Firenzében van pár olyan tájékozódási pont, ahol a turista garantáltan megfordul. A Ponte Vecchiót – legalább távolról – biztosan látták, akik eljutottak a liliomok városába, és valószínűleg a dóm kupolája is mindenkinek ismerős. Van viszont egy harmadik név, amely elég sok dolgot takar: ez a Santa Maria Novella. Aki kocsival megy, az valószínűleg az itteni parkolóban hagyja a járművét. Aki a vonatot választja, az az esetek többségében ide érkezik. A távolsági és a helyi buszoknak is van itt megállója, vagyis ez egy nagyon fontos közlekedési csomópont. A név eredeti birtokosáról, a templomról viszont el szoktunk feledkezni. Van, aki már sokadszorra megy el mellette, és nem megy be. Kár, mert ez az egyik leggazdagabb firenzei templom, relatíve nem zsúfolt, és nagyon könnyen megközelíthető.
Amikor a koldulórendek megjelentek egy városban, akkor jellegzetesen a település szélein építették fel a központjukat. Így lett a ferencesek firenzei központja a Santa Croce, a domonkosoké pedig a Santa Maria Novella templom. Ez utóbbi helyén már állt egy kis templom, amely helyett 1246-ban kezdték el építeni a mostanit. A munkálatok elhúzódtak, és hiába fejeződtek be a 15. század második felében, a 16. és a 19. században is sor került kisebb módosításokra. Neves művészek neve köthető a templomhoz: a homlokzat kialakítása Leon Battista Alberti műve, és a reneszánsz egyik leghangulatosabb mesterműve. A belső díszítések kialakításánál pedig olyan művészeket érdemes megemlíteni, mint Giotto, Masaccio, Paolo Uccello, Botticelli (a főbejáratnál, az ajtó felett látható a fenti képe, amely a betlehemi jászol mellett ábrázolja a Szent Családot), Brunelleschi, Ghirlandaio, Filippino Lippi, vagy Vasari. Tündöklő mesterműveket alkottak, amelyek jelentős része ma is fennmaradt, így nyugodtan állíthatjuk, hogy a templom a reneszánsz egyik kincsestára.
A nézelődő oldalról mehet be, a látogatás fizetős. Ingyen csak a pénztárig vezető szakaszt járhatjuk be, ami a temetőt takarja (lásd balra fent), de senkit se rettentsen el az összeg, belül is megéri nézelődni! Ha bejutottunk, akkor érdemes a főbejárat felé menni, és onnan haladni a szentély felé. Így ugyanis láthatjuk, hogy az építés során trükköztek az oszlopokkal: a főhajó hosszabbnak tűnik, mert a kezdeti 15 méteres oszlopközt a szentély felé haladva 11,5 métere csökkentették, illetve a szentély szintjének megemelése is a csőszerű látásmódot, vagyis egy perspektivikus játékot eredményez (lásd jobbra fent). Ennek a trükknek egy végletekig kihasznált változatát valósította meg Rómában Borromini, amikor tervezte a Galleria Spada-t.
A bal oldali mellékhajó kincse Masaccio Szentháromság freskója (lásd balra fent). A perspektíva tudatos használata, a klasszikus építészeti környezet, az alakok ábrázolása a reneszánsz egyik alapművévé teszik. Balázs minden firenzei látogatásakor legszívesebben megtekintené, ugyanis a személyes kedvence. Közvetlenül mellett található a szószék, amelyet Brunelleschi tervei alapján készítettek 1443–1448-ban (jobbra fent). A Giotto-féle feszület is szép a főoltár felett, de mi inkább a szentély Ghirlandaio freskóit kedveljük.
Ez a Tornabuoni kápolna, ahol állítólag a fiatal Michelangelo Buonarroti is dolgozott, hiszen a megrendelés időszakában Ghirlandaio műhelyében tanult. A képek Keresztelő Szent János és Szűz Mária életéből vett jeleneteket ábrázolnak, 1485–1490 között készültek, és a város egyik legnagyobb freskóciklusát alkotják. Giovanni Tornabuonit, vagyis a megrendelőt, illetve feleségét, Francesca Pittit is megtaláljuk a képeken, amint éppen imádkoznak (lásd lent).
