Barcelonai last minute út Borsod helyett

2026. augusztusi sűrű utazási terveink először Erdélybe vezettek, majd az ELTE-s hallgatókkal Borsod következett volna. Ahogy korábban is írtuk, Erdélyben összeszedtünk valamit, az emésztésünk felborult, és mivel a diétás kosztot nem lehetett tartani a srácokkal, így le kellett mondanunk a közös borsodi utat. Azt viszont láttuk, hogy hamar rendbe fogunk jönni, így pár nap csúsztatással a borsodi opció helyett sikerült megcsípnünk egy kedvező barcelonai opciót, és 2026. augusztus 19-én elrepültünk a katalán tartományi központba. A Rambla mellett, a Hotel Modernóban szálltunk meg. Mivel közvetlenül a szállás honlapján foglaltunk, így automatikusan járt a reggeli, illetve hiába a Bookingos kedvezmény, még ennél is jobb árat kaptunk. A szállás már kissé kopott, de korrekt volt a reggeli, a takarításra se volt panasz és minden ott volt egy köpésre. Ráadásul a 14 óra előtti érkezés se okozott gondot, mert hamarabb elkészültek a szobánk takarításával. Még itthon kiváltottuk a múzeumokra is érvényes Barcelona Cardot: ezzel ingyenes volt a tömegközlekedés, illetve számos múzeumnál vagy ingyen mentünk be, vagy kaptunk kedvezményt. A kártyákat a reptéren lehetett átvenni és végig nagyon korrektül működött a rendszer.

Augusztus 19-én a szállás melletti Mercat de la Boqueria-n ebédeltünk, tapas-oztunk, illetve végigfotóztuk a halas- és egyéb pultokat. A délután és az este során lejártuk a lábunkat: felfedeztük a Ramblát, tettünk egy kört a gótikus negyedben (lásd fent), elmentünk a Plaça de Catalunya-ra, befagyiztunk a Diadalív mellett, szétfotóztuk a papagájokat a Parc de la Ciutadella-ban, illetve felfedeztünk új menő pólókat a kedvenc pólóüzletünkben (Salamanca, Sevilla, Nápoly után így a barcelonai lerakatukat is kifosztottuk). A Parc Güellel is tettünk egy próbát, de aznapra már elfogytak a jegyek, így szombat kora délelőttre bebiztosítottuk a belépésünket.

Augusztus 20-án lementünk a tengerpartra (lásd fent), felfedeztük az Akvárium környékét, majd nyitásra és elsőként álltunk be a Palau Güell bejáratánál az ajtó elé. Még itthonról megvettük a jegyet, a belépésnél minden klappolt, bent pedig ámultunk, bámultunk. Szerencsére a tetőre is fel lehetett menni és rögvest beleszerettünk a kémények „puklijaiba” (lásd lent). Ha már lúd, akkor legyen kövér alapon a palota után felmásztunk a Santa Maria del Pi harangtornyába, de mivel nem voltunk még elég jó kondiban, illetve az utolsó csigalépcső már kifogott rajtunk, így csak a harangok alatti teraszhoz mentünk fel.

Újra a piacon ebédeltünk, majd a Sz. Eulália székesegyház következett. Szép, de ha a spanyolországi gótikus templomokat nézzük, akkor Salamanca és Sevilla székesegyháza, illetve a toledói San Juan de los Reyes simán veri. Sorry, már túl jó dolgunk van és válogatunk. A Barcelona Carddal ingyen mentünk be a Királyi Palotába, bekukkantottunk a szomszéd alkirályi palota udvarába (ez ma levéltár), fagyiztunk a római falak mellett, becsokiztunk a Csokoládé Múzeumában (a Barcelona Carddal ingyenes a belépés, és a belépőjegy egy csoki, amit meg is lehet enni), a Banksy Múzeum is tetszett (ide is ingyenes volt a belépés a Barcelona Carddal), a Katalán Zene Palotájába is kaptunk kedvezményt (annyira szép az a koncertterem!!!!), és végül bementünk a Casa Milába. Ide is előre vettük meg a jegyet és pont akkor szakadt le az ég, amikor bent nézelődtünk. Hiába, mázlink volt az időjárással… Itt is felmehettünk a tetőre, ahonnan nagyon jó volt a kilátás, illetve Regina azért is elégedett volt a hellyel, mert forgatási helyszínként is meg akarta nézni. Levezetésként visszasétáltunk a szállásig, de közben még bekaptunk pár falatot vacsora gyanánt a Mercat de la Boqueria-n.

Pénteken a Castell de Montjuïc-kal kezdtük a napot (ingyen mentünk be a Barcelona Carddal), majd a délelőttöt és a kora délutánt a Katalóniai Nemzeti Művészeti Múzeumban töltöttük. Itt is ebédeltünk, jó volt a helyi menü. Az itteni képekből lesz igazán nehéz összerakni egy emészthető facebookos válogatást, mert minden apróságot megörökítettünk (lásd fent a Mallorca meghódítására készülő lovagokat). Az Akvárium következett, de ettől azért annyira nem hidaltunk le, mert az óriási tömeg miatt nem igazán lehetett élvezni a látványt, plusz a pingvinek is beadták az unalmast. Sebaj, a Santa Maria del Mar tetszett, itt már simán feljutottunk a tetőre (hiába, számít a kondi és egy ilyen út megedzi a lábainkat) és kívülről a Sagrada Familiát is sikerült körbejárnunk. Last minute útként ez volt az egyedüli hely, ahova a hivatalos csatornákon nem tudunk már jegyet venni, mert augusztus közepén csak szeptember elejére volt szabad hely. Sebaj, ha befejezik, akkor majd visszamegyünk és belülről is megnézzük (legalábbis ebben reménykedünk).

