2020. július 19., vasárnap

Csesznek, avagy lovagvár a bakonyi rengetegben

Regina a munkahelyén szervezett két hetes kalandtábor között sem akarta abbahagyni a kalandozást, így július második hétvégéjét szunnyadós pihenés helyett túrázással töltöttük. Ezen élmények hatásai alatt ezúttal a Bakonyba kalauzolunk el Benneteket, ahol a cseszneki várat látogattuk meg, és ha már ott voltunk, akkor a várhegy tövében meghúzódó sziklás Kőmosó-szurdokban is sétáltunk egyet.
A falu Zirctől 11 kilométerre északra fekszik, és a 82-es főúton közelíthető meg. Budapestről korán indultuk, hogy elkerüljük a nagy balatoni forgalmat, ami kisebb nagyobb akadályoktól függetlenül sikerült is. Csesznek határában pedig már messziről látszódtak a 350 méter magas szikla tetején álló vár jellegzetes tornyai. Néhányan parkoltak a vár közelében kialakított ingyenes parkolóban, de a többiek nem a várromra voltak kíváncsiak. A hegymászó felszerelésük miatt arra következtettünk, hogy ők Magyarország első „via ferratája”-t, szeretnék meghódítani. Ők a sziklákat, mi a rá épült impozáns várromot hódítottuk meg. Szerencsénkre a vár területén még senki sem volt, így szabadon fotózgathattunk, nézelődhettünk. Ma már nem sok látszik a vár régi pompájából, mégis lenyűgöző, ahogy a szikla tetején kiemelkedik a hatalmas formájával. Habár csak a csupasz falak maradtak fenn, ezek impozánsak és akkor még nem is említettük a panorámát. A bejáratnál a pénztáros említtette, hogy Pannonhalmát is lehet látni a messzeségben, igaz, ez nekünk nem sikerült.
A több mint 700 éves vár történelme igencsak mozgalmas volt, és ebből kapunk egy kis ízelítőt a vár területén felállított információs táblákat olvasva. Ezeket azért is érdemes tanulmányozni, mert egy teszt kitöltésével emléktárgyakat lehet nyerni (részleteket itt olvashattok). Magyarországon a tatárjárást követően sok várat építettek. A csesznekit valószínűleg Cseszneki Jakab királyi kardhordozó építtette 1263-ban. Az akkori kisebb erődítményt az Árpád-korban a Csáki és a Cseszneki család tagja birtokolták, majd a 14. századot követően többek között a Garai, a Szapolyai, és a Csaby-Wathay család tulajdonában is állt. A birtokosok címerei sorakoznak a várhoz vezető lépcső oldalán, így a segédanyagok alapján könnyen azonosíthatjuk a tulajdonosok heraldikai jelképeit. Fontos kiemelni, hogy a feliratozás többnyelvű, így külföldi látogatók számára elérhetők az információk. Ez különösen fontos, hiszen az egyre táguló világban fontos ezen kincsek elérhetővé tétele minél nagyobb közönség számára.
A hely első virágkora a Garaiakhoz köthető, ugyanis ekkor az erődítményből egy szép gótikus lovagvárat alakítottak ki. Az építmény nagy részét elbontották és csak az ötszögletű Öregtornyot hagyták meg. A Keleti-palotában voltak az urak lakosztályai, és a két épületrészt összekötötték egy fallal. A falak mentén egy másik különálló toronyhoz vezető híd és ennek alátámasztó pillérje adta a vár sajátos megjelenését. Ezek ma is megmaradtak, de a ma már romos állapota miatt nem lehet átmenni rajta. A tervezett felújítás részét képezi az átjárhatóság újbóli megteremtése, illetve többek között a toronycsúcsok visszaépítése.
A Garai család 1482-ig, a család kihalásáig birtokolta a várat, amely ekkor az ősiség törvénye alapján visszaszállt az uralkodóra. Csesznek nem sokáig maradt királyi birtok, ugyanis megszerezték a Szapolyaiak. Az erősség ezt követően többször is gazdát cserélt, majd fontos szerepet kapott a dunántúli végvárrendszerben. A törökök-elleni küzdelmet követőn az akkor már cseppet sem korszerű erősség még kapott egy utolsó szereplési lehetőséget. A vár és a környező birtok 1636-ot követően az Eszterházy család úgynevezett cseszneki ágáé volt. A Rákóczi-szabadságharc alatt a család hűsége megoszlott, és a fraknói ághoz tartozó Eszterházy Antal tábornok 1708-ban Heisler generális császári csapatai ellen védte az erősséget. A tulajdonos cseszneki grófok viszont megőrizhették a szabadságharc után is a birtokot. A szabadságharc így az erősség utolsó aktív használatát is jelentette, például a kurucok lőszer- és élelmiszerraktárként használták, de börtönként is működött. A háborúk után az Eszterházy család tagjai egy kényelmes, lakható barokk kastéllyá formálták át a rideg kővárat, de egyre inkább csak vadászatok alkalmával használták. Emiatt a vár hanyatlásnak indult, és a folyamatot felgyorsította az 1810-es földrengés, és az azt követő természeti katasztrófák. A 20. század viharai se tettek jót az épületnek, de a második világháború után megkezdődött egy felívelés. 1947-ben például itt forgatták a Valahol Európában című filmben látható vár külső jeleneteit. 1970-ben pedig elindult a helyreállítási folyamat. Ez a mai napig tart, és 2017-től a Nemzeti Várprogram keretében zajlik. A friss hírek szerint jelentős fejlesztések várhatók a közeljövőben, illetve a  völgyben új turisztikai elemek gazdagítják majd a kínálatot. Kíváncsian várjuk. Most a különleges vírusügyi helyzet miatt elmaradtak, de nyaranta játékokat is rendeznek, amelyek a hely középkori és kora-újkori múltját idézik. Ekkor és úgy általában is ajánljuk a hely megtekintését.

