Nápolyban már jártunk, de vissza kellett térnünk. Egy látogatás, vagy kettő, vagy száz se elég, mert Nápolyt sokszor kell látni. Az persze még különlegesebbé tette az utat, hogy 2026. május 21-25-én Balázs hallgatóival jártuk le a lábunkat. A 2019-es nápolyi látogatás után csomó bejegyzést írtunk a blogra, amelyeket ide is belinkelünk, hogy végre egyben meglegyen minden, de újdonságokat is megnéztünk, akár már ismert helyeken is: ezek és a “nosztalgia albumok” is helyet fognak kapni a beszámolóban.
Előző ősszel kezdtük a szervezést, hiszen a pályázati dátumokhoz is igazodni kellett, és a pénzszerzés annyira jól sikerült, hogy a hallgatóknak csak a repülőjegyet és az étkezést kellett saját zsebből állniuk. Mi természetesen a saját részünket most is magunk fizettük. A csapatban most is volt régi motoros, a „friss húsok” pedig gyorsan belerázódtak, így flottul ment minden. A szállást 2026 elején megváltoztattuk, ugyanis feltűnt a Booking kínálatában egy kiváló lehetőség, amit másnak is ajánlunk: a harmadik emeleten található három apartman, ahova a Nápolyban “megszokott” pénzbedobós lifttel, vagy 82 lépcsőfok megmászásával juthatunk fel, de a nyílászárók annyira jók, hogy az utcai buliból semmit sem hallottunk, a tisztaság makulátlan, a kialakítás praktikus, a Santa Chiara melletti elhelyezkedés miatt pedig a belváros minden pontja egy köpésre található. A 18. századi festett mennyezet már csak a hab a tortán. Május 21-én 10 órakor indult a Ryanair menetrend szerinti járata, ezzel minden klappolt, csupán egy ember tusfürdője bánta a biztonsági ellenőrzést, de több is veszett Mohácsnál. Hazafelé viszont túlfoglalás történt és az egyik hallgató Nápolyban ragadt. Ilyen se történt még…
A nápolyi reptér elhagyása után kígyózó sorok várták az Alibust, de állítólag nyár végén átadják a metró új szakaszát, és ez már egyenesen elvisz a belvárosba. Nekünk viszont az Alibus jutott, amivel a Garibaldi főpályaudvarig utaztunk, ahol felszálltunk az 1-es metróra, majd elfoglaltuk a Dante megállótól pár méterre található szállást. Az ebédet követően a délutánt városi sétával töltöttük: megismertettük a hallgatókkal a Spaccanapolit, a Betlehemek utcája (San Gregorio Armeno) következett, végignéztük az Anjou síremlékeket a San Domenico templomban (valaki inkább a mozaikokra bukott, mások pedig a puttókra) és még a székesegyházba is elugrottunk. Gyakorlatilag egy laza ismerkedés után lementünk a föld alá és a Földalatti Nápoly előre lefoglalt, angol nyelvű, vezetett túráján vettünk részt. Majdnem mindenki végigment a szűk vízvezetéken, mi pedig csodálkoztunk, hogy a 2019-ben még burjánzó ültetvény helyett csak pár növényt hagytak meg demonstrációs célból. A vezetés korrekt volt, de kissé sietős, illetve a 2019-es gyertyás világítás is elmaradt. Kissé iparivá vált a hely, de a vízvezeték és a színház továbbra is menő.
Pénteken korán reggel keltünk és a Garibaldi állomásig metróztunk, majd pedig a Circumvesuvianával utaztunk Pompeiig (lásd fent). Oda és vissza is szardellás járatot fogtunk ki, de legalább elég pontosnak bizonyult. Pompeii csodálatos és hatalmas! 2019-ben az emészthetőség miatt mentünk Herculaneumba, de most jól kigyalogolhattuk magunkat. A Pompeii Plus fantázianévre hallgató – közepes – csomagot választottuk, természetesen jó két hónappal az indulás előtt megváltottuk a jegyeket, és ezzel a várost, a két városon kívüli villát, illetve a boscorealei Antikváriumot és a szomszédos Villa Reginát tudtuk megnézni. Meleg volt, égetett a nap, szerencsére enni és inni is tudtunk (az újra beüzemelt út melletti kutak hasznosnak bizonyultak), a freskók, stukkók, mozaikok elképesztőek és a nap végére meghaltunk.