Augusztus 21. szombat volt az utolsó teljes napunk. Szinte nyitásra mentünk a Güell parkba (innen lásd fent a kilátást a városra), ahol azért meg tudtuk oldani, hogy nagyjából embermentes képek is készüljenek a csempés terasznál (hivatalos nevén a Görög Színháznál), illetve csipkedtük magunkat, hogy minél korábbi vonatot érjünk el Monserrat felé. A felvonóval odafelé eseménytelen volt az út, visszafelé a szél miatt ez kissé kilengett, de kibírtuk. A kaja ezúttal luxira sikeredett, de nem panaszkodtunk: az Abat Cisneros étterem szakácsa nagyon finomakat készített. Természetesen van olcsóbb kajálási lehetőség, de a nyári szezont is búcsúztattuk, így megadtuk a módját. A múzeum gyönyörű, a kegyszoborhoz olyan hosszú sor állt, hogy inkább nem álltunk be és csak a templomból készítettünk fotót, a templom belseje egyáltalán nem tettszett (túl sötét), a környék viszont csodás! Felmentünk a Sant Joan fogaskerekűvel az egyik túraútvonalhoz, ahol tekeregtünk és fotóztunk, majd a kolostor „mögötti” részt is felfedeztük.

Este sort kerítettünk még egy kiadós búcsúsétára Barcelona belvárosában (természetesen némi fagyizással fűszerezve), majd szombaton hajnalok hajnalán kivonatoztunk a reptérre és hazajöttünk. Ugyan hiányoztak a srácok, hiszen a barcelonai kalandozás egy borsodi közös program helyett valósult meg, de mivel hamarosan újabb közös út következik, így már annyira nem vagyunk szomorúak. Barcelonával pedig csak annyi volt a problémánk, hogy a Real Madrid szimpatikusabb, mint a Barca, de sebaj, legalább nem kellett lebeszélni Reginát a helyi stadiontúráról. Torinóban és Madridban ez nehezebben ment volna.

Borsod, a túra habos oldala

2026. április elejére esett az első randevúnk 10. évfordulója, így a húsvéti hétvégére elvonultunk kettesben Borsodba. A tervet úgy állítottuk össze, hogy az élményekről csak később írunk, ugyanis augusztusban az ELTE-s tanítványokkal is terveztünk egy utat, és a kettő összevonásából lett volna a blogbejegyzés. Aztán augusztusban Erdélyben összeszedtünk valamit, lemaradtunk a hallgatói kirándulásról, helyette pedig picivel később, Barcelonába mentünk, az áprilisi borsodi kaland pedig csonka maradt. Sebaj, majd visszatérünk, de addig is jöjjön a beszámoló.

Eredetileg Aggteleken foglaltunk szállást, aztán ezt módosítottuk Bódvaszilasra, a Bódva panzióra, így minimális ráfizetéssel egyszerűbbé vált a közlekedés. A szállás.hu adminisztrációja most is kiválóan működött, a szállásadó nagyon kedves volt, a hellyel pedig maximálisan elégedettek voltunk. A nap végén jó volt kiülni a hátsó kertbe, ahol akár bográcsozni is lehet, de mi inkább csak söröztünk, képet szerkesztettünk, élveztük a nap melegét, meg úgy általában leeresztettünk. Az se volt ellenünkre, hogy a kocsinak volt zárt parkoló, illetve a szomszédban működik a helyi kisbolt.

Első nap menetből a ragályi református templomhoz mentünk. Sikerült telefonon elérnünk a tiszteletest, ő nyitotta ki a templomot. A ráhangolódást a tiszteletes biztosította egy gyors és szakszerű bevezetéssel, majd megcsodáltuk a freskókat és a templombelsőt. Zubogy református templomával folytattuk a túrát, itt a szomszédos lelkészlakból jött egy srác, miután felhívtuk a harangtornyon található telefonszámot. Itt a kazettás mennyezet volt, ami leginkább megfogott, no meg az egyik gályarab prédikátor, Szalóczi Mihály emléktáblája, aki innen került 1675-76-ban Nápolyba gályarabságba. A napot a rudabányai bányatónál zártuk (lásd fent), ahol minden lehetséges magaslati pontra felmásztunk, hogy élvezzük a kilátást. A közeli bányászattörténeti kiállítás április elején még ki se nyitott, a nagypénteki ünnep miatt pedig a rudabányai ősember lelőhelyet is zárva találtuk. Cserébe meleg, napos időt fogtunk ki, gyűjtöttük is szorgalmasan a D-vitamint.

Szombaton Bódvalenkén kezdtük a napot, ahol egyes házak falait különleges festmények borítanak (lásd fent). Érdekes a kezdeményezés, amely ezek létrehozásához vezetett, de sajnos többre lesz szükség, hogy sikerüljön kilábalni a mélyszegénységből. Tornaszentandráson folytattuk a nézelődést, ahol a sekrestyéssel előre lebeszéltük a templomlátogatást. A templom különleges, kettős szentélye egyedi, a freskók nagyon szépek, de főleg a tetőre ráférne egy alapos helyreállítás. A helyi lakosok gyűjtenek pénzt, de ez nem lesz elég, így a látogatók adományaira is szükség van.

Jósvafőn, Terka konyhájában húsvéti menüs megoldással ebédeltünk, majd Aggteleken a Vörös-tói középtúrára mentünk, ugyanis az korábban mindkettőnknek kimaradt. Zárásként elmentünk a rakacaszendi református templomhoz, ahol Lukácsné Kati nénitől kellett elkérni a kulcsot. A templom környezetére ráférne egy rendezés, de maga a templombelső csodálatos, itt is nagyon tetszettek a freskók és a mennyezet.

