Chenonceau

Franciaország közepén, a Loire folyót határoló vidéken kirándulva olyan érzése lehet az embernek, mintha egy mesébe csöppent volna. Ez előttünk is sokakban felmerülhetett, ugyanis a romantikus táj sok művészt megihletett. A térség sokszínű, mégis van benne valami egység. Nem hiába lett az UNESCO Világörökség része. Minket főleg a kastélyok vonzottak, de helyben döbbentünk rá, hogy a táj is csodálatos. Habár egy olyan területről van szó, amely mindenkinek mond valamit, aránylag kevés magyarral találkoztunk. Reméljük sokan kedvet kapnak, hogy eljöjjenek erre a gyönyörű helyre, és ennek érdekében a nászutunk általános beszámolója után – ahogy ígértük – bővebben is írunk a meglátogatott helyekről.

Utunk első célpontja az Indre-et-Loire megyében, a Cher folyó melletti Chenonceaux településen található kastély volt. „A Hat hölgy kastélya”-nak is nevezett Chenonceau történetére több híres nő nyomta rá a bélyegét. Rögtön az első Thomas Bohier felesége, Catherine Briconnet volt, aki férjével 1513-ban vette meg a területet, majd lebontatta a régi épületet és a megerősített malom pilléreire építette fel reneszánsz stílusban a kastélyukat. Haláluk után az akkori uralkodó, II. Henrik szeretőjének, Diane de Poitiers-nek adta a birtokot, aki létrehozta a gyönyörű kerteket. A király halála után az addig mellőzött királyi hitves, Medici Katalin régens lett, és elcserélte a kastélyt, majd a Cher-folyón átívelő híd fölé egy kétszintes galériát építtetett.

A negyedik nő a kastély történetében III. Henrik özvegye, Louise de Lorraine volt. III. Henrik istenfélő özvegye itt gyászolta férjét élete végéig. Louise halálát követően a Vendôme-hercegek örökölték meg a birtokot, amit a 18. században Claude Dupin, egy adóbérlő és felesége vásárolt meg. A csinos és intelligens Madame Dupin a kor jelentős művészeit és íróit hívta vendégségbe, például fia neveltetéséhez Rousseau-t kérte fel (itt született híres neveléselméleti műve, az Émile). A Dupin családnak köszönhetően befejeződött a kastély lassú hanyatlása, amit újra felfedeztek a művészek. Az értelmiségi köröket a családtagok is gazdagították, ugyanis a család leszármazottja volt George Sand (eredetileg Aurore Dupin), aki gyerekként szintén gyakran időzött a birtokon. Madame Dupin másik érdeme, hogy sikeresen megmentette a kastélyt a francia forradalom kilengéseitől, így itt nem került sor vandál pusztításokra, mint például oly sok székesegyház, vagy kastély esetében. A volt adóbérlő jövedelme viszont elaprózódott, így 1864-ben Madame Pelouze vette meg a kastélyt, aki hatalmas összegeket áldozott ennek felújítására. A birtok ezt követően még két világháborút megért. Az első világégés alatt Simone Menier vezető ápolónő irányításával összesen 2000 főt ápoltak az itteni hadikórházban. 1940 és 1942 között pedig az elhelyezkedése miatt vált fontossá: az ellenállók gyakran használták menekülő útvonalként, ugyanis a Cher folyó jelentette a határt a németektől megszállt országrész és a Vichy Köztársaság között.

A birtok teljes mértékben turista- és állatbarát (a kastély bejáratánál például ivóvíz várta a kutyákat). A parkoló elég nagy, a kitáblázottság tökéletes. A látogató akár automatában is vehet belépőjegyet, a biztonsági ellenőrzés egész gyorsan zajlik. A kastélyt a gyönyörű platánfákkal szegélyezett úton közelítettünk meg, mellette jól látszódott a több hektárnyi gyönyörű kastélypark. A fák árnyékában csordogáló patakocskánál hódokat is láttunk, amint éppen falatoztak és nagyban tettek arra, hogy mennyien fotózzák őket. Egy tisztességes kastélyparkban kell, hogy legyen labirintus: természetesen itt is találtunk egyet. A „falait” tiszafából alakították ki, de nem túl magasak, így egy felnőtt könnyen átláthatja az egészet. A gyerekek számára viszont ez egy kiváló lehetőség a rohangászásra és a fogócskára. A labirintus közepén a kis házikóban egy Vénusz szobrot és egy nimfa szobrot fedeztünk fel. Természetesen itt is olaszokba botlottunk, amint fotózkodtak.

Mielőtt a kastély termeibe léptünk volna, először a kerteket csodáltuk meg.

