A mesés blois-i vár és város bűvöletében

A chambordi álomból még fel se ébredtünk, amikor már egy másik Loire-menti gyöngyszem felé vezetett utunk: várt Blois. A sok látnivalóban bővelkedő város Franciaország egyik kulturális és történelmi központja, de minket elsősorban a királyi kastély, illetve a benne őrzött kincsek érdekeltek. A vár lenyűgöző építészeti sajátosságai már feltűntek a Jacques-Gabriel híd lábánál. A királyi rezidenciát négy korszakon át, négy különböző stílusban építették. Hét francia uralkodó és tíz francia királynő élt a falai között, akiknek a személyisége mind nyomot hagyott itt: ez már önmagában izgalmassá teszi a helyet. A korai és késői (lángoló) gótika, a reneszánsz, és a klasszicista stílus különbözőségei mégis egységet alkotnak az épület homlokzatán, díszítésein és belső tereiben.

Az építkezés még a 10. században, Thibault gróf ideje alatt kezdődött, majd Hódító Vilmos hatalmas kastéllyá bővítette. A gótikus stílusú szárnyból már csak a főúri terem maradt meg: ez Franciaország legnagyobb korai gótikus terme. A kék, a bordó, az arany és a terrakotta színárnyalatok kivételessé teszik az oszlopokkal tagolt falambériás helyiséget, amelyet a francia rendi gyűlés helyszíneként is használtak. Természetesen mindent, így a plafont is uralják a liliomok, a francia uralkodói szimbólumok.

A XII. Lajos szárny 1498 és 1501 között épült. A hozzá tartozó Saint-Calais kápolnát később 1505-ben szentelték fel. A kápolna ablakai gyönyörűek és a Chenoncheau-ból, illetve Amboise-ból már jól ismert üvegfestőművész, Max Ingrand újította fel. A téglából és a kőből álló szárnyra a flamboyant (lángoló) gótika a jellemző, és a lakosztályokban 1869-től a Szépművészeti Múzeum kapott helyet. A képtárban 16. század és 19. század közötti festményeket nézhettünk meg, de két terem a helyi művészeket is bemutatja. A kiállított tárgyak közül még francia és flamand szőnyegek, valamint 19. századi szobrok is láthatóak.

Az I. Ferenc szárny külső részénél pillantottuk meg a kastély legkiemelkedőbb, már reneszánsz stílusú ékességét, a királyról elnevezett csigalépcsőt. Chambordhoz hasonlóan itt is Leonardo da Vinci nevét rebesgetik tervezőként, de ez messze nem biztos, ugyanis a felvetés hosszú évek óta vita tárgyát képezi a művészettörténészek között. Amúgy az épületrész homlokzatán jó kivehető a reneszánsz és a gótika keveredése.

 

A Lajosról és Ferencről elnevezett épületrész között találjuk a Gaston szárnyat, amelyet Gaston d’Orlans herceg építtetett Francois Mansart építész segítségével: ez a francia klasszicista építészet remekműve. Az allegorikus szobrokkal díszített lépcső egyszerűen fenomenális, és akkor még nem is beszéltünk a kupoláról! Sajnálattal vettük tudomásul, hogy ezt a részt sohase fejezték be. Gaston ugyanis három év után se volt hajlandó rendezni tartozásait, így a mesteremberek faképnél hagyták. A torzón maradt rész többi terme így csak időszaki kiállítások alkalmából látogatható. Mi zárva találtuk.

 

Miután megismerkedtünk a különböző épületszárnyakkal és megnéztük a rendi gyűlés gyönyörű termét, a királyi lakosztályok felé vettük az irányt. A termek mai látványvilágát Félix Duban 19. század eleji tervezőnek köszönhetjük.

Az első emeleten található királyi termét két kandalló és liliommal díszített baldachin ékesíti.

A kandallókon a királyi jelképek, vagyis a szalamandra, illetve a hermelin tűnik fel. Az előbbi I. Ferencre utal, miközben az utóbbi a bretagne-i hercegség jelképe, vagyis Ferenc anyósára emlékeztet.

A teremben lovas és vadászati gyűjteményeket állítottak ki. A királyi szoba mellett a Valois teremben az uralkodók reneszánsz mellszobrait láthattuk. Itt húzódott annak idején a középkori bástyafal.