Vasárnap átmentünk a szlovák oldalra. Délelőtt a Szádelői-völgyben túráztunk és az út végén ebédeltünk (a pakolásért lehet kártyával fizetni, de a térerő problémák miatt az ételért már csak készpénzzel lehet fizetni). Érdemes volt korán odaérni, így sokáig tömeg-mentes volt a hely. Nagyon tetszett a sok csobogó (lásd fent), könnyű és hangulatos volt a séta. A krasznahorkai Andrássy mauzóleumot zárva találtuk, a várral meg se próbálkoztunk, így egyenesen Gecelfalvára mentünk. Az itteni templom látogatását a Whatsappon angolul sikerült előre leegyeztetni és fantasztikus élményben volt részünk (lásd lent). Azok a freskók!!! Zárásként beugrottunk Rozsnyóba, ahol minden látnivaló zárva volt, de cserébe jót fagyiztunk és süteményeztünk a főtéren.

Hétfőn hazafelé a siroki várnál álltunk meg (lásd lent), ugyanis a covid idején csak kívülről tudtuk megnézni. Az idő továbbra is jó volt, jól megjárattuk a lábunkat amire felmásztunk, a kilátás is szép, de a vár belső kialakítása annyira nem nyerte el a tetszésünket. Sebaj, a szomszédos étteremben finomat ebédeltünk.

Augusztusban ezt a betléri kastéllyal és a dobsinai jégbarlanggal kellett volna kiegészíteni szlovák oldalon. Magyarországon pedig Bódva, Szalonna templomai, a martonyi pálos templomrom, Edelény kastélya, a borsodi földvár, a szádvári és a szendrői vár, no meg a hucul ménes és Szinpetri maradt ki. Az edelényi kastélyban és a borsodi földvárnál 10 éve jártunk, amikor a blog még nem is létezett, de a kastély belseje sokat változott, így oda mindenképpen vissza kell mennünk. A szinpetri szalamandránál áprilisban megálltunk (lásd a bejegyzés első fényképét), de a Gutenberg nyomdatörténeti kiállítás még várat magára. Sebaj, egyszer visszamegyünk, mert Borsod (és Gömör) megéri!

Nápolyt látni és (nem) meghalni

Nápolyban már jártunk, de vissza kellett térnünk. Egy látogatás, vagy kettő, vagy száz se elég, mert Nápolyt sokszor kell látni. Az persze még különlegesebbé tette az utat, hogy 2026. május 21-25-én Balázs hallgatóival jártuk le a lábunkat. A 2019-es nápolyi látogatás után csomó bejegyzést írtunk a blogra, amelyeket ide is belinkelünk, hogy végre egyben meglegyen minden, de újdonságokat is megnéztünk, akár már ismert helyeken is: ezek és a “nosztalgia albumok” is helyet fognak kapni a beszámolóban.

Előző ősszel kezdtük a szervezést, hiszen a pályázati dátumokhoz is igazodni kellett, és a pénzszerzés annyira jól sikerült, hogy a hallgatóknak csak a repülőjegyet és az étkezést kellett saját zsebből állniuk. Mi természetesen a saját részünket most is magunk fizettük. A csapatban most is volt régi motoros, a „friss húsok” pedig gyorsan belerázódtak, így flottul ment minden. A szállást 2026 elején megváltoztattuk, ugyanis feltűnt a Booking kínálatában egy kiváló lehetőség, amit másnak is ajánlunk: a harmadik emeleten található három apartman, ahova a Nápolyban “megszokott” pénzbedobós lifttel, vagy 82 lépcsőfok megmászásával juthatunk fel, de a nyílászárók annyira jók, hogy az utcai buliból semmit sem hallottunk, a tisztaság makulátlan, a kialakítás praktikus, a Santa Chiara melletti elhelyezkedés miatt pedig a belváros minden pontja egy köpésre található. A 18. századi festett mennyezet már csak a hab a tortán. Május 21-én 10 órakor indult a Ryanair menetrend szerinti járata, ezzel minden klappolt, csupán egy ember tusfürdője bánta a biztonsági ellenőrzést, de több is veszett Mohácsnál. Hazafelé viszont túlfoglalás történt és az egyik hallgató Nápolyban ragadt. Ilyen se történt még…

A nápolyi reptér elhagyása után kígyózó sorok várták az Alibust, de állítólag jövő nyár végén átadják a metró új szakaszát, és ez már egyenesen elvisz a belvárosba. Nekünk viszont az Alibus jutott, amivel a Garibaldi főpályaudvarig utaztunk, ahol felszálltunk az 1-es metróra, majd elfoglaltuk a Dante megállótól pár méterre található szállást. Az ebédet követően a délutánt városi sétával töltöttük: megismertettük a hallgatókkal a Spaccanapolit, a Betlehemek utcája (San Gregorio Armeno) következett, végignéztük az Anjou síremlékeket a San Lorenzo templomban (valaki inkább a mozaikokra bukott, mások pedig a puttókra) és még a székesegyházba is elugrottunk. Gyakorlatilag egy laza ismerkedés után lementünk a föld alá és a Földalatti Nápoly előre lefoglalt, angol nyelvű, vezetett túráján vettünk részt. Majdnem mindenki végigment a szűk vízvezetéken, mi pedig csodálkoztunk, hogy a 2019-ben még burjánzó ültetvény helyett csak pár növényt hagytak meg demonstrációs célból. A vezetés korrekt volt, de kissé sietős, illetve a 2019-es gyertyás világítás is elmaradt. Kissé futószalagszerűvé vált a hely bemutatása, de a vízvezeték és a színház továbbra is menő.