A kastély jobb oldalán látható Medici Katalin romantikus kertje, amely kifinomultságot
sugárzott számunkra. A Bernard Pallissy által tervezett öt begyepesített mező alkotta kert bővelkedik kör alakú puszpángokban, levendulafüzérekben és rózsákban.
Diane de Poitiers kertjének mai formáját a 19. századi sztárkertésznek, Achille Duchêne-nek köszönhetjük, aki viszont nem változtatott az eredeti, 16. századi koncepción. A kert elején álló épületben az intéző és az apródok laktak. A fal melletti viráglugasok egy romantikus nyári-lak hangulatát idézik. A kert nyolc háromszög alakú füves részből áll, amelyeket ciprus félék díszítenek. A szökőkút a kert közepére vonzza az ember tekintetet, a kert szélein a megemelt teraszok pedig védelmet nyújtanak az áradástól. Természetesen ez utóbbiak se csak egyszerű kőfalak, ugyanis futórózsák ékesítik őket. A különböző bokrok, tiszafák, kecskerágók, puszpángok és babérbangiták illata csak úgy vonzza a látogatót, és még különlegesebb látványt nyújt, amikor nyáron tömegesen virágzik a hibiszkusz.

A birtokon még egy hektáros konyhakert is látogatható. Itt almafákat, parkrózsákat és más különböző virágfajákat találunk. Van két üvegház is, ahol jácintot, hölgyliliomot, nárciszt, tulipánt termesztenek. Habár sok a turista, ez egy meglehetősen nyugodt vidék: amint letérünk a fő sétaútról, a parkban csak a madarak és más állatok hangja töri meg a csendet.

A kertek után elindultunk a kastély bejárata felé, amihez el kellett menni a régi torony mellett. Az udvaron látható Marques-torony az egyetlen épületrész, amelyet Bohier házaspár meghagyott az eredeti épületből. Jó 20 évvel ezelőtt még be lehetett menni, most zárva volt. A szörnnyel és sassal díszített udvari díszkút is a Marques család címerére utal.

Ettől fizikailag elkülönítve terül el a reneszánsz várkastély, aminek már a bejárata is különleges. A kastély hatalmas festett fából faragott kapuja két oldalán az építtető és felesége címerét látjuk. Felette, a szalamandra a latin jelmondattal I. Ferenc jelképe.

Innen az 1515-ben készült francia reneszánsz előcsarnokba léptünk be, ahol először a csúcsíves boltozatot pillantottuk meg. Az oszlopokon faragott levelek és rózsák között angyalok, illetve szörnyecskék tekintenek le ránk.

A bejárati ajtó fölött Keresztelő Szent János alakjára és egy Luca della Robbia-féle Madonna szoborra lettünk figyelmesek. A csarnokba a fény egy Szent Hubertus legendáját ábrázoló modern üvegablakokon keresztül szűrődik be, amelyeket Max Ingrand készített 1954-ben.

Az előcsarnok, és a folytatásaként épült boltozott híd jelenti a kastély tengelyét, innen majdnem mindegyik szobába bemehetünk, de érdemes a kijelölt útirányt követni. Az őrök viszont nem szólnak, ha egyik-másik részt újra megnéznénk. Mi a javasolt sorrendben haladtunk
, így a kastély bal szárnyán található első helységbe, az Őrség termébe léptünk be. Ez nevét onnan kapta, hogy itt tartózkodott a király testőrsége. A gerendás mennyezeten a két összefonódott C betű Medici Katalin nevére utal, a majolika padló is egész szépen megmaradt. Az ajtóra faragott védőszentek alakja mellett a Bohier házaspár jelmondatát olvashatjuk: „S'il vient à point, me souviendra” – „Ha sikerül felépítenem [Chenonceau-t], emlékezni fognak rám”. A terem központjában a 16. századból származó kandalló áll, amelyet az építtető címere ékesít. Van itt minden, mi szem szájnak ingere: flandriai faliszőnyeg, gótikus és reneszánsz faládák, bár ez az egyik legzsúfoltabb terem, ugyanis itt jutunk hozzá az audioguide-hoz.

A kápolnát a Szűz Mária szoborral díszített tölgyfaajtón keresztül közelítettük meg. Az ajtó szárnyain Krisztus és Szent Tamás faragott alakja figyelhető meg, a jobboldali erkélyen carrarai márványból faragott domborművet (Szűz Mária és kisded) láthatunk. Az 1521-ben készített karzaton a királyi család hallgatta a miséket. A falakon Stuart Mária testőrei hagytak angol nyelvű feliratokat: az utunk során számos hasonló, de kevés ilyen régi graffitivel találkoztunk. Az eredeti üvegablakok nem élték túl a második világháborút, igaz a francia forradalmat se lehetett egyszerűen átvészelni, ugyanis Madame Dupin-nek faraktárnak kellett használnia a kápolnát, hogy leplezze ennek vallásos jellegét.

