Február
elején Veszprém megyébe látogattunk el és feltérképeztük
magunknak a környék télen is látogatható helyeit. Ebben a
blogbejegyzésében egy összefoglalót olvashattok a három nap
látnivalóiról, ezt követő írásainkban pedig egy-egy érdekesebb
látnivalót bővebben is bemutatunk majd.
A
kirándulás előtt nap mint nap bújtuk az időjárás-előrejelzést,
mivel hó esetén városiasabbra kellett venni a programot. Az
induláskor már eleve a havas B tervvel számoltunk, de így is
meglepett, ahogy Várpalota után a szürkeségből a fehérség
birodalmába értünk.
Utunk
először egy kis falucskába, Tésre
vezetett. A település a Bakonyban a Tési-fennsíkon található.
Az állandó széljárást miatt alkalmas a szélenergia
hasznosítására, így több szélmalmot
is építettek, amelyek közül mára csak Táncsics utcai kertekben
lévőket nézhetjük meg. Az időjárás miatt most csak a Helt –
féle szélmalom belsejébe kukkanthattunk be.
A
köralaprajzú, enyhén karcsúsodó háromszintes kőfalazatú
épületet Picher János építette 1840-ben. Forgatható,
zsindelyes, kúpos tetővel fedett, hatvitorlás szélkerék hajtású.
A malom belsejében két pár kő van, ami napi négy mázsát őrölt.
Ez ma is forgatható, és működőképes.
Az
Ozi János asztalos által 1924-ben épített malom 200 méterre
arrébb látható, persze ha nincs köd. Mi semmit se láttunk
belőle, ugyanis nagyjából 10 méter volt a látótávolság. A
metsző szél és a hó miatt pedig inkább letettünk a
megközelítéséről. Majd akkor kerítünk sort erre, amikor jó
idő lesz. A szerkezete amúgy hasonló, annyi különbséggel, hogy
itt csak egy pár kő őrölt.
A
kertben található kovácsműhely is érdekes. Tulajdonosa már nem
kovácsként dolgozik, de gyűjteményével a mai ember is
betekintést nyer az 1920-1930-as évek kovácsmesterének
szakmájába. A tulajdonos látogatásunkkor nagy lelkesedéssel
mesélt a gyűjteményről, amiről mi pár képet nektek is
bemutatunk (lásd a lenti linket).
Ezt
követően Zirc
felé folytattuk utunkat, ahol ebéd után a Zirci
Ciszterci Apátságot
és a hozzá tartozó templomot, a Reguly
Antal Műemlékkönyvtárat
és a Bakonyi
Természettudományi Múzeumot
néztük meg. Tartalmas tárlatvezetést kaptunk mindenhol, a
látottakról részletesen beszámolunk majd egy külön
blogbejegyzésben. A nagy hó miatt eleve kihagytuk Cseszneket, és a
környező túralehetőségeket, így ezekről majd később fogunk
írni.
A
kirándulás fő úti céljához késő délután érkeztünk, és
hamar előjöttek a gyerekkori emlékek. Persze nem elégedtünk meg
azzal, hogy elfoglaljuk a szállást, így menet közben felmentünk
a Harmat utcai kilátó ponthoz, ahonnan a viadukt és a vár képe
fogadott. Igazából kék órás fotót szerettünk volna csinálni,
de a szürkeségben ez nem volt lehetséges, így csak a szemünkkel
ittuk a látványt. Veszprém
egy kis ékszerdoboz, és könnyen bejárható gyalog is. Mi ezt
megkönnyítettük azzal, hogy a várban foglaltunk szállást, de
kissé melléfogtunk, ugyanis a székesegyház mellett minden nap
reggel hatkor a harangszó ébresztett minket. A látottak viszont
mindenért kárpótoltak: az ablakon kitekintve a napsütötte
városka tárult elénk, távolban a Viadukt
látványával.
A
szállásról kilépve üdvözülni szerettük volna István
királyunkat és Gizella királynénkat, de a szobrukat
bebugyolálták, hogy óvják őket a téli fagytól. Sebaj, a
székesegyház túloldalán indult a lépcső, amin leereszkedve
kimentünk a Benedek-hegyi
kereszthez (lásd a fenti képet).
