeket szokta emlegetni, viszont a régi szerintünk ugyanolyan szép, ha nem szebb, mert letisztultabb. Brunelleschi alakította ki a Mediciek megrendelésére, akik eleve mauzóleumnak szánták, így egyáltalán nem meglepő, hogy a középső „asztal” lényegében egy sír. A sekrestyét a végletekig egyszerű építészeti elemek határozzák meg, amelyek keretet adnak a Donatello-féle színes, mozgalmas dekorációnak. Állítólag a két művész össze is veszett emiatt, ugyanis Brunelleschi szerint Donatello munkája elvonta a nézelődő figyelmét az építészeti elemekről. A szakítás olyan mértéket öltött, hogy a két jó barát, akik korábban rendszeresen együtt dolgoztak, Brunelleschi következő megrendelésekor (a Santa Crocéhoz tartozó Pazzi kápolna esetében) már külön utakon jártak. Kár, mert szerintünk ez a sekrestye így szerves egészt alkot.
Ez a sekrestye is példázza, amit a legelején írtunk: minden apróság egy művészeti hírességhez köthető. Külön nem fotóztuk le, de a falba illesztett rácsozat és szarkofág, amely – mondanunk se kell – egy Medici sírját jelzi, a korábban már említett Verrocchio alkotása, akit Leonardo Da Vinci mestereként is ismerhetünk.
Végül új sírokra volt szükség, így a Mediciek megrendelték az Új Sekrestyét, de ezzel kapcsolatban már említettük, hogy úgyis szinte mindenki ismeri, ezért nem mutatjuk be részletesen. Persze a Michelangelo-féle szobrokat szeretjük, szépek, de az igazi kedvenceink a fentiek.
A látogató többféle kombinációban vehet jegyet. Mindenkinek a legtöbb elemet tartalmazó kombinációt javasoljuk, mert megéri, és tüzetesen járjuk végig a helyet, hiszen másképp nehéz befogadni a sok-sok szépséget. Végülis a turizmus nem futóverseny. :)
Az alaprajzot innen töltöttük le.
