2018. november 30., péntek

Gyors látogatás Stájerországba: a Stift Rein-i apátság és az Österreichisches Freilichtmuseum


Az Őrség és a Batthányiakvárai után még ellátogattunk egy ciszterci rendhez tartozó apátsághoz, ami Graztól nem messze található. A szép barokk épület könyvtárát és történelmi termeit csak vezetővel és minden nap két időpontban (10:30-kor és 13:30-kor) nézhetjük meg. A tárlatvezetésről lemaradtunk, de utunk nem volt hiábavaló, ugyanis a Rein-i apátság részeként a templom szabadon látogatható.
A kolostor neve a szlovén „rauna” szóból származik, ami arra utal, hogy – a szabályok szerint – a kolostorokat víz mellé, völgyekben építették. A ciszterci rendről már a zirci beszámolónk során is beszéltünk, amit itt találtok.

A reini apátságot 1129-ben a korabeli stájer őrgróf, I. Lipót alapította, így ez a legrégebbi az Ausztriában ma is működő kolostorok közül. A közeli Ebrachból érkeztek az első szerzetesek, az évszázadok során számuk folyamatosan változott, közülük ma tizenhatan élnek az intézmény falai között. Az itteniek később további apátságokat létesítek: Szlovéniában Sittichben, Linzben a Wilheringit, Felső-Ausztriában Schlierbach apátságot, de Neukloster alapítása is az itteni közösséghez köthető.
A reinit a török támadások után átépítették, majd később barokk stílusban bővítették, melynek stilisztikai egységét Johann Georg Strengg grazi udvari építésznek köszönhetjük. A könyvtárukat a 18. század közepén hozták létre, melynek polcain sok könyvritkaság található. A 150 ősnyomtatvány közül a legöregebb az 1373-ból származó német nyelvű kalendárium. A szerzeteseknek – a kézművesség és a lelkipásztori feladatok ellása mellett – a gazdag termőterület is sok munkát adott. Például az osztrák hegyoldalakon jellemző volt a szőlőtermelés, de könyvkiadással is foglalkoztak, ugyanis scriptoriumuk jelentősnek számított.

Miközben a kolostor felé haladtunk, gyerek zsivajra lettünk figyelmesek: mint kiderült itt iskola is működik. A ciszterciek ugyanis a Habsburg uralom felvilágosult abszolutizmusának „hála” kénytelenek voltak oktatási feladatokat is magukra vállalni, hogy elkerüljék a feloszlatást. A hagyomány máig tart, de erről a zirci beszámolónkban is írtunk. A kapunál szemünk elé tárultak a barokk építészet jellegzetességei. A Mária mennybemenetele-templom oromzatos homlokzata szobrokkal díszített, az apátság nagy udvarára néz. A hagymakupolás tornyot Strengg újította fel. Érdekesség, hogy a főhomlokzat felső sávjában is találunk orgona sípokat: ez meglehetősen különlegesnek számít. Valójában ez csak dísz, és a egy bástyaszerű kitüremkedés harcias jellegének az eltussolására találták ki a zeneszerszámszerű kiképzést. A kitüremkedés a középkori erődítési hagyományok utánérzése, és a török veszély alatti katonai szerepkörre utal. A kapu fölötti fülkében az angyalok által közrefogott Szent Antal szobra áll, illetve a szobor fölött ábrázolták az apátság és az apát címerét is.
 
 

A templom tágas, egyhajós belső tere, illetve a Josef Adam Mölck által készített freskók a falain egyszerűen elkápráztattak minket. A templom tágasságát még jobban megnövelik a mennyezeten látható trompe-l’oeil festmények. A templom gazdag díszítése valóban méltó módon követi a barokk stílust. Természetesen ez nem jelenti, hogy a látszat a valóságot jelenti, ugyanis az oltárok és a díszítések jelentős része márvány imitáció, hiszen az esetek többségében csupán festett fa elemeket látunk, ami viszont nem rontja az illúziót.
A főoltár festménye Kremser Schmidt alkotása, és Jézus születését ábrázolja. Az oltár mellett láthatjuk Mária mennybemenetelét is. A Joseph Amonte festette oldaloltároknál Szent Bernát és Szent Benedek portréja kapott helyet, körülöttük különböző rendtagok figyelhetők meg. A szószéket sem szabad figyelmen kívül hagyni: ezt Jacob Payer készítette 1763-ban. Payer-féle szobrokat máshol is láthatunk a templomban. A templom déli oldalához egy 17. századi építésű keresztboltozatos kerengő is tartozik. Az öt kápolnája közül szerintünk a Mária kápolna volt a legszebb, amelyben felfedeztük a gótikus stílusban készített Reini Madonnát, de a Szentháromság-kápolna is lenyűgözően idézi a gótikus stílust a csodás keresztboltozatával, az ólomüveg ablakaival, fa díszítéseivel. Az apátsági templom 1786 óta plébániatemplom, illetve 1979-ben a II. János Pál pápa bazilika címet adományozott neki. A felújítások, régészeti feltárások során előkerült néhány római, román kori és gótikus lelet. Az egyik ilyen különlegesség az alapító sírja, amelyet a Mária kápolna alatt fedeztek fel, és 2006-tól látogatható.