A kastély bal szárnyának hátsó részében Diane de Poitiers lakosztályát találtuk. A szoba kandallója és a kazettás mennyezete Jean Goujon munkáját dicséri. A kandalló H és C betűi Medici Katalinra és a II. Henrik királyra utalnak, de a betűk összeolvadásából Diane nevének kezdőbetűit is kiolvashatjuk. A kandallót Madame Pelouze újíttatta fel, amelyen egy korhű Medici Katalin portré is látható. A kandalló melletti könyvszekrényben régi okiratokat őriznek, melyekből az itt élő lakók kézírását is megismerhetjük. A gyönyörű kék színű córdobai bőrrel borított reneszánsz baldachinos ágyat, a karosszékeket, az intarziás asztalt is különlegesnek találtuk. A volt királyi szeretőnek egy 19. századi bronzmunka, az „Aneti Diana” állít emléket. A falakon a flandriai faliszőnyegek bibliai motívumokat, eseményeket ábrázolnak.

Diane de Poitiers szobája mellett a később régensé vált Medici Katalin szobáját tekintettük meg, amelynek eredeti állapotban megmaradt mennyezetén a Medici címer elemei jelennek meg. A falakat a 15. századból származó brüsszeli „farkasalmás” faliszőnyeg borítja, amely eredendően gótikus, de már tartalmaz reneszánsz stílusjegyeket is. A kékes-zöldes szín is szép, de az ábrázolt trópusi állatok igencsak különlegessé teszik, ugyanis ezek Amerika felfedezésére utalnak. Az ajtó mellett 15. századi olasz székek láthatóak, a portrékról pedig megismerhettük az akkori öltözködési stílust. A dolgozó szoba mellett egy kis helyiség ablakából szép kilátás nyílik a Cher folyóra és Diane kertjére, a kis asztalon pedig anno Medici Katalin írta alá rendeleteit. A szoba kazettás tölgyfamennyezete 1525-ből származik, az építtetők kezdőbetűi itt is olvashatóak.

A kastély egyik legszebb helyisége a Medici Galéria, amelyet Jean Bullant tervezett. A 60 méter hosszú, hat méter széles terem 18 ablakával fényesebb, mint a kastély többi helyisége. Ez végül is egy impozáns bálterem, amelynek a gerendás mennyezete mésztatufából, palából kirakott sakktáblaszerű padlója lenyűgöző. A terem két végén található reneszánsz kandallók közül az egyik csak díszlet.

A galérián keresztül kimentünk a kastély háta mögötti parkba, ahol megtalálhatjuk Madame Dupin sírját, mi viszont inkább a kastélyt csodáltuk: ez olyan, mintha a folyóból nőtt volna ki.

Hamarosan visszamentünk a kastélyba, de mielőtt felmentünk volna az emeletekre bejártuk az alagsorban elhelyezett konyhákat. A tálaló helyiségben 15. századi hatalmas kandalló és kemence mellett mentünk el, viszont a berendezési tárgyak már modernebbek, hiszen az első világháborús hadikórház kiszolgálásához muszáj volt ezt is korszerűsíteni: az aranyló rézedények csak úgy csillogtak, a gyönyörű fa tálalószekrények ámulatba ejtettek, a 16. századi kémény pedig a legrégebbi rész a kastélyban.

Az alagsor után visszatértünk a földszinti részbe, ahol a kastély jobb szárnyának helyiségeit néztük meg. Madame de Poitiers szobájával szemben található I. Ferenc szalonja, ahol a legszebb reneszánsz kandallóban gyönyörködhettünk. A szoba bútorzatát a szokásos baldachinos ágy mellett egy 15. századi három kredenc és a 16. századi olasz tollal metszett gyöngyház-és elefáncsont intarziás kabinetszekrény alkotja. A falon a két különböző festőtől származó (Primaticcio, Mancini) vadászó Diána portrét érdekesnek találtuk.

Egy másik festmény még kivételesebb volt, – főleg Regina számára – mert megelevenedtek előtte Sally Christie: A király kurtizánjai című regényének főhősei. Az alkotás a Nesle nővéreket ábrázolja (Madame de Chatearoux, Madame de Vintimille, Madame de Mailly), akik XV. Lajos szeretői voltak. Miután jót mosolyogtunk a képen három gráciaként ábrázolt hölgyek összhangján (az életben annál inkább marták egymást), az Őrség termével szemben kialakított szalon felé indultunk el. Ez XIV. Lajos emlékét őrzi, aki 1650. július 14-én járt a kastélyban. Távoli unokatestvére ezen éjszaka emlékére kapta a királytól a reneszánsz kandalló mellett található hatalmas XIV. Lajost ábrázoló festményt. Ennek a különleges kerete négy hatalmas fadarabból áll. A festmény alatti aubussoni kárpittal borított bútorzat, és egy konzol is ajándék volt XIV. Lajostól. A reneszánsz kandallón ábrázolt szalamandra és hermelin I. Ferenc és Klaudia királynő szimbóluma (a hermelin Bretagne-ra utal, Klaudia anyja, Bretagne-i Anna is előszeretettel hangoztatta heraldikai eszközökkel, hogy honnan származik). A festmények közül a gyermek Jézust és Keresztelő Jánost ábrázoló Rubens festmény is kedvencünk lett (azok a pufók figurák annyira jellegzetesek!), de egyéb 17. és 18. századi francia festményekből is láthatunk ízelítőt.