Szombaton hasonlóan korán keltünk, szintén előre megvásároltuk a jegyet és némi kötözködés után bemehettünk a casertai palotába (lásd fent), ahol Balázs már rengetegszer járt, de neki is újdonság volt az udvari színház. A park bejárata melletti tálcás étkezőben ebédeltünk, a kisbusszal mentünk fel Diana és Aktaión szökőkútjáig és bebarangoltuk az Angol kertet, majd pedig a mesterséges vízesések mentén visszasétáltunk a palotáig. 2019 óta nagyon sokat változott az Angol kert és a javára. A királyi park szobrait éppen tisztogatják és szokás szerint le volt zárva a legfelső vízeséses szakasz, vagyis lesz indok a visszatérésre. Casertából Nápolyba menet majdnem lekéstük a vonatot, de szerencsére törölték a járatunkat, így bármelyik következő nápolyi vonatra felszállhattunk. Este még volt egy vad buli a városban (reggel volt pár zombi a túlélők között), mi egy szolidabb séta után beájultunk az ágyba (hiába, öregszünk).
Vasárnap a Régészeti Múzeummal kezdtünk (lásd fent). Sok újdonságot fedeztünk fel, ugyan egyes darabokat éppen restauráltak, másokat pedig kihoztak a raktárakból. Itt is lesz indok a visszatérésre, mert haladnak a munkálatok az Albergo dei Poverinél, ahol többek között a Régészeti Múzeum is kap majd új kiállítótereket. Ezt követően elmetróztunk a Toledo állomáshoz, hogy megnézzük a sokat reklámozott kialakítást (nem rossz) és elgyalogoltunk a Galleria Umberto I-ig. Itt mindenki a szükségleteinek megfelelően megebédelt, majd a Castel Nuovo külsejének megismerését követően felsiklóztunk a Vomero negyedbe, ahol bementünk a Szent Elmo erődbe. Itt olyan tereket is láttunk, amiket 2019-ben nem, a kilátás pedig magáért beszélt, de itt halt meg a társaság nagyja, így a Szent Márton kolostor már kimaradt. Visszavergődtünk a szállásra, egyesek sziesztáztak (mi mentünk táskát vásárolni, mert kipurcant a 2022-es beszerzés, amely eddig minden ELTE-s kiránduláson Regina hű társa volt) és a megbeszélt időpontban a csapat fele újra bevethető állapotba került, ugyanis várt minket a Királyi palota (lásd lent). A lépcsőház nálunk a második legkedvesebb Caserta után, a hallgatók is értékelték a látványt, míg a casertai neoklasszikus beütések után nem mindenki értékelte a királyi palota barokkos kialakítását. Az összbenyomás viszont igencsak pozitívra sikeredett.
A palota után lesétáltunk a tengerhez, majd az Echia-hegyi felvonóval felmentünk a kilátóteraszhoz. A látvány magáért beszélt, a naplemente csodálatosra sikeredett (lásd a legelső képet), és levezetésként megnéztük a Türr emléktáblát a prefektúra falán és a Margherita pizza „szülőhelyét”. A szállás felé menet még besütiztünk és facsart narancsleveztünk, majd akiben volt még kraft, az ment bulizni. Mi ketten kipurcantunk.
Hétfőn 10 órára mindenki összekészülődött, a szálláson hagytuk a csomagjainkat és elsőként a Santa Chiarát tekintettük meg (lásd fent), majd egy ebéd és egy aperol menet közé beillesztettük a Carbonara és a székesegyház (lásd lent) vezetéses megtekintését. Ezért nem kellett fizetni, de adományt lehetett adni, és másnak is ajánljuk a vezetett látogatást, ugyanis hasznos információk hangzottak el jó angolsággal. Sajnos nem maradt hátra más, mint eljutni a szállásig, ahonnan a Municipio megállóig mentünk csak a metróval, hogy a végállomáson szálljunk fel az Alibusra, ami elvitt a repülőtérre.
Ha a casertai palota pénztárosainak a kekeckedését és a Ryanair túlfoglalásos incidensét nem számoljuk, akkor minden klappolt. Elég gyorsan válaszoltak a múzeumokból, az egyetemisták kedvezményeit sikerült érvényesíteni, vagyis szervezői részről is öröm volt az út. A kulináris élvezetek terén kipróbáltuk a pizza a portafogliót (bejött), és újra kijelentettük, hogy nagyon szeretjük Nápolyt a maga kaotikus lelkületével. Biztosan visszatérünk még, mert csomó nápolyi és Nápoly-közeli hely van a bakancslistánkon. Addig is alig várjuk a következő utat a srácokkal, ami már nincs is olyan messze.