A turistát olasz és angol nyelvű feliratok, alapos háttér-információk segítik a mű értelmezésében, így erre nem térünk ki. Kedvcsinálónak elég annyi, hogy mindegyik arc különleges. A karakterek, a mögöttes indulatok, a ruhák mind-mind fenomenálisak!
Kevésbé monumentális, de ugyanúgy fenomenális a szomszédos kápolna (lásd lent), amit idősebb Filippo Strozzi megrendelésére Filippino Lippi festett ki. A Strozzik eléggé viharos módon vettek részt Firenze életében, sokukat száműztek, volt aki Firenze ellen vezetett hadat, viszont egyesek meg a város legfontosabb családjával, a Medicikkel álltak rokonságban. Az idősebb Filippo éppen a nápolyi száműzetése után kívánta rendezni a család hírnevét, így egy nagyszabású reprezentációs program keretében felépíttette a ma is létező Strozzi palotát (megannyi kiállítás helyszínét, amelyet a budapestiek úgy is ismerhetnek, mint a Teréz körút 13. alatt található Batthyány-palota modelljét), illetve megrendelte a Strozzi-kápolna kifestését a Santa Maria Novellában. A munkálatokat 1490-re be kellett volna fejezni, de Lippi nem siette el, ugyanis csak a megrendelés után 15 évvel, 1502-ben tett pontot a munka végére. Már a festési folyamat során politikai jelentőségű alkotássá vált a kápolna díszítése, ugyanis a megrendelő fia (idősebb Filippo 1492-ben meghalt) a városi puritán megújulás hirdetőjét, Savonarolát támadó párt vezéralakja volt, így a díszes elemeket tartalmazó freskóciklust a Savonarola által képviselt irányzat arcul köpéseként is értelmezhették a kortársak. Szépnek szép, de mi ebben a templomban Ghirlandaio és Masaccio pártiak vagyunk.
A templom hihetetlenül gazdag, szerencsére a nézelődőt korrekt, kétnyelvű feliratok segítik a tájékozódásban, így csak bátorítani tudunk mindenkit, hogy nézelődjön, mert megéri. A sok-sok kincset fel se tudjuk sorolni, persze párról találhattok fényképet a facebookos fotóalbumban.
Mindenképpen időt kell szakítani a kerengőkre is. Habár a komplexum hatalmas, a méretei senkit se tántorítsanak el, az utolsó termek egyike a dormitórium. A méretei segítenek bemutatni fénykorában mekkora is lehetett a Santa Maria Novella szerzetesi közössége (lásd jobbra fent). Az 1966-os árvíz a kerengőkben is komoly károkat okozott, így Paolo Uccello freskói eléggé sérültek (lásd fent). Ne rémüljünk meg, a művészettörténészeken kívül a nézelődők számára is maradtak érdekes részek, viszont a káptalanterem mindent visz.
Ez is kerengőkből nyílik, másik neve a spanyolok kápolnája. Egyrészt Firenze alsó erődjében egy ideig spanyol helyőrség állomásozott, és ők használták ezt a kápolnát, illetve az akkori firenzei nagyherceg felesége, Toledói Eleonóra környezetében is sok volt a spanyol, akik szintén itt gyűltek össze, ráadásul a freskók témája is spanyol vonatkozású, hiszen többek között a domonkos rend dicsőségét hirdetik, amelyet a spanyol Domingo de Guzmán, vagyis Szent Domonkos alapított. A freskók viszont jóval korábbiak, Andrea di Bonaiuto 1365-67-ben festette őket.
Ha a firenzei dómot is ábrázoló falat nézzük (lásd fent), akkor olyan korabeli hírességek portréját is megtaláljuk a freskón, mint Cimeabue, és tanítványa, Giotto, vagy az építész és szobrász Arnolfo di Cambio, illetve az irodalom fejedelmei, Dante, Petrarca, és Boccaccio. Az összes részletet most sem írjuk le: menjetek el, megéri. Több nyelvű feliratokat fogtok találni, vagyis van segítség, amely alapján értelmezhetőekké válnak a freskók utalásai.
Reméljük felkeltettük a kíváncsiságotokat, addig is íme még pár fénykép a Tornabuoni kápolnáról.
Itt pedig magáról a komplexumról találtok még fényképeket.