Néhány tájkép megörökítése után indultunk a vár
„meghódítására”…
Az
ajtók, kilincsek, kapuk és ablakok megörökítése közben
elbandukoltunk a 48 méter magas Tűztoronyhoz.
Jó idő esetén fel lehet menni az erkélyére, amit mi ki is
használtunk, és szép panoráma várt ránk. A torony a középkorból
származik, túlélte a török hódoltságot. Később azért nem
rombolták le, mert tűzvédelmi célokat töltött be. A
szomszédságában 1814-ben épült meg a Fecskendőház, amit a
tűzoltók használtak. 1810-ben egy földrengés után Tumler Henrik
építőmester újította meg copf (klasszicizáló késő barokk)
stílusban. Azóta nem változtattak rajta, csak a vörös csillag
helyett magyar címer került a csúcsára. Órája negyedóránként jelez,
egész óránként pedig Csermák Antal veszprémi zeneszerző
verbunkosát hallgathatjuk.
A
torony után a Hősök
Kapuja
kiállítását néztük meg, ahol képek és leírások mesélnek az
épület történetéről, az 1848-49-es forradalom és
szabadságharcról, a világháborúkról, valamint az 1956-os
veszprémi történésekről. (Információkat itt is találtok)
A
kapu az első világháborús emlékek sorába tartozik, ugyanis az elesett hősök emlékét ápolja. Eredendően a
hatalmat reprezentáló és a katonai parádék díszletéül
szolgáló emlékműben gondolkodtak az építtetők, majd a
hadiárvák és a hadiözvegyek jelentette anyagi probléma gyorsan
háttérbe szorította az eredeti elképzeléseket. A kezdeményezés
1924-ben vált újra aktuálissá, amikor egy belügyminiszteri
körrendelet előírta egy háborús hősöket bemutató
emlékkiállítás megszervezését. A kapu eredetileg ennek
befogadására szolgált, és hosszas egyeztetés után csak az
1930-as évek közepén épült fel közadakozásból és 1939.
október 5-én avatták fel. A csúszást részben magyarázza, hogy
a katonaság számára nem tűnt alkalmasnak a terv, hogy a bajtársi
összetartozást szimbolizálja. Ez vezetett oda, hogy a 31. honvéd
gyalogezred 1939-ben a Vörösmarty téren állította fel a saját
obeliszkjét, miközben a kapu a városi lakosság megemlékező
helyszínévé vált. A belső térben helyezték el a veszprémi
hősi halottak neveit tartalmazó táblákat, amelyek sajnos a
második világháború után eltűntek. Egy névtelen katona földi
maradványait pedig egy szarkofágba temették: a "fordulat évét"
követően ezt is megsemmisítették, és a maradványokat
szétszórták. A Hősök Kapuja eredeti emlékmű funkcióját csak
az 1940-es évek végéig töltötte be, az 1956-os a forradalom
alatt az épület golyó és gránát találat érte. Az 1960-as
évektől az akkor szerveződő Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság
vártörténeti kiállítást rendezett az épületben, de ezt a
kiállítást az 1990-es években elhanyagolták, majd a kaput
2005-ben be is zárták. A várostörténeti és turisztikai jelkép
2013-ban európai uniós pályázati forrásokból megújult, Turányi
Gábor és Zalavári István építészek tervei alapján és a
veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársai segítségével újra
látogatható.
A
kapu építésével egy időben más jellegzetes épületeket is
emeltek a városban: ekkorra tehető a Veszprém szimbólummá vált
Szent
István Völgyhíd
(Viadukt)
átadása, amely a kor modern technikai vívmányait közé
tartozott. Az Árpád-házi Szent (ekkor még csak Boldog) Margit
tiszteletére szentelt templom építése is ekkor kezdődött, és
ekkor állították fel a várhegy végén a kedvenc királyi
szoborpárunkat is.
