Éljen a Santa Maria Novella, Firenze egyik legszebb temploma

Firenzében van pár olyan tájékozódási pont, ahol a turista garantáltan megfordul. A Ponte Vecchiót – legalább távolról – biztosan látták, akik eljutottak a liliomok városába, és valószínűleg a dóm kupolája is mindenkinek ismerős. Van viszont egy harmadik név, amely elég sok dolgot takar: ez a Santa Maria Novella. Aki kocsival megy, az valószínűleg az itteni parkolóban hagyja a járművét. Aki a vonatot választja, az az esetek többségében ide érkezik. A távolsági és a helyi buszoknak is van itt megállója, vagyis ez egy nagyon fontos közlekedési csomópont. A név eredeti birtokosáról, a templomról viszont el szoktunk feledkezni. Van, aki már sokadszorra megy el mellette, és nem megy be. Kár, mert ez az egyik leggazdagabb firenzei templom, relatíve nem zsúfolt, és nagyon könnyen megközelíthető.

Amikor a koldulórendek megjelentek egy városban, akkor jellegzetesen a település szélein építették fel a központjukat. Így lett a ferencesek firenzei központja a Santa Croce, a domonkosoké pedig a Santa Maria Novella templom. Ez utóbbi helyén már állt egy kis templom, amely helyett 1246-ban kezdték el építeni a mostanit. A munkálatok elhúzódtak, és hiába fejeződtek be a 15. század második felében, a 16. és a 19. században is sor került kisebb módosításokra. Neves művészek neve köthető a templomhoz: a homlokzat kialakítása Leon Battista Alberti műve, és a reneszánsz egyik leghangulatosabb mesterműve. A belső díszítések kialakításánál pedig olyan művészeket érdemes megemlíteni, mint Giotto, Masaccio, Paolo Uccello, Botticelli (a főbejáratnál, az ajtó felett látható a fenti képe, amely a betlehemi jászol mellett ábrázolja a Szent Családot), Brunelleschi, Ghirlandaio, Filippino Lippi, vagy Vasari. Tündöklő mesterműveket alkottak, amelyek jelentős része ma is fennmaradt, így nyugodtan állíthatjuk, hogy a templom a reneszánsz egyik kincsestára.

A nézelődő oldalról mehet be, a látogatás fizetős. Ingyen csak a pénztárig vezető szakaszt járhatjuk be, ami a temetőt takarja (lásd balra fent), de senkit se rettentsen el az összeg, belül is megéri nézelődni! Ha bejutottunk, akkor érdemes a főbejárat felé menni, és onnan haladni a szentély felé. Így ugyanis láthatjuk, hogy az építés során trükköztek az oszlopokkal: a főhajó hosszabbnak tűnik, mert a kezdeti 15 méteres oszlopközt a szentély felé haladva 11,5 métere csökkentették, illetve a szentély szintjének megemelése is a csőszerű látásmódot, vagyis egy perspektivikus játékot eredményez (lásd jobbra fent). Ennek a trükknek egy végletekig kihasznált változatát valósította meg Rómában Borromini, amikor tervezte a Galleria Spada-t.

A bal oldali mellékhajó kincse Masaccio Szentháromság freskója (lásd balra fent). A perspektíva tudatos használata, a klasszikus építészeti környezet, az alakok ábrázolása a reneszánsz egyik alapművévé teszik. Balázs minden firenzei látogatásakor legszívesebben megtekintené, ugyanis a személyes kedvence. Közvetlenül mellett található a szószék, amelyet Brunelleschi tervei alapján készítettek 1443–1448-ban (jobbra fent). A Giotto-féle feszület is szép a főoltár felett, de mi inkább a szentély Ghirlandaio freskóit kedveljük.

