Megérkeztünk, és minden percét élveztük. Lejártuk a lábunkat és még örültünk is neki. Agyonfotóztuk, amit lehetett és alig bírtuk kiválogatni ide a fotókat, ugyanis a menő felvételeknek se szeri, se száma. Viszont akkor kezdjük az elején.
Év elején, amikor a nyári programot már muszáj volt véglegesíteni eldőlt, hogy augusztusban Isztambulba megyünk. Balázsnak már voltak élményei a 2000-es évek elejéről, de rég volt, szép volt, és azóta sok dolog megváltozott. A mostani út előtt sok segítséget és hasznos tanácsot kaptunk kedves barátunktól Biró Dávidtól, illetve a Világgá mentem, majd jövök blogot is sokat olvastuk. Megérte tájékozódni, mert tényleg sok apróságon múlnak arrafelé a dolgok, arra viszont senki se számítson, hogy a tervezéssel elkerülhetőek a meglepetések. Az elképzelhetetlenül magas infláció mellett ugyanis már a hivatalos honlapokon szereplő árak se tükrözik a valóságot. Általánosságban viszont majdnem minden meglepetés kellemes és pozitív volt.
A Pegasus repülőtársaság kínálatában találtunk kedvező áron jegyet, viszont ez a város legtávolabbi repülőterére vitt. Gond egy szál se, mert nagyon flottul működik a tömegközlekedés, és a buszmegálló melletti irodában a Havabus Taksim térig közlekedő járatára kártyával is tudtunk jegyet venni. A kártyás fizetéssel az az érdekes tapasztalatunk, hogy pont az állami helyeken nem működött, míg majdnem mindegyik privát eladónál elfogadták. Azt is tapasztaltuk, hogy kártyával készpénzt kivenni a szokásosnál is drágább, mert a török állam elég komoly adót vet ki erre a műveletre. Érdemes eurót / dollárt vinni, és azt helyben váltani. A plusz adó miatt még a Revolut olcsó készpénzfelvételi lehetősége is drága Törökországban. Tehát leszálltunk, a repülőtérrel szemben megtaláltuk a buszt, amihez nem kellett nagy tehetség, mert hangosan ordibálták a Taksim tér nevét. Körülbelül egy óra alatt érkeztünk meg a végállomásra, ami azért is gyorsan eltelt, mert közben gyönyörködtünk a látványban. Az utak és a környező zöld területek ugyanis szépek, rendezettek, illetve a Boszporusz felett is áthaladtunk, hiszen az ázsiai oldalról mentünk át Európába. A Taksim téren sok mozgólépcső után jutottunk el a helyi tömegközlekedési vállalat automatáihoz. Itt érdemes kiváltani a feltölthető bérletet, mert sokkal olcsóbb ezzel utazni, mint az egyszerű jeggyel. Az automata számos nyelvet ismer, de csak készpénzt fogad el. Nekünk 50 lírát kellett legombolnunk csak a kártyáért, de ez azóta már biztos változott. Fontos, hogy hiába használhatja több ember is egyszerre ugyanazt a kártyát, ugyanazon a járaton a második érvényesítés drágább, tehát mindenkinek érdemes kiváltani külön Istambul Cart-ot. A szállásunkat is tudjuk ajánlani. Az O’Pera Okanli Suites nevű létesítménybe a Bookingon foglaltunk szállást, helyben fizettünk euróval, Whatsappon tudtunk kommunikálni, és kielégítő volt az angol tudásuk. A reggeli bőséges volt és alap szolgáltatás a szobaszervíz. Egy dologgal volt csak problémánk: az épület régi, így vékonyak a falak, vagyis a hangosabb folyosói eseményeket hallottuk. A wifi viszont egész jól működött (apropó, a Vodafone uniós tarifával szolgáltat Törökországban, nincs roaming). Ráadásul közel van fontos tömegközlekedési pontokhoz, a szomszédos sarkon található egy szuper kisbolt, ahol kártyával is tudtunk fizetni, de az utca csöndes, így a szállásunk a nyugalom szigetét jelentette a mindennapos pezsgés után. Egy este volt a kivétel: akkor zajlott a Fenerbahçe és a Kasımpaşa mérkőzés, de ekkor se volt nagy őrjöngés. Lepakoltunk, majd esti programként elmentünk naplementét fotózni a Galata toronyhoz. Rengetegen voltak, így aznap nem mentünk fel és „csak” az utcai hangulatot élveztük.