Miután elhagytuk a kolostort, illetve a finom helyi specialitásokból álló ebéd után elindultunk az osztrák természeti kincsek felé: Peggau mellett, a vár romjától nem messze megnéztük a vízesést (lásd jobbra). Ez tetszett is, meg nem is. Akkor érdemes oda menni, miután több eső esett, ugyanis mi kissé szolid formájában ismerhettük meg. Ettől függetlenül a vízeséshez vezető út könnyen járható, a táj szép, és a friss levegőtől felfrissülve már várt minket Ausztrália egyik legnagyobb skanzenje.

Az „Österreichisches Freilichtmuseum Graztól északra, a Mura patak völgyében található. A kellemes őszi napsütés, a patak csordogálása, a friss hegyi levegő, a madarak éneke lelkesített minket, hogy bejárjuk a 65 hektáros területet nagy részét. A látogatók október végéig naponta 9 és 17 óra között csodálhatják az osztrák falusi élet jellegzetes emlékeit, ugyanis a közel 100 eredeti ház között bepillanthatnak népi gyógyítás, állattartás és a mindennapi élet titkaiba. Hat századot felölelve, különböző osztrák tartomány jellegzetes épületein keresztül mutatják be az építészeti stílusokat, a berendezési és a használati tárgyakat, műhelyeket, hétköznapokat.
A skanzen létrehozásának gondolata Rudolf Meringer nevéhez köthető, de 1908-ban csak a helyszínek vizsgálatáig jutottak. Végül a terveket 1962-1970 között Viktor Herbert Pöttler valósította meg. Megalapították Osztrák Szabadtéri Múzeum Szövetségi Alapítványt, ami mai napig segíti a skanzen fejlesztési munkáit. 2002-ben ez a szabadtéri múzeum megkapta a Nemzetközi Múzeumok Tanácsa (ICOM) elismerését is. A főépületben időszaki kiállítások rendezésére is van lehetőség, 2016-tól egy kocsma is várja a látogatókat, ahol megkóstolhatjuk a régiók specialitásait.
A sétánk elején úgy éreztük magunkat, mintha egy ékszerdobozba csöppentünk volna. Rögtön egy mohás tetejű malom fogadott a skanzen teljes területén keresztülhaladó patak mellett. Az amúgy is meseszerű hangulatot a víz csobogása még inkább feldobta. Mondjuk a 48 fészkelőhellyel ellátott, hat méter magas galambház is érdekes volt rögtön az út legelején.
A területen elhelyezett épületek, házak többsége egyszerű faszerkezetű, csak a gazdagabb régiók építményein van vakolat, díszítés. Amikor beléptünk a házakba a kevés fényre lettünk figyelmesek, hiszen a kis ablakok nem sok fényt eresztettek be, viszont ez a kialakítás télen hasznos volt, ugyanis nem szökött ki a meleg. A helyiségek főleg egy konyhából és egy további térből állnak, ahol éltek, illetve aludtak a lakók, de a skanzen többi részében láttunk egy, vagy több szobás házat is. A konyha kemencéjével fűtöttek, melynek kormos falai olyan érzést keltettek, mintha most is használnák. Néhány ház falán méhkaptárokat is láthattunk, melynek segítségével mézhez jutottak. Az istállókat, és egyéb háziállatok elhelyezésére szolgáló ólakat, élelmiszer tárolókat is érdekesnek találtuk.
 