Ez a Tornabuoni kápolna, ahol állítólag a fiatal Michelangelo Buonarroti is dolgozott, hiszen a megrendelés időszakában Ghirlandaio műhelyében tanult. A képek Keresztelő Szent János és Szűz Mária életéből vett jeleneteket ábrázolnak, 1485–1490 között készültek, és a város egyik legnagyobb freskóciklusát alkotják. Giovanni Tornabuonit, vagyis a megrendelőt, illetve feleségét, Francesca Pittit is megtaláljuk a képeken, amint éppen imádkoznak (lásd lent).

A turistát olasz és angol nyelvű feliratok, alapos háttér-információk segítik a mű értelmezésében, így erre nem térünk ki. Kedvcsinálónak elég annyi, hogy mindegyik arc különleges. A karakterek, a mögöttes indulatok, a ruhák mind-mind fenomenálisak!

Kevésbé monumentális, de ugyanúgy fenomenális a szomszédos kápolna (lásd lent), amit idősebb Filippo Strozzi megrendelésére Filippino Lippi festett ki. A Strozzik eléggé viharos módon vettek részt Firenze életében, sokukat száműztek, volt aki Firenze ellen vezetett hadat, viszont egyesek meg a város legfontosabb családjával, a Medicikkel álltak rokonságban. Az idősebb Filippo éppen a nápolyi száműzetése után kívánta rendezni a család hírnevét, így egy nagyszabású reprezentációs program keretében felépíttette a ma is létező Strozzi palotát (megannyi kiállítás helyszínét, amelyet a budapestiek úgy is ismerhetnek, mint a Teréz körút 13. alatt található Batthyány-palota modelljét), illetve megrendelte a Strozzi-kápolna kifestését a Santa Maria Novellában. A munkálatokat 1490-re be kellett volna fejezni, de Lippi nem siette el, ugyanis csak a megrendelés után 15 évvel, 1502-ben tett pontot a munka végére. Már a festési folyamat során politikai jelentőségű alkotássá vált a kápolna díszítése, ugyanis a megrendelő fia (idősebb Filippo 1492-ben meghalt) a városi puritán megújulás hirdetőjét, Savonarolát támadó párt vezéralakja volt, így a díszes elemeket tartalmazó freskóciklust a Savonarola által képviselt irányzat arcul köpéseként is értelmezhették a kortársak. Szépnek szép, de mi ebben a templomban Ghirlandaio és Masaccio pártiak vagyunk.

A templom hihetetlenül gazdag, szerencsére a nézelődőt korrekt, kétnyelvű feliratok segítik a tájékozódásban, így csak bátorítani tudunk mindenkit, hogy nézelődjön, mert megéri. A sok-sok kincset fel se tudjuk sorolni, persze párról találhattok fényképet a facebookos fotóalbumban.

Mindenképpen időt kell szakítani a kerengőkre is. Habár a komplexum hatalmas, a méretei senkit se tántorítsanak el, az utolsó termek egyike a dormitórium. A méretei segítenek bemutatni fénykorában mekkora is lehetett a Santa Maria Novella szerzetesi közössége (lásd jobbra fent). Az 1966-os árvíz a kerengőkben is komoly károkat okozott, így Paolo Uccello freskói eléggé sérültek (lásd fent). Ne rémüljünk meg, a művészettörténészeken kívül a nézelődők számára is maradtak érdekes részek, viszont a káptalanterem mindent visz.

Ez is kerengőkből nyílik, másik neve a spanyolok kápolnája. Egyrészt Firenze alsó erődjében egy ideig spanyol helyőrség állomásozott, és ők használták ezt a kápolnát, illetve az akkori firenzei nagyherceg felesége, Toledói Eleonóra környezetében is sok volt a spanyol, akik szintén itt gyűltek össze, ráadásul a freskók témája is spanyol vonatkozású, hiszen többek között a domonkos rend dicsőségét hirdetik, amelyet a spanyol Domingo de Guzmán, vagyis Szent Domonkos alapított. A freskók viszont jóval korábbiak, Andrea di Bonaiuto 1365-67-ben festette őket.

