Hazánkfiai sokszor megfordulnak Milánóban, de a népszerű látnivalók listája általában a dómra, közvetlen környékére, a Castello Sforzescóra, és jó esetben Leonardo Da Vinci Utolsó Vacsora című festményére korlátozódik. Milánó ennél sokkal többet nyújt, ráadásul az általunk ajánlott látnivalókat kevésbé szokták ellepni a turisták, így az itteni élményt mi is jobban ki tudjuk élvezni. Rövid sorozatunkkal szeretnénk ezen méltatlanul háttérbe szorított nevezetességeket is megismertetni olvasóinkkal. Az első részben három múzeumról írunk, majd a második részben pár templom következik.
Ambrosiana
Mindannyian hallottunk Leonardo Da Vinciről, sírját mi is meglátogattuk Amboise-ban, a neki tulajdonított lovas szobrot megtekintettük a budapesti Szépművészeti Múzeumban, de a Codex Atlantixus, Leonardo leggazdagabb grafika-gyűjteménye Milánóban az Ambrosianában található. Ezen intézményt hivatalosan Pinacoteca Ambrosianának hívják, és egész nagyjából félúton található a dóm, illetve a Castello Sforzesco között. A katolikus reform egyik kiemelkedő alakja, a szentté avatott Carlo Borromeo unokaöccse és utódja, Federico Borromeo milánói érsek és bíboros alapította 1618-ban. A gyűjtemény valójában nem csak egy képtár, hanem egy komplex kulturális intézmény, amely egy gazdag könyvtárral is büszkélkedhet. Ez utóbbi 1609-es alapítási évével Európa második legöregebb közkönyvtára. Mi, egyszeri turisták viszont csak a képtárba fogunk bejutni. Ez a komplex kulturális intézmény máig egyházi kezelésben van, és neves személyiségek nyomába lépünk, ha bemegyünk. Achille Ratti, a későbbi XI. Pius pápa például nagyon sokáig a könyvtárban dolgozott.
A gyűjtemény alapja Federico Borromeo magángyűjteménye, de ezt számos későbbi adomány, illetve vásárlás bővítette. 1637-ben például Galeazzo Arconati adományaként tettek szert a Leonardo-féle kéziratokra, amelyek közül csak a Codex Atlanticus maradt meg, mert Napóleon a gyűjtemény egy részét Párizsba szállította. A Codex Atlanticus lapjait külön tárlókban csodálhatjuk meg (lásd balra fent), igaz ezen terem más kincseket is rejt, hiszen ugyanitt található Sandro Botticelli Sátras Madonnája (lásd jobbra fent).
A gyűjtemény azok számára is érdekes, akik nem rendelkeznek komolyabb művészeti ismeretekkel, mert a vizuális élmény is fantasztikus. Egy másik remekművet is kiemelnénk: Raffaello Sanzio kartonját (lásd fent), amely egy külön teremben található. A freskók készítése bonyodalmas művelet volt, számos aprólékos munkafázis előzte meg a tulajdonképpeni festést, és ezen fázisok közül a kartonkészítés volt a legfontosabb. A művész ugyanis egy az egy arányban a végleges művet rajzolta fel a kartonra. Ha ez elkészült, akkor végigpontozta a kontúr vonalakat, majd felrögzítette a falra a kartont, és a lyukakat végigfújta szénporral. Ezzel az eljárással ugyanis a falra került a szénpor, amely már a tényleges munka körvonalait rögzítette a freskó leendő helyére. Ebből is látszik, hogy a karton milyen fontos szerepet töltött be. Az előbbi leírásból viszont kimaradt, hogy a kartonokat ugyanúgy „napokra” vágták, és részletekben helyezték fel a falra, mint ahogy a freskókat is „naponként” festették meg. A munkafolyamat során így darabokra szedték a kartont, amely sok esetben meg is semmisült, vagyis érthető, ezek miért nem maradtak meg. Raffaello kérdéses kartonja a vatikáni stanzák egyik freskóját, az Athéni Iskola képét készítette elő. Ez nem a végleges változat, mivel az előtérben a lépcsőről hiányzik a lent 13. számmal jelölt alak, aki Epheszoszi Hérakleitoszt ábrázolta Michelangelo Buonarroti alakjában. Ez az előtanulmány-jelleg is magyarázza, hogy miért nem semmisült meg a karton a festés során.
Általában nagyon kevesen lézengenek a folyosókon, vagyis nyugodtan élvezhetjük a szebbnél szebb műveket, így ez a hely különösen ajánlott a tömegiszonyban szenvedőknek.
Brera
A Brera egy fogalom. Ez az egyik egyetemi könyvtár, ez Milánó egyik leggazdagabb képtára, és még egy botanikus kert is működik a falai között. Az udvaron így sok fiatallal fogunk találkozni, a képtár viszont már kevésbé zsúfolt, igaz ez Olaszország 18. leglátogatottabb múzeuma. A palota több, mint 24 000 m2, így bőven elfér a sok-sok felsorolt intézmény. Ez is nagyjából félúton található a dóm, illetve a Castello Sforzesco között, igaz érdemesebb a Teatro della Scala mögött elhaladva megközelíteni.
A Brera palota eredetileg egy kolostor volt, amelyet megszereztek a jezsuiták. A rend feloszlatását követően pedig Mária Terézia iskola épületnek nyilvánította, és tovább fejlesztette mind a botanikus kertet, mind magát a palotát. Napóleon ezt az elgondolást vitte tovább, amikor a milánói Louvre-ot ide álmodta. Egyáltalán nem véletlenszerű, hogy Napóleon szobra díszíti az udvart (lásd balra lent). Azon mindig mosolygunk, hogy Canova miként csinálhatott ilyen kisportolt atlétát a francia uralkodóból, de a gondolatmenetünket mindig azzal zárjuk, hogy az idealizált férfiszépséget kell meglátnunk az alkotásban, nem magát az egyre pocakosodó császárt. Akinek nem lenne elég, a képtáron belül is van egy másik Canova szobor Napóleonról, ezúttal márványból (lásd jobbra lent). Mi az udvaron találhatót szeretjük inkább.
A Brera főleg a lombardiai művészetet mutatja be, és a világ legszebb alkotásaiból sok található errefelé. Piero della Francesca Montefeltro oltárképe (lásd balra lent), vagy Raffaello Sanzio Szűz Mária eljegyzése (lásd jobbra lent) finoman szólva közismert.
Vannak vicces művek is. Érdemes megfigyelni Lorenzo Lotto lenti alkotását (Mária mennybevitele). Itt a jobb szélen látható az „örök késő”, amint siet, hogy le ne maradjon, illetve a bámészkodó csoport jobboldali tagja a „vaksi”, ugyanis még a szemüvegét is felteszi, hogy jobban lásson.
A kiírások olasz és angol nyelvűek, lehet audioguide-ot kérni, nagyon ötletes a tárlat, mert többek között a műkincsek restaurálásába is bevezetik a látogatót, és a gyerekeknek is ajánlanak múzeumpedagógiai foglakozást.
Leonardo da Vinci Technika és Tudománytörténeti Múzeum
Ez az intézmény kissé kiesik, ugyanis a Szent Ambrus bazilika szomszédságában található, de metróval könnyen megközelíthető, illetve gyalog sincs túl messze a dómtól. A múzeum a maga közel 50 000 m2-es kiterjedésével Olaszország legnagyobb technikatörténeti kiállítóhelye. Ha gyerekkel vagyunk, akkor ide feltétlenül el kell menni, mivel szinte mindent ki lehet próbálni. Van itt többek között:
– tengeralattjáró (az S–506-os lajstromszámú Enrico Toti tengeralattjáró 30 évi szolgálat után 2001. április 5-én indult el utolsó útjára a szicíliai Augustából, hogy Tarantót érintve elérje Chioggiát. Innen következett az út folyami szakasza, mivel felvontatták a Pó folyón, és Cremonától már szárazföldön szállították a múzeumig. Az út 2005 nyarán ért véget, amikor a több, mint 300 tonnás monstrum elfoglalta mai helyét az udvaron. Vezetett látogatással a turisták belül is megtekinthetik.)