Ezt
követően áttértünk az egyházi
épületek és kiállítások megtekintésére. A Szaleziánum
kivételével mindegyik egyházi jellegű gyűjtemény októbertől
márciusig, tehát a téli szezonban csak előzetes bejelentkezéssel
látogatható. Ennek megfelelően időpontot kértünk és kaptunk a
Boldog
Gizella Főegyházmegyei gyűjteménybe,
illetve a Gizella
és Szent György kápolnába.
A gyűjtemény ideiglenesen átvette az érseki palota turisztikai
bemutató-tér szerepét, mivel ez utóbbi előreláthatóan 2018
nyaráig munkálatok miatt nem látogatható. Ennek következtében a
B. G. F. Gyűjteménybe hozták át a tavalyi „Kiegyezés és
koronázás” című kiállítás anyagának egy részét. Az
épületben egy első világháborús kiállítás is látható,
illetve a két kápolnán kívül ide tartozik a Sz. Imre kápolna
is. Ez utóbbit kihagytuk, hogy majd jó időben, amikor a
székesegyház nyitva lesz, legyen még mit megnéznünk a várban.
Tárlatvezetőnk nagyon kedvesen fogadott minket és sok-sok hasznos
információval ellátott, miközben végigjártuk a helyszíneket.
Erről hamarosan részletesen is írunk egy újabb blogbejegyzésben.
Utunk
következő állomása a Szaléziánum
volt.
Az épület szintjein különböző kiállító termek kaptak helyet.
Találhatunk itt egyházi témájú és barokk stílusú termeket,
illetve egy érdekes, gyógynövényeket bemutató interaktív
gyűjteményt is.
A
barokk korszakot bemutató négy teremben freskókat, korabeli
műtárgyakat láthattunk. Megismerkedhetünk a ház egykori híres
lakóival, például Padányi Bíró Márton veszprémi püspökkel
is, aki a korabeli művészek kiemelkedő mecénása volt. A 18.
század végi tájkép témájú freskók is gyönyörűek. A
„Képtálaló asztal” ad egy kis interaktivitást a kiállításnak,
amelyben bemutatják a restaurátorok munkáját. A másik két
teremben az Érseki Levéltár és Könyvtár rejtett kincseiben
gyönyörködhettünk. Ezek között találtunk ősnyomtatványokat,
emlékkönyveket, albumokat, kéziratokat, térképeket és
okleveleket.
A
második emeleten egy tetőtéri galéria várt ránk, ahol
liturgikus tárgyakkal ismerkedtünk. Végezetül megtekintettük a
Szalézium épületében található érdekes időszaki kiállítást,
amely egy egy budapesti orvos-házaspár hagyatékát mutatja be. A
gyönyörű használati és dísztárgyakat, bútorokat (Mária
Terézia korabeli bútorok, herendi és más porcelántárgyak,
Kovács Margit kerámiák) szebbnél szebb festmények egészítik ki
(pl. Czóbel Béla, Nagy István és Egry József művei). A
színvonalas, tartalmas kiállítást mindenkinek ajánljuk
megtekintésre.
Megebédeltünk,
majd folytattuk a veszprémi túránkat. Ekkor mentünk el megnézni
a korábbi Veszprémi
várbörtön,
vagyis a legtovább működő várbörtön mínusz harmadik szintjén
kialakított „Élet
a mínusz harmadikon – várbörtön a 21. században”
című kiállítást. A hely másoknak
még a bezártságot jelentette 2003-ig, és a kiállítás csak
2015-ben nyitotta meg kapuit. Itt számos érdekes epizóddal
szembesültünk: található itt Mindszenty József emlékszoba (az
esztergomi érseki kinevezése előtt veszprémi püspök volt),
kápolna, őrkilátó, parancsnoki szoba, vizesblokk… Hallottunk a
bakonyi betyárokról, a második világháborús eseményekről és
a város ’56-os múltjáról. Természetesen a hangsúly mindig a
börtönön és az ítéleteken volt. A látogatás során egy
hangfelvétel segítette a tájékozódást, majd az egészet egy
rövidfilm zárta, amely az akkori börtön életét mutatta be 2002-ben. A
tárlat igencsak kézzelfogható élményeket nyújt, a dohos szag és
a zárt tér a végén már minket is nyomasztott. A kiállítást
csak olyan személyeknek ajánljuk aki ezt bírja, de érdemes
megnézni.