Kellemes időtöltést nyújtanak a történelmi játszósarkok, a megművelt földek és gyógynövénykertek melletti séta, de a múzeum munkatársai nem csak a nézelődni vágyó látogatókat várja. Interaktív foglalkozásokkal, állandó és tematikus időszaki kiállításokkal csalogatják a múzeumba a kicsiket és nagyokat egyaránt. Például szeptember utolsó vasárnapján – az élmenynapokon – kipróbálhatjuk a falusi élet mindennapjait. A kézműves foglalkozások keretében még a fűrészüzem, a feldbachi kötélverő műhely (ez a legfiatalabb épület, ugyanis már 20. századi) és a gabonaőrlő malom is működésbe lendül.
Látogatás közben megismerhetjük Ausztria tartományainak sajátosságait, mert ha keletről nyugatra haladunk, akkor Burgenlandtól eljuthatunk a Voralberg tartományra jellemző részekbe is.
A burgenlandi kis kuckók még igen szerények, kis méretűek. Ezek épületrészei a konyha, a kamra, az istálló és a pajta. Láttunk itt az Őrségből már ismert haranglábat is. Több kisebb tárolót nézhettünk meg, amelyekben élelmiszert, ruházatot tartottak, és falaikat agyaggal tapasztották be, hogy jobban szigeteljenek.
A stájer tartomány múltbéli épületeinek hála ismerhettük meg a különböző műhelyeket és berendezéseiket. A kovács, cipész, és más mesterségek szerszámai betekintést nyújtanak a szakma rejtelmeibe. Például séta közben az egyik erdős, dombos részen mintha egy erdőgazdálkodás területére léptünk volna, ugyanis a faipar is kihasználja a természet adta lehetőségeket. Az erdő mellett érdekesnek találtuk a faszállító szerkezetet és a fűrésztelepet is. A faiparban dolgozók a hegyekről a munka során nem tudtak mindig hazamenni, így fakéregből kunyhókat, szénégetőket, egyszerű rönkházakat építettek. Ezek közül itt láthattunk párat, és ahogy haladtunk, a fafeldogozás összes mozzanatát tanulmányozhattuk. Jó látni, hogy az egyszerű alapanyagokból milyen hasznos dolgok készülhetnek.
A további tartomány épületei – mint már említettük – sokkal díszesebbek és több szoba, berendezés látható bennük. Az egyik háznál sokáig nézelődtünk, fotóztunk ahogy a napsütésben a méhek a virágok és a fűszernövények között repdestek. Ettől nem messze egy zöld ablakos ház különösen megtetszett. Kívülről egy takaros családi házra emlékeztetett, de belépve csak ámultunk. A helyiségben egy múltbéli vegyesboltot rendeztek be. Jó volt felfedezni a régi márkákat, amelyek közül van olyan, ami a mai napig is híres. Egyébként, aki szeretne hazavinni emléket, az vásárolhat a bolt kínálatából.
Miután folytattuk múltbéli barangolásunkat egy teljes falu mintájához értünk, ahol különösen a szívünkbe zártuk egy régi iskola épületét. A régi időket idéző osztályterem, a kiállított iskolaszerek újra előhozták iskolás énünket. A főszezonban itt a gyerekeknek interaktív foglalkozásokat is tartanak, mintha ők is itt járnának iskolába.
A szabadtéri múzeum középső eszében már a többszintes házak, nagyobb tanyák a jellemzőek. Kár, hogy biztonsági okok miatt nem mindegyik szint látogatható, pedig a piros színben pompázó muskátlikkal díszített erkélyekről jó lenne szemlélni a tájat. Itt szerintünk az egyik legszebb ház az úgynevezett „Schwarzmaier-Hof“. A kétemeletes épület négy szárnya egy zárt udvar köré épült és közvetlenül a lakórész mögött található az istálló. A csempézett nyitott tűzhelyű füstkonyha, az emeleti stukkós mennyezetű szobák, illetve a festett bútorok már a jobb módra utalnak. A külső dekoráció is egyedi: a homlokzatot az „opus spicatum” névre hallgató díszítés teszi különlegessé (lásd jobbra).
A további házak már teljesen alpesi jellegűek: ezeket egy tűzvész miatt többször fel kellett újítani. Itt, hogy ne esteledjen ránk, egy kis halas tó mellett fordultunk vissza, nem sejtve, hogy még beljebb találhattunk volna szemrevaló, takaros házikókat, de sebaj ez motivál minket, hogy visszatérjünk még ide.
Nem tudjuk milyen lehet az év több részeben ez a hely, de a gyönyörű őszi színekben pompázó fák, a séta az avarban még mesésebbé tette számunkra a szabadtéri múzeumot. A gyerekes családoknak még nagyobb élmény lehet itt eltölteni a napot, s a túrázókat se hagyjuk ki ebből a felsorolásból, hiszen a környék őket is csalogatja. A több évszázadra visszanyúló időutazás maradandó élmény lehet mindenki számára.
A felejthetetlen napok után a friss hegyi levegővel megtelve indultunk haza, de nem bírtunk sokáig egy helyben maradni, így hamarosan a legújabb utazási élményeinkkel is jelentkezünk.

