2024. december 27-én a reggeli órákban a kis csapat találkozott a Nyugati pályaudvaron és tízen vonatra szálltunk, mert várt Drezda. A hallgatókkal túléltük az eddigi leghosszabb átszállás nélküli vonatutunkat, ami persze nem csak a túlélésről szólt, mert rengeteget társasoztunk, dumáltunk, és alkalomadtán a lábunkat is megmozgattuk a folyosókon.
Drezdában nagyon jó idő fogadott, ami később se változott, így végül nem fagytunk halálra. Nem sokkal az út előtt szakadt le a Carola-híd, amely az újdrezdai városrész távfűtését is befolyásolta, de ezeket a vezetékeket meg az Augustus-hídon vezették át, így ideiglenesen a szállás fűtése is megoldódott. A Fichtenstraße 8b alatti ház két apartmanjában aludtunk, amelyet a Bookingon foglaltunk. Másnak is ajánljuk a helyet: a szállásadó nagyon rendes, korrektül kommunikál, az ár/érték arány verhetetlen volt, a szállás tiszta, a konyha jól felszerelt… A belvárost villamossal értük el, amely elég gyorsan és gyakran járt (a csoportos napijegyeket automatákban vettük meg). A vasútállomásról viszont gyalog mentünk a szállásra, mert a hosszas vonatozás után kissé berozsdásodtunk.
Már december 27-én bementünk a központba, esti fények mellett barangoltunk az utcákon, belekóstoltunk a hangulatba, ami tetszett, de az igazi kalandok 28-án kezdődtek. Aznap délelőtt és délután a Residenzben csatangoltunk (lásd fent), ahol végignéztük a kincstárakat, szénné fotóztuk a lovagi páncélokat, felfedeztük a magyar vonatkozású tárgyakat, az 1683-as bécsi ostrom kapcsán zsákmányolt oszmán emlékeket, meg a drágaköveket, a ruhákat, a puttókat és kb. mindent (lásd lent). Agyunkat rendesen igénybe vette a hely, hogy feldolgozzuk a sok információt, amire szert tettünk, de megérte.
Természetesen volt ebédszünet, illetve karácsonyi vásározás és forralt borozás. A hideg esti órákban senkinek se volt kedve kocsmázni, így a bulit „hazavittük”, tehát társasoztunk és traccsoltunk a szálláson. Szövetségek születtek, elkalapáltak egyesek másokat kártyán, nevettünk, énekeltünk, nagyon jó volt!
December 29-án a Zwinger következett. Ide és a 28-án megtekintett Residenzbe is előzetesen, online vettük meg a jegyet. A honlap jól áttekinthető, nagyon korrekt. Tehát, Zwinger. A sok-sok porcelán egyeseknek azóta is kísérti az álmait, vagy rémálmait, de mi bírtuk a gyűrődést (lásd fent). A Canalettóknál Balázst úgy kellett felmosni, a Sixtusi Madonna puttói Reginából váltották ki a „vigyük haza” reflexeket. Egyes szárnyasokat ábrázoló porcelánoknál személyre szabott portrék készültek. A teraszon sikerült csoportképet lőni, ami egész jól sikeredett. Este pedig folytattunk a jól bevált társas-mókázás-traccsolás programot. A közösségi élet terén a drezdai az eddigi legjobb kirándulás élményünk!
December 30-át a Kunsthofpassage nevű udvarban kezdtük (hangulatos, tetszett, másnak is ajánljuk, lásd balra fent), utána madarakat fotóztunk a Zwinger mögötti tavacskánál, majd bejutottunk a Szentháromságnak szentelt székesegyházba. A puttókkal nem lehetett betelni (lásd jobbra fent), a tisztán fehér belső érdekes volt egy katolikus templomban, illetve kellemes meglepetésként az altemplom lejárójánál ingyenes illemhelyet is találtunk. Jót sétáltunk a Brühl-teraszon (ezt lásd a poszt első fényképén) és először megmásztuk a Frauenkirche kupoláját (lásd lent), majd belülről is megnéztük. Tetszett! Szerencsére a tiszta idő miatt a kilátás is gyönyörű volt.
Ezt követte az Aranylovas és mellette a karácsonyi vásár, majd felfrissültünk a szálláson és ingyenesen megnéztük a Hadtörténeti Múzeumot (lásd lent). Úgy kellett kidobni minket zárás előtt, mert leragadtunk minden egyes tárgynál.
Az utolsó teljes napunkat, december 31-ét Meissenben töltöttük. A szállás közelében, a Bischofsplatzon szálltunk fel a vonatra, Meissenben pedig a belvárosi megállóig mentünk. Onnan gyalog közlekedtünk, ami jól jött, ugyanis a mozgás kompenzálta a hideget. A parasztlázadás elkerülése végett fel se merült, hogy elmenjünk a meisseni porcelánmanufaktúrába, de a srácok így is kaptak porcelánt, mert a várban volt elég. Sebaj, a vár csigalépcsője, a játékos látogatás, a kiállított csodák, a 19. századi freskók mind bejöttek. A székesegyház pedig teljesen megütötte a mércét, mert nagyon tetszett. A városka elég álmos volt, alig volt élet, de egy olyan kis takaros helyi étteremben ettünk, hogy minden ujjunkat kétszer megnyaltuk minden fogás után. A Schloss-Taverne-t másnak is ajánljuk de vigyázat, csak készpénzzel lehetett fizetni.
A meisseni program zárásaként megcsodáltuk az Elbában tükröződő várnegyedet (lásd fent), majd visszavonatoztunk Drezdába és olyan szilveszteri bulit csaptunk, hogy azóta is beszélünk róla. Csoda, hogy január elsején fel tudtunk kelni és el tudtunk vánszorogni a vasútállomásra, ahonnan szerencsére átszállás nélkül jutottunk haza. A hazaúton idővel mindenki feléledt, újra előkerült a társasjáték, a kártya és természetesen jókat beszélgettünk. Aztán alig vártuk, hogy újabb kirándulásra mehessünk, ami végül 2025. május 21-25-én, az olasz–szlovén határvidéken valósult meg.
A bevált gyakorlatnak megfelelően a tematikus albumokat be fogjuk linkelni a szövegben, illetve ezt a szöveget csak a beszámoló zárásaként fogjuk megosztani a Facebookon.
