Ezúttal a Nápolytól 8 km-re található Ercolanóba utaztunk. Ha szóba kerül a Vezúv Kr.u. 79-es kitörése, akkor sokaknak Pompei jut eszébe, pedig ugyanabban az időben több másik hasonló település is elpusztult, amelyk közül kiemelkedik Herculaneum. Szerintünk ez sokkal érdekesebb mint Pompei. Egyrészt könnyebben bejárható, kiterjedését tekintve töményebb a látvány, illetve nem utolsósorban több nyomot láthatunk az egykori lakók mindennapi életéből.
A régészeti park a Circumvesuviana Ercolano Scavi megállójától 5 perc gyaloglásra található, ha nyitva van a főbejárat. Mi megjártuk, mert a reggeli órákban ezt zárva találtuk, így meg kellett kerülnünk a fél világot. Ezzel szemben az elmenetelkor már nyitva volt a kapu és a gyönyörű leander liget között hagytuk el a helyszínt. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.
A környéken már Kr. e. 4. században is éltek, majd a 5-6. században az oszkok várost alapítottak, valamint később az etruszk, és a szamnisz népcsoport is letelepedett a térségben. A római korban a település a tenger közelsége miatt kedvelt üdülőhelyé vált. Kr. u. 62-ben egy földrengés kisebb károkat okozott a városban, de ez ekkor még nem számított komoly gondnak. A Vezúv kitörése viszont Kr. u. 79 augusztusában megpecsételte Herculaneum és Pompei lakóinak életét. A két település – elhelyezkedése, valamint a széljárás miatt – másképpen pusztult el. Herculaneumot a sárfolyam jobban megőrizte az utókornak, ami a vulkáni hamuval vegyítve egy 15-18 méteres védőréteget alkotott. A vidék a kitörést követően se maradt lakatlan, ugyanis már Kr. u. 121-ből maradtak fenn a helyi lakosság életére utaló nyomok. A mai Ercolano város viszont relatíve késői, ugyanis ezt, eredeti nevén Resinát először a 10. századi források említik.
A vulkánkitörés áldozatául esett ókori város tárgyi emlékei elég későn bukkantak fel a környéken, hiszen vastag tufaréteg fedte őket. Pompei-t jóval később kezdték el feltárni, de ez kevesebb munkával járt, valószínűleg ezért lett ismertebb. Herculaneum-ban először csak szobrokat és feliratokat találtak, majd 1710-ben egy kútásás közben a színház romjaira bukkantak és ez után kezdődhetett meg 1738-ban a módszeres feltárás III. Bourbon Károly támogatásával. 1750-ben a herculaneumi ásatási munkálatoknak új lendületet adott, hogy a Papiruszok villájának (Villa dei Papiri) romjai előkerültek a föld felszíne alól. A villa későbbiekben fontos régészeti lelőhellyé vált, mert az itt meglelt elszenesedett papirusztekercsek fontos információkat tartalmaztak a városról, illetve a klasszikus irodalomról. Ezen kívül több márvány- és bronzszobrot is felfedeztek, amelyeket a nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban találtok. Bourbon Károly a feltárások kezdetekor építtette, az ásatások „szomszédságában” építtette a portici palotát, így itt alakították ki az első herculaneumi múzeumot is. Ha valaki ma a nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban csodálja a herculaneumi leleteket, akkor ezeket képzelje el a portici palota termeiben. A mostani palota-látogatók számára egy teremben rekonstruálták a 18. századi állapotokat. Egyébként a papiruszok villájának egyik feltételezett tulajdonosa Lucius Calpurnius Piso Caesoninus volt, akit mellesleg Julius Caesar apósaként is ismerünk.
