2018. szeptember 25., kedd

Leonardo da Vinci nyugvóhelye: Amboise

Következő úti célunk a Loire völgyének szívében egy bájos és történelmileg is jelentős város volt. A világörökség listáján szereplő Amboise a Centre-Val de Loire régióban, közvetlen a Loire folyó déli partján fekszik. Sőt, ezt uralja a domb tetejéről a királyi kastély gótikus és reneszánsz szépsége.
Amboise-t már a neolitikus korban is lakták. A mostani kastély helyén egy sziklára épült erőd állt, amelyet a 4. században vettek körül árokkal. A középkorban az Anjou hercegek és a Blois-i grófok vetélkedtek a várért, ami csak később, a 15. században került királyi kézbe: ekkor kezdték átalakítani kastéllyá. A reneszánsz korszakban a francia királyság már Itália felé kacsingatott, így olasz építészeket – Domenico da Cortonát és Fra Giocondót – kértek fel a vár átalakításához, amely a Valois királyok és családtagjaik kedvelt menedékhelyévé válik. Sok időt töltött itt VIII. Károly, I. Ferenc, illetve testvére, ahogy II. Henrik és családja is, de ne siessünk ennyire.

A várdombra több út vezet, de a turistaforgalom ellenőrzése végett most csak kettőt használnak: az egyik a bejárat, a másik pedig a kijárat. A várfalakon belül a kastélyt tágas park veszi körül, illetve a gyönyörű kertek mellett a kápolna is különálló épület. Ezt néztük meg először. A vadászok védőszentjének szentelt kápolna 1493-ban „lángoló” gótikus stílusban épült. A torony szarvas agancsai Szent Hubertusra utalnak. A kapu feletti domborműveken Szent Hubertus megtérését és Szent Kristófot láthatjuk, karjában a gyermek Jézussal, felettük VIII. Károly és Bretagne-i Anna imádkozik. Ez érthető, hiszen ők a donátorok.

A kápolna belsejében egyik ámulatból a másikba estünk.
Nagyon tetszettek a mészkőből faragott mennyezetpárkány egymásba fonódott növény- és állatfigurái és a csipkeszerű díszítések. Chenonceau-hoz hasonlóan az üvegablakokat itt is Max Ingrand készítette: ezek IX. Lajos király életéből vett jeleneteket ábrázolnak.
A Szent Hubertus kápolnát viszont elsősorban nem a díszítéséért, hanem azért emlegetik, mivel itt található Leonardo da Vinci síremléke. A humanista művész 1516-ban I. Ferenc király hívására érkezett Franciaországba, majd a városban ragadt 1519-ben bekövetkezett haláláig. Leonardo da Vinci a közeli Clos Lucé-ban dolgozott és egy alagúton át jutott el kastélyba. Sokáig úgy vélték, hogy a művész földi maradványai eltűntek, de 1863-ban egy csontvázat és egy koponyát találtak a Szent Florentin templom területén zajló ásatás során és több bizonyíték is azt támasztják alá, hogy a fellelt maradványoknak lehet köze a művészhez, így akár el is fogadhatjuk, hogy a kápolnában a sír tényleg Leonardo da Vinci testét rejti.
Az eredeti temetkezési hely a kápolnával szemben található. Könnyen megtaláljuk, ugyanis a művész mellszobra jelzi.



A kápolna után még a várfal mentén sétáltunk, majd a lakosztályok felé vettük az irányt. A francia forradalomig egyáltalán nem volt ilyen kicsi a vár. Akkor ugyanis a az új tulajdonosa – számunkra érthetetlen okokból – elkezdte szisztematikusan rombolni az épületet, és amire végzett, csak a felénél is kevesebb maradt meg, mint a fele.
A kastély tornyainak – Heurtault torony, lovagtorony – építése XII. Lajos ideje alatt befejeződött. Az erődjellegű részek úgy veszik körbe a belső szobákat, hogy a katonák mozgása ne zavarja az udvari életet. Természetesen ez egy pont után a hadászati felhasználhatóság rovására ment, de XII. Lajos halála után már nem igazán kellett komoly ostromra számítani. I. Ferenc még megemeltette ugyan a folyó menti falakat, de a részben gótikus, részben reneszánsz ablakok már a kastély-szerű használatra utaltak. Mondjuk azok az ablakok láttak érdekes dolgot. VIII. Károly például ebben a kastélyban halt meg, miután lefejelte az egyik ajtófélfát. Kis termetű volt, de az adott ajtó neki is kicsinek bizonyult, és a figyelmetlensége az életébe került. A francia protestánsok, a hugenották üldöztetésének elkezdéséhez pedig az is hozzájárult, hogy 1534. október 17-én az amboise-i királyi kastély falára ragasztottak vallási plakátokat, közülük az egyiket a királyi hálószoba ajtajára. 1560 márciusában pedig a hugenották itt próbálták pedig elrabolni a kiskorú uralkodót. Az összeesküvést időben felfedezték, a lázadók egy részét az amboise-i kastély mellvédjére akasztották fel. A királyi család ezt követően már sokkal ritkábban jött Amboise-ba.

