2018. október 29., hétfő

Chambord, avagy a kémények királyi kastélya


Ha a Loire-völgyi kastélyokról van szó, akkor Chambord és Chenonceau neve biztosan elhangzik. A különféle plakátokban, könyvekben is állandó szereplő ez a két csoda, és turisták százezrei gondolják úgy, hogy tényleg meg is kell ezeket nézni. Chambord esetében a Leonardo da Vincihez fűződő kapcsolatot is meg szokták említeni, ami egy újabb hívószó, és ott van még a hatalmas birtok, ahol tényleg mindenfélét lehet csinálni.
Chambord építése 1519-ben kezdődött: ugyanakkor, amikor Leonardo da Vinci meghalt. Ha a reneszánsz művésznek volt is köze a tervezéshez, úgy a kivitelezésből szinte semmit se látott. I. Ferenc francia király kastélyaként is szokták emlegetni a helyet, de az uralkodó se látta sokat a befejezett épületet, hiszen a munkálatok csak jó 100 évvel később, már XIV. Lajos uralkodása alatt értek véget, már amennyire befejezettnek tekinthető az épület. Ettől függetlenül a helyet valóban I. Ferenc álmodta meg, és a későbbi évszázadok során tanúsított gondoskodásnak hála a monumentális vadászkastély ma is a francia reneszánsz egyik világszerte ismert jelképe.
Ha a kastélyról keresgélünk információkat a neten, akkor gyorsan rábukkanunk a honlapjára, ami egy birtokról beszél. Ez nem tévedés, ugyanis magát az épületet is úgy lehet csak megközelíteni, hogy egy kerítéssel körülvett területre hajtunk be, majd egy körülbelül 3,5 kilométer hosszú, az erdők között haladó úton érünk el a kastélyhoz. Maga a fal 32 kilométer hosszú, és még most is az I. Ferenc korabeli birtokhatárt jelöli. A park valójában egy nemzeti park, változatos növény- és állatvilággal, amit gyalog, kerékpárral, de akár csónakon is fel lehet fedezni. Körülbelül ilyesmi lehetett például a gödöllői kastély vadasparkja, amíg áldozatul nem esett a városfejlődésnek.
A kastélyt vizesárok határolja, ami még a középkori hagyományokra utal, de csakis két oldalról, így kizárólag esztétikai szempontok vezettek a kialakításához. Ekkorra ugyanis a birtoknak csak reprezentációs célokat kellett kielégítenie és senki se gondolt arra, hogy ostrom alá vennék. Az épület tetején természetesen kialakították a gyilokjárókat, de ez a királyi tulajdonos személyes védelméért felelő személyzet normális őrző-védő munkáján kívül nem sok dologra volt jó. Mi persze tudtuk hasznosítani, hiszen innen az igazi a kilátás a parkra, és az épület egyéb részleteire, mint például a kéményekre, vagy a fergeteges csigalépcsőkre.

