2026. október 18., vasárnap

Barcelonai last minute út Borsod helyett

2026. augusztusi sűrű utazási terveink először Erdélybe vezettek, majd az ELTE-s hallgatókkal Borsod következett volna. Ahogy korábban is írtuk, Erdélyben összeszedtünk valamit, az emésztésünk felborult, és mivel a diétás kosztot nem lehetett tartani a srácokkal, így le kellett mondanunk a közös borsodi utat. Azt viszont láttuk, hogy hamar rendbe fogunk jönni, így pár nap csúsztatással a borsodi opció helyett sikerült megcsípnünk egy kedvező barcelonai opciót, és 2026. augusztus 19-én elrepültünk a katalán tartományi központba. A Rambla mellett, a Hotel Modernóban szálltunk meg. Mivel közvetlenül a szállás honlapján foglaltunk, így automatikusan járt a reggeli, illetve hiába a Bookingos kedvezmény, még ennél is jobb árat kaptunk. A szállás már kissé kopott, de korrekt volt a reggeli, a takarításra se volt panasz és minden ott volt egy köpésre. Ráadásul a 14 óra előtti érkezés se okozott gondot, mert hamarabb elkészültek a szobánk takarításával. Még itthon kiváltottuk a múzeumokra is érvényes Barcelona Cardot: ezzel ingyenes volt a tömegközlekedés, illetve számos múzeumnál vagy ingyen mentünk be, vagy kaptunk kedvezményt. A kártyákat a reptéren lehetett átvenni és végig nagyon korrektül működött a rendszer.

Augusztus 19-én a szállás melletti Mercat de la Boqueria-n ebédeltünk, tapas-oztunk, illetve végigfotóztuk a halas- és egyéb pultokat. A délután és az este során lejártuk a lábunkat: felfedeztük a Ramblát, tettünk egy kört a gótikus negyedben (lásd fent), elmentünk a Plaça de Catalunya-ra, befagyiztunk a Diadalív mellett, szétfotóztuk a papagájokat a Parc de la Ciutadella-ban, illetve felfedeztünk új menő pólókat a kedvenc pólóüzletünkben (Salamanca, Sevilla, Nápoly után így a barcelonai lerakatukat is kifosztottuk). A Parc Güellel is tettünk egy próbát, de aznapra már elfogytak a jegyek, így szombat kora délelőttre bebiztosítottuk a belépésünket.

Augusztus 20-án lementünk a tengerpartra (lásd fent), felfedeztük az Akvárium környékét, majd nyitásra és elsőként álltunk be a Palau Güell bejáratánál az ajtó elé. Még itthonról megvettük a jegyet, a belépésnél minden klappolt, bent pedig ámultunk, bámultunk. Szerencsére a tetőre is fel lehetett menni és rögvest beleszerettünk a kémények „puklijaiba” (lásd lent). Ha már lúd, akkor legyen kövér alapon a palota után felmásztunk a Santa Maria del Pi harangtornyába, de mivel nem voltunk még elég jó kondiban, illetve az utolsó csigalépcső már kifogott rajtunk, így csak a harangok alatti teraszhoz mentünk fel.

Újra a piacon ebédeltünk, majd a Sz. Eulália székesegyház következett. Szép, de ha a spanyolországi gótikus templomokat nézzük, akkor Salamanca és Sevilla székesegyháza, illetve a toledói San Juan de los Reyes simán veri. Sorry, már túl jó dolgunk van és válogatunk. A Barcelona Carddal ingyen mentünk be a Királyi Palotába, bekukkantottunk a szomszéd alkirályi palota udvarába (ez ma levéltár), fagyiztunk a római falak mellett, becsokiztunk a Csokoládé Múzeumában (a Barcelona Carddal ingyenes a belépés, és a belépőjegy egy csoki, amit meg is lehet enni), a Banksy Múzeum is tetszett (ide is ingyenes volt a belépés a Barcelona Carddal), a Katalán Zene Palotájába is kaptunk kedvezményt (annyira szép az a koncertterem!!!!), és végül bementünk a Casa Milába. Ide is előre vettük meg a jegyet és pont akkor szakadt le az ég, amikor bent nézelődtünk. Hiába, mázlink volt az időjárással… Itt is felmehettünk a tetőre, ahonnan nagyon jó volt a kilátás, illetve Regina azért is elégedett volt a hellyel, mert forgatási helyszínként is meg akarta nézni. Levezetésként visszasétáltunk a szállásig, de közben még bekaptunk pár falatot vacsora gyanánt a Mercat de la Boqueria-n.

