A "postás" hercegek tengerparti vára, avagy Duino

Akik ismerik a posta történetét, azok tudják, hogy a 13. századtól kezdve a Thurn und Thaxis család neve összeforrott Európa postaszolgálatával. Eredetileg a velencei köztársaság és a Pápai Állam területén működtették a vállakozásukat, majd a 15. század végén az egyik családtag a Habsburgok szolgálatába lépett. 1615-től már az egyik leszármazott megkapta örökös jelleggel a német-római birodalmi főpostamesteri címét, amit csak 1805-ben töröltek el a napóleoni háborúk egyik folyományaként. A család vállalkozásként viszont egészen 1867-ig üzemeltette a postaszolgálatát, vagyis csak a német területen egy jó 300 éves hagyományról beszélhetünk, amikor a Thurn und Thaxis postaszolgálatot emlegetjük. Azt valószínűleg kevesen tudják, hogy a család egyik elszegényedett ágából származott az a Torquato Tasso, akit költőként minden italianista ismer, hiszen a Megszabadított Jeruzsálem című eposza a 16. századi itáliai irodalom egyik remekműve. Azt pedig végképp kevesen tudják, hogy a családnak több ága van, és az itáliai hercegek gyönyörű duinói kastélya 2003 óta a mai napig látogatható.

A kastély Trieszttől 20 km-re található, és egy meredek sziklaszirtre épült. Habár egykor egy római katonai őrhely állt a helyén, a mostani épület története „csak” a 14. századig nyúlik vissza. A korábbi, 10. századi erőd romjai ma is láthatóak a szemközti sziklaszirt tetején. Ezt még az aquileiai pátriárka építtette, ma „régi vár”-ként emlegetik, és nem látogatható. Az „új vár” átmenet egy erőd és egy kastély között, ugyanis a hely jól védhető, viszont a tulajdonosok a különféle átalakításoknak köszönhetően már a kényelemre is gondot fordítottak.

 

 

Természetesen kertek is tartoznak az épülethez, amelyek főleg tavasztól őszig szépek. Az egyik vendégről, a Rainer Maria Rilke költőről elnevezett sétányon pedig az igencsak impozáns sziklaszirtek mellett is végigsétálhatunk. Rilke neve többször is felbukkan a látogatás során, ugyanis a hercegi család vendégeként 1912-ben itt kezdte el írni az úgynevezett duinói elégiákat, amelyeket 1922-ben Marie Thurn und Taxis hercegnőnek ajánlott.
Habár nem az itáliai a család leggazdagabb ága, a vér mégiscsak sokat jelent, ugyanis a kastély urai számos európai királyi családdal állnak rokoni kapcsolatban, amelyre a kiállított emléktárgyak miatt nagyon hamar rájön az egyszeri látogató is. Van itt ugyanis bonapartista szál, ahogy a dán, vagyis a görög királyi dinasztia tagjai is a tágabb família részét képezik. Ennek megfelelően a vendégül látott előkelőségek listája sem akármilyen, hiszen a „kötelező” uralkodói látogatókon túl, mint Sissi, és Ferenc Ferdinánd főherceg, felbukkant többek között a francia trónkövetelő, Chambord grófja, illetve a mostani angol trónörökös, Károly herceg is. A művész látogatók sora is hosszú lenne. Közülük Rilke mellett elég említeni a legismertebbeket, mint például Mark Twaint, Liszt Ferencet, vagy Johann Strausst.

A kiállítási terület több, mint 18 teremből és a kápolnából áll. Az utóbbi eredetileg 1543-ben épült, és a családon kívül a környező lakosok számára ez nyújtotta az egyedüli lehetőséget, hogy misére járjanak. Mostani formája 18. századi, igaz a második világháború alatt bomba találat érte, így újjá kellett építeni. Jellemzően 1700-ban a bécsi apostoli nuncius delegáltjaként a trieszti püspök szentelte fel, miközben a terület az aquileiai pátriárka fennhatósága alá tartozik. Hiába, a megfelelő kapcsolat sok különleges kedvezményt biztosított a családnak.

Az épület egyik erőssége a Palladio-féle lépcső (lásd fent), de az 1810-es zongora is fontos lehet számunkra, ugyanis anno ezen játszott Liszt, amikor a kastélyban vendégeskedett. A zene nem csak a látogatók miatt van jelen, ugyanis a legfelső szinten egy gazdag hangszergyűjtemény várja a látogatókat.

 

 

Az első emeleten viszont a család reprezentatív termeit, lakosztályait tekinthetjük meg. Természetesen van ebédlő, bálterem és sok-sok szalon. Nekünk talán a könyvtár tetszett leginkább. Apró csalódás, hogy a torony tetejére már nem lehet felmenni, pedig innen aztán tényleg csodás kilátás nyílhat a tengerre.

A látogató a hely második világháborús történetébe is belekóstolhat, ugyanis 1943-ban a német haditengerészet 18 méter mélyen egy 400 m2-es bunkert alakított ki a kastély alatti sziklában, amelyhez kapcsolódóan 1944-ben zseb-tengeralattjárók is állomásoztak itt. A látogatók több nyelven olvashatják a család intézőjének leveleit, beszámolóját, és a későbbi kutatások eredményeit arról, hogy milyen is lehetett akkoriban itt az élet. A bunkert a második világháború után egészen 1954-ig az angol hadsereg használta üzemanyagraktárként, majd 2006 márciusában nyitotta meg a látogatók előtt a család.

Nekünk nagyon tetszett a hely, szerintünk mindenképpen érdemes felkeresni a kastélyt. Aki pedig szerencsés, az magától a hercegnőtől veheti meg a jegyet!

Itt találtok további képeket a kertről és a környező tengerről.

Itt pedig a kastélyról.