Itt találtok további képeket az apátságról.
Itt a vízesésről.
Itt pedig a skanzenről.

2018. november 22., csütörtök

Güssing és Körmend, avagy a Batthyányiak nyomában

Az őrségi barangolásunk után elindultunk az egyik híres magyar család, a Batthyányiak nyomába. Tagjaik között sokan örvendenek széles ismeretségnek, sokuk nevéhez köthetők jelentős tettek. Életük, munkásságuk több országot érintett, így ebben a blogbejegyzésben az osztrák területen álló egyik váruk, illetve egyik magyar kastélyuk kincseit mutatjuk be.
 
Először a határtól nem messze, a Szentgotthárdtól 18 km-re fekvő kisváros, Güssingmagyar nevén Németújvárfelé vettük az irányt. A korábban Vas vármegyéhez tározó település dombon álló vára már messziről a szemünk elé tárult.
A vár egy meredek gyalogúton közelíthető meg, igaz egy euróért siklóval is felmehetünk. Szerintünk a panorámáért megérte, hogy a nehezebb útvonalat választottuk.
Már a 11-12. században tudták, hogy ez a vulkáni csúcs előnyös helyszín egy erőd számára. A terület II. Géza király adománya volt Wolfer gróf számára, aki a fából készült vár mellé kolostort építtetett a bencések számára. Később III. Béla elvette a birtokot és új várat emeltetett, amely bizonyította jelentőségét a tatárjárás során. Ar 1270-től a stájer grófok kezére került, de állandó ingadozásuk a magyar királyok és osztrák hercegek között egészen 1327-ig folytatódott, amikor Károly Róbert végre tiszta helyzetet teremtett. A törökök ellen is védővárként használták, így a falait megerősítették, a tornyot és a kápolnát összekapcsolták a várral. II. Lajos uralkodása során már királyi kézben találjuk, viszont az uralkodó az erődöt és a birtokhoz tartozó hatvan falut Batthyány Ferencnek ajándékozta. Ezt követően egymást váltják a Batthyányi Boldizsárok és a Ferencek, akik nagy szerepet játszottak a vár történetében, ugyanis itt egy virágzó kulturális központot hoztak létre. 1582-ben még egy nyomda alapítását is támogatták, ahol három év alatt 16 könyvet adtak ki, amelyek között nyolc magyar nyelvű volt. Ebben a nyomdában látott napvilágot Clusius híres botanikai szakszótára is, aki itt végezte kutató munkáját.
A Batthyány család a Rákóczi-szabadságharc alatt a Habsburgok mellett állt, így a várat békén hagyták, de sajnos a későbbi századokban romlásnak indult. Berendezéseit elszállították, az ablakokat befalazták, majd a család Körmendre költözött. Végül a 20. században Batthyány Iván kezdte meg a vár felújítását.

Miután felsétáltunk a várhoz, a szépen rendezett várudvaron fotóztunk, majd először a 15. században épült Havas Boldogasszony várkápolnához mentünk. Ennek külső falain a Batthyány család halotti címerpajzsai láthatóak. A gótikus belső, illetve az eredeti fa oltár lenyűgözött minket. Ez utóbbi Máriát jeleníti meg, a mellékoltár faragott alakjain Szent Rókus, illetve Szent Norbert ismerhető fel.