Pénteken korán reggel keltünk és a Garibaldi állomásig metróztunk, majd pedig a Circumvesuvianával utaztunk Pompeiig (lásd fent). Oda és vissza is "heringjáratot" fogtunk ki, de legalább elég pontosnak bizonyult. Pompeii csodálatos és hatalmas! 2019-ben az emészthetőség miatt mentünk Herculaneumba, de most jól kigyalogolhattuk magunkat. A Pompeii Plus fantázianévre hallgató – közepes – csomagot választottuk, természetesen jó két hónappal az indulás előtt megváltottuk a jegyeket, és ezzel a várost, a két városon kívüli villát, illetve a boscorealei Antikváriumot és a szomszédos Villa Reginát tudtuk megnézni. Meleg volt, égetett a nap, szerencsére enni és inni is tudtunk (az újra beüzemelt út melletti kutak hasznosnak bizonyultak), a freskók, stukkók, mozaikok elképesztőek és a nap végére meghaltunk.

Szombaton hasonlóan korán keltünk, szintén előre megvásároltuk a jegyet és némi kötözködés után bemehettünk a casertai palotába (lásd fent), ahol Balázs már rengetegszer járt, de neki is újdonság volt az udvari színház. A park bejárata melletti tálcás étkezőben ebédeltünk, a kisbusszal mentünk fel Diana és Aktaión szökőkútjáig és bebarangoltuk az Angol kertet, majd pedig a mesterséges vízesések mentén visszasétáltunk a palotáig. 2019 óta nagyon sokat változott az Angol kert és előnyére. A királyi park szobrait éppen tisztogatják és szokás szerint le volt zárva a legfelső vízeséses szakasz, vagyis lesz indok a visszatérésre. Casertából Nápolyba menet majdnem lekéstük a vonatot, de szerencsére törölték a járatunkat, így bármelyik következő nápolyi vonatra felszállhattunk. Este még volt egy vad buli a városban (reggel volt pár zombi a túlélők között), mi egy szolidabb séta után beájultunk az ágyba (hiába, öregszünk).

Vasárnap a Régészeti Múzeummal kezdtünk (lásd fent). Sok újdonságot fedeztünk fel, ugyanis egyes darabokat éppen restauráltak, másokat pedig kihoztak a raktárakból. Itt is lesz indok a visszatérésre, mert haladnak a munkálatok az Albergo dei Poverinél, ahol többek között a Régészeti Múzeum is kap majd új kiállítótereket. Ezt követően elmetróztunk a Toledo állomáshoz, hogy megnézzük a sokat reklámozott kialakítást (nem rossz) és elgyalogoltunk a Galleria Umberto I-ig. Itt mindenki a szükségleteinek megfelelően megebédelt, majd a Castel Nuovo külsejének megismerését követően felsiklóztunk a Vomero negyedbe, ahol bementünk a Szent Elmo erődbe. Itt olyan tereket is láttunk, amiket 2019-ben nem, a kilátás pedig magáért beszélt, de itt halt meg a társaság nagyja, így a Szent Márton kolostor már kimaradt. Visszavergődtünk a szállásra, egyesek sziesztáztak (mi mentünk táskát vásárolni, mert kipurcant a 2022-es beszerzés, amely eddig minden ELTE-s kiránduláson Regina hű társa volt) és a megbeszélt időpontban a csapat fele újra bevethető állapotba került, ugyanis várt minket a Királyi palota (lásd lent). A lépcsőház nálunk a második legkedvesebb Caserta után, a hallgatók is értékelték a látványt, míg a casertai neoklasszikus beütések után nem mindenki értékelte a királyi palota barokkos kialakítását. Az összbenyomás viszont igencsak pozitívra sikeredett.

A palota után lesétáltunk a tengerhez, majd az Echia-hegyi felvonóval felmentünk a kilátóteraszhoz. A látvány magáért beszélt, a naplemente csodálatosra sikeredett (lásd a legelső képet), és levezetésként megnéztük a Türr emléktáblát a prefektúra falán, illetves a Margherita pizza „szülőhelyét”. A szállás felé menet még besütiztünk és facsart narancsleveztünk, majd akiben volt még kraft, az ment bulizni. Mi ketten kipurcantunk.

Hétfőn 10 órára mindenki összekészülődött, a szálláson hagytuk a csomagjainkat és elsőként a Santa Chiarát tekintettük meg (lásd fent), majd egy ebéd és egy aperol menet közé beillesztettük a Carbonara és a székesegyház (lásd lent) vezetéses megtekintését. Ezért nem kellett fizetni, de adományt lehetett adni, és másnak is ajánljuk a vezetett látogatást, ugyanis hasznos információk hangzottak el jó angolsággal. Sajnos nem maradt hátra más, mint eljutni a szállásig, ahonnan a Municipio megállóig mentünk csak a metróval, hogy a végállomáson szálljunk fel az Alibusra, ami elvitt a repülőtérre.

Ha a casertai palota pénztárosainak a kekeckedését és a Ryanair túlfoglalásos incidensét nem számoljuk, akkor minden klappolt. Elég gyorsan válaszoltak a múzeumokból, az egyetemisták kedvezményeit sikerült érvényesíteni, vagyis szervezői részről is öröm volt az út. Az Alibus jegyét online és a helyszínen is meg lehet vásárolni. A városi tömegközlekedéshez és a vonatokhoz jó a MooneyGo applikáció, de aki dedikált felületet akar, annak a Circumvesuviana saját appja (GoEAV) és az UnicoCampania is hasznos lehet. A kulináris élvezetek terén kipróbáltuk a pizza a portafogliót (bejött), és újra kijelentettük, hogy nagyon szeretjük Nápolyt a maga kaotikus lelkületével. Biztosan visszatérünk még, mert csomó nápolyi és Nápoly-közeli hely van a bakancslistánkon. Addig is alig várjuk a következő utat a srácokkal, ami már nincs is olyan messze.