A tényleges kultúrprogram a második napon kezdődött, amikor a Galata toronnyal szemben, egy lakókocsiszerűségben működő jegypénztárban megvettük az öt napos Museum pass-t. Árban is megérte, illetve így csupán a biztonsági ellenőrzéseknél kellett sorba állni. Az online felület fix válasza (bármely kiválasztott időpontra felugrik egy ablakocska, miszerint akkorra már nincs ilyen kártya) senkit se ijesszen meg, mert helyben, készpénzért mindegyik olyan múzeum pénztáránál meg lehet vásárolni, amelyre érvényes. És ekkor elkezdődött a nagy kaland…
A részleteket külön, fényképes formában posztoljuk, de addig is ide még pár általános apróságot leírunk. A közlekedés egyenesen kiváló. A kompokon mindig van büfé, ahol lehet friss facsar narancslevet, kiflit, vagy teát venni. A buszokat érdemes leinteni (tiszta Olaszország), és a kötöttpályás közlekedés fenomenális. Felesleges befizetni drága Boszporuszos utakra, amikor van egy kompjárat (Hosszú Boszporusz túra), amely olcsón és átszállás nélkül egészen Anadolu Kavağı-ig elmegy. Innen pedig már a Fekete-tenger is látszik. A honlapon szereplő ár természetesen itt is tájékoztató jellegű, mert az infláció következtében helyben úgyis többet kell fizetni. A hajó az Eminönüről indul. A taxikhoz van több applikáció, nekünk csak a BiTaxi működött, ez viszont nagyon korrekt. Ajánlották a Dolmusokat (iránytaxi) is, de mi ezt most nem próbáltuk ki. Majd máskor.
Nagyon jó volt alkudozni a bazárokban, és vicces volt párszor eltévedni a Nagy bazárban. Itt bent egész korrekt áron ettünk, de a Sultanahmet negyedet kaja szempontjából kerüljük, mert nagyon drága. A mecsetek kapcsán legyen nálunk kendő (nőknek), és térd alá érő nadrág. Mivel a cipőt le kell venni, így érdemes zoknit is magunknál tartani. Vizet csapból ne igyunk. A boltban nagy kiszerelésben és olcsón vettük az öt literes kiszerelésű palackot, amiből feltöltöttük a kulacsainkat, majd az utcákon pótoltuk a hiányt. Ha azt kiabálják, hogy SZU (fonetikusan), akkor az a vizünk lesz. Sok rémtörténetet hallottunk, és nem is gondoltuk amúgy, hogy ennyire jól fogunk tudunk kommunikálni angolul, pedig majdnem mindenhol beszélték valamilyen szinten. Ahol nem, ott pedig kézzel-lábbal, és maximális segítőkészséggel hidalták át a nyelvi akadályokat. Egyedül a múzeumi fotózás terén akadt gondunk. A Topkapi és Hárem területén mindenhol kirakták, hogy No photo, de mindenki nyugodtan fotózhat. A Dolmabahçe palotában (és az ide tartozó egyéb pavilonokban) viszont kő keményen betartatják a tilalmat. Amikor rákérdeztünk, hogy hol lehet engedélyt kérni, akkor az addig folyékonyan angolul beszélő hölgy továbbra is angolul bejelentette, hogy nem beszél angolul. Egy másik múzeumi munkatárs pedig meg akarta etetni velünk azt a maszlagot, hogy egész Európában, sőt Versailles-ban is tilos a fotózás. Hiába mondhattuk neki, hogy ez kamu, mert a nászutunkon ott legálisan, külön engedély nélkül fotózhattunk… A válasz elől kitértek, nem kaptunk semmiféle hivatalos elérhetőséget, ahol hivatalos minőségben, utazóbloggerként, újságírói igazolvánnyal engedélyt kérhettünk volna a fotózásra. C’est la vie…
Összességében ez egy második nászút volt, amit nagyon élveztünk. Nyolc teljes napunk volt, és egyáltalán nem terveztük túl az időt. Lejártuk a lábunkat, csodás időjárást fogtunk ki, kulináris élvezeteket tapasztalhattunk meg (a vicces fagyit mindenki próbálja ki), egy pezsgő, új kulturális élményben volt részünk. Törökország, mindenképpen visszatérünk!
Az apránként ide is belinkelt fotós posztok témája:
1. nap: Galata torony, Hippodrom, Mozaik Múzeum, Hagia Szophia, Filoxenos ciszterna, Török és Iszlám művészetek múzeuma
2. nap: Hagia Eiréne, Régészeti Múzeum, Csempemúzeum, Topkapi, Hárem
3. nap: Boszporusz-túra
4. nap: Dervis múzeum, Beylerbeyi palota, Dolmabahçe palota, Ortaköy-i mecset
5. nap: Aynalıkavak Pavilion (szultáni pavilon), Rahmi M. Koç Múzeum (techikatörténeti részleg), Rahmi M. Koç Múzeum (babamúzeumi részleg), Balat színes házai
6. nap: Nagy bazár
7. nap: Sehzed Mehmed mecset, Fatih mecset (Hódító Mehmed sírjával), Szulejmán mecset (Nagy Szulejmán és Hürrem, illetve Szinán sírjával), Kis Hagia Szophia
8. nap: Ihlamur Kasırları szultáni pavilon, Hadtörténeti Múzeum