Ahogy korábban is említettük, a birtok kialakítása I. Ferenc korát idézi. A tervező valószínűleg Domenico da Cortona, viszont az ő fa makettjén nem szerepel a központi helikoidális lépcső, ami kapcsán Leonardo da Vinci nevét szokták emlegetni. Az egymásba fonódó dupla spirál lépcső a közeli Blois-ban is feltűnik, ahol szintén Leonardo nevét emlegetik. A chambordi épület egy belső és egy külső részből áll: a reprezentatív központi rész végül is egy nagyra nőtt donjon, vagyis lakótorony. Ezt 1539-re befejezték, így I. Ferenc rögtön el is büszkélkedett vele, amikor vendégségbe hívta örök riválisát: V. Károly császárt. Az ezt övező épületek szakaszosan készültek és máig befejezetlenek. I. Ferenc 1545-ben járt utoljára Chambordban, és ekkortól 1547-ig leálltak a munkálatok. Ezeket hiába folytatta a fia, az épületen 1556-tól tényleges változtatásokat nem végeztek, és a kápolna szárnya, illetve a külső falazat befejezetlen maradt. Ezt azért nem érzékeljük torzóként, mivel XIV. Lajosnak annyira megtetszett a terv, hogy az eredeti elképzelést követve kiegészítette a hiányosságokat, vagyis bebútoroztatta, illetve 1643 és 1662 között kikerekítette a parkot. A Napkirály többször is aludt a kastélyban, ugyanis a hely kiválóan megfelelt az udvari vadászatoknak, illetve fél-hivatalos rezidenciaként sokkal meghittebb környezetet biztosított, ahol például a második felesége, Madame de Maintenon is hivatalosan a királynői lakosztályban alhatott. Versailles-ban erre például sohase került sor, hiszen hozzá csak morganatikus házasság fűzte. Az udvar természetesen itt se csak a vadászattal foglalkozott, ugyanis itt mutatták be először Moliére két drámáját: az Úrhatnám polgárt és a Gömböc urat.
XIV. Lajos 1685 után már nem utazott többet Chambordba, amit újabb lassú hanyatlás követett. Az utódja, XV. Lajos tett ez ellen, ugyanis először Stanisław Leszczyński volt lengyel királynak, majd a rivális, II. Erős Ágost lengyel király és szász választófejedelem nagyszámú törvénytelen fiai közül az egyiknek, a franciává fogadott tehetséges hadvezérnek, szász Maurice-nak adományozta. Stanisław Leszczyński XV. apósa volt, 1725 és 1733 között élt Chambordban, hogy a rivális halála után újra megpróbálja megszerezni a lengyel trónt, ami a lengyel örökösödési háború kirobbanásához vetett. Ez ezt lezáró 1738-as bécsi béke haláláig Lotharingia urának ismerte el, így az exkirály újra francia földre utazott, ahol végül is jó kormányzónak bizonyult, de ekkor már semmi köze nem volt Chambordhoz. A birtok újra hanyatlani kezdett, így kapta meg 1745-ben katonai érdemei jutalmául az egészet a szász hercegfi. Maurice egy egész ezreddel együtt lakott itt, vagyis ekkor a birtok nem egy hagyományos udvar központjaként, hanem amolyan katonai parancsnokságként üzemelt. Pár szobát átalakítottak, de a lényeg nem változott. Maurice meghalt, a birtok újra gazda nélkül maradt és hanyatlott. Jött a francia forradalom, amikor a bútorok jelentős része megsemmisült, a padlókat és az ajtókat eltávolították, de szerencsére maga az épület egész jó állapotban élte túl a mozgalmas éveket. Napóleon Berthier marsallnak adományozta, amire ma egy szoba utal.
A marsall özvegye pedig eladta a visszatérő Bourbonoknak, akik a várva várt örökös, a később Chambord grófja címet használó Henri számára vásárolták meg. A Bourbon restauráció után az uralkodói család fő ága gondban volt, ugyanis egészen 1820-ig nem született gyerek, aki hosszútávon garantálta volna az örökösödést. Henri nemhiába kapta a Dieudonné (Istenadta) nevet. Korábban XIV. Lajos születése volt hasonló, őt is Louis Dieudonné-ként emlegették sokáig. Henri viszont csak 10 éves volt, amikor a júliusi forradalom elsöpörte a Bourbonokat, így nem igazán élvezhette a tulajdonát, viszont a száműzetésben töltött későbbi évek során folyamatosan törődött a birtokkal, amely ekkor politikai jelentőségre is szert tett, hiszen megindult ide a Bourbon-pártiak zarándoklata. Egyáltalán nem véletlen, hogy a kastély berendezési tárgyainak jelentős része a Bourbon restaurációhoz és Henrihez köthető. Chambord grófjának nem született gyereke, 1883-as halálakor vele halt ki a Bourbonok franciaországi fő ága, és egy komplex örökösödési eljárás eredményeképpen a birtok a volt pármai hercegi család tulajdonába került. Ők is Bourbonok voltak, és történetesen ekkor már ők is száműzetésben éltek, hiszen az olasz egységfolyamat eredményeképpen elvesztették Parmát és Piacenzát. Nekünk onnan is ismerős a család, hogy Zita, az utolsó magyar királyné is pármai Bourbon volt. 1915-ben Zita bátyja osztráknak számított, így a francia állam elkobozta a birtokot, mint egy ellenséges állam polgárának tulajdonát. Az első világháború után lett is belőle egy per, ami úgy végződött, hogy 1932-ben a francia állam megtarthatta a birtokot, ami ekkor 5440 hektárt jelentett. Ez lényegében egy Párizs-nyi terület! Henri, a pármai Bourbonok és a francia állam is gondját viselték a területnek, így ekkor már a muzeális konzerválás korszakáról beszélhetünk. Ráadásul a második világháborúban ide menekítették a Louvre gyűjteményének egy részét, többek között a Mona Lisát is.

