A turizmustól kevésbé "szenvedő" milánói látványosságok

Hazánkfiai sokszor megfordulnak Milánóban, de a népszerű látnivalók listája általában a dómra, közvetlen környékére, a Castello Sforzescóra, és jó esetben Leonardo Da Vinci Utolsó Vacsora című festményére korlátozódik. Milánó ennél sokkal többet nyújt, ráadásul az általunk ajánlott látnivalókat kevésbé szokták ellepni a turisták, így az itteni élményt mi is jobban ki tudjuk élvezni. Rövid sorozatunkkal szeretnénk ezen méltatlanul háttérbe szorított nevezetességeket is megismertetni olvasóinkkal. Az első részben három múzeumról írunk, majd a második részben pár templom következik.

Ambrosiana

Mindannyian hallottunk Leonardo Da Vinciről, sírját mi is meglátogattuk Amboise-ban, a neki tulajdonított lovas szobrot megtekintettük a budapesti Szépművészeti Múzeumban, de a Codex Atlantixus, Leonardo leggazdagabb grafika-gyűjteménye Milánóban az Ambrosianában található. Ezen intézményt hivatalosan Pinacoteca Ambrosianának hívják, és egész nagyjából félúton található a dóm, illetve a Castello Sforzesco között. A katolikus reform egyik kiemelkedő alakja, a szentté avatott Carlo Borromeo unokaöccse és utódja, Federico Borromeo milánói érsek és bíboros alapította 1618-ban. A gyűjtemény valójában nem csak egy képtár, hanem egy komplex kulturális intézmény, amely egy gazdag könyvtárral is büszkélkedhet. Ez utóbbi 1609-es alapítási évével Európa második legöregebb közkönyvtára. Mi, egyszeri turisták viszont csak a képtárba fogunk bejutni. Ez a komplex kulturális intézmény máig egyházi kezelésben van, és neves személyiségek nyomába lépünk, ha bemegyünk. Achille Ratti, a későbbi XI. Pius pápa például nagyon sokáig a könyvtárban dolgozott.

A gyűjtemény alapja Federico Borromeo magángyűjteménye, de ezt számos későbbi adomány, illetve vásárlás bővítette. 1637-ben például Galeazzo Arconati adományaként tettek szert a Leonardo-féle kéziratokra, amelyek közül csak a Codex Atlanticus maradt meg, mert Napóleon a gyűjtemény egy részét Párizsba szállította. A Codex Atlanticus lapjait külön tárlókban csodálhatjuk meg (lásd balra fent), igaz ezen terem más kincseket is rejt, hiszen ugyanitt található Sandro Botticelli Sátras Madonnája (lásd jobbra fent).

A gyűjtemény azok számára is érdekes, akik nem rendelkeznek komolyabb művészeti ismeretekkel, mert a vizuális élmény is fantasztikus. Egy másik remekművet is kiemelnénk: Raffaello Sanzio kartonját (lásd fent), amely egy külön teremben található. A freskók készítése bonyodalmas művelet volt, számos aprólékos munkafázis előzte meg a tulajdonképpeni festést, és ezen fázisok közül a kartonkészítés volt a legfontosabb. A művész ugyanis egy az egy arányban a végleges művet rajzolta fel a kartonra. Ha ez elkészült, akkor végigpontozta a kontúr vonalakat, majd felrögzítette a falra a kartont, és a lyukakat végigfújta szénporral. Ezzel az eljárással ugyanis a falra került a szénpor, amely már a tényleges munka körvonalait rögzítette a freskó leendő helyére. Ebből is látszik, hogy a karton milyen fontos szerepet töltött be. Az előbbi leírásból viszont kimaradt, hogy a kartonokat ugyanúgy „napokra” vágták, és részletekben helyezték fel a falra, mint ahogy a freskókat is „naponként” festették meg. A munkafolyamat során így darabokra szedték a kartont, amely sok esetben meg is semmisült, vagyis érthető, ezek miért nem maradtak meg. Raffaello kérdéses kartonja a vatikáni stanzák egyik freskóját, az Athéni Iskola képét készítette elő. Ez nem a végleges változat, mivel az előtérben a lépcsőről hiányzik a lent 13. számmal jelölt alak, aki Epheszoszi Hérakleitoszt ábrázolta Michelangelo Buonarroti alakjában. Ez az előtanulmány-jelleg is magyarázza, hogy miért nem semmisült meg a karton a festés során.

