Október végén újra kirándulni mentünk a bevett csapattal. Belgrád után volt vérfrissítés, de a kemény mag kitartott. Mivel a tanítási gyakorlat sokak számára gondot okozhatott, így megint olyan helyet néztünk ki, ahol nem kell repülni és relatíve könnyen lehet a kiesőket pótolni. Sajnos szükség is volt az óvintézkedésre, mert két eredeti utastársunknak mégse jött össze a dolog, így az utolsó pillanatban kellett helyettük beugrót keresni. Október 21-én kora délelőtt újra összeállt a legzakkantabb csapat és a Nyugati pályaudvaron vártuk a késői befutókat. A tervezetthez képest a vonat mégse volt közvetlen, mert pályaépítési munkálatok miatt Břeclavban át kellett szállnunk, de azért odaértünk Brünnbe. Apropó: magyarul a település neve Brünn, és nem Brno. Fájdalmas érzés volt hallgatni a más téren se túl tájékozott vasutas hölgyet, aki teljes komolysággal bizonygatta a helyjegy vásárlásakor, hogy Brünnről még nem hallott, viszont Brno-ról már igen. Ezen sírva nevettünk, viszont már a világfájdalom lett úrrá rajtunk, amikor értelmes egyének is lelkesen Brno-ztak. Most, a lelki fájdalmunk kitárgyalását követően jöjjön a beszámoló.
A szállás a Szent Jakab templom szomszédságában működő apartman hotel volt. A szoba nem készült el az általuk vállalt határidőre és a Bookingon nem jelzett kaució se volt kóser, de legalább azóta a kaució visszajött, a többin pedig túltettük magunkat. Csak azoknak ajánljuk, akik jól bírják az éjszakai ricsajt, mert amikor az utcán megy a „fiesta”, az a hangzavar a nyílászárókon is szűretlenül átjön. Tehát, elfoglaltuk a szállást, az ilyenkor szokásos pisiszünet természetesen tovább tartott a kelleténél, majd elindultunk „hegynek fel”. A két legfrissebb csapattárs olyan túratempóval vágtázott volna felfelé, amit Balázs se mert volna lenyomni a csapattagok torkán (pedig anno Agrigentóban a tűző napon hegynek felfelé se volt semmi a rohanás), így a sebesség összecsiszolásán még kellett dolgozni, de ez igen hamar megoldódott.
A spilberki érkezésünket előzetesen egyeztettük emailen, vagyis a kasszánál minden flottul ment és kaptunk magyar nyelvű szöveget. Először a kazamatákat néztük meg, majd a toronyba is felmentünk (a kilátást lásd fent), illetve menet közben a kápolnát is „megcsodáltuk”. Ez utóbbi nagy csalódás volt, de minden más – különösen önjelölt idegenvezetőnk tolmácsolásának köszönhetően – nagyon bejött. Pihenésként picit lazultunk a Spilberk udvarán zajló forgatagban, és a nap zárásaként lementünk a várhegy aljában kialakított hidegháborús bunkerhez. A „10-Z” létesítmény erőssége, hogy mindent ki lehet próbálni. Nem is szégyenlősködtünk: volt sebesültszállítás, rohambilis/egyenruhás fotózás, és a retró telefonokat is végigtekergettük. A vacsora után megcsodáltuk a város egyik jelképét: a városháza bejáratánál felakasztott kitömött krokodilt (lásd lent). Röviden: kimaxoltuk az érkezés délutánját és estéjét.
Szombaton Olmützbe, vagy más néven Alamócba mentünk. A vonat és a vasúti társaság appja nagyon bejött. A helyi tömegközlekedés telefonos applikációja is max pontos: valamit nagyon tudnak ezek a morvák! Először a Szent Móric templomot fedeztük fel, majd a Felső és az Alsó Téren csatangoltunk. A Városháza (lásd fent) órája pontban 12 órakor működésbe lépett: ezt is meghallgattuk. Az utazás második napján már nem is tudjuk hányadik csoportkép készült (jók lettek, mert jó az alapanyag és a fotós!), illetve az ekkor még kissé borús időben is lelkesen csodáltuk a különféle házak díszítéseit (lásd lent).
Az ebéd után mindenki szanaszét spriccelt, majd a megbeszélt időpontban találkoztunk a Szent Móric melletti villamos megállónál és mielőtt felszálltunk volna a villamosra többedmagunkkal felmentünk a a Szent Móric tornyába (lent innen lásd a gótikus székesegyházat). Pazar a kilátás! A székesegyház is szép, de a nyáron látott spanyolországi gótikus csodák után már csak „B” kategóriásak a szemünkben a németes gótika remekei. Hiába, túl jó dolgunk van mostanában. ;)
A székesegyházat követően az érseki palota következett. Itt tapasztaltuk először a helyi „idegenvezetést”: a kísérőnk ugyan tudott angolul, de nem beszélt, maximum felvigyázó bácsi/néni-ként követett, míg mi magyar nyelvű nyomtatott brosúrából tájékozódtunk. Amikor Ferenc József trónja nem ott volt, ahol a füzet szerint lennie kellett, kiderült, hogy a helyi pesztonkánk mégiscsak segít, de amúgy ő csak a hozzánk csapódott cseheket adjusztálta. Tehát: az érseki palota fenomenális, a terem, ahol trónra lépett Ferenc József (lásd lent) maga a történelem, tehát történész hallgatókkal ide eljönni nagyon gyümölcsözőnek bizonyult és mindenki értékelte.