Szeged és a Délvidék - kettesben és ELTE-s hallgatókkal

2025 májusában Balázs egy fergeteges ELTE-s hallgatói csapattal kirándult a Doberdón, illetve annak közvetlen környékén. Ezt követően automatikusan felmerült az igény újabb közös program szervezésére, amely végül egy 2025. december 27. és 2026. január elseje közötti délvidéki út lett. A nagy utazás előtt viszont pár mondatban ki kell térni egy másik programra, amely részben a 2025. karácsonyi eseményeket készítette elő.

2025. október 22-én vonatra szálltunk kettesben és mindenféle késés nélkül érkeztünk meg Szegedre. A Partium Hotelben szálltunk meg, amelyről csak a legjobbakat tudjuk írni. A szobánk a Honvéd térre nézett, az amúgy se jelentős zajt teljesen semlegesítették a nyílászárók. A reggelivel is meg voltunk elégedve, a személyzet pedig kiválóan végezte a dolgát. Aznap először elsétáltunk az Új Zsinagógába, amely régi adósságként eddig kimaradt. Bankkártyával tudtuk kifizetni a belépőjegyet, a szakmai jellegű tájékoztatás alapos volt, majd jól kifotóztuk magunkat. Aznap két egyetemi jellegű programunk is akadt, amit gyorsan teljesítettünk, így a hosszú hétvége java csak kettőnkről szólt.

Október 23-án elvonatoztunk Szabadkára. A városházán lefixáltuk a karácsonyi út részleteit, Regina felment a Városháza tornyába (jobban kezelte a tériszonyát), majd következett a Városi Múzeum, a zsinagóga, és úgy általában a város bejárása (a poszt nyitóképe a Raichle-palotát ábrázolja). Egyedül 23-án este csöpögött kicsit az eső, amúgy végig nagyon kellemes, meleg, napos időt fogtunk ki.

Október 24-én Hódmezővásárhelyen töltöttük a nap javát: gyakorlatilag nekünk nyílt meg a Tornyai János Múzeum, az Alföldi Galériában szavaztunk a kedvenc alkotásainkra (éppen zajlott az Őszi Tárlat), koppantunk a zsinagógánál, majd elsétáltunk Ölelő Olgához. Aznap nem volt elegendő a megtett kilométer, így Szegeden még tettünk egy kört az Erzsébet-ligetben.

Október 25-e volt az utolsó teljes napunk, amit a szegedi Alsóvárosi Ferences templommal és kolostorral kezdtünk, a Fogadalmi Templom Látogatóközpontjával folytattunk (köszönjük a Látogatóközpont munkatársainak a kedvezményes belépést, szakmailag, emberileg, esztétikailag csak a legjobbakat tudjuk leírni a látottakról), végül a napot a Móra Ferenc Múzeumban zártuk. Október 26-án pedig jöttünk is haza, újra vonattal, és meglehetősen pontosan.

Ez a 2025. októberi páros szegedi út fontosnak bizonyult, ugyanis karácsonyt követően úgy indulhattunk útnak a csapattal, hogy Szabadkán már rendelkeztünk személyes kontakttal, ami gördülékenyebbé tette a szervezést.

Tehát 2025. december 27-én a már megszokott Határ úti parkolóhelyen találkoztunk. A Doberdó óta nem változott a felállás: a tanári Suzuki, egy hallgató Golfja és egy szintén hallgatói kisbusz alkotta a konvojt, a teljes létszám most is 16 főre jött ki. Páran kiestek, újak/régiek csatlakoztak, de a kemény mag maradt. Természetesen december 27-én se sikerült időben elindulnunk, de a késés nem okozott gondot, mert minden klappolt. A határ előtt nem sokkal megálltunk egy benzinkúton, mert aggódtunk a szerbiai üzemanyag helyzet miatt és a határfigyelő fórumok információit követve nem Röszkénél, hanem Tompánál mentünk át Szerbiába, amely művelet csupán pár percet vett igénybe. Szabadkán a tejpiac parkolójában hagytuk a kocsikat és a látogatást a zsinagógával, majd pedig a Kosztolányi szoborral kezdtük. A városháza előtt jót mulattunk, amikor Szonja (a Városi Múzeum munkatársa, városházi idegenvezetőnk) a nagykapu nyitását követően kikiáltotta az ott gyülekező tömegbe, hogy Juhász megjött-e, majd egymásra találásunkat követően újra megtekintettük a városházát (lásd fent), ezúttal a srácokkal, akik szintén elégedettek voltak a látvánnyal. A kocsiknál ettük meg a szendvicseinket és levezetésként Palicsra is elugrottunk, ahol a hűvös szél gyakorlatilag azonnal beűzött minket a tóparti kávézóba és a nagy palicsi felfedezőkörútból kávézás-forrócsokizás lett. Aznapra már csak az újvidéki szállás elfoglalása maradt, ami megéri egy misét. A Bookingon foglalta Balázs, nem kellett volna! A szállásadó próbálta duplán beszedni az idegenforgalmi adót, az ágyneműért felárat akart kérni, mondván szerinte a kétszemélyes ágyak esetén a külön takaró sehol se alapszolgáltatás, a panaszkönyv létét eltagadta és ekkor még a későbbi kalamajkák el se kezdődtek. Röviden: a Brent Collectiont érdemes messziről kerülni!