Általában nagyon kevesen lézengenek a folyosókon, vagyis nyugodtan élvezhetjük a szebbnél szebb műveket, így ez a hely különösen ajánlott a tömegiszonyban szenvedőknek.

Brera

A Brera egy fogalom. Ez az egyik egyetemi könyvtár, ez Milánó egyik leggazdagabb képtára, és még egy botanikus kert is működik a falai között. Az udvaron így sok fiatallal fogunk találkozni, a képtár viszont már kevésbé zsúfolt, igaz ez Olaszország 18. leglátogatottabb múzeuma. A palota több, mint 24 000 m2, így bőven elfér a sok-sok felsorolt intézmény. Ez is nagyjából félúton található a dóm, illetve a Castello Sforzesco között, igaz érdemesebb a Teatro della Scala mögött elhaladva megközelíteni.

A Brera palota eredetileg egy kolostor volt, amelyet megszereztek a jezsuiták. A rend feloszlatását követően pedig Mária Terézia iskola épületnek nyilvánította, és tovább fejlesztette mind a botanikus kertet, mind magát a palotát. Napóleon ezt az elgondolást vitte tovább, amikor a milánói Louvre-ot ide álmodta. Egyáltalán nem véletlenszerű, hogy Napóleon szobra díszíti az udvart (lásd balra lent). Azon mindig mosolygunk, hogy Canova miként csinálhatott ilyen kisportolt atlétát a francia uralkodóból, de a gondolatmenetünket mindig azzal zárjuk, hogy az idealizált férfiszépséget kell meglátnunk az alkotásban, nem magát az egyre pocakosodó császárt. Akinek nem lenne elég, a képtáron belül is van egy másik Canova szobor Napóleonról, ezúttal márványból (lásd jobbra lent). Mi az udvaron találhatót szeretjük inkább.

A Brera főleg a lombardiai művészetet mutatja be, és a világ legszebb alkotásaiból sok található errefelé. Piero della Francesca Montefeltro oltárképe (lásd balra lent), vagy Raffaello Sanzio Szűz Mária eljegyzése (lásd jobbra lent) finoman szólva közismert.

Vannak vicces művek is. Érdemes megfigyelni Lorenzo Lotto lenti alkotását (Mária mennybevitele). Itt a jobb szélen látható az „örök késő”, amint siet, hogy le ne maradjon, illetve a bámészkodó csoport jobboldali tagja a „vaksi”, ugyanis még a szemüvegét is felteszi, hogy jobban lásson.

A kiírások olasz és angol nyelvűek, lehet audioguide-ot kérni, nagyon ötletes a tárlat, mert többek között a műkincsek restaurálásába is bevezetik a látogatót, és a gyerekeknek is ajánlanak múzeumpedagógiai foglakozást.

Leonardo da Vinci Technika és Tudománytörténeti Múzeum

Ez az intézmény kissé kiesik, ugyanis a Szent Ambrus bazilika szomszédságában található, de metróval könnyen megközelíthető, illetve gyalog sincs túl messze a dómtól. A múzeum a maga közel 50 000 m2-es kiterjedésével Olaszország legnagyobb technikatörténeti kiállítóhelye. Ha gyerekkel vagyunk, akkor ide feltétlenül el kell menni, mivel szinte mindent ki lehet próbálni. Van itt többek között:

– tengeralattjáró (az S–506-os lajstromszámú Enrico Toti tengeralattjáró 30 évi szolgálat után 2001. április 5-én indult el utolsó útjára a szicíliai Augustából, hogy Tarantót érintve elérje Chioggiát. Innen következett az út folyami szakasza, mivel felvontatták a Pó folyón, és Cremonától már szárazföldön szállították a múzeumig. Az út 2005 nyarán ért véget, amikor a több, mint 300 tonnás monstrum elfoglalta mai helyét az udvaron. Vezetett látogatással a turisták belül is megtekinthetik.)