A kastély második szintjére egy olasz mintára készült egykarú lépcsőn jutottunk fel. A lépcső jellegzetes bordás, lejtős boltíveivel, díszítő motívumaival nem tudtunk betelni. Később, egy másik kastélyban találtunk ehhez hasonlót, de akkor is a Chenonceau-it örökre a szívünkbe zártuk.

Az első szinthez hasonlóan itt is egy előcsarnok fogad minket, amely Catherine Briconnet nevét viseli. A terrakotta burkolata liliomot ábrázol, amely a francia királyságra utal. A falon található császár-portrékat Medici Katalin hozatta Itáliából. Az audenarde-i faliszőnyegek vadászjelenetei pedig igencsak élethűek. Kimehetünk a kapu feletti teraszra, ahonnan szép kitalálás nyílik a kastély udvarára, kertjeire. A szint bal oldali szobája (Az Öt Királyné szobája) Medici Katalin lányai (Erzsébet spanyol, Margot francia királyné lett) és menyei (Stuart Mária II. Ferenc, Habsburg Erzsébet IX. Károly, Louise de Lorraine pedig III. Henrik özvegye lett) emlékét őrzi, berendezése hasonló a lenti szobákhoz. A mennyezeten a lányok címere látható, a faliszőnyegeken Trója ostroma, Heléné elrablása, cirkuszi játékok, Dávid király megkoronázása elevenedett meg előttünk.

A királynék szobája mellett Medici Katalin szobája csak úgy fénylik a meghatározó arany színtől. A falakat szintén faliszőnyeg díszíti, amelyre bibliai jeleneteket szőttek. A szoba legékesebb berendezési tárgya a reneszánsz ágy, melynek faragásait, motívumait különösen dekoratívnak találtuk. Az ágyak közül szerintünk ez a legdíszesebb. A szobából két bájos lakosztály nyílik, ahol figyelemre méltó metszetgyűjteményt találtunk. Az egyik helyiség festett vászonnal díszített mennyezetét Madame Dupinnak köszönhetjük. A kilátás itt is csodálatos.

A második emelet utolsó két szobája csak úgy vibrál a vörös árnyalattól. A berendezés a többi szobához hasonlóan szintén reneszánsz stílusú. Az egyik IV. Henrik és Gabrielle d'Estrées törvénytelen fia, César de Vendôme szobája, a másik pedig az édesanyjáé. IV. Henrik már nem sok időt töltött a Loire-völgyi kastélyokban, alatta a királyi udvar végérvényesen Párizsba költözött, vagyis a szobák neve valójában arra utal, hogy Vendôme hercege 1624-ben a kastély tulajdonosa lett, és emléket állított édesanyjának. A reneszánsz kandalló arany színét a 19. században kapta, ekkor festették rá a Boier család címerét is. Az ablak két oldalán a  17. századi kariatidákat lebilincselőnek találtuk. A faliszőnyegek ókori mítoszokat jelenítettek meg. Gabrielle d'Estrées szobájában egy igen ritka „Lucas-hónapok” nevű faliszőnyeg is található, amelyen a hónapokat egy-egy esemény szimbolizál.

A második emeleti előcsarnok megőrizte Madame Pelouze emlékét, ezen az emeleten csak egy helységet nyitottak meg a látogatók számára, viszont mi ennek csak egy másolatát láthattuk, ugyanis Louise de Lorraine szobáját éppen restaurálták, amikor arra jártunk. Ez már letisztultabb hatást nyújtott számunkra. Louise gyászolta a férjét, így a szobában erre utaló motívumokat láthattunk (sírásó lapátok, ezüstkönnycsepp, szárny-, és farktollak, töviskoronák.) A fal sötét színét igen komornak találtuk a többi szobához képest.

Chenonceau termeiben a pazar bútorok, faliszőnyegek és festmények között bolyongva visszaröppenhettünk a reneszánsz Franciaországba. A kastélyt nem mindennapi építészeti jellege és gazdag múzeumi gyűjteménye miatt is nehezen hagytuk el. Habár sok szép kastélyt láttunk utána, jól döntöttünk, hogy itt kezdtünk, mert máig ez az egyik kedvencünk.

Itt láthattok további képeket a kastélyról és a parkról.