Ha a firenzei dómot is ábrázoló falat nézzük (lásd fent), akkor olyan korabeli hírességek portréját is megtaláljuk a freskón, mint Cimeabue, és tanítványa, Giotto, vagy az építész és szobrász Arnolfo di Cambio, illetve az irodalom fejedelmei, Dante, Petrarca, és Boccaccio. Az összes részletet most sem írjuk le: menjetek el, megéri. Több nyelvű feliratokat fogtok találni, vagyis van segítség, amely alapján értelmezhetőekké válnak a freskók utalásai.

Reméljük felkeltettük a kíváncsiságotokat, addig is íme még pár fénykép a Tornabuoni kápolnáról.

Itt pedig magáról a komplexumról találtok még fényképeket.

Langeais: egy mesés erőd kerttel és szőttesekkel

Kinek nem dobban meg a szíve, ha egy szépen karbantartott középkori erőd felvonóhídját előtte engedik le? Ahogy a nászutas beszámolónkban leírtuk, Langeais-ben ez várt minket, csak annyira álmosak voltunk, hogy elfelejtettük felvenni videóra a látottakat. Hideg volt, fújt a szél, beborult, nem sokat aludtunk: ez a felvonóhíd viszont felébresztett minket. A Loire-folyó mentén rengeteg kastély, erőd, kúria található, illetve a szebbnél-szebb templomokból is válogathatunk, de Langeais a külsőségek és a belső látnivalók miatt is egyedi: a marcona középkori kinézethez fenomenális faliszőttesek társulnak. Ez a legek helye, mivel a keletkezésére is különleges körülmények között került sor: 1465–1469 között építették fel, ami ma is rekord, nemhogy akkoriban. Az erődítmény szerves részét képezi a városnak, ettől csak annyiban különül el, hogy fülé magasodik. Langeais pedig Azay-le-Rideau-vel és Villandry-val alkotja a Tours melletti kastélyok kötelezően megtekintendő háromszögét, így nehogy kihagyja, aki arra jár!

Langeais Anjou és Touraine tartomány határán fekszik, Anjou pedig sokáig szálka volt a francia királyok szemében, így hamar engedélyezték a blois-i grófnak a határerőd építését. A szerencse nem kedvezett az építtetőnek, mert hamar elhódította tőle Anjou grófja, illetve leszármazottaik, a Plantagenet királyok idejében is a franciáktól védte Anjout, és nem fordítva, ahogy eredetileg tervezték. Ebből a korai időből származik az öregtorony, vagyis a donjon, amely a legrégebb máig fennmaradt ilyen jellegű építmény Franciaországban. A rendelkezésünkre álló források alapján ezt 900 körül építették, vagyis már több, mint 1100 éves! Ma kissé romos, de kialakítottak egy feljárót: innen fényképeztük le a kerteket és a kastély belső oldalát. Az épület persze építészetileg összetett, mert a marcona erődöt a városka felé kiegészíti a felvonóhíd, miközben a kert felé, vagyis a védett részre reneszánsz részeket álmodott az építtető.

A vár a száz éves háború során szinte teljesen elpusztult, ezt követte a rekordgyorsaságú újjáépítés az 1460-as évek második felében. Ekkor már csak egy jelentéktelen garnizon volt Langeais-ban, viszont 1491. december 6-án újra felkerült a nagypolitika színpadjára a hely, amikor itt tartották meg a bretagne-i örökösnő, Anna, és az éppen előtte nagykorúsított francia király, VIII. Károly esküvőjét. Ez a frigy egyesítette Franciaországgal Bretagne-t. A sors fintora, hogy az esemény egyik fő szervezője Orleans-i Lajos volt, a király unokatestvére, aki VIII. Károly Amboise-i halálát követően feleségül vette Bretagne-i Annát, hogy továbbra is a francia korona fennhatósága alatt tartsa Bretagne-t. Az esküvőt, pontosabban a házassági szerződés aláírását viaszfigurákkal mutatták be (lásd fent), amelyek cseppet sem szépítenek: Károly és Lajos is kifejezetten rút volt. Szegény Anna…

Károlynak és Annának több gyereke is született, de mind meghaltak kiskorukban. A sírjukat láttuk a Tours-i székesegyházban, illetve Charles-Orland-ról festményt is őriznek Langeais-ban. A kisfiú három évesen halt meg. Lásd fent, jobb oldalt, a szülei kissé idealizált portréja társaságában.