– hajóalkatrész (a képen látható lánc darab a Viribus Unitis csatahajóé, az Osztrák-Magyar Monarchia zászlóshajójáé volt, amelyet a Monarchia ugyan már átadott a délszláv állam képviselőinek, de erről nem tájékoztatták időben az olaszokat, akik 1918. november 1-jével felrobbantották Pula kikötőjében)

– különleges rendeltetésű vízi járművet (a Maiale, vagyis disznó nevű hajó valójában egy kormányozható torpedó volt, amely segítségével az olasz hadsereg több sikeres támadást is végrehajtott a második világháború során. Többek között egy ilyen, az alexandriai kikötőben állomásozó brit flotta elleni támadás eredményezte, hogy 1941. december 18-19-át követően a brit flottának egy bevethető csatahajója se volt egészen az év végéig. A jármű a briteknek is megtetszett, lemásolták, de végül hosszú távon eltekintettek az alkalmazásától, mert a huzamosabb használata károsította a személyzet tüdejét. A Maiale név is ezzel összefüggésben született, ugyanis a legénység lélegeztető készülékének használata röfögő hangot eredményezett.)

– repülőgép (a Macchi 205-ös a második világháború egyik legjobb vadászrepülőgépe volt, amely a vele egyidős szövetséges modellekkel is felvette a versenyt. Túl későn készült el, nem gyártottak belőle eleget, illetve túl sok munkaórát igényelt az előállítása.)

– villamos (1860-tól kezdték bevezetni Milánóban a lóvasutat. A fő vonal a Milánó-Monza volt, amely 16 kilométeres szakaszt két óra alatt, egyszeri lóváltással tették meg. A lefényképezett példány 1885-ös.)

– vonat (a képen a legendás Kandó-féle elektromos lokomotív látható, amelyet a Valtellina villamosítása során használtak. Ez a vállalkozás hozta meg Kandó Kálmánnak a világhírt, illetve a Ganz-gyár is profitált a sikerből, mert a Valtellina-vasút villamosítását megrendelő olasz vasúttársaság az átadást követő évben három újabb mozdonyt rendelt tőlük.).

A külön említett tárgyak mellett orgonát, laboratóriumot, és űrhajó részletet is találunk, vagyis ami csak szem-szájnak ingere. Ki lehet próbálni gépeket, érdekes magyarázatok segítik a fizikai jelenségek jobb megértését, vagyis ez a hely mindenki számára hasznos, akit kicsit is érdekel a fizikai világ működése (lásd lent).

Az épület egy kolostor volt, amelyet a napóleoni időszakban katonai kórházként és kaszárnyaként használtak. A régi épületet csak minimális mértékben alakították át, ma is megmaradt a refektórium (lásd fent), de a múzeum kialakításakor számos új épületet emeltek a területen. Ez csak 1953-ban nyílt meg, és az évek során egyre csak bővült. Ma már külön foglalkoztató műhelyek várják az iskolás csoportokat, akikkel látványosabbnál látványosabb kísérleteket végeznek.

Palazzo Reale

Ha a dómhoz viszonyítunk, akkor a szomszédos Királyi Palotáról sem szabad elfeledkeznünk. Ez bombatalálatot kapott a második világháborúban, illetve a berendezések egy része szintén a háború áldozatává vált, de minket nem is igazából a palota, hanem a benne működő kiállítótér érdekel: ez ugyanis nagyon színvonalas tárlatokat szokott befogadni. A látogatók pedig emellett bebarangolhatják az épületet, és a fennmaradt termekben is gyönyörködhetnek. Lásd lent a csodálatos lépcsőházat.

Innen mentettük le az Athéni Iskola képének a részletét.

Itt találhattok további fényképeket az Ambrosianáról.

Itt pedig a Breráról.

Ez pedig a Technika és Tudománytörténeti Múzeum további képeinek a tárhelye.

Toulouse-ban akár űrhajósokká is válhatunk...

Toulouse egyszerre spanyol, olasz és mindeközben mégis egy vérbeli dél-francia város, amely sokféle látnivalóval csalogatja az utazás szerelmeseit, köztük minket is. 

A legutóbbi blogbejegyzésünkben a toulouse-i templomokról írtunk, de a rózsaszín városnak is nevezett metropolisz más fajta kincseket is tartogat számunkra, amelyek másik világba kalauzolnak el minket. Ezt szó szerint értettük! Tudtátok, hogy itt található az európai űrkutatás központja? Több űrkutatással kapcsolatos intézet mellett az Airbus repülőgépgyár is a város különböző pontjain tevékenykedik.

A repülőgépgyárat turisták is látogathatják, de mi most ezt kihagytuk, hiszen minket inkább a csillagos ég érdekelt. Várt minket a város szélén kialakított Cité de l’Espace, ahol nagyon sok érdekességet megtudtunk a világűrről. Ha erre jártok ezt a helyet nem szabad kihagyni, garantáljuk, hogy minden korosztály számára kikapcsolódást nyújt, hiszen ez nem egy tipikus kiállítótér. 

Az öthektáros terület 1997-ben nyitotta meg kapuit, és van itt minden, mai az égbolthoz kapcsolódik. A helyszín megközelítése miatt sem kell aggódni, mert a tömegközlekedés a városban igen egyszerű. Toulouse-ban négy tömegközlekedési típussal találkozhatunk: két villamosvonal, két metróvonallal, a vasúttal, illetve az autóbuszokkal. Ha az „A” metróval a Jolimont megállóig, vagy a „B” metróval a Ramonville megállóig megyünk, akkor ezen két állomás között közlekedik a 37-es busz, amely az űrváros mellett halad el. A jegyárakkal kapcsolatos bővebb információkat itt találjátok. 

Regina az elején aggódott, hogy mit fogunk itt csinálni egész nap, de látogatás közben megváltozott a véleménye. A beltéri termekben interaktív kiállítások mutatják meg az űrkutatás történetét, hasznos információkat kaphatunk a műholdakról és ezekkel kapcsolatos tevékenységekről, vetítőterembe is mehetnek a látogatók, a kültéri parkban pedig különleges űrjárműveket lehet felfedezni. Mi az esős időjárás miatt először a belső részeket látogattuk meg, ahol lelkesen tanulmányoztuk az űrkutatással kapcsolatos tárgyakat, használati eszközöket. Az interaktív holdjáró autót, a landolást, a súlytalanságot is kipróbálhattuk, valamint a műhold segítségével horgásztunk is és még nem is említettük, hogy a földművelők is hasznosíthatják a műholddal megszerzett adatokat.

Van, ahol tapogathatjuk a tárgyakat, máshol pedig játékok várnak minket. Az "űrváros" leginkább a Csodák palotájára hasonlít, de témájából adódóan mégis egyedi. A különböző játékok, kvízek nagyon tetszettek. Elemezhettük az űrhajók felépítését, tárgyait. Megtudhattuk, hogy egy űrhajós milyen paraméterekkel rendelkezhet, milyen ruházatban indulhat el, illetve azt, hogy mit vihettek magukkal egyes expedíciós utuk során.