A termek közül először az Őrség termét néztük meg, ahol a skót, svájci, illetve francia egységekből álló királyi őrség várakozott. A csúcsíves boltozat alatt 16. századi katonai szerszámokat, felszereléseket láthattunk, de találunk itt domború térképeket is. Egy nyitott galériára is kimehetünk innen: ahonnan a Loire-on érkező hajókat figyelték.
Ezt követte a Tamburindobosok terme, ami onnan kapta a nevét, hogy a bálok alatt itt zenészek szórakoztatták a királyi családot és vendégeiket. Nagyon szép a liliommal díszített terrakotta padló. Az egyik magas támlájú szék Georges d'Amboise bíborosé volt: ő hozta tető alá VIII. Károly és Bretagne-i Anna házasságát. A falat, más kastélyokhoz hasonlóan itt is faliszőnyegek díszítik. A 15. századi flamand szőttesen Dáriusz családja tiszteletét fejezi ki Nagy Sándornak.
Szerintünk a Tanácsterem a kastély legszebb helysége (lásd jobbra fent). Nagyon tetszettek a tartó oszlopokon látható különböző faragott motívumok, liliomok, állatfigurák (lásd lent). A terem díszítésében domináló liliom és hermelin a Francia Királyság és a Bretagne-i Hercegség jelképe. A mennyezeten az összekapcsolt C[harles] és A[nne] betűk is a királyi párra utalnak. A terem két végén egy gótikus és egy reneszánsz kandalló is látható. Itt is feltűnik a szalamandra, mint címerállat, amely már I. Ferenc jelképe. Persze nem ezek az egyedüli királyi utalások: a lépten-nyomon felbukkanó Porc-Épic (sül) XII. Lajos király szimbóluma.

A gótika és a reneszánsz stílus keveredése a többi teremben is kellemes hatást eredményezett. A pohárnok terem berendezési tárgyai arra utalnak, hogy királyi család itt étkezett. A falon a bankettet ábrázoló aubussoni szőttes is tetszett. A bútorokon újdonságnak számított a tromp-l'oeil technika, ugyanis ez egyben a perspektíva tudatos használatát is jelentette.

A pohárnok szoba mellett található II. Henrik szobája, amit egy gyönyörű, gazdagon díszített ágy ural. A falakat 16. századi falikárpitok díszítik. A kőfaragók kisebb nagyobb tréfákat is elkövettek, ugyanis itt, az ablak melletti falon, egy érdekes kidomborodó motívumra is felfigyeltünk: az élethű pénztarisznya az itt megforduló zarándokokra utal (lásd balra lent). A függönyök se piskóták, ugyanis Brüsszelből és Tournai-ból származnak. A szobában egy Leonardo da Vinci halálát ábrázoló Francois-Guillaume Ménageot festmény is található.

A reneszánsz lakosztályok előszobájában (a ferences kötélöv előszoba) várakoztak a király látogatói, mielőtt beléphettek volna. Itt legjobban a kandalló díszítése tetszett, amely a nevéhez méltóan a ferences szerzetesek kötélfonatát utánozza (lásd jobbra fent). A kandalló felett IV. Henrik francia király portréját láthatjuk.