A kastély belseje felé a királynő galériájába csöppentünk, ahol a járólapok mintája igen szemrevaló volt. A falakon nemesi portrékat helyeztek el, mintha a helyiség egy arcképcsarnok lenne.

A galéria után a női öltözködésre szolgáló helyiség, majd a királynő hálószobája következett: a feltételezések szerint itt halt meg Medici Katalin. A szoba középpontjában a zöld kárpittal behúzott díszes ágy áll, a falakon királyi és királynői monogramok tűnnek fel. Jobbra tőle ráakadtunk Antoinette Gonsalvus híres portréjára is, amit Lavinia Fontana festett. A hölgy örökölte apja betegségét, miszerint egész testét erős szőr borította. Medici Katalin pártfogásának köszönhetően az egész család magas tisztséget töltött be az udvarba, és elkerülte őket a korban szokványos erős hátrányos megkülönböztetés. Sőt, a szülők házassága ihlette a Szépség és a Szörnyeteg meséjét is. 

A hálószoba mellett a kis imaszoba jó jelképezi, hogy fontos szerepet kapott a vallás a királynő életében. Az üvegablakon Árpád-házi Szent Erzsébet figurája is feltűnik (lásd lent jobbra).

Az Oratórium melletti dolgozó szoba (Studiolo) falait 237 faragott fatábla borítja, amelyek kis reneszánsz kincseket rejtenek. A szoba eredeti faburkolata egyedülálló Franciaországban.

A látogatást a második emeleten folytattuk, ahol a varázslatos termek már III. Henrik korából származnak. A királyi hálószobában az ágy és III. Henrik portréja a kiemelkedő látványosság. Állítólag itt támadták és gyilkolták meg Guise hercegét.

A kivégzéshez használt fegyvereket a szomszédos helyiségben (Vallásháború kabinet) állították ki. E szomorú esemény és annak következményei festőket is megihletett, így a Tanácsteremben a kivégzésről és a vallásháborúkról szóló festményeket láttunk. Egy másik terem a III. Henrik által bevezetett udvari rendet szimbolizálja, amely távolságot hozott létre a király és az alattvalók között. Ezt később XIV. Lajos is alkalmazta Versailles-ban.

A későbbi századokban a rezidencia elveszítette pompáját. A régi szolgák lakásokat alakítottak ki benne, majd a 17. században katonai célokat szolgált. 1840-ben került fel a védett műemlékek listájára, amit Prosper Mérimée kezdeményezésére állítottak össze, majd a Félix Duban-féle felújításnak köszönhetően újra visszanyerte méltó szépségét.

Mielőtt elindultunk volna a városba még felmentünk a Foix toronyba, ahol pazar kilátás tárult elénk a Loire völgyére és a Saint-Nicolas templomra.

A kastély üzemeltetői nagy gondot fordítanak arra, hogy minél több turista látogasson Blois-ba. A gyerekeket interaktív játékokkal csalogatják, de tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat is. Nyáron a kastély udvarán tartott lovagi játékok, zenés előadások, hang- és fényjátékok visszarepítenek a régi korokba. A rendkívüli helyszínt kihasználják filmforgatásra, divatfotózásra és más eseményekre is.

Nehezen hagytuk el a kastély területét, az udvaron még sokáig gyönyörködtünk a különböző díszítésekben. Az oszloptartó szörnyecskéket és címer állatokat (szalamandra, hermelin, sül) itt is szívünkbe zártuk.

A kastéllyal szemközti ház ablakain minden órában mechanikus sárkányok „ijesztgetik” a járókelőket. A házban mágia múzeum (Maison de la Magie) működik, amelyet 1998-ban Michell és Jean-Pierre Hartmann művészek hozták létre a híres mágus, Hudini tiszteletére. Lehet, hogy a gyerekek érdeklődését ez megragadja, minket viszont nem hozott lázba, ellentétben a történelmi városrésszel. Itt oda voltunk a középkori faszerkezetes házikóért, az üzletekért és egy nem mindennapi Denis-Papin lépcsősorért (lásd balra lent), ami a Blois-i feltaláló tiszteletére épült (a szobra a lépcsősor tetején látható). Érdemes megmászni, hiszen az itteni panoráma magáért beszél. A lépcső a festése miatt messziről egy vibráló fekete-fehér kört vetít a szemünk elé. A lépcső építését Jean Claude Eugène Riffault polgármester rendelte el a 19. században.

