Az ókori és a középkori Róma után az olasz főváros későbbi
korszakával ismerkedtünk, így az utunk az Örök Város
központjából a falakon kívülre, egy pálmafákkal, pineákkal
(olasz fenyőfajta) teli parkba vezetett a Via Nomentanán. A park
közepén egy villa áll, ami az olasz fasiszta vezér, Mussolini
családi rezidenciája volt, de nem csak erről fogunk írni, hiszen
az épület története nem csak a diktátor korszakához kötődik...
A területet a 17. században még csak néhány szőlőültetvény,
kisebb épület és mocsár uralta, majd 1673-ban Pamphili család
tulajdonába került, amely mezőgazdasági célból
hasznosította. 1760 körül a római fekete, vagyis pápapárti
arisztokrácia vezetője (Colonna család)
vette meg, akiktől
1797-ben Giovanni Raimondo Torlonia bankár vásárolta meg. A névadó
család birtokában maradt egészen 1977-ig, amikor a római
önkormányzat tulajdonába került és 1978-ban közparkként megnyitotta
a látogatók előtt.
A Torloniák egy Franciaországból bevándorolt család
leszármazottai, akik 1750-ben jelentek meg Rómában, mint
kelmeárusok a Piazza di Spagnán. A család selyem és a ruha
iparban tevékenykedett, majd később bankot is alapítottak, aminek
a vezetője Marin Tourlonias volt. Ez utóbbi Troiano Acquaviva
d'Aragona bíboros szolgálatába állt, és a tőle kapott
járadékból indította el a családi vállalkozást. Marin már
Rómában vette fel a Torlonia nevet, amit a fia, Giovanni Raimondo
tett igazán ismertté. Ő a napóleoni háborúk során –
kihasználva a tőkeszegény római arisztokrácia állandó
pénzhiányát – elég gyorsan meggazdagodott és mérhetetlen
földbirtokot szerzett. Ehhez hamar nemesi rang is társult: a
Torloniák az utolsók, akik a pápától hercegi címet kaptak
(Civitella Cesi hercege, a címet újonnan alapították 1814-ben).
Az első generáció még az üzlettársakkal, a második generáció
viszont már a római arisztokráciával házasodott: ma a családnak
három ága létezik (Polo és Guadagnolo hercege, Civitella Cesi
hercege, Fucino hercege), és a fucinói hercegek hivatalosan egy
Borghese-Torlonia frigyből származnak. A római Villa Torlonia is a
fucinói hercegeké volt. A család többi ága se házasodott
rosszul: Civitella Cesi 4. hercege 1935-ben Juan Carlos volt spanyol
király nagynénjét, Beatrizt vette
feleségül. Filmsztárokkal is rokonságban vannak: a pl. 101
kiskutya 1996-os film változatából, vagy a Végzetes vonzerőből
ismert Glenn Close is rokonságban áll a Torloniákkal.
Giovanni Torlonia, miután 1797-ben megvásárolta a birtokot,
megbízta Giuseppe Valadier építészt a 13 hektáros park és
az épületek átalakításával. Valadier tervei alapján a
munkálatok a parkban 1802 és 1806 között zajlottak, és az
épületekkel csak ezt követően kezdtek foglalkozni. A parkban már
állt egy korábbi uradalmi épület, amiből a nemesi villa lett, és
az Abbati kaszinó, amiből pedig a Hercegek kaszinóját alakították
ki. A kaszinó akkoriban nem a mostani játékbarlangot jelentette,
hanem egy kisebb volumenű, szabadidő eltöltésére alkalmas
épületet a lakott területen kívül. A főépület neve is Casino
Nobile, tehát Nemesi Kaszinó, ami arra utal, hogy ezt sem állandó
lakásnak szánta az építtető.
A főépületet Valadier előtetővel, tornácokkal, és tágas
teraszokkal egészítette ki, a bálterem világítását egy
félköríves ablakkal oldotta meg. A többi helyiség falait
tükrökkel díszítették, hogy mesterségesen növeljék a
fényforrásokat, illetve nagyobb tér illúzióját keltsék. A
termeket elegáns neoklasszikus stílusú stukkók, függönyök,
festmények, domborművek díszítették. A földszintre és az első
szintre a hivatalos eseményeknek helyet adó és a nemesi vendégek
elszállásolására alkalmas termek kerültek (innen a név: nemesi
kaszinó), az alagsorban és a második emeleten pedig a személyzet
lakóhelyét alakították ki. Az alagsorból lehet lejutni az
1919-ben felfedezett zsidó temetőhöz, és a már Mussolini
idejében kialakított óvóhelyhez is, de erről majd a későbbiekben
részletesebben is lesz szó.
Giovanni 1832-es halála után a másodszülött fiú, Alessandro
vette át az építkezés irányítását, aki Giovan Battista
Caretti építészt bízta meg a további munkálatokkal. Ekkor
épült a Szaturnusz templom, a műrom, illetve a ma már nem létező
Caffe-House, a Sz. Sándor kápolna és az Amfiteátrum. Alessandro
más művészeket is alkalmazott. Quintiliano Raimondi tervei
alapján épült a színház és a Citrom ház,
Giuseppe Jappelli pedig a parkban kis tavakat alakított ki
egzotikus és hazai növényekkel (például fenyő, cédrus
félék, tölgyfa félék, olajfa, babér, leander, pálma félék,
gyümölcsfák), illetve az ő
tervei alapján építették a mór üvegházat és a Casina
delle Civette
elődjét, tehát a svájci házikót.