Pont IV. Henrik volt, aki alatt a királyi udvar véglegesen Párizs környékére költözött, így a Loire-menti kastélyok fénykora véget ért. Amboise a 17. században Gaston d'Orléans, XIII. Lajos öccse 
tulajdonába került, de halála után visszaszállt a koronára, és a király börtönné alakította át. Itt raboskodott Nicolas Fouquet kegyvesztett miniszter is, akit a nagyravágyása miatt ítéltek el (a király a vagyonát elkobozta, ami többek között a versailles-i kastély építését is elősegítette). A 19. század első felében pedig – az algériai ellenállásban betöltött vezető szerepe miatt – Abd al-Qadir emírt is ide börtönözték be.
Az emeleten az Orléans család mindennapjait ismerhetjük meg. A későbbi Lajos Fülöp még csak királyi hercegként szerezte meg a birtokot, amit inkább magánrezidenciaként használt. Valóban, az ekkor kialakított lakosztályok sokkal emberközelibbek, ami persze nem zárja ki a főleg empire stílusú pompát.
A dolgozószoba falait 18. századi portrék ékesítik. Megtaláljuk itt Lajos Fülöp szüleit és nagyapját is.
Sokkal tágasabb a zeneszoba, ahol egy gyönyörű, brazil paliszanderfa berakású versenyzongorát láthattunk. A szobában a mahagóni fából készült berendezési tárgyak dominálnak. Az asztalokon kártyapaklik voltak, hiszen akkor is népszerű volt ez a fajta szerencsejáték. Az egyik szekrényen egy hajó makettet is felfedeztünk: az eredeti „Belle Paule” szállította haza Napóleon havait Szent Ilona szigetéről. A falakon hercegnők portréi sorakoznak.

A lakosztályok után a bástyák, tornyok felé indultunk. A Ferences barátok torony tetején pazar panoráma fogadott minket, ugyanis lelátunk innen a folyóra és a lankás teraszos kertekre. A 19. században a torony felső részét felújították. Innen jól lehetett fotózni a kastély külső falának díszeit és kedvenc vízköpőinket.
 

Ezt követően elindultunk a kertekbe. A hársfákkal szegélyezett Nápolyi teraszon kellemes a séta, mintha valami olasz kertbe csöppentünk volna. A kertet Dom Pacello da Mercogliano tervezte, aki a középkori kertek hagyományát felrúgva olasz növényfajtákat telepített a kertbe.
A tájkertek a kastély déli oldalán helyezkednek el, itt tölgyfákat, bukszusokat, ciprusféléket, szőlő lugasokat termesztenek. A kert egyik teraszán egy érdekes, magas kottaállványt vettünk észre, amelyen szimbolikusan a „madarak énekét” komponálták meg. A kert egyik legszebb fája a libanoni cédrus, amely felett egy másik teraszon a Keleti Kertre bukkantunk. Az itteni síremlékek geometrikus rendjét Rachid Koraichi tervezte. Ezek az Abd al-Qadir emír kíséretének itt elhunyt tagjainak állítanak emléket.
A kertet amúgy a rozmaring, a jázmin és a babér illata lengi be.

A kastélyt az Aumale folyosón keresztül a lovas feljárón hagytuk el, ahol a körkörös széles szakaszon a kocsik, és a lovak is könnyedén fel tudtak menni a kastély teraszaira.
Nyáron egyébként egy lélegzetelállító hang- és fényelőadás kelti életre a kastély múltját. A homlokzatra vetített effektusok mellett előadóművészek és lovas kaszkadőrök bemutatóját nézheti meg a nagyközönség.
Maradhattunk volna, de már a nap végéhez közeledtük, és mielőtt elhagytuk volna a várost még sétáltunk egyet. A modern házak között nagy örömünkre egy-két középkori jellegű is felbukkant, nem beszélve a romantikus kis barlanglakásokról.
 

A királyi kastélytól 500 méterre pedig a tufából és téglából épített reneszánsz kastélyt, a Clos Lucé-t is megnéztük, igaz már csak kívülről. A kastély parkjában és a kiállított termekben a modern technológia és a virtuális hatások segítségével szórakoztató és interaktív játék kelti életre Leonardo da Vinci tehetségét.

Itt találtok további képeket a városról.
Itt a Clos-Lucé-i udvarházról.
Itt a kápolnáról.
Itt pedig a királyi kastélyról.