A vármúzeum három szinten keresztül ismerteti a tulajdonosok mindennapjait. A szűk várudvar után a lépcsőkön keresztül juthatunk el az alagsorba, ahol egy ódon konyhát pillantottunk meg. A hatalmas, szabad-kéményes tűzhely és régi konyhai eszközök segítségével biztosan finom ételeket készíthettek. A hajdani cukorsütöde másolata és a kápolna alapjai is itt láthatóak. A kápolnára utaló jelek közül boltozatgerincekre, egy újgótikus oltárra, tumbára, vagyis síremlékre figyeltünk fel.
A vár többi terme építészetileg is egyedülálló, amelyek késő gótikus, illetve reneszánsz stílusjegyekkel rendelkeznek. A földszinten közvetlenül a várkápolna fölött, egy magas támlájú székekkel körülvett hatalmas asztal áll a központi helyen: ezen feltüntették azt is, hogy egykor ki hol ült. Az egykor műteremként használt „Ősök terem” portréi címerei szintén a Batthányi családra utalnak. A török időkből származó relikviák, zászlók is figyelemre méltóak.



A helyiség távolabbi részében felfedeztünk néhány kiállított tablót, melyeken a ma élő közel 60 tagból álló Batthyányi leszármazottról olvashattunk. A családi fotók igazolják, hogy rendszeresen találkoznak, még ha különböző országban élnek. Egy ideig még elnézegettük az esküvői- és csoportképeket, majd folytattuk utunkat a többi terem felé. Az Ősök Termének előterében egy részletes családfa mutatja be Batthyány család összes tagját, majd 141 lépcsőfokon felkapaszkodtunk a toronyba, ahol szép látvány tárult elénk. Ezt sajnos képekkel nem tudjuk alátámasztani, ugyanis a galambok ellen védő rácsok megakadályozták bármiféle értékelhető fénykép elkészítését.
A többi terem múzeum-szerűbb, ahol a dísztárgyak, festett poharak, porcelántányérok, festmények ámulatba ejtettek minket. Néhány közülük felkeltette a kíváncsiságunkat: egy 1535-ből származó Lucas Cranach portré, egy 16. századból való Barthel Bruyn portré, egy Batthyány címerrel ellátott feltámadási oltár, amely Szalónak várából származik. A távol-keleti tárgyak, játékok között egy drága elefántcsont sakk-készletet is találtunk.
A fegyverteremben a barokk és reneszánsz tárgyak mellett egy hatalmas billiárd asztal, régi fegyverek, illetve harci eszközök is megtalálhatóak. A vallással kapcsolatos gyűjtemények között az egyik legérdekesebb tárgy szerintünk a pelikánnal díszített úrnapi oltár, de papi öltözetet, mise tartozékokat is láthattunk.
1999-től a második emeleti részekben új kiállítóhelyiségeket alakítottak ki, amik szintén bővelkednek kincsekben. Itt található Ausztria legteljesebb és Európa szerte híres öntöttfém gyűjteménye. Megismerhetjük a fémöntés munkafolyamatait, láthattunk dísztárgyakat, munkaeszközöket és műtárgyakat is. A gyönyörű kályhák mellett az ékszerek csak öregbítik a gyűjtemény hírnevét.

A vár tulajdonosai szenvedélyesen űzték a vadakat, így az egyik teremben vadászati tárgyakat, preparált állatokat nézhettünk meg: hazaiakat és egzotikusakat egyaránt. Az agancsból készített csillárok impozánsak. 1999-ben az egyik asztalban egy gazdag éremgyűjteményt is felfedeztek.




A második emelet szobái közül leginkább az étkező (lásd fent), a hálószoba (lásd lent), a zeneterem, illetve a könyvtár tetszett nekünk.

A zeneterem orgonája, amin még Mozart is játszott; az étkezőben felfedezett Batthyány-mintás herendi porcelán étkészlet, de egy különleges zongora az úgynevezett Phonola is érdekes szerzemény.

A zeneszoba és a könyvtár falain rengeteg 18-19 századi képet akasztottak ki, amelyek főleg zsánerképek és nyomásos grafikai technikával készültek.
Az első emelet reneszánsz termei felett található a barokk stílusú lovagterem, amely tele van festményekkel: itt több mint 400 év alkotásai nézhetők meg. A teremben esküvőket is tartanak.
A Batthyány család a mai napig látogatja a várat,  összejönnek ünnepekre, esküvőkre, keresztelőkre.
A megpihenni vágyó turistákat a vár udvaron kávézó és étterem is várja. 1870-től Fülöp herceg egy alapítványt hozott létre a güssingi vár fenntartására, de a első világháború után a tőke elfogyott. 1980-tól Burgenland tartomány és a Batthyány Fülöp herceg alapítvány együttesen kezelték a vár fenntartását. Ma a néhai Batthyány-Strattmann Fülöp herceg Alapítványa vette át ezt a feladatot.