A négy emelet bejárása közben csak úgy repült az idő. Ebéd után – amit a látogató központban fogyaszthatunk el – még az eső is elállt, így örömmel folytattuk felfedező utunkat a kültéri hatalmas parkban. A rakétákhoz, és az űrjárművekhez vezető úton a Naprendszert, a bolygókat, és a Föld történetét láthattuk. A fő épülettel szemben áll az 53 méteres Ariane 5 hordozórakéta (lásd fent), amely már messziről jelzi, hogy hol is vagyunk.

Több kiállított űrjárművet belülről is megnézhettünk, ilyen például a Szojuz űrkapszula, de számunkra a legnagyobb élményt a MIR űrállomás (lásd fent) élethű mása jelentette. Emellett az a NASA kocsi áll, amellyel Neil Amstrong és társai 1969. július 16-án elindultak, hogy meghódítsák a Holdat.

Ha már mindent megnéztetek a parkban, és még bírjátok, akkor üljetek be egy vetítésre a 3D-s moziba, vagy a 140 férőhelyes Planetáriumba, mert megéri. A vetítéseket angolul, németül, spanyolul vagy franciául hallgathatjuk. Mi az „Apollo 11, a Holdra szállás” című dokumentumfilmet néztük meg, illetve a Planetáriumban a csillagok és bolygók között érezhettük magunkat. A mozi bejárata előtt mellesleg az irányítható a Curiosity (Kíváncsiság) amerikai Mars-járót állították ki.

A nap végén alig akartuk otthagyni a helyet, jó érzés volt egy kicsit megtudni erről a világról. Gyertek el és hozzátok a gyerekeket is. „Kis lépés ez egy embernek, de...” nagy élmény mindenkinek.

Az űrváros nyitvatartásáról és jegyárakról itt tájékozódhattok.

Itt találtok további fényképeket.

A legszebb templomok Toulouse-ban

Franciaország egy megközelíthető úti cél, különösen annak fényében, hogy több helyszínre is eljuthatunk fapados repülőjárattal. Toulouse is szerepelt a listán, mi pedig ott szilvesztereztünk, így ezzel a sorozattal bemutatjuk miért érdemes elmenni eme Garonne-parti városba. Több részt írunk, az első a kedvenc templomainkról. Toulouse-ban ugyanis a romántól a kortársig mindenféle stílussal találkozunk, a kedvencünk viszont a román és a gótika, amelynek kiemelkedő gyöngyszemeit találjuk a városközpontban.

2019. december 29-én este landoltunk, 30-án rögtön a Saint-Sernin bazilikával kezdtük a túránkat. Ez egyike Toulouse legrégebbi templomainak, a látogatása ingyenes, az élmény garantált. Itt nem a gótikus, hanem a román stílus az uralkodó, viszont ez egyszerűen fenséges. A harangtorony a város egyik legszebb és legarányosabb harangtornya, a templom kívülről viszont meglehetősen zömök. Mondjuk egy román stílusú templomtól ne is várjunk mást. Az első templomot valamikor a 4. század végén alapították, a mostani épület kialakítása valamikor 1096 előtt kezdődött, és 1118 előtt fejeződött be. A hivatalos befejezés természetesen itt se a munkálatok végét jelentette, ugyanis ezek elhúzódtak körülbelül 1300-ig. A templom a santiagói zarándokúton található, amely folyamatosan zarándok-tömeget garantált, és ez a santiagói templom terveiben is megfigyelhető, ugyanis ez túlságosan hasonlít a toulouse-ira, hogy véletlen egybeesésről beszélhetnénk. Valószínűleg a Saint-Sernin építésze, vagy ennek egy tanítványa volt aktív Saintiagóban is. A Saint-Sernin eredetileg apátság volt, ma már csak templomként működik.