A látogató többféleképpen juthat el ide. Habár Párizsból rendszeres vasútjárat indul Blois-ba, ahonnan pedig autóbusz visz a kastélyhoz, valószínűleg a gépjármű lesz a legegyszerűbb megoldás. A kastély közvetlen szomszédságában két parkolót is kialakítottak, ahol napi árat számolnak fel (vigyázat, csak kártyával lehet fizetni). A távolabbi (körülbelül 150 méterrel kell csak többet sétálni) 4€ (ez a P2), a közelebbi (P0) napi 6€. Innen a hátsó kert felőli oldalra kell átsétálni, miközben elhaladunk a kápolna és a volt kiszolgáló épületekben kialakított vendéglátóipari egységek mellett. A kápolnát természetesen Szent Lajos tiszteletére szentelték fel (kinek másnak, egy királyi birtokon), szabadon látogatható, de mi a kastély után néztük meg, és akkor már szegény labdába se rúghatott, hiszen közel se tudott olyat mutatni, mi igazán lenyűgözött volna. Tanulság: ti előbb ide menjetek be, és csak utána a kastélyba.
A külső épületszárny bejárata előtt zajlik a biztonsági átvizsgálás, amit aránylag gyorsan lezavarnak, és ugyanitt alakították ki a pénztárt is. Ezt követően szabadon bemehetünk mindenhova a jegyünkkel, ami a belső udvaron belül található. Van itt étkezési lehetőség is, így még az éhenhalás veszélye se fenyeget. Illemhelyet csak az udvaron találunk, és a teraszról nem egy perc, amíg leszaladunk, de ez már csak egy apróbb kellemetlenség.
A jegy mellé adnak több nyelven egy brosúrát, rajta a termek neveivel, pár fotóval és háttér információval az épületről, illetve a tulajdonosokról. E szerint mi az egyik földszinti toronyban kialakított hintó és kőgyűjteménybe nem jutottunk be, mert zárva volt, de ki tudja, más talán szerencsésebb lesz. Az épület felosztása nagyon logikus. Három szinten helyezkednek el a lakosztályok, amelyek már a középkori hagyományoktól eltérően nem egymásba nyíló termeket jelölnek, hanem különválasztott terem-csoportokat, és ezek között a fő közlekedési útvonal a központi helikoidális lépcső, ami egyben világító udvarként is működik.
 

A földszinten, rögtön balra, ahogy belépünk, találunk egy vetítő termet, ahol a kastély történetéről láthatunk egy filmet. Jobbra haladva pedig a Bourbon Restauráció kiemelkedő figurái díszítik a falakat, és a korszakban kialakított enteriőrökben sétálhatunk. Ez egy vadászkastély, így a földszinten ne várjunk sokat: ide nem raktak díszes bútorokat, hiszen a vadászatból visszatérő vendégek nem itt élték a magánéletüket. Miután az óramutató járásával ellenkező irányban végigkövettük a Bourbon termeket, eljutunk a 18. századi konyhákba is.