1835-től kezdve körülbelül 50 szobor került a kertbe. Egy részük
ókori, de van közöttük másolat és még szecessziós darabokkal
is találkozhatunk. Apropó, szecesszió: Rómában, így a villában
is ennek hatására terjedt el a pálma. A színház mellett egy
lovagi tornák rendezésére alkalmas pálya is helyet kapott, amit
Mussolini és családja már teniszpályaként használt. Az
építkezés 1842-ben ért véget egy időre, amikor két darab
gránit obeliszket állítottak fel Alessandro szüleinek emlékére.
Casina delle Civettét nézve úgy éreztük magunkat
mintha egy mese szereplői lennénk. Jappelli 1840-ben kezdte a
házikó építését, amelyet Enrico Gennari építész 1908
és 1913 között teljesen átalakított és így „középkori”
külsőt kölcsönzött neki. A belső termekben a padlók, ablakok,
ajtók, lépcsők, bútorok mind szecessziós stílusúak. A
díszítések (mozaik, intarziás fa, vas, szövetek, szobrok)
utalnak arra, hogy a család odafigyelt az otthoni kényelemre.
Tornyokat, loggiákat építettek hozzá. Persze ez sem egyszemélyes
munka volt, hiszen Cambellotti, Paschetto, Botazzi, Grassi
művészek is részt vettek az építésben.
1916-tól kezdődően „Baglyok háza” néven ismerik az épületet,
valószínűleg azért, mert a kis bagoly motívum az épület több
pontján jelenik meg és ez akkoriban széles körben elterjedt
díszítési forma volt. 1917-ben Vincenzo Fasolo építész
az épület déli részét fantáziadús formában alakította ki
szintén szecessziós stílusban.
Az amerikai megszállás alatt sajnos súlyos károkat szenvedett,
nem beszélve a lopásokról, vandalizmusról. 1992 és 1997 között
helyrehozták és ma a szecessziós üvegművészet múzeumaként
üzemel. A helyreállítás után a húsz szobában 54 darab
ólomüveget állítottak helyre, amelyek mellé a szobákban
elhelyeztek 18 további üvegablakot és több mint száz vázlatot.
Ez a kis mesebeli házikó nekünk különösen tetszett, a képeket
nézve reméljük Nektek is fog...
A Lemonaia, vagyis Citrom ház a citrusfélék
teleltetésére szolgált. Giuseppe Jappelli 1839-ben kezdte a
kialakítását, de a források gyorsan elapadtak. Az építkezést
1840 után Alessandro Torlonia és Teresa Colonna házassága
alkalmával folytatták, erre utal a homlokzaton látható két
családi címer. A szomszédos színház melletti épület négyszög
alakú, külső mészkőborítással, nagy ablakokkal, ajtókkal. A
tetőt Marseilles–féle csempével burkolták. A belső tere
téglából készült, farácsokkal. A padló olyan, mint egy sakktábla. Egy kis színpad is látható bent, ami fából készült
és a kis kandalló mellett helyezték el. A kémény oldalán két
kis hordó volt, ami rusztikus szökőkútként szolgált. A kéményt
valószínűleg a szövetségesek pusztították el. A Mussolini
család itt tartózkodásakor az épületben mozit alakítottak ki,
illetve a fasiszta Befanát tartotta itt Mussolini felesége (a
Befana a jóboszorkány, aki Vízkeresztkor hoz ajándékot az olasz
gyerekeknek, természetesen a fasiszta rezsim ezt az ünnepet is a
saját ajándékai kiosztására használta fel).
A villa először 1870-ben került bele a történelembe, ugyanis a
még pápai kézen lévő Rómát ostromló olasz csapatok a közeli
Porta Piánál rombolták le a városfalat és a villát, illetve a
parkját a sebesültek, és az ostromszerek raktáraként használták.
Az épület 1925-ben kapott újra nagy sajtóvisszhangot, amikor
Giovanni Torlonia, Fucino hercege jelképes évi egy líráért bérbe
adta Mussolininek a Torlonia villa főépületét. Mussolini ekkor
már egyre kevésbé hasonlított egy parlamentáris kormányfőre,
és egyre inkább egy diktátorra, igaz a rezsimet csak az 1926-os
különleges törvényekkel hozta létre. Torlonia herceg gesztusa
így még hangsúlyosabb, ugyanis a pápai arisztokrácia egyik
kiemelkedő tagjának áldását jelentette. Mussolini és családja
1943-ig tartózkodott itt, és apránként a többi épületet is
belakták. Vittorio, a nagyobbik fiú házasságakor a Torlonia
örökösök megengedték, hogy az ifjú pár a Limonaia melletti
középkori épületbe költözzön. A kisebbik fiú, Bruno özvegyét
pedig a Via Nomentana felőli Nemesi Kaszinóban szállásolták el.