December 28-án az újvidéki zsinagógával kezdtük az utat. A biztonsági őrnek kellett kifizetni készpénzben a belépőt és makaróni nyelven / mutogatással rengeteg információt megosztott velünk. A hely pazar, a bácsi pedig nagyon kedves és segítőkész. Ezt követően átsétáltunk a Szerb Matica Galériába, ahol sokkal többet kaptunk, mint amire vártunk: a múzeum munkatársai nagyon kedvesen fogadtak, az egyik munkatárs, majd az igazgatóhelyettes tartott idegenvezetést (előzetesen nem kértünk ilyet), szakmailag és emberileg is le a kalappal előttük, rengeteg érdekes és hasznos információt kaptunk! Ebédidőben szanaszét spriccelt a csapat, majd a Városháza előtti karácsonyi vásárban találkoztunk. Innen a Vajdasági Múzeumhoz sétáltunk (ez is döfi! Lásd fent!) és zárásként kimentünk a Duna-partra. Este pedig zajlott a szokásos buli, társas, amit hébe-hóba fűszerezett a menetrendszerinti tűzriadó (nem miattunk!). :D

December 29-én Belgrádba kocsikáztunk, a Kalemegdán oldalában parkoltunk (lásd fent), ahonnan végig az apostolok lován közlekedtünk. A vár bejárását és a 30,5-es Škoda mozsár előtti csoportképet követően lesétáltunk a Száva-partra, ahol megebédeltünk, majd kívülről megtekintettük a Bodrog/Száva monitort. Ezt követően elkavarogtunk a Mihály fejedelem útra, vagyis a bevásárló utcára és a Nemzeti Múzeum előtt lyukadtunk ki. A 2022-es belgrádi út nosztalgikus hangulata kísért abban is, hogy a Skadarskán is végigmentünk, újra megcsodáltuk a szarajevói kút másolatát és a belgrádi állatkertben zártuk a napot.

December 30-án délelőtt Karlócán tekeregtünk. Balázs egyik történész kollégája beszélte meg előzetesen, hogy nyitva legyen a Béke királynője kápolna (ez a karlócai békekötés helyszínén épült, a fenti képen a csapat is látszik, amint végre belenézett a kamerába :D ). Már spontán módon mentünk be a Sz. Péter és Pál apostol templomba, no meg a Szent Miklós szerb ortodox székesegyházba, de a városi nézelődést komolyan visszavetette a hideg, szeles időjárás. Talán a legjobb ebédünket a Duna partján, a Pasent nevű étteremben költöttük el, majd elmentünk a péterváradi erődbe. A vármúzeum állandó kiállítása hozta a kötelező kört, viszont az időszakos tárlat, amely Albert Einstein feleségét mutatta be sorra zsebelte be a hallgatók elismerését.

December 31-én jó egészen Galambócig autóztunk, ahol a vár parkolóőre is tudta előre, hogy mi vagyunk a magyar csapat. Nagyon felkészülten vártak minket! Az idegenvető (szintén kérés nélkül) nagyon hasznosnak bizonyult. A vár tárlata muzeológiailag kissé középszerű, de a hely hasznosítása mesés! Felmásztunk a tornyokba (lásd fent), ahova csak lehetett (télen a magasabb tornyok zárva vannak) és szomorúan vettük tudomásul, hogy a kiegészítő részek (egy római villa és a török fürdő romjai) csak 2026 áprilisától lesznek látogathatóak. A vár cukrászdájában ebédeltünk, majd a szállás felé, a visszaúton megálltunk Ram erődjénél. Itt már szakadt a hó, süvített a szél és a helyi „mindenki kutyája” (lásd lent) meglehetősen rámenősnek viszonyult, így az amúgy helyes kis erődöt gyorsan megtekintettük és még gyorsabban mentünk vissza Újvidékre, ahol jó kis szilveszteri bulit csaptunk.

Január elsején délelőtt összeszedtük magunkat és mivel az aracsi pusztatemplom megközelítését célzó szándékunk szó szerinte belefulladt a sártengerbe, így csak a hazautazásról szólt a nap. Röszkénél egy órás várakozást követően keltünk át a határon, majd minden egyéb megrázkódtatástól mentesen, épségben hazaértünk. A csapat lelkesedését dicséri, hogy kevesebb, mint egy héttel a hazaérkezés után már el is készült a következő utunk programja, amelyre 2026 augusztusában kerül sor, és mindezt már nem Balázs, hanem a hallgatók szervezték. Hiába, profik, ügyesek, és ahogy szoktuk volt mondani, a „mi kölkeink”. :D

Drezda és Meissen, avagy a csodák földje a porcelánoktól a lovagi páncélokig

2024. december 27-én a reggeli órákban a kis csapat találkozott a Nyugati pályaudvaron és tízen vonatra szálltunk, mert várt Drezda. A hallgatókkal túléltük az eddigi leghosszabb átszállás nélküli vonatutunkat, ami persze nem csak a túlélésről szólt, mert rengeteget társasoztunk, dumáltunk, és alkalomadtán a lábunkat is megmozgattuk a folyosókon.

Drezdában nagyon jó idő fogadott, ami később se változott, így végül nem fagytunk halálra. Nem sokkal az út előtt szakadt le a Carola-híd, amely az újdrezdai városrész távfűtését is befolyásolta, de ezeket a vezetékeket meg az Augustus-hídon vezették át, így ideiglenesen a szállás fűtése is megoldódott. A Fichtenstraße 8b alatti ház két apartmanjában aludtunk, amelyet a Bookingon foglaltunk. Másnak is ajánljuk a helyet: a szállásadó nagyon rendes, korrektül kommunikál, az ár/érték arány verhetetlen volt, a szállás tiszta, a konyha jól felszerelt… A belvárost villamossal értük el, amely elég gyorsan és gyakran járt (a csoportos napijegyeket automatákban vettük meg). A vasútállomásról viszont gyalog mentünk a szállásra, mert a hosszas vonatozás után kissé berozsdásodtunk.

