Potenza, a (mozgó)lépcsők városa

Ha eljuttok Olaszország legmagasabban fekvő tartományi székhelyére, akkor készüljetek fel a szintkülönbségekre. Basilicata tartomány amúgy is hegyes-völgyes, de a központja mindent felülmúl. A város főútja, a Via Pretoria 819 m magasan fut, és ez a kedvelt helyi találkahely, amit a potenzaiak csak úgy emlegetnek, hogy “találkozunk a város felett”. A települést nemhiába hívják a 100 lépcső városának, avagy a függőleges városnak, hiszen a belváros jelentős mértékben kiemelkedik a környező dombokra is kiterjedő külső kerületekhez képest. Az itteni mozgólépcső hálózat kiterjedését tekintve a leghosszabb Európában, és Tokió után a második leghosszabb a világon! Arra a kérdésre, hogy a mozgólépcsők előtt hogyan közlekedtek, az egyik helyi bácsi azt válaszolta, hogy kocsival. Jellemző, hogy a “gyalog” fel se merült benne.

A terület másik jellegzetessége, hogy mindig fúj a szél. Egyáltalán nem véletlenül láttunk egy kisebbfajta szélerőmű-erdőt a környező magaslatokon. Ebből következik, hogy van, amikor széllel szemben kell kapaszkodni felfelé, vagyis aki erre jár, az feltétlenül válassza a mozgólépcsőt!

A város több ezer éves, körülbelül a Kr. e. 4. századtól jól dokumentált a története, vagyis a térséget pusztító sok-sok földrengés se ismeretlen számunkra. Nemhiába találunk itt olyan sok modern épületet: a természet időről időre arra kényszeríti a helyieket, hogy “újraértelmezzék” városukat. Van, amikor ez meglehetősen drasztikus méreteket öltött, mint például 1980. november 23-án, amikor egy 6,9-es erejű lökés érte a várost. A város alatt folyó Basento medre jellegzetesen jól vezeti a lökéshullámokat, ettől függetlenül van, ami szinte mindent kibír. Ilyen például a rajta átvezető római híd (lásd lent). A háborúk se voltak túl kegyesek: az utolsó pusztítás a második világháború idejére vezethető vissza, ugyanis 1943. szeptember 8-án súlyos károkat okoztak a Szövetségesek bombái. Ekkor pusztult el részben például a székesegyház és a püspöki palota is. Ezeket hiába építették újra, ma már csak részlegesen eredeti épületekről beszélhetünk. Ha mindez nem lenne elég, akkor a helyiek felkelései se maradtak következmények nélkül. Igaz, nem mindegyiket verték le. Például 1860-ban, amikor Garibaldi csapatai Szicíliából Nápoly felé tartottak, Potenza lakosai voltak az elsők, akik a félszigeten felkeltek a Bourbon uralom ellen, és csatlakoztak Garibaldihoz. A Kettős Szicíliai Királyság szárazföldi részén így Nápolyt is sikerült megelőzni (ott csak a Bourbonok kivonulása után lettek hangosak az utcák az Éljen Garibaldi kiáltásoktól). Potenza nemhiába kapott két kitüntetést is: egyet az 1980-as földrengés során tanúsított helytállásért, és egy másikat az 1860-as felkelésért.

Visszatérve a praktikus információkhoz: körülbelül egy nap alatt be lehet járni a várost, de ehhez sokat kell mászni. A mozgólépcsők fizetősek, de nem drágák. 1,5€-ért már kaphatunk egy feltölthető kártyát, ami alapból két mozgólépcsős körre enged minket, majd 25 cent minden további menet. Természetesen bérletet is ki lehet váltani, de ez egy turistának fölösleges. Másik fontos tudnivaló, hogy nagyon rossz a helyközi közlekedés, vagyis akinek nincs bérelt, vagy saját kocsija, az csak több órás vonatozással és buszozással juthat el innen máshova. Érdemes tehát úgy számolni, hogy Potenzára hagyjunk egy napot, majd menjünk tovább, mondjuk Materába.
A magyar turisták Potenzát jellemzőn Salerno felül érik el vasúttal, vagy busszal. Az se baj, ha ki akarjuk hagyni Salernót, és a Nápoly-Capodichino-i reptérről rögtön ide szeretnénk jönni, ugyanis a Flixbus üzemeltet egész jó és olcsó járatokat. A szállások nem túl drágák, az étkezés terén vannak jó és olcsó helyek (pl. 10 eurós menük: első, második, körítés, fél liter víz kombinációban), tehát ez egy pénztárcabarát hely. A belépőjegyek se eget rengetőek: a régészeti múzeumban 2,5 eurót kellett volna leperkálni (nem fogadták el a sajtóigazolványt), de miután a bácsi nem tudott visszaadni az 50 eurósból, hirtelen kiderítette, hogy tanári szerepkörben ingyenes a múzeum látogatása. A nyitvatartás drámai: a szieszta van, ahol fél 5-6-ig elhúzódik, vagyis ne lepődjünk meg, ha 15:00-kor egy árva lelket se találunk a főutcán. A templomok is sokszor akkor nyitnak, amikor feltűnik az őr, vagyis ide egy kis szerencse is kell, de nekünk ez is meg volt.