A vár elhagyása előtt a teraszról még gyönyörködtünk a szép panorámában, majd visszaindultunk Magyarországra, ahol folytattuk a család megismerését. A Batthyányiak Körmendre költözésükkel ebben a városban is megalapozták hírnevüket, amely mai napig méltón őrzi szellemiségüket.
Amikor a kastélyhoz érkeztünk, a pénztár épületét zárva találtuk, és már azt hittük, hogy nem láthatjuk a múzeumot, de a kezdeti nehézség ellenére végül egy remek idegenvezetést kaptunk. A güssingi várhoz hasonlóan ezt a kastélyt is a király adományozta a családnak 1604-ben és itt is éltek 1945-ig.
1769 után a Batthyányak az összegyűlt dokumentumaikat és okirataikat is ide hozták, illetve a családi műkincsek nagy része is ide került. A várkastélyt a mai kinézetétől eltérően egy széles vizesárok vette körül és a hozzá vezető utat vízeséssel, faragott fahidakkal tarkították. Ennek helyén ma már park áll. Az egyemeletes lakóház belső udvarán volt egy külső lépcső, és ez vezetett fel a faragott fagalériához. A földszinten egy gabonatároló, egy szárazmalom és egy sütöde is működött.
Batthyány Ádám a kastély átépítésével az olasz Filiberto Lucchese-t bízta meg, aki többemeletes épületszárnyakkal, a tornyok magasságának növelésével bővítette az épületet, illetve a fagaléria helyére árkádokat emelt. A kastély középkori kinézete megmaradt, de a belső rész lakhatóbbá vált.
A Batthyányiak akadályozták meg a török idők után „feleslegessé” vált kastély lerombolását, amelyet a Rákóczi-szabadságharc nem kímélt meg. Batthyány Lajos vette ekkor át az édesapjától a birtokot, és megkezdődhetett a vár teljes felújítása, barokk pompában. Az új építész szintén olasz volt, Felice de Allio, aki a 18. században az osztrák barokk jeles képviselőjének számított. Tervei alapján a kaputornyokat, vizesárkokat eltüntették, az épületet új emelettel bővítették és manzárdtetővel fedték le. A második emeleten reprezentatív termeket és lakószobákat alakítottak ki. A főépület előtti melléképületek alatt a kocsiszín és a lóistálló kapott helyet. Az egyterű második emeleten levéltárat és könyvtárat rendeztek be.
1800 körül a kastély homlokzata elé egy hatoszlopos, Batthyány család címerével díszített erkély került.







A kastély tulajdonosa 1920-tól Dr. Batthyány-Strattmann László herceg volt. Ekkor a kastélyt klasszicista stílusban átépítették és a herceg az egyik szárnyban kórházat hozott létre. Élete során több mint 20 000 műtétet végzett, közülük legtöbbet ingyen. A birtok bevételeinek nagyobb részét is a betegek gyógyítására használta fel. A példás életet élő herceget 2003-ban II. János Pál pápa boldoggá avatta.
1945-ben, az orosz hadsereg bevonulása során az épületet feldúlták, kincseit ellopták. A műkincsek, a könyvtári állomány, a fegyvergyűjtemény nagy része elveszett. A megmaradt dokumentumok és műkincsek néhány darabja a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg. A kastélyban később laktanya, majd középiskolai, illetve főiskolai kollégium lett, de még cipőgyár is üzemelt 2001-ig. Ma az épületegyüttes színháznak, kiállítóteremnek, gyermekkönyvtárnak adott helyet. A fő épületben nézhetjük meg a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeumot, melynek állandó kiállításai mellett néhány időszaki kiállítást is szemügyre vehetünk.
Mi először a kápolnát néztük meg, ahol szintén időszakos kiállítással várják a látogatókat.
 

Itt felcsillant a szemünk, mert éppen a régi idők fényképészetéről láthattunk egy érdekes tárlatot. Kipróbálhattunk egy régi kerékpárt (velocipéd) is, aminek az eredeti változatával az Udvari fivérek megjárták Párizst, majd onnan Torinóig is eljutottak, hogy meglátogassák Kossuth Lajost.

