2019. április 14., vasárnap

A Csipkerózsika túltengésben szenvedő kastély Usse-ban


Ahogy nászutas beszámolónkban már jeleztük, Usse vára Csipkerózsikáról szól. A hagyomány alapján ugyanis Charles Perrault ezen a tájon sétált, és ez a kastély ihlette, amikor papírra vetette Csipkerózsika meséjét. A legenda egyik buktatója, hogy a mese már korábban is létezett, csupán szájhagyomány útján terjedt, vagyis ennek kialakulásához semmiképpen sem járulhatott hozzá az usse-i kastély. A tulajdonosoknak viszont annál inkább hasznára van a történet, ugyanis ezzel a meglehetősen légből kapott mesével még több turistát tudnak birtokukra irányítani. A vár ugyan nem csúnya, de egyáltalán nem érdemli meg azt a felhajtást, amit mai urai, a Blacas hercegek tulajdonítanak neki.
A terület első ismert ura I. Gelduin viking vezér volt, aki természetesen egy erődöt is emelt a mai vár helyén, igaz ezt még csak fából. Az erősség már meglehetősen romos állapotban volt, amikor VII. Károly francia király kapitánya, V. Jean de Bueil felépítette a mostani épület magvát. Ez a 15. század közepén történt, a 100 éves háború után, így az amúgy nem túl jelentős katona még nem ismerhette az itáliai reneszánsz építészetet, vagyis még csak egy erődöt, és nem egy kastélyt akart magának. A mostani kéjlak a későbbi átalakítások eredménye, mai formáját csak a 19. századra nyerte el. Habár V. Jean de Bueil Jean D'Arc támogatójaként nem vitte túl sokra, a fia viszont annyira jól házasodott, hogy feleségül vehette VII. Károly király és szeretője, Agnès Sorel egyik lányát: Jeanne-t. Jeanne de France nővére, Charlotte pedig egy másik királyi szerető rokona volt, ugyanis ő volt az általunk már Chaumont-sur-Loire, és Chenonceau kapcsán oly sokszor emlegetett Diane de Poitiers anyósa.
Amikor megérkezünk a helyszínre, akkor a vár alatti út mentén találjuk a parkolót. A mi kocsink már nem fért el, így ezt a kastéllyal szembe található út mentén hagytuk. Mások is így csinálták, lehet követni a példánkat. A kassza kissé zsúfolt, de elég könnyen bejutottunk. Ezt követően egy emelkedőn lehet felmenni a kastélyhoz, vagy lehet egyet sétálni az előkertben. Mi az utóbbit felülről csodáltuk meg: másnak is ezt ajánljuk.
Amikor felérünk a „kaptató” tetejére, akkor balra találjuk a kápolnát, előttünk pedig ott magaslik a vár. Ennek felénk eső szárnya a legrégebbi, amelyet még a 15. században emeltek. A vele szemben található, és az összekötő szárnyat már a 16. században reneszánsz stílusban építették Charles D’Espinay és Lucrèce de Pons megrendelésére. A kastély legkésőbbi része egy kis méretű, C alaprajzú pavilon a díszudvartól jobbra, ugyanis ezt 1690-ben emelték Vauban marsall lánya, és Valentinay márki esküvője alkalmából. A márki a tulajdonos fia volt, és a házasság pillanatában XIV. Lajos pénzügyi főfelügyelője.
A legrégebbi szárny főbejáratánál kezdődik a látogatás, viszont bent annyira sötét volt, hogy nem tudtunk használható képet csinálni, vagyis a belső terek bemutatásakor a szóbeli leírás mellett a kastély honlapjáról lementett képeket kellett felhasználnunk. Ezek pontos forrását a poszt legalján jelöltük.
A berendezés eléggé vegyes. Hangsúlyosak a Restauráció utáni tárgyak, ugyanis az akkori tulajdonos, Stanislas de Blacas herceg (1770–1839) jó viszonyt ápolt XVIII. Lajossal és X. Károllyal, akik számos személyes tárgyat ajándékoztak neki. Jórészt ezeket látjuk a földszinti vitrinekben. Chateaubriand is sokat vendégeskedett a kastélyban, erre utalnak a hozzá köthető csecsebecsék. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: indiai szuvenírek és fegyverek, „trompe l'oeil” mennyezet, XIV. Lajos korabeli bútorok, arcképek, ismert munkák másolatai. Ilyen például a versailles-i kastélyban található, G. L. Bernini-féle XIV. Lajos mellszobor koppintása. Amúgy egész részletes a papír alapú segédlet, amelyet a látogató kap, vagyis akit érdekel, minden apróságról talál valamiféle leírást. A papír viszont egy másik városi legendát is gerjeszt, miszerint a nagy, négyszögletes lépcsősor melletti irdatlan csizmák is megihlették Perrault-ot. Nem mondják ki, de ezzel a Csizmás Kandúr történetére céloznak a segédlet összeállítói. Mindenképpen szeretnénk kihangsúlyozni, hogy ezt semmi sem támasztja alá. Kamu, vagy nem kamu, egyes tárgyak tényleg szépek. Nekünk például kifejezetten tetszettek a faliszőttesek (lásd lent). A lakosztályok utolsó része a király szobája, ugyanis a nemesi birtokokon kötelező volt kialakítani egy külön szobát a király részére, ahol megalhatott, ha esetleg arra járt. Természetesen az ussei kastély ezen terme is a fenti célt szolgálta.
Miután végeztünk az aránylag érdekes kiállítótérrel, elkezdődött a meredek lejtmenet. Visszamentünk az udvarra, és úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a Csipkerózsika útvonalat. Nem kellett volna. Az útvonal önmagában nem túl érdekes, főleg gyerekeseknek ajánljuk, ugyanis felmegyünk egy lépcsőn a fedett gyilokjárókhoz, felkapaszkodunk az egyik torony belsejébe, és az út mentén bábukat látunk, amelyek a Csipkerózsika-történet egyes epizódjait ábrázolják. A figurákhoz szöveg is tartozik, de nekünk nagyon gejl volt az egész. A gyilokjárókról se nyílt olyan jó kilátás, hogy ez kompenzálta volna a mese-sokkot, és az irdatlan tömeg se volt túl kellemes. Az üzemeltető ugyanis – számunkra ismeretlen okokból – egyáltalán nem gondoskodott arról, hogy egyszerre csak egy bizonyos számú ember járhassa végig az útvonalat, ami sok helyen kifejezetten idegesítő tülekedéshez vezetett.