Már december 27-én bementünk a központba, esti fények mellett barangoltunk az utcákon, belekóstoltunk a hangulatba, ami tetszett, de az igazi kalandok 28-án kezdődtek. Aznap délelőtt és délután a Residenzben csatangoltunk (lásd fent), ahol végignéztük a kincstárakat, szénné fotóztuk a lovagi páncélokat, felfedeztük a magyar vonatkozású tárgyakat, az 1683-as bécsi ostrom kapcsán zsákmányolt oszmán emlékeket, meg a drágaköveket, a ruhákat, a puttókat és kb. mindent (lásd lent). Agyunkat rendesen igénybe vette a hely, hogy feldolgozzuk a sok információt, amire szert tettünk, de megérte.

Természetesen volt ebédszünet, illetve karácsonyi vásározás és forralt borozás. A hideg esti órákban senkinek se volt kedve kocsmázni, így a bulit „hazavittük”, tehát társasoztunk és traccsoltunk a szálláson. Szövetségek születtek, elkalapáltak egyesek másokat kártyán, nevettünk, énekeltünk, nagyon jó volt!

December 29-án a Zwinger következett. Ide és a 28-án megtekintett Residenzbe is előzetesen, online vettük meg a jegyet. A honlap jól áttekinthető, nagyon korrekt. Tehát, Zwinger. A sok-sok porcelán egyeseknek azóta is kísérti az álmait, vagy rémálmait, de mi bírtuk a gyűrődést (lásd fent). A Canalettóknál Balázst úgy kellett felmosni, a Sixtusi Madonna puttói Reginából váltották ki a „vigyük haza” reflexeket. Egyes szárnyasokat ábrázoló porcelánoknál személyre szabott portrék készültek. A teraszon sikerült csoportképet lőni, ami egész jól sikeredett. Este pedig folytattunk a jól bevált társas-mókázás-traccsolás programot. A közösségi élet terén a drezdai az eddigi legjobb kirándulás élményünk!

December 30-át a Kunsthofpassage nevű udvarban kezdtük (hangulatos, tetszett, másnak is ajánljuk, lásd balra fent), utána madarakat fotóztunk a Zwinger mögötti tavacskánál, majd bejutottunk a Szentháromságnak szentelt székesegyházba. A puttókkal nem lehetett betelni (lásd jobbra fent), a tisztán fehér belső érdekes volt egy katolikus templomban, illetve kellemes meglepetésként az altemplom lejárójánál ingyenes illemhelyet is találtunk. Jót sétáltunk a Brühl-teraszon (ezt lásd a poszt első fényképén) és először megmásztuk a Frauenkirche kupoláját (lásd lent), majd belülről is megnéztük. Tetszett! Szerencsére a tiszta idő miatt a kilátás is gyönyörű volt.

Ezt követte az Aranylovas és mellette a karácsonyi vásár, majd felfrissültünk a szálláson és ingyenesen megnéztük a Hadtörténeti Múzeumot (lásd lent). Úgy kellett kidobni minket zárás előtt, mert leragadtunk minden egyes tárgynál.

Az utolsó teljes napunkat, december 31-ét Meissenben töltöttük. A szállás közelében, a Bischofsplatzon szálltunk fel a vonatra, Meissenben pedig a belvárosi megállóig mentünk. Onnan gyalog közlekedtünk, ami jól jött, ugyanis a mozgás kompenzálta a hideget. A parasztlázadás elkerülése végett fel se merült, hogy elmenjünk a meisseni porcelánmanufaktúrába, de a srácok így is kaptak porcelánt, mert a várban volt elég. Sebaj, a vár csigalépcsője, a játékos látogatás, a kiállított csodák, a 19. századi freskók mind bejöttek. A székesegyház pedig teljesen megütötte a mércét, mert nagyon tetszett. A városka elég álmos volt, alig volt élet, de egy olyan kis takaros helyi étteremben ettünk, hogy minden ujjunkat kétszer megnyaltuk minden fogás után. A Schloss-Taverne-t másnak is ajánljuk de vigyázat, csak készpénzzel lehetett fizetni.

A meisseni program zárásaként megcsodáltuk az Elbában tükröződő várnegyedet (lásd fent), majd visszavonatoztunk Drezdába és olyan szilveszteri bulit csaptunk, hogy azóta is beszélünk róla. Csoda, hogy január elsején fel tudtunk kelni és el tudtunk vánszorogni a vasútállomásra, ahonnan szerencsére átszállás nélkül jutottunk haza. A hazaúton idővel mindenki feléledt, újra előkerült a társasjáték, a kártya és természetesen jókat beszélgettünk. Aztán alig vártuk, hogy újabb kirándulásra mehessünk, ami végül 2025. május 21-25-én, az olasz–szlovén határvidéken valósult meg.

A bevált gyakorlatnak megfelelően a tematikus albumokat be fogjuk linkelni a szövegben, illetve ezt a szöveget csak a beszámoló zárásaként fogjuk megosztani a Facebookon.

Madách Imre, Mikszáth Kálmán és Balassi Bálint nyomában a történelmi Nógrádban

2025. április közepén kétszer is nógrádi helyszíneket kerestünk fel, hogy picit jobban megismerjük Madách Imre és Mikszáth Kálmán helyi emlékeit. A túrákba belefért némi Balassi Bálintos kitérő és a második napon Fülek várába is betértünk. A felkeresett helyeken természetesen több fotó készült, mint amennyit beszúrtunk a szövegbe. Ezekből Facebook-os mappákban közlünk egy bővebb válogatást, amelyek elérési linkjeit a szövegbe is belinkeljük.