A kastély gyönyörű díszlépcsőházának falán láthattuk a kastély egyik eredeti festményét, amin Mária Teréziát ábrázolták koronázási díszben. A helyiek szerint azért maradhatott meg, mert az oroszok
az ő uralkodójukat látták benne. Itt kiállították a güssingi várban látott családfa másolatát is.
A kastély rokokó stílusú dísztermében „A Batthyányiak nemzetsége” című kiállítást nézhettük meg először, majd haladtunk tovább és a sok látnivaló közt csak kapkodtuk a fejünket.

A díszterem első részében a családfával ismerkedhettünk. Itt szó esik a 16. századi ősökről is és a család több kiemelkedő alakjának életéből láthattunk anyagot. Például Batthyány Ádámról, aki legfőképpen katonai karrierjéről ismert, majd Batthyány Lajos Ernőt is megismerhettük, de nem maradhatott ki Batthyány-Strattmann Fülöp sem. Külön kiállítórészt kapott Batthyány Lajos gróf, aki Magyarország miniszterelnöke volt 1848-ban. A Batthyányi tárlat befejező része pedig dr. Batthyány-Strattmann László kiemelkedő munkásságával foglalkozik.
A múzeumban gondoltak a gyengén látó látogatókra is, akik számos másolatot közelebbről is megtapogathatnak.

 

Számunkra is érdekes volt kézbe fogni az aranygyapjas rend jelvényét, illetve láncát, a török-kori rabbilincset, a pecséteket, a régi könyvekről nem is beszélve, na meg rizsporos parókát kipróbálni sem utolsó dolog. Ennek a kiállításrésznek különlegessége még a 18. századi könyv a Batthyányi könyvtárból és Batthyányi Ádám 1674-ben öntött monogramos bronzágyúja.
A „Nemzedék öröksége” tárlat a helyi történelmet mutatja be, amelyet a város alapításának 750. évfordulójára hoztak létre. A kiállítás visszarepített minket Körmend múltjába, az újkortól a 20 századig.
 

Ez a tárlat kerámia tárgyakban, természeti értékekben, katonai és egyházi eszközökben bővelkedik. A botanika világába két magyar biológus által csöppenhetünk: Csaba József és Molnár Lajos a környék kiemelkedő természetkutatója volt, de említhetjük Carolus Clusius botanikust is, akit már említettük a güssingi várral kapcsolatban is. Interaktívan is ismerkedhetünk az általuk felfedezett növényekkel, állatokkal. A céhtörténeti értékek tetszettek a legjobban, főleg a céh jelzések, szerszámok, egy 1826-ban íródott céhlevél, a kékfestő nyomódúcok, illetve az 1888-ban készült, működő toronyóra-szerkezet. A kiállítás egyik legkiemelkedőbb darabja Batthyány Ferenc 16. századi pergamen végrendelete.

Magyarország egyetlen cipőtörténeti kiállítása is kihagyhatatlan, ha Körmenden jártok, ahol néhány könyvritkaság és pergamen is megtalálható az egyik vitrinben. Az 1417-ben kelt végrendelet óolasz nyelven íródott, de „Az antik és mitológia cipő” című könyv is érdekes. A kiállítás keretén belül láthattuk még a cipős céhek tárgyait, a cipőkészítő műhely tartozékait (121 darab szerszám, amelyek közöl néhány már igen ritkaságnak számít).

A szegedi papucsok, egzotikus tájakról való cipőritkaságok is igen szép számban megtalálhatóak a vitrinekben. A tárlat központi helyét pedig a legkedveltebb magyar királyné és híres színésznő – Erzsébet (Sisi) királyné, illetve Jászai Mari – báli cipője foglalja el. Legutolsó sorban Sabaria gyártmányú cipőket is láthattunk, melyek ránézésre már modernebbek .Ezután erre a címre kérem az értesítéseketés valószínűleg nagyszüleink, szüleink is hordták. Kivételes lehetőség megismerni a régi korok divatját, amelyeket több generációra gyártottak és nem mentek tönkre több év alatt sem.


Még tudnánk mesélni Körmendről, ahol az idegenvezetőnk tartalmas, érdekes előadást tartott, miközben észre se vettük, hogy mennyire elment az idő, de megérte és ajánljuk mindenkinek.
Mi is biztosan visszatérünk még és akkor majd megnézhetjük az esedékes felújítás után is a Batthányiak gyönyörű kastélyát.

Itt találtok további képeket a güssingi várról.
Itt pedig a körmendi kastélyról.