Pénteken a Castell de Montjuïc-kal kezdtük a napot (ingyen mentünk be a Barcelona Carddal), majd a délelőttöt és a kora délutánt a Katalóniai Nemzeti Művészeti Múzeumban töltöttük. Itt is ebédeltünk, jó volt a helyi menü. Az itteni képekből lesz igazán nehéz összerakni egy emészthető facebookos válogatást, mert minden apróságot megörökítettünk (lásd fent a Mallorca meghódítására készülő lovagokat). Az Akvárium következett, de ettől azért annyira nem hidaltunk le, mert az óriási tömeg miatt nem igazán lehetett élvezni a látványt, plusz a pingvinek is beadták az unalmast. Sebaj, a Santa Maria del Mar tetszett, itt már simán feljutottunk a tetőre (hiába, számít a kondi és egy ilyen út megedzi a lábainkat) és kívülről a Sagrada Familiát is sikerült körbejárnunk. Last minute útként ez volt az egyedüli hely, ahova a hivatalos csatornákon nem tudunk már jegyet venni, mert augusztus közepén csak szeptember elejére volt szabad hely. Sebaj, ha befejezik, akkor majd visszamegyünk és belülről is megnézzük (legalábbis ebben reménykedünk).

Augusztus 21. szombat volt az utolsó teljes napunk. Szinte nyitásra mentünk a Güell parkba (innen lásd fent a kilátást a városra), ahol azért meg tudtuk oldani, hogy nagyjából embermentes képek is készüljenek a csempés terasznál (hivatalos nevén a Görög Színháznál), illetve csipkedtük magunkat, hogy minél korábbi vonatot érjünk el Monserrat felé. A felvonóval odafelé eseménytelen volt az út, visszafelé a szél miatt ez kissé kilengett, de kibírtuk. A kaja ezúttal luxira sikeredett, de nem panaszkodtunk: az Abat Cisneros étterem szakácsa nagyon finomakat készített. Természetesen van olcsóbb kajálási lehetőség, de a nyári szezont is búcsúztattuk, így megadtuk a módját. A múzeum gyönyörű, a kegyszoborhoz olyan hosszú sor állt, hogy inkább nem álltunk be és csak a templomból készítettünk fotót, a templom belseje egyáltalán nem tettszett (túl sötét), a környék viszont csodás! Felmentünk a Sant Joan fogaskerekűvel az egyik túraútvonalhoz, ahol tekeregtünk és fotóztunk, majd a kolostor „mögötti” részt is felfedeztük.

Este sort kerítettünk még egy kiadós búcsúsétára Barcelona belvárosában (természetesen némi fagyizással fűszerezve), majd szombaton hajnalok hajnalán kivonatoztunk a reptérre és hazajöttünk. Ugyan hiányoztak a srácok, hiszen a barcelonai kalandozás egy borsodi közös program helyett valósult meg, de mivel hamarosan újabb közös út következik, így már annyira nem vagyunk szomorúak. Barcelonával pedig csak annyi volt a problémánk, hogy a Real Madrid szimpatikusabb, mint a Barca, de sebaj, legalább nem kellett lebeszélni Reginát a helyi stadiontúráról. Torinóban és Madridban ez nehezebben ment volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése