A budapesti Szépművészeti Múzeum Román csarnoka

Az európai nemzeti képtárak, vagyis az országos gyűjtőkörű szépművészeti gyűjtemények kialakulása hagyományosan az uralkodó dinasztiához, vagy jelentős nemesi családokhoz kötődött. Az előbbire lásd a francia példát (Louvre), az utóbbira a magyart. A Magyar Királyság műkincseit az ország területén kívül székelő Habsburgok legfeljebb Bécsben gyűjtötték, és 1699-től kizárólagos befolyásuk volt az országban, így ettől kezdve pl. a török hódoltság korabeli államok – jellegzetesen Erdély – uralkodói sem hozhattak létre közgyűjteményeket. Az országos műveltség összegzőjeként viszont egyre nagyobb igény volt „nemzeti” jellegű kollekciók létrehozására, amellyel a tudást, a művelődést is elő lehetett segíteni / be lehetett mutatni: ennek jegyében jött létre pl. 1802-ben Széchényi Ferenc felajánlásaként a Magyar Nemzeti Múzeum. Itt jellegzetesen egy főúri adományon alapuló, apránként bővülő gyűjteményről beszélhetünk.

Az Országos Képtár egy vegyes modellt követ: 1870-ben az állam megvásárolta az Esterházy-gyűjteményt, és ebből alakult meg 1871-ben a Szépművészeti Múzeum őse, igaz ekkor még a Magyar Tudományos Akadémia épületében. Itt tehát szintén egy magángyűjtemény volt az alap, de már az állam tudatos tevékenysége tette lehetővé ennek „közgyűjteménnyé” alakítását. A képek száma folyamatosan bővült, pl. 1872-ben Ipoly Arnold püspök gyűjteményével, és 1875-ben a Magyar Nemzeti Múzeum 1800 előtti képzőművészeti állománya is az Országos Képtárhoz került.

A képek beszerzése a hazai meglévő gyűjtemények mellett külföldi vásárlások útján történt. Ennek esett áldozatul Pulszky Károly, aki 1884–1896 között vezette az intézményt, és jelentős mértékű külföldi vásárlást eszközölt. 1895-ben beszerezte Sebastiano del Piombo Férfiképmás című festményét, amely botrányt kavart, ugyanis ezt hamis Raffaello képnek titulálták, így a kifizetett árat túl drágának ítélték, illetve Pulszky nem tudott elszámolni a pénzzel, így sikkasztással is vádolták. Pulszky Károly öccse visszafizette az összeget, az érintett viszont a botrány nyomán idegösszeomlást kapott, és végül Ausztráliába emigrált, ahol öngyilkos lett.

Ahogy az epizódból is kitűnik, akkoriban még bevett eljárásnak számított, hogy az ilyen kép és szobortárnak egyetemes tudást kell közvetíteni. Ami nem állt rendelkezésre, arról pedig másolat készült. Ennek köszönhető a Szépművészeti Múzeum részben ma is létező gipszmásolat-gyűjteménye: jellegzetesen antik, középkori és reneszánsz alkotások másolatait szerezték be. Eredetileg barokk és 18. századi alkotások is szerepeltek volna a terekben, például a Barokk Csarnokban, ám a másolatgyűjtemény végül a reneszánsz bemutatásával lezárult. Ennek oka, hogy az 1910-es évekre, amikorra a gyűjtemény kialakult, Európa többi részén már kezdett idejétmúlttá válni a szobrászat történetének ez a típusú bemutatása. Ennek ellenére a gipsz másolatok a kiállítások szerves részét képezték a második világháborúig. Erre jellegzetes példa Colleoni lovasszobra a Reneszánsz csarnokban (a második világháború során megrongálódott tető miatt havas a szobor), mellette pedig az eredeti Velencéből. Legalul a Reneszánsz csarnok mennyezete látható.

A Múzeum ma is álló épülete csak 1906-ban került átadásra: ezt Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc tervei alapján emelték neoreneszánsz és neoklasszicista stílusban. Akkoriban jelentősen különbözött a múzeumi koncepció a maitól: kevesebb látogatóra számítottak, kevesebb irodában is kiszolgáló térben gondolkodtak. Akkoriban a tanulni vágyó középosztály magától ment, most viszont az „egyéb” funkciókkal kell becsábítani a potenciális látogatókat. Ennek köszönhetjük pl. a múzeumi boltot, vagy a kávézót. Azóta a gyűjtemény is nőtt és részben a második világháborús károknak köszönhetően a rendelkezésre álló területet se sikerült teljes mértékben kihasználni.

Ahogy a fenti alaprajzból is kitűnik, a múzeum épülete csarnokokra oszlott, amelyek különféle stílusokat mutatnak be. Ezek a csarnokok fogadták be eredetileg a stílus tekintetében odaillő másolatokat. A Román csarnokba pl. síremlék, szószék, portál, vagy freskó másolatok kerültek. Helyhiány miatt pár magyar szárnyas oltárt is itt állítottak ki, majd az 1926-os átrendezést követően már csak gipszöntvények maradtak. Ekkortól Donatello Gattamelata-lovasszobrának a másolata határozta meg a teret (az eredeti Padovában található, a Padovai Sz. Antal bazilika előtti téren). Ezek a gipsz másolatok az 1920-as évekre már devalválódtak, így a második világháború során nem helyezték őket biztonságba, ezért a gyűjtemény többi darabjához mérten nagyobb károkat szenvedtek. A második világháború után ezeket a sérült darabokat bezsúfolták a múzeum egyedüli nem restaurált termébe: a Román csarnokba. Ez vezetett a csarnok raktár funkciójának a kialakulásához. Mára ez megváltozott, hiszen a munkálatok jelentősen előrehaladtak, és 2018. március 15. és április 2. között a felújított Román csarnok fogadta a látogatókat. Mi is megragadtuk a lehetőséget, és Húsvét hétfőn délután, egy relatíve nyugodtabb időszakban jutottunk be.

A még folyamatban lévő munkálatok egy összetettebb rendszerbe illeszkednek. Első lépésként ugye ki kellett üríteni a termet. Ehhez szükség volt egy olyan területre, ahol tárolják, restaurálják és lehetőleg kiállítják a másolatokat. A második világháború után több helyszín (Tata, Kecskemét, Komárom) között szétosztott anyag java a komáromi Csillag erődbe kerül, ahol egy önálló kiállítás keretében várja majd a látogatókat. Másik részük a Szabolcs utcai kórház épületéből kialakított Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ látványtárában lesz látható 2019-től.

Emellett sor kerül a Múzeum többi terének a rehabilitálására: a Könyvtárból kialakított raktár lesz például a kreatív foglalkoztató, és a mélyföldszint terei is teljesen megújulnak. Az 1957-től önállósodott Magyar Nemzeti Galéria visszakerült a Szépművészeti Múzeum alárendeltségébe és az előbbinek a Liget projekt keretében épülő új székhelyébe kerül majd a korábban a mélyföldszinten látható legújabb kori kollekció. A mélyföldszint átszabásával létrejön egy nagy méretű ideiglenes kiállítói tér. Ez azért fontos, mert a Szépművészeti Múzeum korábbi nagy nemzetközi szintű kiállításainak fogadása érdekében átalakították a Jón és a Pergamoni csarnokot. A Munkálatok után viszont ezek újra láthatóak lesznek és az állandó kiállítások bemutatására szolgálnak majd.

Ezen folyamat első igazán látványos terméke az immár látogathatóvá varázsolt Román csarnok. Ennek román stílusú belső díszítését az épület tervezői Schickedanz Albert és Herzog Fülöp 1900 végén álmodhatták meg. A bazilikát idéző teret oszlopfők és pillérek tagolják: ezek különbözőek, pécsi és gyulafehérvári mintákat követnek, ugyanis itt is a tanítás igénye irányította az alkotókat (lásd a jobb oldali képen az egyik oszlop talapzatát). Az oszlopfők aranyozásának a helyreállítására amúgy 5,5 kg aranyra volt szükség.

A festészeti dekorációk Reissmann Károly Miksa és Glaser János munkái, akik 1903 és 1904 között dolgoztak ezen. A falakat figurális ábrázolások és heraldikai elemek díszítik. A diadalívek falára magyar szentek (Szent István, Szent László, Szent Erzsébet és Szent Margit), illetve Mária és Jézus alakjai kerültek. Ezen felül a rövidebb falakat még állatövi jegyek díszítik.

Az Állatkert felé néző hosszanti oldalfalon Árpád-házi uralkodók (Könyves Kálmán és valószínűleg IV. Béla), a főbejárat felé eső oldalfalon pedig Ozorai Pipo és Szécsi Dénes püspök alakja látható. Az alakjaikat különféle keresztény jelképek és jelmondatok övezik, visszatérő motívum az életfa, és az örök életet jelképező páva. Az ábrázolások ikonográfiája pedig szorosan kötődik a milleneumi gondolatkörhöz.

A főhajó falaira a magyar állami, társországi és tartományi címereket, a körüljáró folyosókra pedig magyar nemzetségi címereket festettek. A körüljáró folyosók boltozatainak griff- és sárkányfiguráit a német középkori fal- és táblafestészet inspirálta.

A csarnokba 1905 és 1906 között helyezték el a német késő román korszak kiemelkedő emlékének, a freibergi Aranykapunak a méretarányos gipszöntvényét (az eredeti 1225 környékén készült). A másolat a második világháború után különös fontosságra tett szert, mivel az eredeti kapu károkat szenvedett, és ezt részben ennek a másolatnak köszönhetően sikerült helyreállítani. A kapu kissé kakukktojás, ugyanis pár másik kevésbé látványos elem mellett ez is kissé elüt a Román csarnok díszítésétől, viszont a többi gipsz másolattal együtt ezt azért se lehetett elszállítani, mert ezzel a múzeum épülete és a kapu másolat is sérült volna, illetve az egyedisége miatt már ez a másolat is műtárggyá vált. Nekünk mindenesetre tetszett, hogy ezt itt láthattuk. A csarnok másik különleges eleme a gyulafehérvári kapu gipszből készített másolata, amely a freibergi Aranykapu mellett látható, erről viszont nem készítettünk fényképet.

Nekünk nagyon tetszett, amit láttunk, és alig várjuk, hogy a felújítás további eredményeit is megtekinthessük.

Itt találjátok az alaprajzot és a havas Colleoni szobor fotó lelőhelyét.