A birtok igazán érdekes része a templom volt. Ezt Szent Annának, Szűz Mária édesanyjának szentelték, és habár reneszánsz épületként emlegeti az útmutató, van benne bőven a gótikus stílusból is. A bejárat feletti dombormű gyönyörű: itt az ablak felett az Atya trónol, alatta pedig reneszánsz jellegű díszítések övezik az ablakot és a bejáratot. A kapu feletti hatalmas kagyló is a reneszánszra utal. A kapu két oldalánál találjuk a 12 apostolt, és Krisztus alakja is feltűnik (lásd legalul balra).
Bent szép a faragott kórus. A mennyezet gótikus, de itt is a portálok már reneszánsz stílusúak. A kis épület lényegében hozza azt, amit egy franciaországi 16. századi vidéki templomtól elvárunk.
Ezzel szemben van amúgy istálló és kocsiszín is: ezek annyira nem nyűgöztek le. A kápolna mögötti barlangot pedig kihagytuk, ugyanis rendesen leszakadt az ég. Kifelé menet még vetettünk pár pillantást a kertre. Ahogy korábban is emlegettük, ez szépnek szép, de nem túl nagy. A kastély Indre folyóra néző teraszát a 17. század elején alakították ki, majd a francia kertet Le Nôtre, XIV. Lajos király híres kertépítésze, a versailles-i kertek megálmodója tervezte. Van két libanoni cédrus is a parkban: ezeket Chateaubriand ajándékozta a birtok úrnőjének. Jobbra fent láthattok egy áttekintő képet a kastélyról és a kertekről.

Ahogy jeleztük, nem ez volt a kedvenc kastélyunk. Gyerekeseknek viszont lehet, hogy bejön, vagyis majd mindenki döntse el mit gondol róla. Mi viszont inkább megmaradunk Villandrynál és Chenonceau-nál.

A honlapról származó képeket innen, innen, innen, innen és innen mentettük le.
Itt találtok további képeket a kastélyról.