Séta közben még sikerült bejutnunk a késő gótikus Saint-Louis katedrálisba (lásd jobbra fent), amely 1906 óta a nemzeti örökség része. A 12. században épült egyhajós templomnak nincs kereszthajója, de az eredeti építményből csak a sírkamra és a harangtorony maradt meg eredeti állapotában. Sokáig gyönyörködtünk a portál díszítésében, mielőtt bementünk volna a templom belsejébe. A homlokzat a késő gótika és a korai neoklasszikus stílus közötti átmenetet mutatja. A középkori elemek közül a támfalakat és a vízköpőket emelnénk ki, a neoklasszikus elemek közül pedig a háromszög alakú oromzatot és a gyönyörű íveket. A szépséges ólomüvegablakokat a második világháború után újították fel. A rekonstrukciót a holland Jan Dibbets és a francia Jean Mauret készítette. A harangtoronyban hét harang szólal meg. A torony már reneszánsz stílusban, jón és korinthoszi oszlopokkal épült. Alatta egy 12. századi bordás boltozatú kápolna található. A szentély ötszögű apszisa lenyűgöző. A templom kriptájába a blois-i grófokat és püspököket temették.

A sok-sok faszerkezetes ház közül kiemelkedik a Villebresme családé. Ezt a 15. század végén emelték amolyan városi kiegészítő szállásként, ugyanis a családnak már egy kastélya is volt Fougéres-sur-Biévre-ben. A ház azért is érdekes, mert az utca két felén terül el, amelyeket egy függőfolyosó köt össze. Számos érdekes fafaragvány díszíti az épületet. A konzolként is szolgáló akrobaták mellett a főhomlokzaton bibliai és allegorikus figurákat találunk. Az épületet különben úgy is emlegetik, hogy Maison de Denis Papin, vagyis a már korábban emlegetett feltaláló háza. Ez egy tévhit, a 20. század elejétől kezdett el terjedni, ne dőljünk be neki, ugyanis semmi sem bizonyítja, hogy Denis Papin élt-e valaha itt.

Miután jól kisétáltuk magunkat ideje volt visszaindulni a szállásra. Reméljük ezzel az élménybeszámolóval felkeltettük az kíváncsiságotokat, mert számunkra a Loire folyó fölötti Jacques-Gabriel híd (lásd lent), a középkori házak, a székesegyház és a mindezek fölé emelkedő kastély látványa felejthetetlen emlék marad. Ráadásul mindez könnyen megközelíthető, hiszen a város közvetlen vasúti összeköttetésben áll Párizzsal. Természetesen visszavárunk Titeket a kastélyos tudósításainkra…

Itt találtok még képeket a kastély "szörnyecskéiről" és kültéri díszítőelemeiről.

Itt pedig a kastély további részleteiről, berendezési tárgyairól.

Itt vannak még fotók a városról.

Itt pedig a Hôtel de Villebresme-ről.

Szösszenetek a nászútról

Hazaértünk. Kár érte, mert következő reggel legszívesebben visszaindultunk volna. Ez a helyzet, amikor két fotós az íncsiklandozó látványért inkább szétgyalogolja a lábát, minthogy valamiről lemaradjon, pedig az első nap nem volt az igazi. Sőt.