Jó
érzés volt kijönni a napsütötte friss levegőre és rögtön a
Lackó
Dezső Múzeum
felé vettük az irányt. Nem is sejtettük, hogy itt egy kiállítás
erejéig mi is újra gyereknek érezhetjük majd magunkat, ugyanis a
múzeumhoz érve láttuk: „Kockanapok”
vannak.
A veszprémi kulturális öröksége kiállítás mellett jó volt
egy kicsit újra gyerekekké válni a Legó tárlatnak köszönhetően.
Mivel
ekkor még messze volt az este, illetve kilométer hiányban
szenvedtünk, így késődélután sétáltunk a városban, elmentünk
a Petőfi
Színház
épülete mellett, és a különféle paloták közepette a bevásárló
utcába is betévedtünk. Már ami a színházat érinti, az épület
falán szép mozaikot láttunk, mert mi nem tudunk mozaikok nélkül élni… :) Az épület falán megtekintettük Latinovits Zoltán és Bujtor
István emléktábláját, illetve fotózkodtunk a vándorszínészként
ábrázolt Petőfi Sándor szobránál.
Ennyi
élmény után már elégedetten térhettünk nyugovóra.
Mivel amúgy is azt terveztük, hogy visszamegyünk még a városba
amikor melegebb lesz, így erre a későbbi alkalomra tartalékoltuk
az állatkertet, és a következő napot Veszprémen kívül
töltöttük. Az úti célunk Pápa és Nagyvázsony volt.
Pápa
a Tapolca-patak
völgyében, a Pápai-síkság központjában található. A városban
már a kelta időkből származó régészeti leleteket is találtak,
de az első írásos említése – egy malom adományozása kapcsán
– 1061-re tehető. Pápa eredendően mezőváros volt, és a 19.
század első felében már 22 malom őrölte a gabonát a városban,
amelyeket a Tapolca-patak hajtott. Az iparosodás miatt viszont ezek
a malmok már csak látványosságként funkcionálnak, és egyre
több gyár települt ide.
A
város igazából a 18. század közepétől kezdett fejlődni,
de iskoláinak köszönhetően már igen korán jó hírű
iskolavárosnak számított. Országos hírű iskolája az 1531-ben
alapított Református Kollégium, ahová Petőfi Sándor és Jókai
Mór is járt. A pálosok által 1638-ban alapított iskolában (amit
ma már Türr István Gimnázium néven ismerünk) pedig a Kiegyezés
szellemi atyja, Deák Ferenc tanult.
Egyik
fontos nevezetessége a jelenleg Kanadában élő Kluge család által
1786-ban alapított kékfestő műhely. A már korábban említett
malmokhoz hasonlóan ezt is a Tapolca-patak vize táplálta. A
kékfestés, amelyben a család a magyarországi élvonalhoz
tartozott, a 19. századig kézi erővel történt, majd a gőzgépek
bevezetését követően már egyre inkább gépesített keretek
között zajlott. A műhely a mesterséggel együtt apáról fiúra
szállt a Kluge családban, mígnem az államosítás során 1945-ben
bezáratták és csak 1962 óta nyitotta meg a kapuit múzeumként.
Nekünk különösen tetszett, sokáig elnéztük a gyönyörű
kelméket, dísztárgyakat, de erről még olvashattok egy későbbi
pápai írásunkban.
Pápa
fő terét 2011 és 2013 között újították fel, amellyel
egybekötve sor került az általunk is meglátogatott Esterházy
kastély restaurálására is, de erről szintén olvashattok később.
Veszprém
felé tartva rádöbbentünk, hogy a herendi porcelán manufaktúra
télen nincs mindig nyitva, így helyette egyik hadvezérünk várát
látogattuk meg Nagyvázsonyban.
A
Kinizsi-vár
a Séd-patak fölötti dombra épült, amelyet a Kinizsi utcából
nyíló Vár utcán lefelé haladva közelítettünk meg. Katonai
szemszögből előnytelen, elsősorban középnemesek
lakóhelyeként szolgált és nem egy erős védelemmel rendelkező
épület volt.
