Tours-i Szent Márton a római Pannonia provincia szülötte volt, és Tours-ban fejezte be életét. Katona volt, egyházi ember lett. A középkorban nagy népszerűségnek örvendett, hiszen az egyháziak, a lovagok, és úgy általában a világiak is találtak olyan elemeket az életéből, ami miatt felnéztek rá, és tisztelték. Ráadásul Tours-i kultusza miatt különösen kedves volt a francia Anjouk-nak, így a királyi palotájukban, a Castel Nuovóban is szenteltek neki egy kápolnát: ez a mai Cappella delle Anime del Purgatorio.
A Certosa di San Martino ugyanúgy meghatározza Nápolyt, mint a szomszédos Castel Sant’Elmo. Nemcsak a védőszent, hanem a szerzetesek is az Anjoukhoz kötődnek, hiszen a ciszterciek különösen kedvesek voltak az alapítónak, Bölcs Róbert király fiának, a korán meghalt Calabriai Károly trónörökösnek. Az utóbbi 1325-öt követően emeltette számukra a kolostort, míg a szomszédos erőd építési munkáltai 1329-ben kezdődtek. Az elnevezés viszont 16. századi! Tours-i Szent Márton csak a 16. század második felétől adta a nevét a komplexumnak, ami valószínűleg arra vezethető vissza, hogy korábban is állt itt egy neki szentelt kápolna. A 16. század a tridenti zsinat miatt is fontos, ugyanis a katolikus megújulás szellemében radikális változások történtek a kolostorban, és ezekre a 16. század végétől került sor. A Certosa di San Martino ma Nápoly egyik legszebb barokk egyházi épületegyüttese, ráadásul innen is fergeteges kilátás nyílik a városra, és a kiállított tárgyak is mesések.
Ez tehát egy eredendően barokk stílusú épületegyüttes, amely a 19. századtól többet volt állami kézben, mint egyházi igazgatás alatt. A szerzeteseknek ugyanis 1799–1804, 1807–1836 között kellett távozniuk, hogy 1866-ban végleg elveszítsék a helyet. Ekkor a korabeli állami műemlékvédelem felügyelete alatt kialakították az a múzeumot, amely kisebb változtatásokkal ugyan, de most is létezik.
A templomba mi csak bekukkanthattunk. Ezzel is védik, ugyanis a padló is meglehetősen sérülékeny. Persze kár, hogy nem lehet mindent közelről megcsodálni, ugyanis a nápolyi barokk legjobb mesteri hagyták itt a kezük nyomát: Guido Reni, Luca Giordano, vagy Jusepe de Ribera nagy kedvenceink.
Két kerengője van a kolostornak: prokurátorok kerengője a kisebb (lásd fent), és értelemszerűen a Nagy Kerengő a nagyobb. Mindkettő szép, és nagy előnyük, hogy sohase túlzsúfoltak, így ezerszer hangulatosabbak, mint az amúgy esztétikailag valóban különlegesebb Santa Chiara mozaikos kerengője.
Szintén nagyon fontosak a kertek, és az ide nyíló erkélyek (lásd lent). Ezek megtekintése nélkül semmiképpen se távozzunk! Mi kissé ápolatlan formában láttuk a kerteket, de az erkélyek fenomenálisak!
A kolostorban egy múzeum működik, és különféle dolgokat állítanak ki. Nagyon jó a nápolyi betlehemi figurákat bemutató rész! Ezek modern változatait az egész városban megtaláljuk, de a régi, még kézzel gyártott változatok a legjobbak, amelyeket csak múzeumokban láthatunk.
Szintén fenomenális a tengerészeti szekció. Az evidencia, hogy Nápoly és a tenger kapcsolata örök. Az itteni hajózás történetéről viszont nincs jó múzeum, így a Certosa di San Martinóban kiállított királyi bárkák nagyon fontos ereklyék. Különösen a nagy, sötét alapon aranyozott hajó fontos, ugyanis ez a Bourbonok nápolyi megérkezésével is összefügg!
A fehér alapon aranyozott kisebb példány viszont a 19. század végéről származik, és I. Umberto olasz királyé volt.
A hintógyűjtemény felejthető. Szinte bármelyik magyarországi gyűjtemény kenterbe veri. A történelmi termeket viszont semmiképpen se hagyjuk ki. A kiállított képek is szépek, kvalitásosak, viszont sok helyen megmaradtak az eredeti freskók, stukkók, amelyek azért valljuk be, Magyarországon általában elpusztultak.
A San Martino kolostor tehát kiváló lehetőség, hogy Nápolyba utazó honfitársaink egy egyáltalán nem túlzsúfolt helyen ismerkedjenek a barokk időszak művészetével, illetve bónuszként fergeteges látványt is kapnak a nápolyi öbölre. Mindenkinek ajánljuk a megtekintését!
Itt találtok további fényképeket a helyről.
Innen töltöttük le a kolostor alaprajzát.