Augusztus 10-én nekiindultunk a nagyvilágnak, nem először és nem utoljára, de ez különösen fontos út volt, hiszen nászútra mentünk. A június 23-ai esküvő után hiába feküdtünk le boldogan és közép fáradtan, még volt mit a tejbe aprítani a nagy út előtt. Volt munka, külföldi tolmácsolás, kutatóút, tábor… Erre augusztus 9-én hiába feküdtünk le korán, szokás szerint a kelleténél korábban felébredtünk, és ránk nagyon nem jellemző módon vissza kellett fordulni a reggeliért. A kis kézipoggyász fogója az első pár méteren a kezünkben maradt, és a gépen se volt túl kényelmes a lábunknak. A nagy Ryanair sztrájktól is tartottunk, de az utazás előtt kb. egy héttel legalább erről kiderült, hogy nem lesz semmi baj: a mi járatunk indul. A gépen természetesen volt élet, egyik másik baba nagyon édesen viselkedett (nagyon jól tűrték a repülést), mi pedig nem sokat pihentünk. A bérelt kocsi átvételekor viszont már elég éberen hallgattuk, hogy az előzetesen várt összeg duplája lesz a letét. Ezen apró malőrt leszámítva nagyon elégedettek voltunk a Firefly-jal. Egy enyhe morgás után bevágódtunk a kis kocsinkba, és nekiindultunk a nagy világnak. Volt némi félsz a párizsi vezetési morállal kapcsolatban, így nagy ívben kerültük ki a francia fővárost, de nagy forgalom se volt, és meglehetősen udvariasak voltak a sofőrök, így még Rómánál is jobban élveztük a vezetést.

Az első megálló Chartres lett volna, de a fáradtság megtette a hatását, így egy gyors ebéd után fájó szívvel le kellett mondanunk a székesegyházról, inkább siettünk a Tours melletti szálláshoz. Ez kissé spártaira sikeredett, de nagyon jó helyen volt, és az alapvető cuccok bevásárlása után gyorsan be is ájultunk az ágyba.

Az igazi nézelődés szombaton, 11-én vette kezdetét. Nem sokat használtuk a navit, ugyanis a kastélyokat egész pontosan kitáblázták, így az esetek többségében hagyományos módon tájékozódtunk. Chenonceau kastélya 9-kor nyitott, mi kb. 9:20-ra értünk oda, és már rengetegen voltak.

Szerencsére a kertekben még nem volt tömeg, így ezekkel kezdtük a fotózást. Bent már jobban tolongtunk, de nem volt vészes. A Cher folyó túlpartjára vezető ajtónál megkaptuk a pecsétünket, hogy visszamehessünk, újra kitomboltuk magunkat a tükröződéses képekkel, majd nézelődtünk, fotóztunk, és tovább nézelődtünk. A részletes beszámolót majd külön megírjuk, és ide is belinkeljük, így most ideje tovább mesélni.

Chaumont sur-Loire kastélya kb fél órára volt. Odafelé tündéri településeken és a nagy mezőkön haladtunk keresztül, a leglehetetlenebb 30 km/h-s lassításokat leszámítva ezeket is nagyon élveztük. A parkoló természetesen tele volt, de a piknikező részre még be tudtuk gyömöszölni a kis Corsát. Egyedül itt kellett kitöltetni a sajtóigazolvány felmutatásán túl az akkreditációs űrlapot: a hölgy csak mosolygott a macskakaparásunkon. Bent volt több étterem is, a menüáras, svédasztalos verziót választottuk, nem is bántuk meg. Utána jöttek a kertek, majd a kastély. Természetesen itt is lesz részletes beszámoló. Egyelőre elég annyi, hogy kívülről jobban tetszett, mint belülről.

Végül tovahaladtunk Amboise felé. Az előre kinézett parkoló megtelt, Regina viszont a szomszédban talált egy pöpec kis ingyenes helyet, amit nekünk teremtettek. Eleinte nem hittük el, hogy ingyenes, de két helyi lakos is megerősítette (az egyik aranyosabb volt, mint a másik: az első Google fordítóval felmondatta a kérdésemet, és a válaszát is így közölte, a második pedig kézzel-lábbal, de elmagyarázta, hogy nekünk valóban ingyenes, mert nincs ott a „fizetős” felirat mellette). Felcaplattunk a várba, ami nagyon tetszett, a kertekben sétálva pedig kis híján táncra perdültünk a vár alatti sétálóutcáról felhallatszódó zenére. Nem is várakoztunk tovább, lementünk a lenti buliba, igaz előtte még elsétáltunk a Leonardo Da Vinci-féle Clos Lucé-i kastélyhoz.

12-én vasárnap reggel bementünk Tours-ba. Hát, elég kihaltak voltak az utcák reggel 9 körül. A Bibliothèque pakolóban volt még bőven hely, nem kellett fizetni, közel volt minden, így a logisztikát gyorsan megoldottuk. A székesegyházzal nem győztünk betelni.