A bevezetőben is említett Kőmosó-szurdokban készült fotókat ide kattintva tekinthetitek meg.
A várról pedig itt találtok további fotókat.

2020. július 5., vasárnap

Kincsem és a Blaskovichok, vagyis ami megmaradt az örökségükből

Nagy örömünkre sorba nyitnak a múzeumok, kastélyok és egyéb zárt kulturális terek, így a pihenőnapokat kihasználjuk a még ismeretlen helyek felkutatására. Ezúttal Tápiószelén jártunk, amely Cegléd felől könnyen megközelíthető. A város és a közeli Tápiószentmárton szorosan összekapcsolódott a Blaskovich család nevével. Az előbbi helyen kúriájuk, az utóbbin pedig a híres lótenyésztő birtokuk volt több generáción át. A tápiószelei Blaskovich Múzeum egykor két testvér, Blaskovich János és György tulajdonában állt. A családnevük ismerősen csenghet többek számára, hiszen 1863-ban alapított tápiószentmártoni birtokon született Magyarország leghíresebb és egyetlen veretlen versenylova, Kincsem. Pontosabban Blaskovich Ernő (János és György nagybátyja) volt az, aki tenyésztette és felismerte a kiváló paripa tehetségét. Feltételezzük néhányan láttátok 2017-ben a filmvászonra vitt Kincsem című romantikus kalandfilmet, amelyben Nagy Ervin játszotta a lótenyésztő nemes urat, igaz ez a film jócskán túllépte a fikció mércéjét. Most nem szeretnénk belemenni egy filmelemzésbe, így térjünk vissza a tápiószelei kúriához, amelyben nem csalódtunk. Az épületen már látszik az idő vas foga, de bent csak ámultunk. Nemhiába, hiszen ez az egyetlen magyarországi kúria, amely a második világháború után berendezésében is épségben megmaradt.
Az 1906-ban épült neoklasszicista épülethez egy gyönyörű botanikus kerten keresztül jutottunk el, ahol néhány fotó erejéig nézelődtünk. A szúnyogok majd megettek, de így se szegték a kedvünket a további nézelődéshez. Egyébként az 1910-ben kialakított parkot 2008-ban Múzeumpedagógiai Nívódíjjal jutalmazták, 2011-ben pedig Blaskovics János korabeli tervei alapján felújították. 
A kúriával szemben felállított szoborcsoport olyan érzést keltett bennünk, mintha ha testvérek hívogatnának. A szolnoki szobrászművész, Pogány Gábor Benő az urakat Dick nevű kutyájukkal ábrázolta.
Blaskovich György és János 1912-ben vásárolta ezt a kis birtokot. A birtok körül mindent maguk intéztek, maximum a nagyobb emberigényű mezőgazdasági munkákhoz béreltek fel napszámosokat. A település lakói körében is közkedveltek voltak. Ha nem a birtokon tevékenykedtek, akkor szenvedélyeiknek hódoltak. A régészet, a vadászat és műgyűjtés iránti szeretetüknek köszönhetjük, hogy ilyen gazdag tárlatot láthattunk. Hét szobán át azt se tudtuk hova nézzünk, annyi minden csalogatott minket. A fogadószobában, a szalonban, a nappaliban szinte megelevenedett az akkori élet.
A fivérek vadász trófeai főleg a fogadó részben találhatóak, amelyek közül a falon három preparált medvebőrre és az eredeti medvekoponyákra lettünk figyelmesek. A tárlat vezetője igen emlékezetes történetet mesélt róluk. A fivérek a három medvét a Kárpátokban, Visk vadászterületén (Máramaros) egyszerre két lövéssel terítette le. Ez azért történhetett meg, mert a három közül egy még medvebocs volt, aki szorosan az anyja mellett állt, így ezt a lövés pillanatában nem vették észre. A példátlan vadászszerencsét a korabeli lapok is megírták.
