2018. március 27., kedd

A 61-es temesvári gyalogezred emlékművének avatása a Doberdón


2018. március 24-én a Doberdón tartózkodtunk, ahol barátaink újra felavatták a cs. és kir. 61-es temesvári gyalogezred első világháborús emlékművét, amelyet a Magyar Kormány támogatásával nemrég sikerült felújítani. A munkálatokat Silvio Stok építész vezetésével a csíkszentmártoni Viridis Egyesület, a szegedi Meritum Egyesület, és a san martino del carsói Barlangkutató Csoport végezte.
A sztélét eredetileg az ezred katonái emelték 1915 októberében egy dolinában, amely többek között helyet adott az ezredparancsnokság épületének, és egy kisebb temetőnek is. Azóta az oszlop megrepedt, a felső része le is dőlt, és a dolinát teljesen benőtte a növényzet. A helyreállítás során a felső részt visszahelyezték a helyére, és úgy sikerült kitisztítani a dolinát, hogy megmaradt a csöndes erdei miliő, miközben a helyszín is megközelíthetővé vált.
24-én délelőtt került sor az utolsó simításokra, amikor mi is készítettünk pár fényképet, majd az ünnepély kezdetéig megtekintettünk a közelben pár első világháborús helyszínt:
- József főherceg dolináját
- illetve a cs. és kir. 46-os szegedi gyalogezred parancsnokság sziklába faragott emlékkövét.
Ezen felül még számos első világháborús emlékmű található a környéken, amelyek pontos helyét jelzi a san martino del carsói Nagy Háború Múzeuma előtt található térkép.

A 16 órakor kezdődő ünnepség során többen is beszédet mondtak, amelyek kihangsúlyozták az elvégzett munka jelentőségét, kiemelték az önkéntes segítők érdemeit, és kitértek a részt vevő szervezetek lassan egy évtizedes együttműködésére.
A beszédeket egy temesvári gimnazista citerával kísért éneke követte.
Az avatás után a múzeum melletti sátorban egy estig tartó eszem-iszom kezdődött, ahol a szegedi halászlevet és a túrós csuszát helyi édességek, pálinka, fröccs és mérhetetlen mennyiségű jó hangulat kísérte.

Köszönjük, hogy jelen lehettünk, jó volt újra találkozni.
Reméljük a képekkel, illetve korábbi beszámolónkkal másoknak is kedvet csináltunk, hogy ellátogasson erre a csodálatos helyre.

Itt találhatók képek a készülődésről.
Itt láthattok képeket az avatásról.
Itt a san martino del carsói Nagy Háború Múzeumról.
Itt pedig az emlékműről és környékéről.