 

A főhomlokzat is szép (lásd fent), de az oldalsó kapu a kedvencünk (lásd lent). Pireneusi márványból készült, és Krisztus mennybemenetelét ábrázolja. A román stílusú domborművei egyenesen csodálatosak! Előtte viszont van egy barokk „előkapu”, ami nagyon nem illik oda, de sok más épülethez hasonlóan ez is együtt élt a korral, vagyis toldozták-foldozták. 1860-ban a Carcassonne-ról szóló posztunkban már említett Eugène Viollet-le-Duc restaurálta a templomot, vagyis hozzáépített részeket, de ezeket a fantázia szülte kiegészítéseket visszabontották. A barokk kapu viszont maradt a helyén, hiszen ez is eredeti.

A templom hajói magasztosak, egy öt hajós épületről beszélünk. Ez Franciaország legnagyobb román stílusú temploma.

A szentély monumentális: a 18. századi barokk oltár Szent Szaturninusz mártírhalálát örökíti meg (lásd balra fent). A bal kereszthajóban található egy fantasztikus 11. század végi freskó Krisztus feltámadásáról (lásd jobbra fent), majd a csodák csak tovább folytatódnak, ha elindulunk a szentélykörüljáró és a kripta felé.

A szentélykörüljáróban ne csak a relikviákkal, és művészi alkotásokkal teli kápolna-füzért nézzük meg, ugyanis a szentély hátsó falán nagyon szép, 1536–1542 között készített domborművek láthatók, amelyek Krisztust, a négy evangélistát és egy angyalt ábrázolják (lásd fent).

A kripta az eredeti, 4-5. századi építmény helyén található, de a falai már a 13. századi változtatásokat tükrözik. Mi nagyon szerettük ezt a helyet is, ugyanis a mostani világítás mellett hangulatos, sőt, megható.

A Saint-Sernin bazilika után elindultunk a Székesegyház felé. Ezt először egy 844-es dokumentumban említették, az építés kezdetét viszont senki se tudja. Az épület nagyon jól példázza, hogy a meglévő román stílusú templomot hogyan kezdték el átépíteni gótikus stílusban, amit egy újabb átépítés követett, hiszen az albigens eretnekek elleni keresztes hadjáratot követően megjelent a lángoló gótika, amely már az észak-franciaországi királyi hatalom előtti tisztelgésként is felfogható. A szentély kialakításakor egyenesen az Île-de-France gótikáját vették figyelembe. A Toulouse-i székesegyház építése során viszont elfogyott a pénz, így megmaradt valami ebből, meg abból a stílusú részből is, ami azért is zavaró, mert a két fő épületrész tengelye egyáltalán nem egyezik. Ezeket csak 1609-ben kötötték össze, hogy egy egészt alkossanak.

Az üvegablakok jórészt 19. századiak, a rózsaablak viszont korai 13. századi (lásd lent). Nekünk nagyon tetszett. A kápolnák is 13-14. századiak. Habár egyes esetekben neogótikusnak tűnnek, ez csak annak köszönhető, hogy a 19. században ezt az épületet is restaurálták.

A Notre-Dame-des-Anges kápolnát például még a 16. században alakították ki (lásd lent).

Érdemes alaposan végigjárni a templomot, mert nagyon szép. A különféle stílusok együttélése pedig egészen különleges.

Ha gótika, akkor legyen pompás. A Jakobinusok, ismertebb nevükön a domonkosok toulouse-i temploma ilyen. A jakobinus elnevezés Párizsra utal, ugyanis itt a Szent Jakab utcában épült fel az első kolostoruk. A templomot ingyen lehet látogatni, a kolostor fizetős, de ezt is megéri. Mindenesetre azóta is az egyik kedvencünk a szentély pilléres kialakítása miatt, amelyet csak „pálmának” hívnak.

