Bory-vár

Az esküvőnk után – még a nászút előtt – kisebb kirándulásokat tettünk Magyarország megragadó helyeire. Az egyik ilyen a székesfehérvári Bory-vár, egyben ezen blogbejegyzés témája. A várat Székesfehérvár Öreghegy nevű városrészében találjuk. A látványosságot Európa-szerte ismerik, rengeteg turista látogatja. A várkertben mi is találkoztunk egy nászpárral és egy gyermeket váró családdal is, akik a várat választottak a szép pillanatok megörökítéséhez. Nemhiába, hiszen a vár az örök szerelem szimbólumaként a „székesfehérvári Tádzs Mahal”-ként szerepel a köztudatban. Az alkotója egymaga építette hódolatul a hitvesi szeretetnek és a művészetnek.

Bory Jenő hétvégi telek kialakítása céljából 1912-ben a Székesfehérvárhoz tartozó Mária-völgyben vásárolt egy hold földet. A telekre először csak gyümölcsfákat és szőlőt telepített egy borospincével és egy présházzal. A présházat még ebben az évben lakássá alakította át, melynek emeletén műtermet is épített. Bory Jenő első mestere Stóbl Alajos volt, a festészetet Székely Bertalantól sajátította el, által ismerkedett meg élete párjával, aki később feleségeként egész életében múzsája volt. Ezen felül külhoni tanulmányokra is támaszkodhatott az építkezés során, hiszen Németországban, Olaszországban és Párizsban is tanult. Az első világháború alatt az építkezés megrekedt és a művész családjától is elszakadt, mert Szarajevóban kellett szolgálatot teljesítenie. Az ottani építészeti megbízásai nem mind teljesültek, de hazatérése után a megbízási díjakból tudta folytatni az építkezést. Az akkoriban újdonságnak számító betonból és az általa feltalált „pirobazaltből" emelt látványos és meseszerű építményre már az emberek is felfigyeltek. Művészetében egy másik korszerű technikát is használt: úgy égette ki achátkővel csiszolt szobrait, hogy azok feketére színeződtek. 1934-ben a látogatók előtt is megnyitotta a vár kapuit. Eleinte Bory Jenő vezette körbe az érdeklődőket és szívesen mesélt az épület kialakulásáról. Az építést, és a későbbi javításokat haláláig folytatta, de sajnos a második világháborús bombák tönkretették a tornyokat. Az munkálatokhoz ritkán kért segítséget, a két kezével dolgozott. Képzett építészként mégsem a mérnöki pontosságot tartotta fontosnak, inkább a fantáziájára, szenvedélyére hagyatkozott. Bory Jenő 1923-tól haláláig dolgozott az építményen, de néhány utómunkálat 1964-ig elhúzódott. Bory Jenőt a halála után a műtermében ravatalozták fel.

A vár legmagasabb pontja 30 méter magas, hét toronyból, harminc kisebb-nagyobb helyiségből köztük három műteremből áll. A vár falán a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok néznek a látogatókra. A birtokra a rácsos kapun léphetünk be, ahol vár makettjével találkoztunk először. Itt áttekinthetjük a vár egészét. A épület kimagaslik az előkert dús lombú fái, virágai közül, a növények között mindenütt különböző figurákra, emlékművekre bukkantunk. Ezek egy része másolat, ugyanis Bory felkapott sírkerti szobrásznak számított, egyik másik alkotásáról temetőkerti beszámolónkban is írtunk. A látvány hamar magával ragad, sok időre van szükség amire az ember végignézi a műalkotásokat. A kertből a teraszokon át a széles lépcsősoron jutunk el a vár főépületéhez. Az alsó teraszon sírköveket láthatunk a török korból, de itt látható a Bory Jenő által készített kőkereszt is, amelyet 1945-ös harcokban elesett katonák emlékére alkotott. A teraszon, már beljebb, a falnál, Bory Jenő fiatal és szép feleségéről készült portréját láthattuk. A szobor alatt vésett verssort olvashatunk, melyet a mester írt feleségének. A második terasz támfalánál kortársak, más művészek, primadonnák arcmásai sorakoznak, de Bory emléket állított mestereinek is, amely olyan mint egy „panteon”. Ez előtt, egy arany mozaikkal díszített pádimentumon rövid, kijelentő mondatot olvashatunk: „A kövek beszélnek”, és ebben a mondatban minden benne van, amiről szól ez a vár. A teraszt otthonossá teszi a fehér és zöld színű mozaikkal díszített műkő kerti asztal, ami a vár oldalában egy árkádos udvarral végződik. Ez az egyik kedvenc helyünk lett a várban. Az Elefántudvar nevét az árkádok alatt, gömbön álló elefántról kapta, ami szimbolikusan tartja az épületet. A múzeumlakásban találunk egyéb elefánt formájú kis szobrokat is. Ezekért Bory Jenő 1926-ban elnyerte a Halmos Izidor kisplasztikai díjat. Innen nem messze felfedeztük Lehel vezér és Nagy Szulejmán beton szobrát is. Az árkád falán vörös krétával rajzolt freskórészletet láthatunk. A művész a négy rajzzal a négy építészeti korszakot (görög-római kor, kereszténység, hűbériség és a szocializmus kor) szimbolizálta. Az udvar feletti árkádos erkélyre nyílt egykor a mester műterme.