A Szépművészeti Múzeum is egész kellemes volt, viszont a kiírás ellenére a székesegyház melletti Cloître de la Psalette zárva volt, ahogy a honlapon található adatokkal szemben a Musée de l'Hôtel Goüin is. Pár régi házat lefotóztunk, sajnos a Saint-Julien templom zárva volt, a Szent Márton templom 19. századi újjáépítés eredménye, maga a sír pedig nem vonzott, így a székesegyház melletti francia palacsintázó felé vettük az irányt, ahonnan már kocsival mentünk Villandryba. Az a kert… A kastély is szép, de a körülötte található parkba egyenesen belebolondultunk. Azóta is ez a kedvenc!

13-án hétfőre esős időt mondtak, így ekkorra terveztük a jolly joker programot: elmentünk a Fontevraud-i apátságba. Mázlink volt. Pont beértünk a templomba, amikor elkezdett zuhogni, majd amire a kerengőhöz értünk, már kéklett az ég. Szokás szerint a részletek itt is külön jönnek, most elég annyi, hogy több száz év után továbbra is jól néz ki Oroszlánszívű Richárd a sógornője és a szülei társaságában.

Az apátsággal szemben ebédeltünk, majd mentünk Chinonba. Itt szó szerint kilépcsőztük magunkat, ráadásul valamikor teljesen fölöslegesen, de pár érdekes dolgot azért felfedeztünk. Maradt még idő, így zárásként beugrottunk az Ussé kastélyba. Nem kellett volna. Óriási tömeg volt, a csipkerózsikás tematikát idegesítőnek találtuk, és magától a belsőtől se estünk hanyatt. Sebaj, ennél nagyobb csalódás sohase érjen minket.

14-én kedden megindultunk a várva várt chambordi úti cél felé. Mondjuk reggel elaludtunk, így nyitás helyett csak 10-re értünk oda, illetve, volt némi bénázás az előre fizetős tankolással az autópályán (A masina kétszer is levonta a maximális összeget a kártyáról, de benzint így se adott, ráadásul a másodiknál a kutas kislány se értette mi a gond. A pénzt persze villámgyorsan visszakaptuk, de azért eleinte a frász kerülgetett minket. A készpénzes előrefizetés után viszont úgy ment minden, mint a karikacsapás. Biztos ami biztos alapon többet nem is próbálkoztunk a kártyás opcióval.) Sebaj, a kastélyba a tömeg ellenére egész hamar bejutottunk, nagyon tetszett, fotóztunk is rendesen.

Az egyik közeli kitelepült vendéglátóipari helyen jót és finomat ebédeltünk, majd mentünk Blois-ba. Ez egy tüneményes város! A kastély gyönyörű, majd a várossal se tudtunk betelni. Azon is jót mulattunk, ahogy pár olasz megjegyezte milyen aranyosan andalgunk kéz a kézben. Balázs persze nem állta meg, hogy megköszönje nekik a „friss házasok nevében”. Különben rengeteg olasszal találkoztunk. Magyar hangot sajnos nem igazán hallottunk arrafelé, a franciák után talán az olaszok voltak a legtöbben, majd az angol és a spanyol nyelv következett. Talán, ha kétszer hallottunk német szót, és a szláv nyelvű látogatók se voltak sokan. Kár, hiszen egész jól megközelíthető a vidék, és csodálatos.

15-én szerdán széttúráztuk magunkat. Reggel előttünk engedték le a langeais-i felvonóhidat, csak annyira elbambultunk, hogy elfelejtettük felvenni. A várat főleg a szőttesei miatt zártuk a szívünkbe, természetesen lesz itt is külön beszámoló.

Utána mentünk Azay-le-Rideau-be. Már a helység határánál jártunk; amikor a parkoló keresési lázban égő Balázs lerakta a kocsit Islette kastélyánál, és annyira reggeli kómában volt még, hogy csak a kastélyban döbbent rá hol járunk.

Jót nevettünk, kigyönyörködtük magunkat, majd mentünk az igazi Azay-le-Rideau-i kastélyhoz. Itt úgy kellett felmosni minket. Csodálatos! Meseszép! Tényleg a reneszánsz álom!