Mi a Santa Lucia mozgólépcső felől kezdtük a belváros felfedezését (amelyet le is fotóztunk mindkét oldalról, lásd őket legfelül), amit stílusosan a közeli Santa Lucia templomról neveztek el. Ezt (lásd balra) körülbelül 1200-ben építették az eredeti városközponton, illetve a falakon kívül. A későbbiekben is csak lassan vált a város részévé, ugyanis egy 1571-es okirat is a „falon túli” jelzővel illeti. Csak vasárnap, a mise előtt/után szokták kinyitni, így valószínűleg csak kívülről fogja látni az ide tévedt turista. A külseje egyszerű, csupán pár címer és szobor díszíti. Az épület a 16-20. században nyerte el mai jelenlegi formáját, ugyanis a földrengések miatt sokszor kellett kijavítani a károkat, ami természetesen együtt járt az új részek kialakításával.

Utána elkeveregtünk a házak között, amíg ki nem lyukadtunk a San Michele Arcangelo templomig. Ez régebbi, mivel valamikor a Kr. u. 5. század végén alapították. A mostani épület a longobárd uralom alatt épült (a védőszent választása is az adott korra jellemző), és az bizonyos, hogy valamikor 1178 előtt.Természetesen a román stílusú templom számos újrahasznosított elemet tartalmaz. A leglátványosabb közülük az oldalsó bejárat melletti elfordított római sírkő.

Az ablakok keskenyek, a fény kevés, így szerencsére a örülhetünk a benti mesterséges világításnak, amely szinte mindig ég. Potenzában ez nagy dolog, mert a székesegyházban például csak a misére kapcsolják fel a fényeket (végülis imádkozni teljes sötétségben is lehet). A templomot aprólékosan feltárták, és két fali fülkében egész jó állapotban maradt fenn egy-egy 16. századi falfreskó. Az egyiken Szűz Máriát láthatjuk a Gyermek Jézussal, Bari Szent Miklóssal és Szent Ambrussal. Felette pedig sárkányölő Szent Mihályt fedezhetjük fel. Itt a háttérben Potenza látképe is feltűnik.

A templom nagyon kellemes, hangulatos, és állítólag mindig nyitva van. Aki erre jár, mindenképpen nézzen be.

Innen érdemes elmenni a város főterére (ezzel szemben lyukadunk ki, ha a Marconi mozgólépcsőt, majd a liftet választjuk a csúcs meghódításához). A Piazza Mario Paganón található a városi színház (lásd fent), a prefektusi hivatal (lásd lent), és a Generali biztosító cseppet sem ideillő, fasizmus alatt emelt épülete.

Ha igazi ínyencségre vágyunk, akkor ne hagyjuk ki a tér túlsó sarkán található ferences templomot. Mivel a kolduló rendek jellegzetesen a városok peremén emelték templomaikat, a potenzai ferences templom azt is jelzi, hogy a 13. században hol volt a város széle. A közepe természetesen a székesegyház körül gravitált, vagyis lényegében csak a mostani belvárosnak helyet adó fennsík felét foglalta el a középkori város.

