2018. április 22., vasárnap

Elmentünk az egri vár másolatához

Ahogy már korábban is utaltunk rá, éppen az esküvőnkre készülünk. Ma ezzel kapcsolatos programunk lett volna, viszont a sors közbeszólt és a délutánunk hirtelen szabad lett. Mindenképpen ki akartuk használni a jó időt, így gyorsan kellett találnunk egy olyan kirándulási lehetőséget, amely könnyen és gyorsan megvalósítható, lehetőleg a nap is ér minket, illetve egy délután alatt megjárjuk. A Budapest-kirándulás jeligére rengeteg lehetőséget dob fel a Google, köztük több rajta van a bakancslistánkon (Dera-szurdok, Prédikálószék...), és hirtelen jött az ötlet: már amúgy is el szerettünk volna menni az egri vár másolatához. Miért is ne? Hamar eldőlt, hogy ez lesz a mai úti célunk.


Ebéd után bepattantunk az autóba, és elmentünk Pilisborosjenő határához, a Szent Vendel emlékműhöz. Itt leparkoltunk, és nekikezdtünk ennek az improvizált túrának.

A népes kirándulócsapatok láttán rájöttünk, hogy másoknak is hasonló ötletük támadt, nemhiába olvastuk az ötleteléskor, hogy kedvelt kiránduló- és piknikező helyről van szó. A település határában a fényképezőgépek is előkerültek, ugyanis a repce látványa, és a csodás kék ég csak úgy vonzotta az objektíveket.


Több lehetőség is van, hogy célba érjünk. Követhetjük az egyenes csapást, amelyet néhol már kopottas, de azért használható túrajelzések szegélyeznek, viszont szerintünk érdemes igen korán srégen letérni erről, ugyanis így elhaladunk a Teve-szikla mellett.

Ez persze hátulról már nem is teve.

A vöröses színben tündöklő erodálódott dolomit-tornyok jellegzetes alakjuk miatt kapták a nevüket. A függőleges sziklafalak és a bennük lévő üregek pedig a bányászat tanúi.

Innen már nincs sok hátra, ugyanis egy hosszabb egyenes szakaszt követ egy Y elágazás. Ha itt jobbra tartunk, akkor pár méter után elérjük a vármásolatot. Ezt a Várkonyi Zoltán-féle Egri csillagok film forgatása apropójából építették, igaz a 60-as éveket követően is előfordult, hogy díszletként használták. Azóta viszont inkább az enyészet, mint a filmipar jelenléte határozta meg a környéket, így áldásosnak bizonyult, amikor 2008-ban, a forgatás 40. évfordulójára Pilisborosjenő Önkormányzata rendezte a területet.




Ahogy mi is tapasztaltuk, az ikonikus "műromok" között sokan piknikeznek. Az élő emberek számát csak a falakba vésett graffitik mennyisége múlja felül.

Egész jópofa fényképeket lehet csinálni, viszont mi inkább az infrastruktúra bemutatására, és nem az emberi jelenlét dokumentálására törekedtünk, így ezeknél a fotóknál senki se keresse a tömeget.
Nekünk tetszett a hely, reméljük ezzel a röpke poszttal másnak is kedvet csinálunk ehhez a tényleg egyszerűen megvalósítható túrához.

További képek itt láthatók.