 

1547-től magántulajdonba került a vár, amely ismertebb személyek kezében is megfordult. Jacques Siegfried 1886-ban vásárolta meg a birtokot, és elkezdte helyreállítani. Eredeti 15. századi bútorokat vásárolt (lásd fent), illetve egy hihetetlen faliszőttes gyűjteményt is összeállított (lásd lent). A múzeum ma is részben ebből él, mert a gyűjtemény egész Franciaországban kiemelkedő jelentőséggel bír. A múzeumi boltban a kiállított darabok másolatát is meg lehetett venni. Jacques Siegfried nemcsak turisztikailag „eladhatóvá” tette a helyet, hanem a fenntartásáról is gondoskodott, ugyanis 1904-ben az Institut de France-nak, vagyis a Francia Tudományos Akadémiának adományozta. Ma is ez az intézmény kezeli.

 

A kert részben díszkert, részben az uraság vadászterületének az eleje. Ez utóbbi a hátsó szakaszt jelenti, ahol madársimogatást, és egyéb gyerekbarát programokat szerveznek. A kilátás is innen legszebb: innen fotóztuk a kedvenc Loire-menti hidunkat (lásd legalul). Végülis mindenkinek nyújt valamit a hely, csak el kell menni! Ha elmentek, akkor pedig a városban is sétáljatok, mert mesés.

Addig is itt találtok további fényképeket a várról.

Herculaneum, avagy nem csak Pompei lett a Vezúv áldozata

Tavaly nyári dél-olaszországi utunk alatt gyakran emlegettük: „Nápolyt, látni és (nem) meghalni”… Nápollyal kapcsolatban már írtunk a kedvenc helyeinkről, királyi palotákról, magyar emlékekről, de ha ide látogattok, akkor ne ragadjatok le a városban. Rengeteg hely van, ahova könnyen eljuthattok tömegközlekedési eszközzel. Mellesleg az út is emlékezetes lehet, az olaszok gondoskodnak a szórakoztatásotokról, és így még a hőségről is elfelejtkezhettek, ha rekkenő hőségben fognátok ki klíma nélküli járművet (a Circumvesuvianán megesik).

Ezúttal a Nápolytól 8 km-re található Ercolanóba utaztunk. Ha szóba kerül a Vezúv Kr.u. 79-es kitörése, akkor sokaknak Pompei jut eszébe, pedig ugyanabban az időben több másik hasonló település is elpusztult, amelyk közül kiemelkedik Herculaneum. Szerintünk ez sokkal érdekesebb mint Pompei. Egyrészt könnyebben bejárható, kiterjedését tekintve töményebb a látvány, illetve nem utolsósorban több nyomot láthatunk az egykori lakók mindennapi életéből.

A régészeti park a Circumvesuviana Ercolano Scavi megállójától 5 perc gyaloglásra található, ha nyitva van a főbejárat. Mi megjártuk, mert a reggeli órákban ezt zárva találtuk, így meg kellett kerülnünk a fél világot. Ezzel szemben az elmenetelkor már nyitva volt a kapu és a gyönyörű leander liget között hagytuk el a helyszínt. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

A környéken már Kr. e. 4. században is éltek, majd a 5-6. században az oszkok várost alapítottak, valamint később az etruszk, és a szamnisz népcsoport is letelepedett a térségben. A római korban a település a tenger közelsége miatt kedvelt üdülőhelyé vált. Kr. u. 62-ben egy földrengés kisebb károkat okozott a városban, de ez ekkor még nem számított komoly gondnak. A Vezúv kitörése viszont Kr. u. 79 augusztusában megpecsételte Herculaneum és Pompei lakóinak életét. A két település – elhelyezkedése, valamint a széljárás miatt – másképpen pusztult el. Herculaneumot a sárfolyam jobban megőrizte az utókornak, ami a vulkáni hamuval vegyítve egy 15-18 méteres védőréteget alkotott. A vidék a kitörést követően se maradt lakatlan, ugyanis már Kr. u. 121-ből maradtak fenn a helyi lakosság életére utaló nyomok. A mai Ercolano város viszont relatíve késői, ugyanis ezt, eredeti nevén Resinát először a 10. századi források említik.