Szintén ebben a szobában találjuk a szkíta aranyszarvas másolatát, valamint az ásvány-, csiga- és kagylógyűjteményt is. Az aranyszarvast ugyanis a régészek a Blaskovichok kúriájához közel találták.
Természetesen az egyik szobát teljesen a lovasversenyek emlékét őrzi, és főleg Kincsemről szól. A versenyei listája, az egyedüli fennmaradt díja (lásd fent), a vitrinekben dísztárgyak, használati eszközök. A falon láthattunk képet Kincsem leszármazottairól is, akik ugyan sikeresek voltak, de nem érték utol ősüket. Az egyik vitrinben látható az az emléktábla töredék is, amely egyedüli emlékként maradt fenn a tápiószentmártoni Blaskovich kúriából, pontosabban Kincses istállójából. Az utóbbit ugyanis a megszálló csapatok kifosztották, a környező lakosok pedig az utolsó tégláig széthordták.
A kúria legszebb terme az empire szalon (lásd fent), tele szebbnél szebb festményekkel, ahol találkozhattunk Kisfaludy Károly, Barabás Miklós, Györgyi Giergl Alajos, valamint 17-19. századi olasz és németalföldi mesterek alkotásaival is. A 19. századi bútorok közül a késő barokk házi oltár, a rokokó vitrin és iratszekrényke tetszett nekünk. Ezek az egri Pyrker hagyatékból származnak, amelyből kvalitásos darabokat vásárolt a család 1848-ban.
A nappali legimpozánsabb darabja a gömb alakú, zenélő empire varrószekrényke (lásd fent)). A dolgozó szoba egyben a könyvtárszoba (lásd lent). A könyvek nagyobb részét a család vásárolta 1870-től. A dokumentumok kölcsönzésére nincs lehetőség, de kutatási célokra felhasználhatóak. Az állományban történeti, honismereti, képző- és iparművészeti, régészeti, építészettörténeti, kulturális és művelődéstörténeti szakkönyvek találhatóak. Ezek mellett megyei és országos múzeumok évkönyveit, levéltári kiadványokat is kereshetnek az érdeklődők.
A Kincsem emlékét őrző szoba mellett másik kedvencünk a fegyver- és pipagyűjtemény volt (lásd lent). A gondosan kimunkált, kifaragott pipák figurái szinte életre kelnek a vitrinekben. A 300 darabból álló gyűjtemény Magyarország második legnagyobb pipagyűjteménye, de más is van itt, hiszen a pipák mellett a kardok ötvösmunkai is szemet kápráztatóak.
Ha erre jártok, ne hagyjátok ki a helyet. Ne lepődjetek meg, a belépő ára csekély, de a fotózásért külön kell fizetni. Vakuzni tilos, műtárgyvédelmi okokból nincs nagy fény, vagyis mobillal ne akarjatok díjnyertes alkotásokat lőni. Még egy érdekes dolog, ami egyedivé teszi ezt a helyet. A fivérek otthonukat 1940-ben megnyitották a nyilvánosság előtt, amely 1947-ben a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjtőhelyévé vált. Hivatalosan közgyűjteményként 1957-től üzemel. A Blaskovich fivérek halálukig igazgatták a kúriamúzeumot. Manapság nyári tábort is tartanak gyerekeknek, ezzel és a látogatással kapcsolatban itt érdeklődhettek. A hely 2017. január 1-től a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tagintézményeként működik, amit szintén meglátogattunk azon a hétvégén. Amúgy érdemes még 2020 szeptembere előtt útba ejteni a Blaskovich kúriát, mert ha minden igaz, az őszi hónapokban elkezdik a felújítási munkálatokat, amelyre igencsak rászorul már az épület.

Itt találtok további fényképeket a kúriáról.