Ilyen
jó idővel muszáj volt kimozdulnunk, és ezúttal a dömösi
prépostságot céloztuk meg. Korábban is felmerült már úti
célként, ráadásul ma nem akartunk túl komplikált programot,
illetve egy Duna-menti sétával is könnyű volt összekötni. A
csillagok aktuális állása mellett tehát a Dömös cetlit „húztuk
ki” a terv-tarsolyból. A Petőfi téren parkoltunk, és a
Dobogókői úton sétálva közelítettük meg a prépostsági
templom romjait. Hm, az utca utolsó szakaszán volt némi
kirakodóvásár, a házak állaga is drasztikus romlást mutatott és
a kutyák is rendesen megugattak. Másoknak inkább az Álmos herceg
útját ajánljuk. Innen már egyszerű a dolgunk, ugyanis egy tábla
is jelzi az irányt.
A
romkert kissé gazos, nincs semmiféle információs tábla, de a
lényeget mindenki kikövetkeztetheti: a szentélyrészt
rekonstruálták, némi betonnal ki is hangsúlyozták, a templom
oldalfalait pedig részben kiásták.
Korábbi
fotókról tudtuk, hogy le lehet menni az altemplomba, és a szentély
bal oldalán meg is találtuk a lejáratot, amit viszont egy rács
zárt le. Először annyiban hagytuk a dolgot, és a többi
épületrészt kezdtük felfedezni, majd Balázst nem hagyta nyugodni
a rács, és kiderült, hogy elég volt egy reteszt eltolni, és
máris le lehetett menni. Biztos a kóbor kutyáktól, meg a kevésbé
fifikás emberektől védik a fedett részt.
Dömösről
általában történelmi tanulmányaink során hallunk először,
ugyanis I. Béla királyunkra itt szakadt rá a trónja 1063-ban.
Bele is halt, viszont nem itt, hanem Szekszárdon temették el. Az
apátsághoz vezető út nem véletlenül viseli Álmos herceg nevét,
ugyanis a templomot Béla unokája, Álmos herceg alapította a
korábbi királyi kastély mellett 1107-ben. Álmosnak picivel több
szerencsét hozott Dömös, mint nagyapjának, ugyanis folyamatos
ármánykodásait megelégelve bátyja, Könyves Kálmán parancsára
megvakíttatták, majd az immáron vak herceget Dömösre vitték.
Amikor viszont a király már Álmos halálát akarta, a dömösi
egyházfiak megmentették az életét. A hely tehát nagyon szorosan
kötődött Álmos herceghez, így egyáltalán nem véletlen, hogy a
fia, II. (Vak) Béla is támogatta: már az ő uralkodása alatt
fejezték be az épületet, amit egy 1138-as bőkezű királyi
adomány is segített. A préposti pozíciót sokszor befolyásos
személyek töltötték be, a birtokállomány is elősegítette a
kolostor működését. Buda 1541-es elfoglalása után, valószínűleg
1543-ban pusztult el végleg a hely. A török kiűzését követően
az újjászülető helység lakói széthordták a romos épület
köveit, amelyek egy részét az új templom építésekor használták
fel.
Sokáig
csak egy 4-5 méter magas kisebb falcsonkot láthatott az ide tévedő
turista. Az elpusztult épületek helyén Gerevich László végzett
ásatást az 1970-es években, amikor megtalálták a 11. századi
királyi palota falmaradványait is. Ez volt az az épület, ahol I.
Béla trónja rászakadt az uralkodóra. Hiába, az a statika…
Gerevich csapata annyi részletet fedezett fel, hogy az altemplomot
is sikerült rekonstruálni. A szürke kváderkövekből épített
félköríves szentélynek a modern elemei betonból és téglából
készültek, így elsőre is elválnak egymástól a különböző
korokban emelt részek. Az oszlopfők viszont jórészt eredetiek, és
ezek csodálatosak! A romok területén előkerült kőfaragványok
észak-itáliai, lombardiai kapcsolatokra utalnak. A kiemelt főapszis
alatti altemplom pedig akár cseh, vagy lengyel kötődést is
jelezhet. Az viszont biztos, hogy a Dömösön aktív építőműhely
tagjai más – királyi és főúri – építkezéseken is
dolgoztak.
Mi
természetesen végigfotóztunk mindent, amit csak lehetett. A
részletért Regina, a körpanorámáért Balázs felelt: ezeket
szokásunkhoz híven a blog Facebook-os felületére töltöttük
fel.
A
romkert után sajnos elkövettük azt a hibát, hogy nem a dömösi
révhez mentünk sétálni, így nem tudtuk „szemből” fotózni a
Dunakanyart. Ettől függetlenül a romkertből, no meg a pilismaróti
partszakaszról rendesen megörökítettük a zebegényi házakat, no
meg az Ördög-gerincet.
A
dömösi prépostság és a romkert további fotóit itt találjátok.
Ide
töltöttük fel a Duna-parti képeket.
Ez pedig a körpanoráma.