Még a parkban ebédeltünk, majd tovahaladtunk Loches-ba. Ez amolyan tartalék helyként szerepelt a listánkon, de nem csalódtunk benne. A kastély rész egy torzó, de nagyon aranyos.

 

Az erőd esetében persze a sok-sok lépcső, illetve a tériszony-növelő felületek hatásosak voltak, de így is volt még elég energiánk egy kiadós városi sétához. Nem bántuk meg, mert rengeteg apró gyöngyszemet találtunk.

16-án, csütörtökön Angers-be mentünk. Széttúrták a folyópartot, de a parkolót szerencsére nem érintették a munkálatok, így ezzel se volt gondunk. Az erődben a szokásos olasz csoportokat kerülgetve azért sikerült fotózni, majd kis híján megfagytunk az Apokalipszis fali szőttest őrző épületszárnyban.

A székesegyház után ebédeltünk, utána belefeledkeztünk a régi házak fotózásába, illetve betértünk még a Musée Jean-Lurçat-ba (az épület szép, de a kortárs szőttesektől dobtunk egy hátast, lásd lent a fotót), és a Szépművészeti Múzeumba (gazdag és pöpec a gyűjtemény).

Nagyon tetszett a város, sajnáltuk, hogy ezzel lezárult utunk Loire-menti szakasza.

16-án, péntek reggel elhagytuk Fondettes-i szállásunkat, és elindultunk Versailles-ba. Útba ejtettük Maintenon-t, ahol egy aranyos kis kastély állít emléket XIV. Lajos második feleségének.

Mennyei feketekagylós ebéd következett, majd a Versailles-i kipakolás után azonnal jött a kerti túra.

Ebbe még belegyömöszöltük Grand Trianon-t és szokás szerint beájultunk az ágyba.

17-én délelőtt a kastélyban bolyongtunk, de novemberig csomó lakosztályt lezártak, így kissé csalódottan hamar bebarangoltunk mindent. Ráadásul a rengeteg ember mellett folyamatosan terelnek előre, hogy minimalizálják a torlódást, így nem is lehetett rendesen kigyönyörködni magunkat. Ennek örömére elsétáltunk Marie Antoinette falujához és a kis-trianoni birtokhoz, amik viszont nagyon tetszettek.

Ezt követően is maradt bőven időnk, így a szállással szemben található vasútállomásról bementünk Párizsba. Annyi időnk nem volt, hogy bemenjünk helyekre, inkább csak bóklásztunk, de kóstolónak/emlékezet-frissítőnek ez is csodálatos volt. A vonat csak a Javel állomásig közlekedett, ahonnan gyalogoltunk (szombaton összesen 26 km-t). Elmentünk az Eiffel-toronyig, majd át a Mars-mezőn az École Militaire-ig.

Innen az Invalidusok felé vettük az irányt, beköszöntünk Napóleonnak, Fochnak, és társaiknak, miközben újra kiértünk a Szajna partjára.

Átmentünk a III. Sándor hídon, és a Grand- illetve Petit Palais között haladva kilyukadtunk a Champs-Élysées-re. A Concord téren keresztül bejutottunk a Tuileries kertbe, elmentünk a Louvre piramisáig, majd ki a Szajna-partra.

Egészen a Pont d'Arcole-ig itt haladtunk, közben romantikáztunk, hallgattuk az alsó rakpartról a muzsikát, és nézelődtünk. A fenti hídnál elindultunk a Notre-Dames felé, majd várt a Quartier Latin.

A vonathoz már metróval mentünk vissza, ugyanis kissé elkopott a lábunk.

A hirtelen párizsi kirándulás nagyon jó volt zárásként, fantasztikusan éreztük magunkat. Az út végére – az előzetes válogatás után – meghaladta a másfél ezret a használható fotók száma, így ígéretünkhöz híven lesznek részletesebb beszámolók is, amelyeket ide is be fogunk linkelni.

Párizsról nem írunk külön, így íme a többi párizsi fotó.
Íme egy tematikus válogatás a loire-vidéki kedvenc ajtókról.
Ezek pedig jópofa ablakok a Loire-vidékről.
Itt cégéreket láthattok.
Itt pedig a Loire-parton készített fotókat.