A vulkánkitörés áldozatául esett ókori város tárgyi emlékei elég későn bukkantak fel a környéken, hiszen vastag tufaréteg fedte őket. Pompei-t jóval később kezdték el feltárni, de ez kevesebb munkával járt, valószínűleg ezért lett ismertebb. Herculaneum-ban először csak szobrokat és feliratokat találtak, majd 1710-ben egy kútásás közben a színház romjaira bukkantak és ez után kezdődhetett meg 1738-ban a módszeres feltárás III. Bourbon Károly támogatásával. 1750-ben a herculaneumi ásatási munkálatoknak új lendületet adott, hogy a Papiruszok villájának (Villa dei Papiri) romjai előkerültek a föld felszíne alól. A villa későbbiekben fontos régészeti lelőhellyé vált, mert az itt meglelt elszenesedett papirusztekercsek fontos információkat tartalmaztak a városról, illetve a klasszikus irodalomról. Ezen kívül több márvány- és bronzszobrot is felfedeztek, amelyeket a nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban találtok. Bourbon Károly a feltárások kezdetekor építtette, az ásatások „szomszédságában” építtette a portici palotát, így itt alakították ki az első herculaneumi múzeumot is. Ha valaki ma a nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban csodálja a herculaneumi leleteket, akkor ezeket képzelje el a portici palota termeiben. A mostani palota-látogatók számára egy teremben rekonstruálták a 18. századi állapotokat. Egyébként a papiruszok villájának egyik feltételezett tulajdonosa Lucius Calpurnius Piso Caesoninus volt, akit mellesleg Julius Caesar apósaként is ismerünk.

1765-ben egy gázrobbanás miatt a feltárást abba kellett hagyni, a munkákat a vulkáni kitörés után megkövesedett sár is nehezítette, így ezt csak évekkel később tudták folytatni. A herculaneumi minták sokaknak megtetszett, így a 18. században sorba másolták új épületek belsőfalainak díszítésekor. A divat viszont nem volt elég, hiszen bevételt nem hozott, így az évszázadok során több uralkodó, valamit az állam támogatására volt szükség, hogy ma megismerhessük az egykori itt élő polgárok mindennapjait. A Vezúv nyugati lejtőjén álló a romváros látogatását ma a kutatók, régészek gondos kezének köszönhetjük, hiszen a kezdeti feltárások helyett, amelyek inkább voltak kincskereső fosztogató akciók, a 19. század közepére a tudományos elvek alapján lebonyolított régészeti ásatások váltak meghatározóvá. A 19. században ugyanis voltak nyiltszíni ásatási kezdeményezések, de a szisztematikus, nagy volumenű feltárás 1927-ben kezdődött. A most látogatható ásatási terület jórészt a két világháború közötti munkálatok gyümölcse. A múlt örökségének szisztematikus feltárása gyökeresen megváltoztatta a modern település életét, így – amolyan tisztelgésként – a modern város nevét 1969-ben Ercolanóra változtatták. Az olasz kormány 1991-ben nagyobb összeget különített el a herculaneumi és a pompei ásatásokra, amely a papiruszok villájának feltárását is elősegítette. A 20. század utolsó két évtizedében a régészeti park déli oldalán, az egykori tengerpart mentén végeztek különféle feltárási munkákat. Ekkor egy boltíves tetőszerkezetű helyiséget fedeztek fel, amely egykor a hajógyár része volt, és itt fennmaradtak egy római gálya maradványai is (lásd lent). Ezt kiállították a Régészeti Virtuális Múzeumban (MAV-Museo Archeologico Virtuale). Ez a rész volt számunkra a  legnyomasztóbb, mert a Vezúv kitörése idején az emberek egy része ide menekült, de elérte őket a végzet. A mérges gázok azonnal végeztek mindenkivel, ami relatíve kevesebb szenvedéssel járt, mint amelyben a pompei-i lakosoknak volt részük, de ettől függetlenül a különböző testhelyzetben konzerválódott csontvázak látványa elborzasztott minket (lásd fent). Szörnyű belegondolni mit éltek át ezek az emberek.