Az érseki palota után újabb bóklászás következett, naplementés és kék órás fotókat csináltunk (lásd lent), majd este visszavonatoztunk Brünnbe.
Hétfőn délelőtt a kapucinus kriptával kezdtük a túrát: itt is magyar nyelvű brosúrák vártak, no meg a halál „kapucinus” tálalásban. Borzongató, de egyben érdekes élményben részesültünk. A halandóság mindenki számára máshogyan jelenik meg. Ez a "kapucinus módi" mindig elég egyedi megközelítés. A katakombák után felmentünk a székesegyházba és a vegyesen barokk-gótikus belső után várt a torony, illetve a kincstár. Itt a pénztáros néni nagyon nem volt a toppon (csak csehül tudott és csak itt kellett készpénzzel fizetni, mindenhol máshol elfogadták a bankkártyát), de azért mindenki úgy ment fel a lépcsőn, mintha naponta űzné ezt a sportot. Nem hiába az alábbi a csapat jelszava: "ELTE-s világutazó vagyok / Legyen formás feneked Balázzsal!" ;) A tornyot követően szétspriccelt a csapat. Volt, aki vásárolt, volt, aki további helyeket nézett meg. Egyesekhez hasonlóan újra felmentünk a Spilberkbe, ahol elkattintottuk a szabadtéri fotókat (az érkezéskor erre nem volt időnk, mert túl rohanós volt a program), bementünk a fegyvertárba és a magyar rabok emléktáblájánál is fotózkodtunk.
Kedden délelőtt Balázs nagyot kavart. Összekeverte a Mendelianumot a Mendel Múzeummal, így elég sietős tempóban kellett átmenni az egyik helyről a másikra. Amikor odaértünk kellett egy kis idő, amíg mindenkinek leesett, hogy Mendel az a borsós fickó, akiről biológia órán az öröklődés szabályai kapcsán tanultunk, de a csodás gótikus templom (lásd fent) és a fergeteges könyvtár láttán mindenki lelkesedni kezdett. Nagyon kedves és segítőkész idegenvetőt fogtunk ki: itt angolul kaptuk az infókat, és a vezetőnk nem csak felvigyázó volt. Miután mindenki felidézte a genetikáról tanultakat és elkészült pár csoportkép jól beebédeltünk a Mekiben (Sic!, mert most nem értünk rá helyi étteremben megvárni, amíg kihozzák a kaját) és felszálltunk az austerlitzi vonatra. A hely neve már egy ideje Slavkov U Brna, de mi lelkesen Austerlitz-eztük, hiszen így tanultuk. A kastély fergeteges, a kísérünk felvigyázó volt, a brosúra tartalma pedig szakmailag minősíthetetlen. Azt viszont értékeltük, hogy Mária Terézia nagy hatalmú kancellárja, Wenzel Anton Eusebius von Kaunitz-Rietberg otthonában tévelyeghettünk, illetve abban a bálteremben ülhettünk le, ahol 1805. december 4-én Napóleon képviseletében Louis-Alexandre Berthier marsall, Ferenc császáréban pedig Karl Philipp zu Schwarzenberg herceg írta alá a fegyverszüneti megállapodást. Ebből, és az 1805. december 2-ai austerlitzi csatából lett egy jó hónappal később a pozsonyi béke.
A kastély látogatása után még jót kocsmáztunk a szomszédos, stílusosan Bonaparte nevet viselő vendéglátóipari helyen, majd visszavonatoztunk Brünnbe. Október 25-én a reggeli órákban indultunk haza: a váci vonalon a lehullott levelek nekünk csak negyed órás késést okoztak, így nem is volt olyan vészes az a vonatozás! ;)
A helyszínekről külön képes posztok is készülnek, amelyeket a lenti linkekről is el lehet majd érni.
Itt látható poszt a Spilberkről.
Itt a városházáról.
Itt a kapucinus kriptáról.
Itt a brünni székesegyházról.
Itt a Mendel Múzeumról.
Itt pedig a brünni vegyes városi fotókról.
Innen érhető el az album az olmützi Szent Móric templomról.
Itt az olmützi Szent Mihály templomról.
Itt az olmützi székesegyházról.
Itt a helyi érseki palotáról.
Itt pedig az olmützi vegyes városi felvételek következnek.
Végezetül ez a mappa tartalmazza az austerlitzi (Slavkov u Brna-i) képes beszámolónkat.