Mussolini és családja a főépület mindegyik emeletét használta.
Mussolini a herceg első emeleti szobájában aludt, míg felesége,
Rachele Guidi, az átellenes szárnyban található szobát
használta. A Mussolini által használt bútorokat 1997-ben találták
meg egy minisztériumi raktárban. Mussolini nem sok átalakítást
végeztetett az épületen, ezek egyike volt a két hálószobát
összekötő fürdőszoba. Ez ma már nem létezik, ugyanis teljesen
eltakarta a bálterem Valadier-féle félköríves ablakát, így a
főépület helyreállításakor visszabontották. Mussolini gyerekei
és a személyzet tagjai a harmadik emeleten éltek. Mussolini itteni
dolgozószobáját a hálószoba mellett alakították ki.
A földszinten található nappali közös volt: itt fogadták a
vendégeket. A bálteremben fogadásokat rendeztek, és szűk körű
vetítéseket tartottak. Ez a szintet betöltő terem csak annyiban
tér el az eredeti, Valadier-féle állapottól, hogy Giovan Battista
Caretti kialakított két balkont. Mussoliniék se itt, se az alsó
szint többi helységénél nem végeztek lényegi változtatásokat.
A Rachele által korszerűsített konyhák az alagsorban, míg a
mosdók és egyéb helyiségek a padláson voltak. A diktátor
tulajdonában 11 gépkocsi és néhány ló is volt, amelyeket a Via
Nomentana és a Via Spallanzani sarkához közeli
istállóban/garázsban tartottak. Rachele a második világháború
éveiben itt tyúkólat és nyúlketreceket is kialakíttatott, ami
hozzátartozott a háztáji hadigazdaságokhoz.
A háború kitörésével a villa és Mussolini családja veszélyben
volt, így a villa borospincéjét átalakították bunkerré, de ide
csak az épületet elhagyva lehetett bemenni, így Mussolini az
épület alatt két további óvóhely kialakításáról is döntött.
Az utolsót Mussolini 1943-as bukása és letartóztatása idejére
már nem sikerült befejezni, igaz a német megszállás során a
környező lakosok hasznosították. 1944 júniusától az ingatlant
a Szövetséges Főparancsnokság foglalta el és az amerikai katonák
1947-ig állomásoztak itt. Jelenlétüknek köszönhetően az épület
katasztrofális állapotba került.
A villa ma már múzeum, ahol a látogatók testközelből
szemlélhetik meg hogyan élt a fasiszta Olaszország teljhatalmú
ura és a Torlonia család. A villa alatti bunkert is felújították,
de jelenleg nem látogatható.
A múzeum gyűjteménye igen gazdag, a Torlonia család szobrokat,
festményeket gyűjtött, és ezeknek a java része a Sz. Péter
bazilikához közeli Palazzo Torloniában található. Ettől
függetlenül a villában is maradt pár érdekesség. A rengeteg
régiség közül nem is mindegyiket tudták kiállítani, a Római
Főpolgármesteri Hivatal és a család között évek óta
tárgyalások folynak ezzel kapcsolatban. A kertben is rengeteg
műemlék található. Giovanni és Alessandro a régiséggyűjtés
területén nagy hírnevet szereztek. A műveket részben Bartolomeo
Cavaceppi (1716-1799) szobrásztól, restaurátortól és
régiségkereskedőtől szerezték, miután Giovanni 1800-ban
megvásárolta a az összes Cavaceppi műhelyében készült munkát.
A többi kiállított műalkotás más tulajdonából származik,
beleértve a bútorokat, amelyeknek sikerült túlélni az
elhanyagolás éveit.
A gyűjteménybe tartozik többek között Antonio Canova három
reliefje (domborműdíszítés), egy Michelangelo stílusú női fej,
egy márvány lábazat, amelyet egy Via Appia melletti sírból
szereztek. Mindezeket a kertben a színház színpadán fedezhetjük
fel.
A múzeum látogatása közben egy másik érdekes történetről is
olvashattunk. A Peplophoros néven ismert görög
szobrot 1983 novemberében lopták el a villából és 14
műalkotással együtt később illegálisan Amerikába került. Egy
vásárló 75 ezer dollárért vette meg, majd egy árverésen akarta
tovább adni. Az aukcióház munkatársai utánanéztek és kiderült,
hogy lopott. A mű a lopás után 30 évvel később került vissza
Olaszországba.
A
Villa Torlonia érdekes pillanatfelvétele lehetne Róma 1800-as
éveinek. Az ókor után más élmény volt betekinteni az olasz
arisztokrácia igen zárt világába. Közben még egy mesevilág is
elénk tárulhat a baglyok házában, ahol a csillogó motívumokkal
teli üvegdíszek, üvegablakok között sétálhatunk. Ráadásul
nem csak ezt érdemes megnézni, hanem a napsütötte parkot se
szabad kihagyni, ahol órákat lehet eltölteni a fák és csicsergő
madarak között (mellesleg papagájok is vannak). Ez egy kevésbé
ismert drágakő, kevés turistával…