A templom egy igaz gyöngyszem. Sajnos a sarkán található információs táblát kidekorálták a vandálok, de az őr szívesen mesél, és sok-sok érdekes dolgot mond. A főkapu faajtója például eredeti, a szemfülesek megtalálják rajta az 1499-es dátumot. A kapu két oldalán pedig az 1265-ös év a kolostor, az 1274-es dátum pedig a templom alapítását jelzi. Ma a templom már nem a ferenceseké, ugyanis a napóleoni korszakban a kolostort feloszlatták, és 1856-ban a templomot egy kegyeleti társaság, a Halottak Kegyes Társulása kapta meg a nápolyi királytól. Ők kezelik ma is.

A kapuról már írtunk, miszerint egyedi darab, és nagyon kevés hasonló minőségű és korú faragott fa ajtó maradt fenn Dél-Itáliában (lásd balra fent). Természetesen más érdekesség is található a templom külső részén: csodálatos a nagy kolostor kerengőjébe vezető 1500-as reneszánsz kőkapu (lásd jobbra fent), illetve ha itt tovább megyünk, akkor a sekrestyébe vezető kapu se megvetendő. Eredetileg ez utóbbi nem a sekrestye, hanem egy különálló kápolna volt. Mára viszont összekötötték a templommal, illetve a kolostorból is csak a kerengő egyik oldala maradt meg.

A templom belülről nagyon egyszerű. Ez nem mindig volt így, ugyanis a különböző korszakok rányomták a nyomukat az épületre, vagyis voltak itt barokk oltárok, freskók, és mindenféle egyéb díszek, viszont az 1970-es években az egyik restaurálás során úgy döntöttek, hogy visszaállítják az eredeti középkori szerkezetet. Nem is csalódtak, akik ekkor rejtett kincsekre számítottak, ugyanis a templom jobb oldalán fedezték fel Assisi Szent Ferenc és Szent Klára portréját. A freskórészleteket a 14. század közepére datálják, és azt valószínűsítik, hogy közük van a San Donato in Ripacandidai szentély freskóihoz, amelyekre viszont közvetlenül hatottak Giotto képei az assisi Szent Ferenc bazilikában.

Ezzel persze nem értek véget a csodák, hiszen van itt bizánci ikon, 16. századi nemesi sír és ugyanekkorra datálható Szent Sebestyén freskó, csodatevő Mária szobor, illetve a főoltár felett egy nagyon szép 17. századi Corpus függ. A gótikus apszis pedig a maga egyszerű eleganciájával fantasztikus.

Ha szerencsénk van, és bejuthatunk a sekrestyébe, akkor ott is van pár apróság, amit érdemes felkeresni. A hátsó kijárat egy szép bélelt kapu, illetve a falon sorakozó képek mellett egy kecses, angyalokat ábrázoló féldombormű-töredéket is találunk (lásd balra lent), amely egy másik templomból került ide.

Ha tovább haladunk a Via Pretorián, akkor pár saroknyira a ferences templomtól megtaláljuk a városházát és vele szemben a meredélyre néző Szent Gellért templomocskát (lásd jobbra fent). Mielőtt fellelkesülnénk, nem a “mi” Szent Gellértünkről van szó, hanem a helyiről, a potenzairól. A város másik megtévesztő szentje Bonaventura: ő nem a bagnoreggiói, a ferences rend egyik kiemelkedő figurája és az Egyház doktora, hanem a potenzai Szent Bonaventura. Az ő városi szülőháza is megmaradt, igaz itt is nyomot hagytak a földrengések, illetve az ezeket követő kissé szelektív helyreállítások.

Ha visszatérünk a Via Pretoriára, majd balra kanyarodunk a Via Andrea Serraóra, akkor már nincs messze a Largo Pignatari, rajta az ágaskodó oroszlán szobrával. Ez – jellemző módon – a Lions Club ajándéka a városnak, amely címerében mellesleg egy oroszlánt találunk. Egyáltalán nem véletlen, hogy itt zengi a város dicséretét ez az elméretezett szobor: itt robbant ki a lucaniai felkelés 1860. augusztus 18-án, ami miatt a város a későbbiekben kapott egy kitüntetést. Lucania amúgy Basilicata tartomány régi neve.