A vár külseje mellett a belseje is egyedülálló. A főépület emeletén található tágas szobák rengeteg művet és használati tárgyat rejtenek: itt más művészek alkotásait is összegyűjtötte a Bory család. A Kandallós szoba, a Rádiós szoba, a Műterem és Sárga szoba berendezése által megismerhettük a Bory család életét, művészetét. A Kandallós szobában találkozhatunk – sok más műemlék között – Boryné szeretettel faragott fehér márvány büsztjével, ami 1927-ben készült. A szoba nevét a szép Bory kandallóról kapta, amelyet Bory Jenő tervezett és fém részeit Bory Pál műhelyében öntötték. A füstjáratok kiképzése miatt jó meleget adott a szobának és a közepén főzni is lehetett. A várban kettő ilyen kandalló található, egy a képtárban és egy másik a múzeumlakás ebédlőjében. A következő kisebb Rádiós szobában a családról készült portrék a kiemelkedő műalkotások. Az eklektikus tálalószekrényen pedig apró plasztikák egész sorában gyönyörködhetünk, de rengeteg tájkép is található a falakon. A Rádiós szoba után a Műterem hatalmas beltere tárul elénk, ami alkalmas a nagy szobrok tárolására is. A nagy méretű ablakok természetes fénye biztosan segítette az alkotást. A szobát a kazettás mennyezet is széppé teszi. A legszembetűnőbb elem itt a „Sebzett hős” című szobor gipszmásolata, amely az első világháborús hősi halottaknak állított emléket. A szobában a mester dúsan faragott, eklektikus stílusban készült íróasztalát és a hozzá tartozó karosszéket is láthattuk. Az asztal mögött az üvegezett asztali tárlókban régi fényképek, iratok, érdekes családi és hivatalos dokumentumok segítségével ismerkedhetünk a Bory család mindennapjával. A műteremből az árkádos erkélyre is kiléphetünk, ahonnan remek a kilátás. A nagyteremből juthatunk el az úgynevezett „Sárga szobába”, ami szintén tele van különböző műalkotásokkal. A szobától balra még egy kisebb helyiség nyílik, amelyben szintén műalkotásokat láthatunk, többek között a Bory család családfáját is. A termek szinte teljes falait képek takarják. A műtárgyak és díszítő elemek közül néhány igencsak elnyerte tetszésünket.

A vár felfedezése közben szembetűnő a falak erős kötőanyaga. Bory Jenő által kedvelt kvarcbetonból épült az egész vár, ebből az anyagból készültek az ajtó és ablaktokok, az oszlopok, a kupolák, a korlátok, a lépcsők, a kerti díszkutak, a medencék, a szobrok és domborművek is. A vár magas tornyait érdemes megmászni, mert kívül-belül gyönyörűek és a tetejükről nagyon szép a kilátás. A tornyok között, a várkapu fölött „fenyegetően” függ a – várúr pallosjogát jelképező – hatalmas rozsdás kinézetű betonpallos. A tornyokból az elegáns francia stílusú udvara nézhetünk le. A gondosan nyírt növényekkel, az udvar közepén vizet köpő békával meseszerű látványban részesülhetünk. A kertet három oldalról várfal öleli körbe, amely alatt árkádos folyosó várja a látogatókat. Az udvar másik bejárata a lakótornyok alatt található, ezek a tornyok a Bory család tagjait szimbolizálják. A legkisebb kupola a legkisebb gyermeket Györgyöt, a két egyforma betonkupola az ikerlányokat Ilonát és Klárát, a kétcsúcsú torony pedig magát a házaspárt jelképezi.

A tornyok közül először a „Zászlós torony” lépcsőházába mentünk be, és az itteni „macskalépcsőt” rögtön a szívünkbe zártuk. A lépcső korlátjai csipkeszerűek és pasztellszínekben tündökölnek. Díszítését a szintén festőnek tanult Bory Klárának köszönhetjük. A torony emeleti pihenőjéből nyílik a „Vagyóczky-szoba”. Vagyóczky Ferenc szobrásznövendék volt és az oktatási szünetben a Bory-várban lakott és segített a vár körül, a szoba az ő emlékét őrzi. Az itt kiállított műalkotások közül az ókori Lófej szobor a kiemelkedő sajátos színe miatt. A szobában rendszeresen tartanak időszakos kiállításokat is.

A „Csúcsos torony” aljában az őrszobában látható Bory Jenő Ecce Homo (1922) című munkájának gipsz másolata. Az életnagyságú, megkínzott, meggyötört Krisztus alakja szokatlan Bory Jenőtől, de alkotásért így is, vagy pont ezért Rökk Szilárd-díjat kapott. A festményvázlatok, Szent Erzsébet szobor kisplasztika változata, Szent Sebestén torzófa szobor, A béka angyala alkotás is itt található. A festett ólomüveg ablakok fényei még szebbé teszi a helyiséget (Czuk Ferenc készítette 2004-ben). A torony első szintjén 1905-ös dátumot olvastuk ki, majd két emelettel feljebb egy 1907-es felirattal is találkoztunk: az előbbi a művészházaspár megismerkedésének dátumát az utóbbi pedig a házasságkötésük időpontját jelöli. Az első szintről közelíthető meg a történelmi árkádsor, a második szinten egy erkély található, míg a negyedik szintről már a Vértes és a Bakony vonulatait is megpillanthatjuk.

A tornyokból a várfalak felé vettük az irányt, itt a művész történelmi alakok kvarcbetonból alkotott szobrait helyezte ki. A történelmi személyiségek sorában – amely Álmos vezértől kezdődik – III. Endréig találhatunk ismerős alakot. A középső szárnynál a történetíró Anonymust és az Anjou uralkodókat láthattuk. A másik oldalon Mátyást, II. Lajost, I. Ferdinándot, Szapolyai Jánost és más történelmi, illetve irodalmi hősöket, például Zrínyit, Szondi György apródjait, Tinódi Lantos Sebestyént, Fráter Györgyöt és Izabella királynét formálta meg Bory Jenő.

Az udvarról közelítettük meg a másik kedvenc helyünket, a várkápolnát, amelyet Hitvesi szeretet kápolnájának is neveznek. A gyönyörű freskódíszes apszisba állította Bory a Hitvesi szeretet című egész alakos, ülő női alakot ábrázoló szobrát, melyet természetesen szintén a feleségéről mintázott. A szobor fölötti freskók sárgára festett női alakjai más híres művészek múzsái (köztük szerepel Mona Lisa, és a Fornarina is).

A felfedezést a keringőben folytattuk, amely olyan, mintha egy művésziskola tanulmányi raktára lenne. Bory Jenő sok, érdekes gipszplasztikát gyűjtött össze. Ezeket érdemes végignézni, mert sok vicces vagy tanulságos ábrázolást láthatunk. A kedvenc szobrunk a „A huszár születése” című alkotás lett, amely egy gólyán lovagló kisdedet ábrázol. A szobrot a székesfehérvári strandon és Budapesten a János kórház szülészete előtt is láthatjuk.

Egyedülálló, hogy a művészcsalád nem csak a saját alkotásait mutatta meg a nagyközönség előtt, hanem rendszeresen, szívesen gyűjtötte más művészek alkotásait is. Nem hiába látható ennyi remekmű a várban, ami ma már teljes egészében múzeum, így Bory Jenő és felesége, Komócsin Ilona, valamint Klára lányuk szobrai és képei mellett Székely Bertalan, Karlovszky Bertalan, Körösfői-Kriesch Aladár, Csók István, László Fülöp, Márk Lajos, Bosznay István, Szüle Péter, Márton Ferenc, Iványi-Grünwald Béla, Haranghy Jenő, Fadrusz János, Zala György, Strobl Alajos, Ligeti Miklós, Dankó János alkotásaival is megismerkedhettünk. A vár 1990 óta Bory Jenő leszármazottainak (hét unoka) a tulajdonában áll, az általuk létrehozott alapítvány segítségével működtetik. Az alapítványt az akkor még élő Bory fiú és a két legidősebb Bory unoka hozta létre.

IMG_10

Elmondhatjuk, hogy kevés olyan emlékhelye van a szerelemnek a művészetben, mint a székesfehérvári Bory-vár, ahol Bory Jenő az építmény minden szegletében a feleségét idézte meg. Lehet, hogy néhányan giccsnek gondolhatják ezeket a szavakat, de a kőbe zárt romantikáért, műemlékekért, szobrokért érdemes ellátogatni Székesfehérvár ezen részére is.

Íme egy válogatás a vár szobraiból.

Itt pedig a többi fotót találjátok.

Szösszenetek a nászútról

Hazaértünk. Kár érte, mert következő reggel legszívesebben visszaindultunk volna. Ez a helyzet, amikor két fotós az íncsiklandozó látványért inkább szétgyalogolja a lábát, minthogy valamiről lemaradjon, pedig az első nap nem volt az igazi. Sőt.

Augusztus 10-én nekiindultunk a nagyvilágnak, nem először és nem utoljára, de ez különösen fontos út volt, hiszen nászútra mentünk. A június 23-ai esküvő után hiába feküdtünk le boldogan és közép fáradtan, még volt mit a tejbe aprítani a nagy út előtt. Volt munka, külföldi tolmácsolás, kutatóút, tábor… Erre augusztus 9-én hiába feküdtünk le korán, szokás szerint a kelleténél korábban felébredtünk, és ránk nagyon nem jellemző módon vissza kellett fordulni a reggeliért. A kis kézipoggyász fogója az első pár méteren a kezünkben maradt, és a gépen se volt túl kényelmes a lábunknak. A nagy Ryanair sztrájktól is tartottunk, de az utazás előtt kb. egy héttel legalább erről kiderült, hogy nem lesz semmi baj: a mi járatunk indul. A gépen természetesen volt élet, egyik másik baba nagyon édesen viselkedett (nagyon jól tűrték a repülést), mi pedig nem sokat pihentünk. A bérelt kocsi átvételekor viszont már elég éberen hallgattuk, hogy az előzetesen várt összeg duplája lesz a letét. Ezen apró malőrt leszámítva nagyon elégedettek voltunk a Firefly-jal. Egy enyhe morgás után bevágódtunk a kis kocsinkba, és nekiindultunk a nagy világnak. Volt némi félsz a párizsi vezetési morállal kapcsolatban, így nagy ívben kerültük ki a francia fővárost, de nagy forgalom se volt, és meglehetősen udvariasak voltak a sofőrök, így még Rómánál is jobban élveztük a vezetést.

Az első megálló Chartres lett volna, de a fáradtság megtette a hatását, így egy gyors ebéd után fájó szívvel le kellett mondanunk a székesegyházról, inkább siettünk a Tours melletti szálláshoz. Ez kissé spártaira sikeredett, de nagyon jó helyen volt, és az alapvető cuccok bevásárlása után gyorsan be is ájultunk az ágyba.

Az igazi nézelődés szombaton, 11-én vette kezdetét. Nem sokat használtuk a navit, ugyanis a kastélyokat egész pontosan kitáblázták, így az esetek többségében hagyományos módon tájékozódtunk. Chenonceau kastélya 9-kor nyitott, mi kb. 9:20-ra értünk oda, és már rengetegen voltak.

Szerencsére a kertekben még nem volt tömeg, így ezekkel kezdtük a fotózást. Bent már jobban tolongtunk, de nem volt vészes. A Cher folyó túlpartjára vezető ajtónál megkaptuk a pecsétünket, hogy visszamehessünk, újra kitomboltuk magunkat a tükröződéses képekkel, majd nézelődtünk, fotóztunk, és tovább nézelődtünk. A részletes beszámolót majd külön megírjuk, és ide is belinkeljük, így most ideje tovább mesélni.

Chaumont sur-Loire kastélya kb fél órára volt. Odafelé tündéri településeken és a nagy mezőkön haladtunk keresztül, a leglehetetlenebb 30 km/h-s lassításokat leszámítva ezeket is nagyon élveztük. A parkoló természetesen tele volt, de a piknikező részre még be tudtuk gyömöszölni a kis Corsát. Egyedül itt kellett kitöltetni a sajtóigazolvány felmutatásán túl az akkreditációs űrlapot: a hölgy csak mosolygott a macskakaparásunkon. Bent volt több étterem is, a menüáras, svédasztalos verziót választottuk, nem is bántuk meg. Utána jöttek a kertek, majd a kastély. Természetesen itt is lesz részletes beszámoló. Egyelőre elég annyi, hogy kívülről jobban tetszett, mint belülről.

Végül tovahaladtunk Amboise felé. Az előre kinézett parkoló megtelt, Regina viszont a szomszédban talált egy pöpec kis ingyenes helyet, amit nekünk teremtettek. Eleinte nem hittük el, hogy ingyenes, de két helyi lakos is megerősítette (az egyik aranyosabb volt, mint a másik: az első Google fordítóval felmondatta a kérdésemet, és a válaszát is így közölte, a második pedig kézzel-lábbal, de elmagyarázta, hogy nekünk valóban ingyenes, mert nincs ott a „fizetős” felirat mellette). Felcaplattunk a várba, ami nagyon tetszett, a kertekben sétálva pedig kis híján táncra perdültünk a vár alatti sétálóutcáról felhallatszódó zenére. Nem is várakoztunk tovább, lementünk a lenti buliba, igaz előtte még elsétáltunk a Leonardo Da Vinci-féle Clos Lucé-i kastélyhoz.

12-én vasárnap reggel bementünk Tours-ba. Hát, elég kihaltak voltak az utcák reggel 9 körül. A Bibliothèque pakolóban volt még bőven hely, nem kellett fizetni, közel volt minden, így a logisztikát gyorsan megoldottuk. A székesegyházzal nem győztünk betelni.

A Szépművészeti Múzeum is egész kellemes volt, viszont a kiírás ellenére a székesegyház melletti Cloître de la Psalette zárva volt, ahogy a honlapon található adatokkal szemben a Musée de l'Hôtel Goüin is. Pár régi házat lefotóztunk, sajnos a Saint-Julien templom zárva volt, a Szent Márton templom 19. századi újjáépítés eredménye, maga a sír pedig nem vonzott, így a székesegyház melletti francia palacsintázó felé vettük az irányt, ahonnan már kocsival mentünk Villandryba. Az a kert… A kastély is szép, de a körülötte található parkba egyenesen belebolondultunk. Azóta is ez a kedvenc!

13-án hétfőre esős időt mondtak, így ekkorra terveztük a jolly joker programot: elmentünk a Fontevraud-i apátságba. Mázlink volt. Pont beértünk a templomba, amikor elkezdett zuhogni, majd amire a kerengőhöz értünk, már kéklett az ég. Szokás szerint a részletek itt is külön jönnek, most elég annyi, hogy több száz év után továbbra is jól néz ki Oroszlánszívű Richárd a sógornője és a szülei társaságában.

Az apátsággal szemben ebédeltünk, majd mentünk Chinonba. Itt szó szerint kilépcsőztük magunkat, ráadásul valamikor teljesen fölöslegesen, de pár érdekes dolgot azért felfedeztünk. Maradt még idő, így zárásként beugrottunk az Ussé kastélyba. Nem kellett volna. Óriási tömeg volt, a csipkerózsikás tematikát idegesítőnek találtuk, és magától a belsőtől se estünk hanyatt. Sebaj, ennél nagyobb csalódás sohase érjen minket.

14-én kedden megindultunk a várva várt chambordi úti cél felé. Mondjuk reggel elaludtunk, így nyitás helyett csak 10-re értünk oda, illetve, volt némi bénázás az előre fizetős tankolással az autópályán (A masina kétszer is levonta a maximális összeget a kártyáról, de benzint így se adott, ráadásul a másodiknál a kutas kislány se értette mi a gond. A pénzt persze villámgyorsan visszakaptuk, de azért eleinte a frász kerülgetett minket. A készpénzes előrefizetés után viszont úgy ment minden, mint a karikacsapás. Biztos ami biztos alapon többet nem is próbálkoztunk a kártyás opcióval.) Sebaj, a kastélyba a tömeg ellenére egész hamar bejutottunk, nagyon tetszett, fotóztunk is rendesen.

Az egyik közeli kitelepült vendéglátóipari helyen jót és finomat ebédeltünk, majd mentünk Blois-ba. Ez egy tüneményes város! A kastély gyönyörű, majd a várossal se tudtunk betelni. Azon is jót mulattunk, ahogy pár olasz megjegyezte milyen aranyosan andalgunk kéz a kézben. Balázs persze nem állta meg, hogy megköszönje nekik a „friss házasok nevében”. Különben rengeteg olasszal találkoztunk. Magyar hangot sajnos nem igazán hallottunk arrafelé, a franciák után talán az olaszok voltak a legtöbben, majd az angol és a spanyol nyelv következett. Talán, ha kétszer hallottunk német szót, és a szláv nyelvű látogatók se voltak sokan. Kár, hiszen egész jól megközelíthető a vidék, és csodálatos.

15-én szerdán széttúráztuk magunkat. Reggel előttünk engedték le a langeais-i felvonóhidat, csak annyira elbambultunk, hogy elfelejtettük felvenni. A várat főleg a szőttesei miatt zártuk a szívünkbe, természetesen lesz itt is külön beszámoló.

Utána mentünk Azay-le-Rideau-be. Már a helység határánál jártunk; amikor a parkoló keresési lázban égő Balázs lerakta a kocsit Islette kastélyánál, és annyira reggeli kómában volt még, hogy csak a kastélyban döbbent rá hol járunk.

Jót nevettünk, kigyönyörködtük magunkat, majd mentünk az igazi Azay-le-Rideau-i kastélyhoz. Itt úgy kellett felmosni minket. Csodálatos! Meseszép! Tényleg a reneszánsz álom!

Még a parkban ebédeltünk, majd tovahaladtunk Loches-ba. Ez amolyan tartalék helyként szerepelt a listánkon, de nem csalódtunk benne. A kastély rész egy torzó, de nagyon aranyos.

 

Az erőd esetében persze a sok-sok lépcső, illetve a tériszony-növelő felületek hatásosak voltak, de így is volt még elég energiánk egy kiadós városi sétához. Nem bántuk meg, mert rengeteg apró gyöngyszemet találtunk.

16-án, csütörtökön Angers-be mentünk. Széttúrták a folyópartot, de a parkolót szerencsére nem érintették a munkálatok, így ezzel se volt gondunk. Az erődben a szokásos olasz csoportokat kerülgetve azért sikerült fotózni, majd kis híján megfagytunk az Apokalipszis fali szőttest őrző épületszárnyban.

A székesegyház után ebédeltünk, utána belefeledkeztünk a régi házak fotózásába, illetve betértünk még a Musée Jean-Lurçat-ba (az épület szép, de a kortárs szőttesektől dobtunk egy hátast, lásd lent a fotót), és a Szépművészeti Múzeumba (gazdag és pöpec a gyűjtemény).

Nagyon tetszett a város, sajnáltuk, hogy ezzel lezárult utunk Loire-menti szakasza.

16-án, péntek reggel elhagytuk Fondettes-i szállásunkat, és elindultunk Versailles-ba. Útba ejtettük Maintenon-t, ahol egy aranyos kis kastély állít emléket XIV. Lajos második feleségének.

Mennyei feketekagylós ebéd következett, majd a Versailles-i kipakolás után azonnal jött a kerti túra.

Ebbe még belegyömöszöltük Grand Trianon-t és szokás szerint beájultunk az ágyba.

17-én délelőtt a kastélyban bolyongtunk, de novemberig csomó lakosztályt lezártak, így kissé csalódottan hamar bebarangoltunk mindent. Ráadásul a rengeteg ember mellett folyamatosan terelnek előre, hogy minimalizálják a torlódást, így nem is lehetett rendesen kigyönyörködni magunkat. Ennek örömére elsétáltunk Marie Antoinette falujához és a kis-trianoni birtokhoz, amik viszont nagyon tetszettek.

Ezt követően is maradt bőven időnk, így a szállással szemben található vasútállomásról bementünk Párizsba. Annyi időnk nem volt, hogy bemenjünk helyekre, inkább csak bóklásztunk, de kóstolónak/emlékezet-frissítőnek ez is csodálatos volt. A vonat csak a Javel állomásig közlekedett, ahonnan gyalogoltunk (szombaton összesen 26 km-t). Elmentünk az Eiffel-toronyig, majd át a Mars-mezőn az École Militaire-ig.

Innen az Invalidusok felé vettük az irányt, beköszöntünk Napóleonnak, Fochnak, és társaiknak, miközben újra kiértünk a Szajna partjára.

Átmentünk a III. Sándor hídon, és a Grand- illetve Petit Palais között haladva kilyukadtunk a Champs-Élysées-re. A Concord téren keresztül bejutottunk a Tuileries kertbe, elmentünk a Louvre piramisáig, majd ki a Szajna-partra.

Egészen a Pont d'Arcole-ig itt haladtunk, közben romantikáztunk, hallgattuk az alsó rakpartról a muzsikát, és nézelődtünk. A fenti hídnál elindultunk a Notre-Dames felé, majd várt a Quartier Latin.

A vonathoz már metróval mentünk vissza, ugyanis kissé elkopott a lábunk.

A hirtelen párizsi kirándulás nagyon jó volt zárásként, fantasztikusan éreztük magunkat. Az út végére – az előzetes válogatás után – meghaladta a másfél ezret a használható fotók száma, így ígéretünkhöz híven lesznek részletesebb beszámolók is, amelyeket ide is be fogunk linkelni.

Párizsról nem írunk külön, így íme a többi párizsi fotó.
Íme egy tematikus válogatás a loire-vidéki kedvenc ajtókról.
Ezek pedig jópofa ablakok a Loire-vidékről.
Itt cégéreket láthattok.
Itt pedig a Loire-parton készített fotókat.

Noszvaj és Szomolya

A kirándulás szerelmeseinek Magyarország sok lehetőséget kínál, a világháló pedig a lehetséges úti célok végtelen tárháza. Nézelődés közben így bukkantunk rá egy rendezvénysorozatra: a „Történeti kertek, kastélyparkok napja” programot francia mintára június első hétvégéjén rendezték meg Magyarországon. A szervezők színes programokkal várták az érdeklődőket, akik megismerkedhettek botanikus kertek, kastélykertek és más történelmi kertek múltjával, jelenével. Mi a noszvaji De la Motte kastélyt szemeltük ki, illetve megnéztük a barlanglakásokat és a közeli Szomolyára is ellátogattunk.

Noszvaj felé már messziről feltűntek a szép szőlőlugasok. A kellemes hangulatú falu a Bükk déli lábánál, Egertől 10 kilométerre fekszik és állítólag ez az ország legtisztább levegőjű települése.

A 18 századi, copf stílusú, klasszicista elemekkel is rendelkező kastélyra Noszvaj délnyugati szélén találhatunk rá. A múltja igen mozgalmas, az évek során sok tulajdonos váltotta egymást. A kastélyt 1774 és 1778 között Báró Szepessy Sámuel kezdte el építeni, aki hamar eladósodott, így a befejezetlen épületet eladta gróf Almásy Antal özvegyének, báró Vécsey Annának. A kastély mai nevét az új tulajdonos második férjétől kapta (De la Motte Antal ezredes). Az új lakók folytatták az építkezést. A tervező személye bizonytalan, ugyanis Povolni János építészmester neve is felmerült, viszont a klasszicista beütések miatt Fellner Jakab nevét is említik. A kastély öt termének díszítésén dolgozott Kracker János Lukács, Zach József, id. Szikora György és Lieb Antal. A Vécsey-De la Motte házaspár francia építészeti elemeket is felhasznált a kastély csinosításához. A kényelmes lakóháznak szánt épületet tágas udvarokkal egészítették ki. A birtok a márki halála után Almásy János kezére került, aki a családjával nagy társasági életet élt. Megfordult itt több művész, például az Egerben vendégeskedő Déryné is. 1869 őszén Steinhauser István 96 ezer forint ellenében lett a kastély legújabb tulajdonosa, majd átadta lányának. Steinhauser Berta és férje, Gallasy Gyula az 1800-as évek végéig lakott a kastélyban, majd Gallasy fia és családja már csak a nyári hónapokban tartózkodott itt. 1930 körül el is adták birtokot. 1944-ig a Balla és Benteley Drake házaspár élt a birtokon, majd a háború következtében a kastély állapota egyre csak romlott. 1956 és 1957 között az épületet helyreállították, a beázott, kormozódott falakat restaurálták, 1972-től Heves Megye Tanácsa múzeummá nyilvánította. 2016 tavaszán a szárnyépületében 30 szobával megnyílt a Tündérkert Hotel, amit a kastély főépületében megnyitott 6 szobával bővítettek. A hotel vendégei az itt töltött idő alatt visszarepülhetnek a múltba és a régi tulajdonosok bőrébe bújhatnak.

A kovácsoltvas kapu átlépése előtt először a kapuoszlopon ágaskodó unikornisokat pillantottuk meg. Láttuk, hogy az egyik az Almásyak címerét tartja. A kastély keleti homlokzata előtt található a cour d’honneur-ös elrendezésű, díszlépcsős előkert: a kastélyhoz vezető, lefelé szélesedő lépcsővel optikai csalódást értek el, amellyel a kastély nagyobbnak tűnik. Az épület sárgára festett főhomlokzata díszes rizalitos ablakokkal tagolt és a timpanonos manzárdtető zárja. Az épület tetején bronz vázák díszelegnek. Egy másik barokkos csalást a dísztelen melléképületek elhelyezésével értek el, mert nem párhuzamosan kapcsolódnak a főépülethez, így a tér tágasabbnak látszik. Az épületegyüttes kettős U alakú alaprajzzal rendelkezik. A földszinten a szerény bejárati ajtó fölött rozettával díszített erkélyt pillantottunk meg. Az ajtón néhány információt olvashattunk, majd ezek alapján átmentünk a szálloda recepciójához, ahol megvásároltuk a jegyeket. Az idegenvezetővel viszont nem a főbejáraton keresztül, hanem a szálloda felől, oldalról közelítettük meg a kastély belső termeit.

A főbejárat túloldalán található alacsony belmagasságú, fiókos dongával fedett tér festése olyan, mintha egy lugas alatt állnánk, átmenetet képezve a külső és belső tér között. A sala terrena -nek – hűsölő – nevezett rész falain, a lugas „mögött” feltűnik a versailles-i kastély festett mása, de láthatjuk a schönbrunni kastélyt is. De la Motte márki világot látott ember volt és ezzel a finom utalással közel érezhette magát mindkettő, az életét meghatározó uralkodói központhoz. A földszinti előtérből nyílik a kápolna, amelyet 1802-ben alakítottak ki a család számára, de a falu pár katolikus lakója is ide járt (a lakosok jelenős része református).

Az előtérből az emeletre az elegáns két oldalas lépcső vezetett fel minket. Ennek a kialakításakor is fontos volt az illúzió teremtés, így a kanyarban csak a külső lépcsőfokok maradtak lég szélesek, hogy kényelmesen fel és lemehessünk. Cserébe impozánsabb lett a feljárat. Emellett a lépcsőkorlát végén a kovácsoltvas díszítésű lámpák is szépen illeszkednek a kastély környezetébe.

A lépcső tetején látszódik igazán miként játszott a tervező a szintkülönbséggel: az emeleti élőtérből a hátsó barokk kertbe és a kastély további termeibe is eljuthatunk, miközben a főhomlokzat erkélyére is kimehetünk, vagyis a kastélyt lényegében beleépítették egy domboldalba. A díszes előtér mennyezetén Auróra diadalmenetét ábrázolták, a freskót Kracker János Lukács festette 1778-ban. Az oldalfalakat római istenségek karikatúrái, gúnyképei díszítik, ezekhez a mintát a gróf hozta magával: Venus, Apolló, Diana, Mars, Euterpe, Merkur alakját Petiot eredeti metszete alapján jellegzetes tárgyak ábrázolták.

Az előtérből a díszterembe folytattuk a kastély túránkat, amelynek mennyezeti freskóján szőlő szüretet ábrázoltak. Láthatjuk Bacchust, vagyis a bor és mámor istenét a sátrában, ahogy italozik. Körülötte egy faun éppen egy bakkecskével hadakozik, de boros amforát felborító puttókra is felfigyelhetünk. Noét is részegen láthatjuk, mellette szőlőfürttel nőalakok ülnek. A secco technikájú festményt Szikora György egri festő készítette. A falakon a festett díszvázák Zach József alkotásai, de falakon láthatunk még békegalambokat is. A tölgyfából készült barokk festett bellétes nyílászárók, ajtók eredetiek, ugyanúgy mint a copf stílusú Magner Károly-féle cserépkályha. A falsarkokban láthatunk optikai csalást előidéző festéseket is.

A díszterem mellett nyílik a Római-szoba, ami szintén szemet gyönyörködtető. A helyiség mennyezetét és falait szintén gyönyörű festmények díszítik. A mitológiai témájú mennyezet festményen szatírokat, puttókat, női, férfi alakokat figyeltünk meg. Idegenvezetőnk elmondta, hogy az emberi alakok valószínűleg Zeuszt és családját ábrázolják.

A római légiós jelvények (római hajítódárda galambokkal) és az ablakmélyedésekben látható császári (Domitianus, Titus, Otho és Vespasianus, Galba, Vitellius) portrék miatt nevezik a szobát rómainak. A díszterem és többi szoba csillárjait mintha a puttók tartanák.

A Madaras-szobába a díszterem északi oldalán léphetünk be, ami egy egzotikus kertre emlékeztet. A falakon festett, különleges fajtájú madarakat, növényeket láthattunk. A szoba bájos francia stílust idéz, amit francia festmények ihlették. Az egykori lakók itt teáztak, beszélgettek.

A díszterem másik oldalszárnyában a látogatók örömére egy érdekes időszaki kiállítást is be rendeztek. Az „Ők is voltak gyerekek – Varga Kálmán: Gyermekarcok vándorúton (arisztokrata gyermekportrék a 17-19. századból)” című kiállítás bemutatja a múltbéli gyerekek öltözetét és a csatolt magyarázó szövegek elmesélik miként alakult a képeken látható személyek sorsa.

Az idegenvezetés után még nézelődtünk, fotóztunk a kastélyban. A freskók, a különböző díszítések és a kastély hangulata magával ragadott minket. A kertben a barokk faragott szőlőkosarakat is különlegesnek tartottuk, de az angolkert már nem tett bennünk nagy benyomást. A hatalmas fa és cserje rengeteg között nem láttuk az őrségi épületet és a télikertet sem, illetve állítólag egy kutat is fel lehet itt fedezni.

Noszvaj hangulatos barokk kastélyába érdemes ellátogatni, mert méretéhez képest különleges. A belső terei impozánsak, amelyek elrepíthetnek a francia barokk világba is. Az idegenvezetés színvonalas, lehet fotózni, és a helyszín is könnyedén megközelíthető.

Természetesen más felfedezni való is van a környéken. A kastély parkolója melletti térképén megtaláltuk a noszvaji dombok között húzódó helyszínt, ahol egykor emberek éltek. A mai nevén „Pocem” (földalatti)-ként emlegetett területen a könnyen faragható riolittufa segítségével barlang- és pincelakásokat alakítottak ki. Az elszegényedett noszvajiak ugyanis így tudtak családjuk számára szerény hajlékot létrehozni. Ezekről a barlanglakásokról először Hermann Ottó tett említést, majd Bakó Ferenc – az Egri Vármúzeum igazgatója – részletes áttekintést készített róluk.

Az első faragott lakások a 17. század környékén jelenhettek meg, de legtöbbjüket a 19. század elején vájták ki. 1864-ben 64, 1930-ban 70 család élt így, majd egyre többen költöztek barlanglakásokba. Volt olyan időszak, hogy Noszvaj lakosságának 30 százaléka élt így. A kormány 1960-ban számolta fel a területet. Ezután csak a bor tárolására használták a hűs helyiségeket, de hajléktalanok is meghúzódtak bennük. Szerencsére a hely megtetszett néhány művésznek, akik alkotóteleppé alakítják át. A megrongálódott lakásokat kitisztították, a régi helyiséget rendbe rakták, kiásták a betemetett udvarokat, falakat bontottak és építettek, de új helyiségeket is létrehoztak.

 

 

 

 

A barlanglakásoknak három fajtáját is láthattuk a helyszínen. A legegyszerűbbek három részből állnak (szoba, konyha, kamra) és csak egy bejáraton lehet bemenni, de láttunk több szobás lakórészeket is. A lakások közül a széttagolt terűeket találtuk a legérdekesebbnek, melyeknek több bejárata volt és a helyiségek nem kapcsolódnak össze. A társadalmi különbségek a lakások kialakításánál is megmutatkoztak, például a módosabbak tornácot is kialakíthattak a lakásukhoz (Szomolyán két színes barlanglakásra is bukkantak). A „rezidenciák” falait meszelték is, hogy tartósabbak legyenek. Megfigyeltük, hogy a fa vagy kőoszlopokkal alátámasztott cseréppel ereszeket is kialakítottak. A fűtést és a főzést kemencével oldották meg, amelyet később az udvaron helyeztek el. A mértani pontossággal tervezett lakások lenyűgöztek minket. A külső részeken állattartásra és más gazdasági tevékenységre utaló helyiségekre is felfigyeltünk. Érdemes volt minden kisebb-nagyobb részbe bekukkantani, mert a kacskaringósan kivájt, szépen ívelt falak között egy más világba csöppenhetünk. Az oszlopokkal, boltívekkel, lépcsőkkel díszített helyiségekben csak gyönyörködni lehet és az itt látott alkotások is különlegesek. Az immáron alkotótelepként használt helyre évente hívnak meg művészeket a világ különböző pontjairól. A terület már nem a szegény telepre emlékezteti a falu lakóit, így ők is támogatják a művészeket.

Hazafélé utunk zárásaként megálltunk Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez tartozó és az Északi-középhegység lábánál található Szomolyán, ahol elsétáltunk a híres kaptárkövekhez. A képződmény a vulkáni tufa erős mozgása során jött létre, majd később emberi kéz is formálta, ugyanis a kúp alakú sziklaalakzatokba mélyedéseket faragtak. Ezeket a fülkés sziklákat nevezték el a lakosok kaptárköveknek. Egyik másiknak beszédes neve is van: Ördögtorony, Ördög-kő, Bábaszék, Nyerges, Királyszéke, Kősárkány.

A képződmények első kutatója Bartalos Gyula volt, de később többen is tanulmányozták a kialakulásukat. A fülkéket halotti urnák elhelyezésére, vagy méhészeti tevékenységekre is használhatták, de a kutatócsoportok egyikükre se találtak teljes bizonyságot.

Szomolyán 13 kaptárkövön összesen 132 db fülke van. Ebből 117 db 8 egymáshoz közeli kaptárkövön található és ugyanitt egy kúpon 48 db fülkét lehetne összeszámolni. Bükkalján összesen 82 db kúp van és ezeken 479 fülke. Van tehát mit felfedezni, és nagy szeretettel ajánljuk ezek felfedezését, mert a kaptárkövek nemcsak természeti értékek, hanem a kultúrtörténeti jelentőségük sem utolsó.

Itt láthatsz további képeket a kastélyról.

Itt a barlanglakásokról találsz még fotókat.

Itt pedig a kaptárkövekről.