A régészeti parkban a mai napig vannak olyan részek, melyeket nem tártak fel, de most leginkább a már látható részek megóvására koncentrálnak az érdeklődők nagy örömére. Senkit se akarunk befolyásolni, de Herculaneum ebből a szempontól is több nyújt mint Pompei. A helyi szakemberek költséghatékony módon védik meg az épületek tetőszerkezeteit: sólymokkal tartják távol a savas székletük miatt különösen kártékony galambokat, a felújított ókori csatornarendszernek köszönhetően nagy viharok során is el tudják vezetni a vizet, és nem utolsósorban a mérethez viszonyítva több jó állapotban fennmaradt eredeti épületet, helyszínt, sőt tárgyi emléket fedezhetünk fel itt, mint Pompeiben.

Belépéskor a klasszikus római négyzethálós szerkezetű városkép tárul elénk, a cardus és a decumanus itt is a városszerkezet alapját képezte. A sablonos alaprajz persze senkit se fog becsapni, séta közben mi is egyik ámulatból a másikba estünk. A mindennapi, társasági életből láthattunk kisebb-nagyobb épület részeket. A megkövesedett hamunak köszönhetően a kétszintes házak is megmaradtak, kinézetük utal az egykori lakók társadalmi helyzetére. Láthatunk kisebb fogadókat, boltokat, kisvendéglőket, egykori műhelyhelyiségeket. Nekünk ezek közül legjobban a fürdők díszítései tetszettek. Néhol teljes mozaikból kirakott minta maradt meg. Tobzódtunk a delfin, a mitológiai és a geometriai formákban. Nonius Balbus teraszán Nonius Balbus római szenátor márvány emlékművét fedeztük fel (lásd fent), az ő nevéhez fűződik a város középületeinek a felújítása. A városban szent körzet is volt, amelyet a déli részen látható. A vallási épületkomplexum templomait Vénusznak és Junónak szentelték. Itt a szobrok mellett mitológiai jeleneteket ábrázoló falfestményeket is láttunk.

A másik érdekesség, hogy rengeteg villa, illetve insula, vagyis többszintes ház maradt meg nagyon jó állapotban: ezek közül sokat a szívünkbe zártunk. Ilyen volt például Neptunus és Amphitrité mozaikkal díszített ház (lásd fent). Az állandó olvasóink már tudják, hogy mi nagy mozaik rajongók vagyunk, emellett a másik kedvenc díszítő elemünk a freskó. Kevés olyan ház található itt, ahol ne lenne egy-egy falfestmény. Az egyik házban egy bravúros ókori szerkezetet fedeztünk fel, ugyanis megmaradt a fából készült tolóajtó (lásd jobbra lent), és az elszenesedett fa állagmegőrzésére ma is nagy gondot fordítanak.

A megtalált tárgyakat, ékszereket, festményeket ma Herculaneum szomszédságában, a Virtuális Régészeti Múzeumban, és más közeli kiállítóhelyeken nézhetitek meg. Ezeket se hagyjátok ki, ha erre jártok, addig is nézzetek meg a képeinket is a helyszínről, amit itt érhettek el.

A Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumról nem fogunk külön posztot írni, ez ide kapcsolódik, így ezen látványosság fotóit is megtekinthetitek erre a linkre kattintva.

A herkulaneumi múzeumban készült egyéb fotókat itt találjátok.

Itt pedig az ásatásról készített egyéb felvételeket látjátok.