A domonkos rend lényegében az albigens eretnekségre válaszul jött létre. Első toulouse-i templomukat is itt építették 1230-ban, de ez feleolyan hosszú volt, mint a mostani. A kéthajós szerkezet viszont már akkor jelen volt. Ez egy jellegzetes templomnak számított: téglából épült, és a gótikus stílus erődszerű megjelenéssel társult. A hívek és a szerzetek számának növekedésével folyamatosan bővítették a templomot, a mostani mennyezet kialakítása a 13. század utolsó évtizedeire tehető. Az üvegablakok a 14. század elején nyerték el mostani formájukat.

A templom jelentőségét példázza, hogy amikor Aquinói Szent Tamás meghalt az itáliai Fossanovában, pápai utasításra a domonkos rend anyatemplomában, a toulouse-i Jakobinusok templomában temették el.

A francia forradalom során feloszlatták a domonkos rendet, a szerzeteseket szélnek eresztették, és Napóleon alatt kaszárnyának alakították át a templomot. Ekkor véglegesen elpusztultak a középkori üvegablakok, és a templomot is több belső szintre osztották fel. Az épület hanyatlása nem nyerte el a helyiek tetszését, és 1861-re elérték a hadsereg távozását. A helyreállításra egészen a 20. század elejéig kellett várni, ma viszont újra teljes pompájában várja a látogatókat az épületegyüttes.

A kolostorban az 1299–1301 közötti káptalanterem az egyik különleges látnivaló (lásd fent). Érdemes figyelmesen megvizsgálni az oszlopfőket, ugyanis ezeket az evangélisták jelképei díszítik.

Sajnos részben elpusztultak a káptalanterem freskói, a szomszédos pamiersi Szent Antal kápolnáé viszont nagyon szépen megmaradtak. Ezek az Apokalipszis témáját járják körbe. A kápolnát Pamiers püspöke, egy domonkos szerzetes rendelésére emelték, a freskókat pedig 1335–1341 között készítették. A megrendelő mellett a kanonokok sírhelyeként használták a kápolnát.

A refektórium se csúnya: itt időszaki kiállításokat rendeznek. Mi decemberben a compostelai zarándoklat állomásait, nehézségeit ismerhettük meg. Ennek egy részletét lásd a jobb oldali fenti képen.

Legvégül Szűz Mária kápolnáját se hagyjuk ki (lásd fent): ez a sekrestyéből nyílik, ahol most a jegypénzár működik, és amellett, hogy egy szép miseruhát állítottak ki benne, a mennyezete is elnyerte a tetszésünket.

Sok kisebb-nagyobb templom van még, ahol megfordultunk, ezek közül a kedvencünkről is írnánk. A Garonne túlpartján található egy kisebb utcában a Szent Miklós templom. Ez igazából nem is Toulouse, hiszen a mostani Saint Cyprien negyed helyén, vagyis a folyó túlpartján a középkorban már egy másik település feküdt. A helyi közösség a gyakran áradó folyó miatt a matrózok és az elsüllyedéstől félők védőszentjének, Szent Miklósnak emelt templomot. Ezt a Szent Miklóst ünnepeljük december 6-án: ő ugyanis nem csak ajándékokat hoz, hanem számos más dologtól is véd.

A templom a 12. században épült, de 1300 körül toulouse-i stílusban átépítették a harangtornyot (lásd balra fent): ekkor a Saint-Sernin bazilikát, illetve a Jakobinusok templomát másolták. A portál lett az egyik kedvencünk: a Madonna a Gyermekkel tényleg szép, és szoborcsoport többi tagját is a szívünkbe zártuk (lásd jobbra fent).

A templom freskói részben neogótikus stílusúak: ezeket Bernard Bénézet készítette (lásd balra fent). Találtunk persze középkori eredetűeket is az egyik kápolnában (lásd jobbra fent). Ha nem is mentek be, a portált mindenképpen nézzétek meg, mert nagyon hangulatos.

Itt találtok további fényképeket a Saint-Sernin bazilikáról.

Itt meg a Saint-Etienne székesegyházról.

Íme még pár felvétel a Jakobinus templomról.

Itt pedig a Szent Miklós templomról.