Innen már csak pár lépés a Nemzeti Régészeti Múzeum. Mindenkinek ajánljuk. Emészthető a tárlat, nem a tömeges cserépfelvonultatással próbálja untatni az ide betévedőket, és a különlegesebbnél különlegesebb leletek mellett még a magyarázó szövegek is érthetőek, ugyanis itt még az angolt is használják. Mondjuk ez azt is jelzi, hogy a kiállítás aránylag modern, hiszen a többnyelvűség csak az utóbbi években kezd teret hódítani az olasz múzeumi világban (a szokásos kivételeket, mint például az Uffizit ne számítsuk, ugyanis az irdatlan turista áradat miatt ezeknél az intézményeknél már évtizedek óta meg kellett lépni a nemzetköziesítést).
Ahogy már korábban is említettük, a belépődíj nevetséges, és a tárlat nagyon gazdag: van itt ókori ajtó, fülbevaló, diadém, kerámia templom modell, bronz delfinen lovagló istennő...

A múzeum érdekes és átfogó képet ad mindazoknak, akik kíváncsiak milyen volt az élet Basilicatában az ókorban. Az intézmény egy elszármazott román régész, Dinu Adamesteanu nevét viseli, aki a második világháború utáni évtizedekben az egyik legelismertebb régészeti szaktekintéllyé nőtte ki magát Dél-Olaszországban. Neki köszönhetjük például az első igazán komoly ásatásokat Metapontumban, Pitagorasz görög filozófus basilicatai városában. Az intézménynek otthont adó épület is különleges. A Loffredo palota ugyanis azon kevés potenzai nemesi lakoknak az egyike, amelyek jelentősebb károk nélkül élték túl a földrengéseket. Ezt a 15-16. század fordulóján építették, a várost uraló Guevara család számára, majd 1604-ben került a névadó Loffredo család birtokába. Az épület a 19-20. században iskola lett, majd a potenzai önkormányzat csak nemrég alakította ki benne a régészeti múzeumot.

Beszámolónkban utoljára hagytuk a székesegyházat. Ha ezt végre kinyitják a szieszta után, és teljesen sötét, akkor senki se csodálkozzon. Csupán a mise előtt kapcsolják fel a fényeket. Mondjuk a bika erős vakuval így is sikerült közepesen elfogadható képeket csinálni, de aki élvezni is szeretné az erősen helyreállított templomot, az közvetlenül a rózsafüzér elé időzítse az itteni látogatását. A mostani templom a sokadik ugyanitt. Az első változat a 3. században készült, majd jött a román stílusú épület, ami helyett emelték a 18. század végén a neoklasszikus bazilikát, amit helyreállítva ugyan, de mi is láthatunk. A főbejáratot ritkán nyitják ki, a bronz kapu modern. Az ide vezető lépcsősor formája is sokszor változott, és csak a 20. században nyerte el a mostani félköríves formáját.

A harangtorony a 19. században épült, ugyanis a középkori előzményt egy 1826-os földrengés rombolta le. A mennyezeti freskó stílusa se verjen át minket: ez nem a barokk, hanem a fasiszta korszak terméke, ugyanis 1933–34-ben festette Mario Preyer.

A sekrestye az, amit teljesen újjá kellett építeni a második világháborús bombázást követően. A főoltár legalább régi, ugyanis 1739-ben avatták fel. Az oltárt övező festmények viszont egytől egyig velünk egykorúak, ugyanis 1980-ban készítette őket egy milánói festő.

 

A potenzaiak nem igazán értékelik városukat. Jellemzően azzal a szöveggel kéretik magukat, hogy Potenza nem nagy durranás, menjünk máshova is nézelődni. Ettől függetlenül, ha érdeklődünk, akkor nagyon lelkesen segítenek és magyaráznak. Sokan angolul is tudnak, vagyis komoly olasz tudás se kell ide (mondjuk ártani nem árt). Szerintünk a helyiek túl szigorúak a városukhoz: rövid program, de mindenképpen megéri itt kalandozni. Ha valaki erre jár, akkor feltétlenül nézzen be, mert szép.

A római híd fotóját innen töltöttük le, ugyanis ide már nem tudtunk elmenni, hogy lefotózzuk.
Itt találtok további képeket a San Michele Arcangelo templomról.
Itt pedig a Szent Ferenc templomról.
Ebben a mappában a Régészeti Múzeumban készített további fotók sorakoznak.
Itt pedig még a városban készült további fénykép látható.