– hajóalkatrész (a képen látható lánc darab a Viribus Unitis csatahajóé, az Osztrák-Magyar Monarchia zászlóshajójáé volt, amelyet a Monarchia ugyan már átadott a délszláv állam képviselőinek, de erről nem tájékoztatták időben az olaszokat, akik 1918. november 1-jével felrobbantották Pula kikötőjében)
– különleges rendeltetésű vízi járművet (a Maiale, vagyis disznó nevű hajó valójában egy kormányozható torpedó volt, amely segítségével az olasz hadsereg több sikeres támadást is végrehajtott a második világháború során. Többek között egy ilyen, az alexandriai kikötőben állomásozó brit flotta elleni támadás eredményezte, hogy 1941. december 18-19-át követően a brit flottának egy bevethető csatahajója se volt egészen az év végéig. A jármű a briteknek is megtetszett, lemásolták, de végül hosszú távon eltekintettek az alkalmazásától, mert a huzamosabb használata károsította a személyzet tüdejét. A Maiale név is ezzel összefüggésben született, ugyanis a legénység lélegeztető készülékének használata röfögő hangot eredményezett.)
– repülőgép (a Macchi 205-ös a második világháború egyik legjobb vadászrepülőgépe volt, amely a vele egyidős szövetséges modellekkel is felvette a versenyt. Túl későn készült el, nem gyártottak belőle eleget, illetve túl sok munkaórát igényelt az előállítása.)
– villamos (1860-tól kezdték bevezetni Milánóban a lóvasutat. A fő vonal a Milánó-Monza volt, amely 16 kilométeres szakaszt két óra alatt, egyszeri lóváltással tették meg. A lefényképezett példány 1885-ös.)
– vonat (a képen a legendás Kandó-féle elektromos lokomotív látható, amelyet a Valtellina villamosítása során használtak. Ez a vállalkozás hozta meg Kandó Kálmánnak a világhírt, illetve a Ganz-gyár is profitált a sikerből, mert a Valtellina-vasút villamosítását megrendelő olasz vasúttársaság az átadást követő évben három újabb mozdonyt rendelt tőlük.).
A külön említett tárgyak mellett orgonát, laboratóriumot, és űrhajó részletet is találunk, vagyis ami csak szem-szájnak ingere. Ki lehet próbálni gépeket, érdekes magyarázatok segítik a fizikai jelenségek jobb megértését, vagyis ez a hely mindenki számára hasznos, akit kicsit is érdekel a fizikai világ működése (lásd lent).
Az épület egy kolostor volt, amelyet a napóleoni időszakban katonai kórházként és kaszárnyaként használtak. A régi épületet csak minimális mértékben alakították át, ma is megmaradt a refektórium (lásd fent), de a múzeum kialakításakor számos új épületet emeltek a területen. Ez csak 1953-ban nyílt meg, és az évek során egyre csak bővült. Ma már külön foglalkoztató műhelyek várják az iskolás csoportokat, akikkel látványosabbnál látványosabb kísérleteket végeznek.
Palazzo Reale
Ha a dómhoz viszonyítunk, akkor a szomszédos Királyi Palotáról sem szabad elfeledkeznünk. Ez bombatalálatot kapott a második világháborúban, illetve a berendezések egy része szintén a háború áldozatává vált, de minket nem is igazából a palota, hanem a benne működő kiállítótér érdekel: ez ugyanis nagyon színvonalas tárlatokat szokott befogadni. A látogatók pedig emellett bebarangolhatják az épületet, és a fennmaradt termekben is gyönyörködhetnek. Lásd lent a csodálatos lépcsőházat.
Innen mentettük le az Athéni Iskola képének a részletét.
Itt találhattok további fényképeket az Ambrosianáról.
Itt pedig a Breráról.
Ez pedig a Technika és Tudománytörténeti Múzeum további képeinek a tárhelye.