2025. április 12-én szombaton Csesztve volt az első helyszín, amit felkerestünk. Madách Imre éveket töltött ebben a kúriában (lásd fent), a legszebb házas éveit. A falu a határ magyar oldalán található, mi kocsival mentünk, de a település természetesen busszal is megközelíthető. Egy kellemes emelkedő után jutunk el a kúria bejáratához. Ha nincs nyitva, akkor az ajtón található telefonszámon elérhető a gondnok (nálunk ez a megoldás tökéletesen működött). A település templomát is megtekintettük, ennek gondnokát a kúria pénztárosa segített elérni. Az emlékmúzeum Madách életére és az Ember tragédiájára összpontosít. A tárlat (lásd lent) korszerű, többnyelvű, a koncepció jól átgondolt, nekünk nagyon tetszett. A színházteremben be lehet öltözni és a tragédia színeit megelevenítő díszletek között is válogathatunk: természetesen éltünk a lehetőséggel és a francia forradalom Ádám-Éva párosaként fotózkodtunk.

A Szent Márton tiszteletére szentelt csesztvei templom (lásd fent) középkori eredetű, boltozata a 18. század végére nyerte el általunk ismert formáját, míg a templom mai állapota a 2008-as felújítás eredménye. Az épület egy igazi kis ékszerdoboz, másnak is ajánljuk a megtekintését. A templom előtti kőemelvényen egy 1947-es Mindszenty-látogatásról szóló márványtáblát találunk: ez a pasztorációs tevékenység keretében tett látogatásának állít emléket.

Az ebédünk elfogyasztását követően folytattuk utunkat és hamar a történelmi Nógrád megye szlovák oldalán találtuk magunkat. Szklabonyába tartottunk, vagy más néven Mikszáthfalvára. Ez utóbbi név Trianont követően feledésbe merült, a tankönyvekben is úgy tanuljuk, hogy Mikszáth Kálmán Szklabonyán született, a helyiek sem ismerik a Mikszáthfalva elnevezést, de a navigációs program azért használja. Sajnos a szülőház már áldozatul esett a helyi ingatlanfejlesztőknek, így már csak a helyét mutató emlékművet találtuk (lásd fent).

A közeli múzeum viszont kiváló (lásd fent). Ez a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának fiókintézménye, amely abban az épületben működik, ahol Mikszáth a gyerekkorát töltötte. A kurátorok Szent Péter esernyője címmel állították össze a kiállítást, ami ugyan felvonultat eredeti, az íróhoz köthető használati tárgyat, de leginkább az írói munkásság bemutatására törekszik. A letisztult kiállítás természetesen Mikszáth személyére is kitér, ahogy felhívta figyelmünket a szomszédos temetőben található sírhelyre, ahol Mikszáth Mariska, az író húga nyugszik.

A felfedező utunkat április 19-én, nagyszombaton folytattuk. Először Kékkő várába mentünk fel. A középkori Balassa sasfészekre, Balassi Bálint helyi kötődésére egy udvari emléktábla utal, rajta kétnyelvű felirat hirdeti a korábbi birtokos emlékét. Az épület belsejében a Szlovák Nemzeti Múzeum fiókintézménye, a Bábművészeti Kultúrák és Játékok Múzeuma működik (lásd balra lent). A látogatás vezetéssel történik, aminek a nyelve szlovák, de az angol nyelvű feliratok segítettek értelmezni a látottakat. A játékok és bábok mellett egyes termekben a legutolsó tulajdonosok, az Almássyak korabeli enteriőrjei is fennmaradtak (lásd jobbra lent). Szintén a múltat idézi a kastély hangulatos barokk kápolnája, ahol a kékkői kálvária egyes elemeit őrzik.

A várudvaron vásári kavalkád fogadott, ahol a látogatást bevásároltunk, illetve kipróbáltuk a helyi cukrászdát, amit másnak is ajánlunk. Ezt követően továbbálltunk és következő megállónk a Madách sírhely volt Alsósztregován (lásd lent). Ez igazából nem az eredeti családi kripta, amely a település túlvégén omladozik, hanem egy két világháború közötti alkotás, ahol amúgy most is nyugszik az író.

A Madách-kastély is a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának fiókintézménye, a szklabonyaihoz hasonlóan nem túl régen került felújításra, itt is határokon átívelő együttműködés, komoly szakértői munka áll a kiállítás koncepciója mögött. A korabeli hangulatot idéző enteriőrök, Madách eredeti rajzai, az ötletes múzeumpedagógiai elemek mind tetszettek. Ide már csak azért is érdemes elmenni, mert itt készült el az Ember tragédiája és itt halt meg Madách, de a kiállítás megtekintése jól túlmutat egy zarándoklaton, hiszen egy élvezetes felfedezőúttá varázsolja a nézelődést (lásd lent).

A második nógrádi felfedező utunk utolsó állomása Fülek volt, de előtte még megebédeltünk a Hamilton étteremben, amit másoknak is tudunk ajánlani. A vár alatti parkoló fizetős és a parkolóőr nagyon segítőkész. A vár (lásd lent) esetében csak a második világháborús óvóhely látogatása maradt ki: nem mozgatta meg a fantáziánkat. A vár helyreállítása már elérte azt az állapotot, hogy önmagában is látványos, kalandos, tehát tetszetős. Ráadásul összeállítottak a Bebek-toronyban egy állandó jellegű helytörténeti kiállítást, amihez egy időszaki kiállítás is társult.

Szép időt fogtunk ki, mindenki nagyon segítőkész volt, a látottak esztétikai és szakmai szempontok alapján is elnyerték a tetszésünket, szinte mindenhol tudtunk fizetni kártyával, vagyis csak gratulálni tudunk minden fenntartónak. Hazafelé nosztalgiáztunk Salgó vára és Somoskővár útjelzései láttán és már elkezdtük tervezni, hogy mikor keressünk fel újra felvidéki úti célokat.