Az első emelet már más. Itt az udvar felé első baloldali torony lakosztályában a vendégszobákat találjuk (lásd lent).

A jobb oldali lakosztályokban pedig a Chambord grófjáról szóló kiállítást. A főhomlokzat szélső tornyában alakították ki a kápolnát, ahova sajnos nem jutottunk be, majd a két középső torony fogja közre a királyi lakosztályokat.
A kastély kormányzójának lakosztálya után (lásd fent) egy fogadóterem következik (lásd lent).

Pont középen található a királyi hálószoba.
Ezt egy újabb szalon után a harmadik toronyban kialakított királynői hálószoba követi.
A legutolsó torony az egyik legrégebbi részt rejti, ugyanis itt van I. Ferenc hálószobája (lásd fent), és egy nagyon meghitt oratórium (lásd lent).
I. Ferenc bútora szétszedhető. A 16. században még a vándorló királyi udvar volt a jellemző, ugyanis egy terület készleteinek felélése után továbbálltak, vagyis a királyi székhely folyamatosan költözött egyik kastélyból a másikba. A király pedig előszeretettel aludt otthonos körülmények között, így az ágyát is vitte magával.
A második emelet inkább a jól megőrzött építészeti emlékek miatt érdekes, ugyanis itt nagyon szépen megmaradt az I. Ferenc korabeli mennyezet, rajta a királyi jelképpel, vagyis a szalamandrával.
Ezen felül itt főleg időszaki tárlatokat, meg egy vadászati kiállítást találunk. Amikor mi voltunk, az egész főhomlokzat felőli részt lezárták: biztos munkálatok zajlottak. A modern kiállítás annyira nem tetszett, de érdemes volt felmászni, hiszen maguk az építészeti látványosságok is szépek.
Miután kigyönyörködtük magunkat, felmentünk a teraszra: ez csodálatos! A lángoló gótika és az itáliai reneszánsz fura keverékeként a tetőket elborítják a tornyok, kémények, és az egyéb felfelé törő motívumok, amelyek mostanra a kastély védjegyévé váltak. Azon kívül, hogy ez is megéri a látványt, fantasztikus a kilátás a kertekre is. Természetesen szelfiző, és csoportképeket készítő turistákba is belefutottunk minden egyes saroknál, és kommersz ide, vagy oda, de mi is elkészítettük a magunk portréit.
Akinek ez nem elég, az a parkban megnézheti a történelmi bemutatót, simogathatja a lovakat, és jókat sétálhat. Nekünk elég szoros volt a menetrendünk, mert aznap Blois-ba is el szerettünk volna menni, így a pacikat megcsodáltuk, majd ettünk, és továbbálltunk.
Az összvélemény nagyon pozitív. Rengetegen voltak a turisták, mégis tudtunk mozogni. A berendezési tárgyak közül elég kevés maradt fenn a francia forradalom előttről, de ez igazából nem zavaró. Nem az üresen kongó falak között sétálunk, sőt. Elég tágasak a terek, van látnivaló, az építészeti rész fenomenális, így mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Mondjuk nekünk nem ez a kedvencünk, mert Chenonceau belseje szervesebb egészként maradt meg, illetve Villandry kertjei mellett Chambordnak nincs esélye, de az utóbbi egy merőben eltérő műfaj, hiszen itt az evező, túrázó, kerékpározó látogatók fogják inkább megtalálni a helyüket, miközben mi a reneszánsz díszkertekbe szerettünk bele, viszont ízlések és pofonok…

Itt találtok további képeket a tetőkről.
Itt a lépcsőkről.
Itt pedig a különféle enteriőrökről.
Itt találtok a további díszítőelemekről.
Itt vannak még további külső fotók.
Az alaprajzot pedig innen szedtük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése