A mai nap során – látva a viharos időjárás előrejelzést – azt találtuk ki, hogy Budapesten belül maradunk, és olyan helyre megyünk, ahol kulturálódunk, miközben a szabad levegőn tartózkodunk, és amennyiben leszakad az ég, és fedezék kell, úgy gyorsan visszajuthatunk a kocsihoz. Ebből tehát egy farkasréti temető túra lett. Egy régebbi Budapest térképben egész részletes információk vannak a temető nevezetesebb halottai sírjainak elhelyezkedéséről, no meg bíztunk a szerencsénkben is, így nekivágtunk a felfedező körútnak. Balra tartottunk, miután bementünk a temető főbejáratán, és Fekete István sírja után elkezdtük keresni Rákosi Mátyás nyughelyét az urnatemetőnél. Rákosi saját kívánságára került Farkasrétre, a sírt többször is megrongálták, ezért mára csak az elhunyt monogramja olvasható rajta, amit nem találtuk. Cserébe egy hölgy segített Máté Péter sírjának keresésekor (balra lent). Ezt szépen gondozzák, viszont annyira azért nem voltunk elragadtatva
Cserháti Zsuzsa sírjától (jobbra lent): ez ugyanis kissé elhanyagolt. Mondjuk itt se a
térkép segített, ugyanis itt is a korábbi hölgy szíve esett meg rajtunk.
Talán ennyi idő kellett, hogy belejöjjünk a parcella-alapú tájékozódásba, és a következő akadályt – Herczeg Ferenc sírját – már egész könnyen megtaláltuk. A nemzeti színű szalag persze segített.
Kodolányi János sírjánál gyorsan el is fogyott a sikerélmény, ugyanis végigolvastuk az összes környező feliratot, amire végre rájöttünk, hogy a térkép jó helyet mutatott, csupán mi felejtettük ki a lapos, félig takarásban lévő nyughelyet.
Herczeg Ferenc példájából okulva Aba-Novák Vilmos sírja felé tartva már eleve kerestük a nemzeti színű szalaggal átkötött sírokat, és így vettük észre idősebb Andorka Rudolf, a M. Kir. Honvédség katonai elhárításának volt vezetője, majd madridi követ sírját, illetve fiáét, ifj. Andorka Rudolfét, aki szociológiai munkásságával szerzett hírnevet.
Ezt követően Aba-Novák Vilmos sírja már csak hab volt a tortán.
Elugrottunk még Jávor Pálhoz, majd a közeli kriptasort követve elérkeztünk Tóth Árpád sírjához. Innen egyenes út vezetett Gerevich Aladár, felesége, és egyik fia nyughelyéhez. A vívóktól hamar odataláltunk a zenészekhez, ugyanis a Bartók család (lásd lent) mellett nyugszik Solti György karmester és Kocsis Zoltán is.
Újra visszaérkeztünk a főbejáratoz, ahol Illyés Gyula következett (lásd lent). Közben persze nem felejtkeztünk el Kabos Gyuláról és Csonka Jánosról sem.
Újabb kavarás következett, de a szemfülességnek hála megtaláltuk Kaffka Margit sírját. Után megnéztük a ravatalozót, ahol hamar észrevettük Bajor Gizi szépen letisztított kriptáját, Hatvany Lajos esetében viszont az elhanyagoltságot tapasztaltuk. Tildy Zoltánnal és Aczél Györggyel újra nem volt szerencsénk, Déry Tibor (jobbra lent), Márkus László, Karády Katalin (balra lent), Gobbi Hilda, Mészáros Ági és Básti Lajos (középen lent) esetében viszont gyorsan ment minden.
Ekkor elindultunk Csinszka felé. A borostyán teljesen benőtte a feliratot, így nem ment elsőre a sír azonosítása (lásd lent), de ezt követően már gyorsan sikerült eljutnunk Keresztury Dezsőhöz, akit két oldalról Kosáry Domokos, és Benda Kálmán vesz körbe. Soha jobb társaságot nem is kívánhatnánk, hiszen a történész társadalom krémjéről van szó!
Miután visszakeveredtünk az egyik fő útvonalra, nyugtáztuk Szabó Magda sírját (ide majd visszajövünk), majd tovább vágtáztunk Széchenyi Zsigmond, és Kassák Lajos nyughelye felé. Közben Kolonics György olimpikon kenus és Pajtás Ernő ezredes, poszthumusz vezérőrnagy, a koronaőrség parancsnoka sírját is megtaláltuk. A Pajtás Ernő mögötti sorban pedig Németh László nyugszik. A szemben lévő oldalon Papp László mellett Zelk Zoltán sírját is hamar felfedeztük (lásd lent).
Széchenyi Zsigmond nyughelyét megtalálni nem okozott gondot. Mellette találtuk Bessenyei Ferencét (lásd lent). Kassák Lajosét viszont csak hosszas keresés után láttuk meg. Nagyjából velük szemben pedig Antal Imre „zongorája” és „mikrofonja” látható.
Ezt követően felcaplattunk az emelkedőn, és eljutottunk Kodály Zoltán sírjához. Mellett található a művészparcella, mi persze megint elnéztük, és eredetileg egy parcellával arrébb keresgéltünk. Sebaj, a kitartás meghozta a várt eredményt, és hamar belefutottunk Páger Antal, Devecseri Gábor, Honti Hanna (balra lent), Várkonyi Zoltán, Örkény István (középen lent) és Hofi Géza (jobbra lent) sírjába. Kicsit arrébb Ruttkai Éváét, és Nemes Nagy Ágnesét is megtaláltuk.
Újabb keresgélés után elérkeztünk Szervátius Jenőhöz (balra lent), majd a Latabárokhoz (jobbra lent).
A következő cél Sólyom László volt, az 1950-es tábornokper egyik áldozata, viszont neki köszönhetően amolyan bónuszként megtaláltuk Makovecz Imre szembe található sírját is. Ennyi körözés után ideje volt visszamenni Szabó Magdához, viszont még útba ejtettük Pilinszky Jánost is. Az övé meglehetősen elhanyagolt volt, így csak Szabó Magdáét fotóztuk le.
Ekkor még mindig volt időnk, és még mindig nem esett, no meg kilométerhiányban szenvedtünk, így újra nekivágtunk a temetőnek, hogy eljussunk Ottlik Géza sírjához. A 27-es parcella a világ végén fekszik, így gondoltuk Ottlik felkeresése kiváló levezető kör lesz. Az olimpiai park után felmentünk az emelkedőn, majd a kaput zárva találtuk. Szégyen a megfutamodás, de ezúttal nem akartunk tovább kísérletezni, így lemondtunk Ottlik sírjáról, és visszaindultunk a kocsihoz. Majd máskor.
Fantasztikus élmény volt a lombkorona alatt, a jó levegőn sétálni, miközben a 20. század kiemelkedő honfitársait is meglátogathattuk. Ez egy igazi kulturális nosztalgiaparti volt, hiszen eddigi tanulmányainknak, olvasmányainknak, és egyéb módon szerzett ismereteinknek köszönhetően megannyi mű, esemény, vagyis élmény villant be, amikor felkerestük a felsorolt személy nyughelyét. Mi fizikailag és szellemileg feltöltődve jöttünk el, reméljük másoknak is ihletet adtunk egy jövőbeli sétához.
További képeket itt találsz.
