Villandry, avagy a reneszánsz kertek koronázatlan királynője

Villandry egy körülbelül 1000 fős település Tours közvetlen szomszédságában. Szinte kizárólag a kastélya, és ennek kertje miatt ismerik, ugyanis ez a világörökség része!

A falu a Cher folyó közelében, de nem a partján található. Amúgy nagyon közel van ide a Cher-Loire összefolyása. A középkorban is volt itt vár, viszont a mostani állapotot 1536-tól számoljuk, amikor I. Ferenc király pénzügyminisztere, Jean le Breton egy torony híján teljesen leromboltatta a középkori erődítményt. Az új tulajdonos eleve egy kastélyban, és nem várban gondolkodott, ráadásul a reneszánsz stílus is megihlette, így a sötét középkori épületnek mennie kellett. Könnyű volt nagyban álmodnia, hiszen egy másik álom pénzügyi ellenőreként tevékenykedett: a korona megbízásából Chambord építését is felügyelte. A bontással párhuzamosan az új épület kialakítása is elkezdődött, viszont ez már egy több évszázados munka eredménye. Az épület amúgy az utolsó reneszánsz kastély, amit a Loire mentén emeltek. 1754-ben a Castellane márkik vették meg Jean le Breton leszármazottaitól, akik a korabeli ízlésnek megfelelően komfortosabbá tették, viszont erre csak jó negyven évük volt, ugyanis a francia forradalom során elkobozták tőlük a birtokot. A napóleoni időszakban még Jérôme Bonaparte kezén is átment (ő volt Napóleon legfiatalabb öccse, minden mostani Bonaparte tőle származik). A mostani állapotot a Carvallo családnak köszönhetjük, ugyanis 1906-ban a spanyol származású Joachim Carvallo vette meg a kastélyt, aki a helyi régészeti felmérések alapján és korabeli szakmunkákat figyelembe véve többek között újra álmodta 16. századi stílusban a környező kerteket. A birtok ma is a Carvallo család tulajdona, most éppen a dédunoka az aktuális családfő.

A kastély egy dombnak támaszkodik, amely végülis körülöleli a kerteket. A bejárat és a jegypénztár után elsétálhatunk a kastély előtt egészen az istállókig, amit stílszerűen garázsként használnak, majd egy vizesárkon átkelve máris a kastély udvarában találjuk magunkat.

 

Több útvonal lehetséges. Mi a kastélyt is bejártuk, hogy utána a kertben bolyongjunk. Megérte, másnak is ezt javasoljuk.

Az előtér és a makett terme után hamar egy szalonban, majd pedig Joachim Carvallo dolgozószobájában találjuk magunkat. Ezeket 18. századi bútorokkal rendezték be, meglehetősen emberközeliek, sok a fénykép, és a személyes kötődésről tanúskodó tárgy. Az enteriőrök valóban egy lakást, és nem egy hivalkodó kastélyt idéznek. A sárgás falú szalon bútorait tours-i selyemmel borították, ami a környékre jellemző eljárás. A dolgozószobában pedig érdemes elképzelni, ahogy a Carvallo családfő tervezi a kerteket, ugyanis erre valóban itt került sor.

Az ebédlő még a Castellane márkik idejéből származik. A bútorok XV. Lajos stílusúak, és a faliszőnyegek helyét vették át. Akkor cserélték márványra a parkettát is. A fali kút a Castellane család provence-i eredetére vezethető vissza.

Miután kicsodálkoztuk magunkat, még bementünk a földszinti konyhába, és felmentünk a díszlépcsőn az első emeletre. A lépcsőt is a Castellane család alakította ki, ugyanis korábban egy nyolcszögű udvari feljáraton lehetett megközelíteni az első emeleti lakosztályokat. Természetesen a kovácsoltvas korlátba a megrendelő Michel-Ange de Castellane monogramját is belefoglalták.

Az emeleti termeket hagyományosan a családfő és vendégei számára tartották fenn. Az itteni bútorokat a Castellane márkik időszakában készítették, és a szobák jellegét is jórészt még ők határozták meg. Nem fogunk írni mindegyik helységről, csak egyik másikat említjük meg. Az egyik például jellegzetes empire stílusú bútorzattal Jérôme Bonaparte itteni tartózkodásának állít emléket. A könyvtár már a Carvallo házaspár gyűjteményét tartalmazza. Nekünk például a feleség, Ann Colemann szalonja tetszett leginkább, különösen ennek a hálófülkéje.