1765-ben egy gázrobbanás miatt a feltárást abba kellett hagyni, a munkákat a vulkáni kitörés után megkövesedett sár is nehezítette, így ezt csak évekkel később tudták folytatni. A herculaneumi minták sokaknak megtetszett, így a 18. században sorba másolták új épületek belsőfalainak díszítésekor. A divat viszont nem volt elég, hiszen bevételt nem hozott, így az évszázadok során több uralkodó, valamit az állam támogatására volt szükség, hogy ma megismerhessük az egykori itt élő polgárok mindennapjait. A Vezúv nyugati lejtőjén álló a romváros látogatását ma a kutatók, régészek gondos kezének köszönhetjük, hiszen a kezdeti feltárások helyett, amelyek inkább voltak kincskereső fosztogató akciók, a 19. század közepére a tudományos elvek alapján lebonyolított régészeti ásatások váltak meghatározóvá. A 19. században ugyanis voltak nyiltszíni ásatási kezdeményezések, de a szisztematikus, nagy volumenű feltárás 1927-ben kezdődött. A most látogatható ásatási terület jórészt a két világháború közötti munkálatok gyümölcse. A múlt örökségének szisztematikus feltárása gyökeresen megváltoztatta a modern település életét, így – amolyan tisztelgésként – a modern város nevét 1969-ben Ercolanóra változtatták. Az olasz kormány 1991-ben nagyobb összeget különített el a herculaneumi és a pompei ásatásokra, amely a papiruszok villájának feltárását is elősegítette. A 20. század utolsó két évtizedében a régészeti park déli oldalán, az egykori tengerpart mentén végeztek különféle feltárási munkákat. Ekkor egy boltíves tetőszerkezetű helyiséget fedeztek fel, amely egykor a hajógyár része volt, és itt fennmaradtak egy római gálya maradványai is (lásd lent). Ezt kiállították a Régészeti Virtuális Múzeumban (MAV-Museo Archeologico Virtuale). Ez a rész volt számunkra a legnyomasztóbb, mert a Vezúv kitörése idején az emberek egy része ide menekült, de elérte őket a végzet. A mérges gázok azonnal végeztek mindenkivel, ami relatíve kevesebb szenvedéssel járt, mint amelyben a pompei-i lakosoknak volt részük, de ettől függetlenül a különböző testhelyzetben konzerválódott csontvázak látványa elborzasztott minket (lásd fent). Szörnyű belegondolni mit éltek át ezek az emberek.
A régészeti parkban a mai napig vannak olyan részek, melyeket nem tártak fel, de most leginkább a már látható részek megóvására koncentrálnak az érdeklődők nagy örömére. Senkit se akarunk befolyásolni, de Herculaneum ebből a szempontól is több nyújt mint Pompei. A helyi szakemberek költséghatékony módon védik meg az épületek tetőszerkezeteit: sólymokkal tartják távol a savas székletük miatt különösen kártékony galambokat, a felújított ókori csatornarendszernek köszönhetően nagy viharok során is el tudják vezetni a vizet, és nem utolsósorban a mérethez viszonyítva több jó állapotban fennmaradt eredeti épületet, helyszínt, sőt tárgyi emléket fedezhetünk fel itt, mint Pompeiben.
Belépéskor a klasszikus római négyzethálós szerkezetű városkép tárul elénk, a cardus és a decumanus itt is a városszerkezet alapját képezte. A sablonos alaprajz persze senkit se fog becsapni, séta közben mi is egyik ámulatból a másikba estünk. A mindennapi, társasági életből láthattunk kisebb-nagyobb épület részeket. A megkövesedett hamunak köszönhetően a kétszintes házak is megmaradtak, kinézetük utal az egykori lakók társadalmi helyzetére. Láthatunk kisebb fogadókat, boltokat, kisvendéglőket, egykori műhelyhelyiségeket. Nekünk ezek közül legjobban a fürdők díszítései tetszettek. Néhol teljes mozaikból kirakott minta maradt meg. Tobzódtunk a delfin, a mitológiai és a geometriai formákban. Nonius Balbus teraszán Nonius Balbus római szenátor márvány emlékművét fedeztük fel (lásd fent), az ő nevéhez fűződik a város középületeinek a felújítása. A városban szent körzet is volt, amelyet a déli részen látható. A vallási épületkomplexum templomait Vénusznak és Junónak szentelték. Itt a szobrok mellett mitológiai jeleneteket ábrázoló falfestményeket is láttunk.
A másik érdekesség, hogy rengeteg villa, illetve insula, vagyis többszintes ház maradt meg nagyon jó állapotban: ezek közül sokat a szívünkbe zártunk. Ilyen volt például Neptunus és Amphitrité mozaikkal díszített ház (lásd fent). Az állandó olvasóink már tudják, hogy mi nagy mozaik rajongók vagyunk, emellett a másik kedvenc díszítő elemünk a freskó. Kevés olyan ház található itt, ahol ne lenne egy-egy falfestmény. Az egyik házban egy bravúros ókori szerkezetet fedeztünk fel, ugyanis megmaradt a fából készült tolóajtó (lásd jobbra lent), és az elszenesedett fa állagmegőrzésére ma is nagy gondot fordítanak.
A megtalált tárgyakat, ékszereket, festményeket ma Herculaneum szomszédságában, a Virtuális Régészeti Múzeumban, és más közeli kiállítóhelyeken nézhetitek meg. Ezeket se hagyjátok ki, ha erre jártok, addig is nézzetek meg a képeinket is a helyszínről, amit itt érhettek el.
A Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumról nem fogunk külön posztot írni, ez ide kapcsolódik, így ezen látványosság fotóit is megtekinthetitek erre a linkre kattintva.
A herkulaneumi múzeumban készült egyéb fotókat itt találjátok.
Itt pedig az ásatásról készített egyéb felvételeket látjátok.