A
vár nevét a 15-16. század egyik kiemelt hőséről, Kinizsi
Pálról
kapta, de Vázsony név szláv eredetű szó, a magyar Vázsony
nemzetségtől ered.
A
nemesi családból származó Vezsenyi László 1384-ben kapta meg a
várépítési engedélyt Mária királynétól. Ekkor készült el a
25 m magas lakótorony, a hozzátartozó kisebb épületek és az
udvart körülvevő fal.
A
család fiú utód nélkül 1472-ben kihalt, így Hunyadi Mátyás
király a hadjárataiban tanúsított vitézségéért Kinizsinek
adományozta a várat. A négy kisebb toronnyal kiegészítve, ekkor
épült ki a vár külső négyszögletes fala. Belső udvarát
emeletes palotaszárnnyal bővítették, sarkában várkápolnával,
míg a kaputornya elé az ágyúk elhelyezésére alkalmas barbakánt
emeltek és mély árokkal vették körül a védelem erősítése
érdekében. 1490-ben Habsburg Miksa trónkövetelő zsoldosserege
elfoglalta a várat, de egy évvel később Kinizsi fegyvereseivel
visszafoglalta.
Kinizsi
Pál a hadjáratok miatt nem sokat élt itt, a rezidenciát a
felesége, Magyar Benigna úrnő lakta. Kinizsi halála után az
özvegy kétszer is férjhez ment. Harmadik ura Kereky Gergely
erőszakos, durva ember hírében állt, így Benigna bizalmas
híveivel megölette. Benignát a királyi bíróság csak Kinizsi
érdemeire való tekintettel nem ítélte el, végül örökös
száműzetéssel büntették.
1526-ban
János király Bodó Ferencnek adta át a várat, majd a 16. század
második harmadától a Horváth nemesi família tulajdonában állt,
akik megerősítették a falakat a törökök ellen. A 16. század
közepétől a magyar végvárrendszer részeként megfigyelő
szerepet töltött be.
1594-ben
sikerült a törököknek elfoglalni, ám nem sokáig volt a kezükön.
A vázsonykői Zichy főnemesi család 1649-ben szerezte meg a vár
fölötti uralmat és hajdúkat telepítettek ide. A
Rákóczi-szabadságharc idején hol a kurucok, hol a labancok kezén
volt. Végül 1709-ben végleg a labancok birtokába került, katonai
jelentősége ezután már fokozatosan csökkent, börtönként
hasznosították 1848-ig. 1857-ben tűzvész tett kárt a toronyban,
tetőzése is elpusztult, de ezt később pótolták. A
századfordulón a palota emeleti magas falának maradványa is
ledőlt.
1955
és 1961 között kezdődött a régészeti feltárása, majd
2005-ben is újabb feltárásokat végeztek. 2013-ban a lakótorony
helyreállítására került sor. A várat jelenleg az önkormányzati
tulajdonú Nagyvázsonyi Kinizsi Nonprofit Kft. üzemelteti. 2013-óta
folyamatosan fejlődnek a különböző kisebb-nagyobb programok a
vár körül, amivel az embereket ide tudják csalogatni. A várat
2017-től kezdődően a Nemzeti Várprogram keretében felújítják,
reméljük a további években is turisták kedvelt helye lesz.
A
három nap után hazafelé jó volt átgondolni, hogy mi szépet
láttunk. Reméljük ajánlatainkkal Ti is kedvet kaptok egy rövidebb
kirándulásra és nem feltétlenül kell megvárni ezzel a tavaszt,
vagy a nyarat. Ígéretünkhöz híven egyes témákról külön is
fogunk írni, és Várunk Benneteket vissza a blogunkra, ahol
remélhetően hamarosan a környező túra lehetőségekről is be
fogunk tudni számolni.
Tésről itt látsz további
képeket.
Íme a többi kép a Legó
kiállításról.
Itt láttok még veszprémi
szobrokat és emlékműveket.
Ez pedig egy vegyes témájú
veszprémi mappa.
Nagyvázsonyról itt látod a többi képet.