Carvalloné hálószobája után az örökösödési eljárások folytán kissé lecsökkent méretű családi képtárba érünk, majd következik a palota csúcspontja: a keleti szalon. Ennek a mennyezetét Maqueda hercegeinek 15. századi toledói palotájából vette meg Joachim Carvallo, amikor ezt 1905-ben lebontották. Három másik hasonló mennyezet van szerte a világban, ugyanis a többit múzeumok vásárolták meg. Az itteni 3600 darabból áll, és egy teljes évbe tellett, hogy újra összerakják, azúttal Villandry-ban. Mudejar stílusban készítették, a mór és a keresztény hagyományok ötvözésével, hiszen az arab motívumok mellett megtaláljuk a ferences övet, a compostelai kagylót és az uralkodói címereket is a dekorációs elemek között.

Miután visszamentünk a képtár elejére, felmentünk a második szintre, ahol a gyerekszobák találhatók. Ezek nagyon aranyosak, viszont csak az egyiket fotóztuk le.

Innen egyenes út vezetett a középkori torony tetejére, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a kertekre.

Közvetlenül a torony tetején még van egy szoba, ami I. Ferenc király 1536. január 22-ei itt tartózkodásáról emlékezik meg. Ezt viszont már a kijárat követi.

Valójában a kastély második emeletéről lehet kijutni a kert teraszára. Innen feljebb is mehetünk, hiszen egy erdő határolja a birtokot, benne vadregényes ösvényekkel, de ide már nem mentünk fel.

Mi végighaladtunk a teraszon, ahonnan láttuk a közvetlenül alattunk lévő ornamentális kerteket. Ezek L alakban terülnek el. A kastélytól indulnak, az első és a második híd közötti szakaszon pedig a csatorna mindkét részét elfoglalják. Az első hídig lényegében a négyféle szerelmet jelképezik: a tragikusat, az illékonyat, a szenvedélyest, és a gyöngédet.

Ahogy távolodunk a kastélytól, az első híd után, a csatorna bal oldalán, a szerelem kertjét követik a különféle kereszteket ábrázoló sövények: van itt máltai, provence-i, németalföldi… A csatorna másik oldalán pedig az úgynevezett „második szalont” találjuk, ahol a növényzet zenei hangokat és motívumokat ábrázol.

A csatornában folyó víz egy kisebbfajta tó vizének az elvezetésére szolgál. A tó formája egy XV. Lajos-korabeli tükröt idéz, mellette pedig fasorok alatt kőpadok találhatók. A legjobb hely, hogy pihenjünk, nézelődjünk, kikapcsolódjunk. Hattyúk is vannak a tónál, természetesen itt is örömmel fogyasztják el a potya kaját.

Mi elsétáltunk a vízikert másik oldalán található napkerthez, és az alatta lévő labirintushoz is, de ezek elhanyagoltabb állapotban voltak. Végül kilyukadtunk a faluval határos gyógynövények kertjéhez, ami alatt, egészen a csatornáig a konyhakert terül el. Ez nem elírás: dekoratív elrendezésben termelik a tököt, az újhagymát, a kelkáposztát, és még sok más dolgot.

A környező lugasokat pedig szőlőből alakították ki.

Mondjuk munka is van vele. A birtokon 1015 hársfa található, metszésük telente három hónapig tart: ez egy négyfős csapat feladata. A puszpángok 52 kilométer hosszúak, minden évben áprilistól októberig folyamatosan nyírják őket. Évente 115 ezer növényt ültetnek el, aminek a fele a kastély saját üvegházából származik. 2009-től ráadásul "bio" kertművelésre tértek át, ami növelte a költségeket, de a hozam is javult, és a kertészeket is jobban inspirálja a munkába. Emellett minden évben újabb részeket restaurálnak: legyen szó a lugasokról, vagy a keleti teremről... Itt sohase áll meg az élet.

Fantasztikus egy hely, nekünk ez lett a kedvenc Loire-menti kertünk. Mindenkinek ajánljuk, mert csodálatos! Ráadásul a kastély is gyönyörű!

Itt láthattok még további képeket a kastélyról.

Itt pedig a parkról.