Versailles: az eredeti és az utánozható

Versailles. Mindenki hallott róla: a francia abszolutizmus máig élő jelképe, a Napkirály pompázatos udvarának a helyszíne, amely egy önálló műfajt teremtett a kastélyépítészetben. Elég csak a nápolyi, vagy a bécsi megfelelőjére, tehát Casertára és Schönbrunnra gondolnunk. Az Esterházy család fertődi kastélya mondjuk funkcióját tekintve nem „Versailles”, szépségét tekintve viszont ezt utánozza. Tavaly a nászutunkat a Loire-menti kastélyok bebarangolásának szenteltük, és természetesen stílusosan szerettük volna lezárni utunkat, így hazarepülés előtt Versailles-ben aludtunk meg, hogy a palotát és a kerteket is bebarangolhassuk. Előző poszt-sorozatunkban a nápolyi királyi rezidenciákat jártuk végig, és Caserta után úgy illik, hogy a nagy előképről beszéljünk.

Versailles annyira közismert, hogy tényleg csak az élményeinkről szeretnénk írni, hiszen felesleges információkkal traktálni az olvasót, miközben internetes honlapok és nyomtatott kiadványok hosszú hosszú sora foglalkozik vele. Tehát, vissza a látogatásunkhoz.

2018. augusztus 1-jén kora délután értünk a városba. Lepakoltuk a csomagjainkat, majd megrohantuk a kerteket. A kastélyba már talán nem is lehetett bemenni, de a kertek más nyitvatartással üzemelnek, és természetesen tömeg volt. Szorgalmasan bejártuk a szökőkutakat, és csalódottan vettük tudomásul, hogy a jelentős részük nem működik, és sok közülük nincs is túl jó állapotban. Ahol viszont volt vízjáték, ott ez tetszett. Sőt, a Király Kertjében még zenei aláfestés is volt. A tömeg mindig zavaró, de egyenletesen eloszlott, így egész jól el lehetett viselni.

Mivel jól álltunk az idővel, bementünk a Nagy-Trianon palotába. Ez a XIV. Lajos-féle „szolid” „menekülő” helyek egyike volt, ahol az udvarának egy részét maga mögött hagyva kevesebb kötöttséggel tölthette napjait. Mondjuk egy lelkiismeretes uralkodóról volt szó, így a trianoni szép napok se a teljes elvonulásról szóltak, csak itt ugye nem mindenki lihegett a nyakában. A palotában éppen egy időszaki kiállítás volt, így nem a szokásos módon rendezték be a termet, ahol a magyar békeküldöttség aláírta az első világháborút lezáró békét, de a személyzet felkészültségét dicséri, hogy amikor rákérdeztünk melyik az az ominózus terem, azonnal tudták. Hát, itt már többen voltak a látogatók, de a bőszen kattingató ázsiai turista hordákat megúsztuk. A termek szépek, a berendezésről elegendő információt közölnek a lépten-nyomon elérhető segédanyagok, így jól éreztük magunkat. A nagy-trianoni kert nagyon nem érdekelt minket, így a közvetlenül a kastély melletti terület bebarangolása után mentünk is vissza a Versailles-ig nagy kertbe, hogy befejezzük a körünket.

Augusztus 18-án reggel korán átsétáltunk a Versailles-i palota díszudvarába, hogy kivárjuk a sorunkat. Mondanunk se kell: tömeg volt. Nem kicsi, hanem óriási. Aki a neten foglalta le a jegyet, az se száguldhatott befelé, igaz ez a sor valóban gyorsabban haladt. A kastély viszont egyáltalán nem tetszett. A termekben alig lehetett mozdulni, és a a látványt se igazán tudtuk kiélvezni, ugyanis az őrök hajtottak minket előre. A Tükörterem végétől már kezdődött is a lezárt termek hosszú sora, ugyanis tavaly novemberig több lakosztályt restaurálás miatt lezárták. Természetesen egy sort se találtunk erről se a honlapon, se a különféle helyi információs felületeken, és amikor Balázs az általa kb. 20 évvel korábban látott részeket kereste, csak az x-edik helyi alkalmazott tudta miért nem látogatható az, aminek amúgy léteznie kellene. Természetesen sok dolog tetszett, mi is elkészítettük a kötelező szelfit a Tükörteremben, megcsodáltuk a királyi hálószoba pompáját, megjártuk az Operaházzal, mert az nem látogatható (ez a mi formánk, mert Casertában se tudtunk bejutni a helyi színházba, ugyanis aznap éppen bezárták).

Mivel előző nap már feltérképeztük a Nagy-Trianon melletti vendéglátóipari helységeket, így az ebéd miatt sem aggódtunk, hiszen arrafelé van megfizethető hely. A részleges versailles-i csalódás után elsétáltunk ezek egyikéhez, majd a Kis-Trianon kastélyba mentünk és bebarangoltuk az itteni kerteket, no meg a Királyné Faluját. Ezek tetszettek. Egyrészt itt szellősebb volt a tér, no meg az egész hangulata intimebb volt. A Falut ráadásul szépen helyreállították, így a versailles-i kert néhol felsejlő részleges kopottsága se kísértett.

Aki tehát Versailles-ba szeretne menni, és nem szereti a tömeget, az nyugodtan ki is hagyhatja a fő kastélyépületet, hiszen a kert és a „kiegészítő” részek is elegendő csodát nyújtanak. Aki viszont a „nagy” és történelmileg jelentős termeket kívánja bebarangolni, az online vegyen jegyet és jól vértezze fel magát a tömegnyomor kezelésére.

Itt láthattok képeket a Versailles-i kertről;

Itt a Versailles-i kastélyról;

Itt Nagy-Trianonról;

Itt Kis-Trianonról;

Itt pedig Marie Antoinette falujáról.