Szösszenetek a nászútról

Hazaértünk. Kár érte, mert következő reggel legszívesebben visszaindultunk volna. Ez a helyzet, amikor két fotós az íncsiklandozó látványért inkább szétgyalogolja a lábát, minthogy valamiről lemaradjon, pedig az első nap nem volt az igazi. Sőt.

Augusztus 10-én nekiindultunk a nagyvilágnak, nem először és nem utoljára, de ez különösen fontos út volt, hiszen nászútra mentünk. A június 23-ai esküvő után hiába feküdtünk le boldogan és közép fáradtan, még volt mit a tejbe aprítani a nagy út előtt. Volt munka, külföldi tolmácsolás, kutatóút, tábor… Erre augusztus 9-én hiába feküdtünk le korán, szokás szerint a kelleténél korábban felébredtünk, és ránk nagyon nem jellemző módon vissza kellett fordulni a reggeliért. A kis kézipoggyász fogója az első pár méteren a kezünkben maradt, és a gépen se volt túl kényelmes a lábunknak. A nagy Ryanair sztrájktól is tartottunk, de az utazás előtt kb. egy héttel legalább erről kiderült, hogy nem lesz semmi baj: a mi járatunk indul. A gépen természetesen volt élet, egyik másik baba nagyon édesen viselkedett (nagyon jól tűrték a repülést), mi pedig nem sokat pihentünk. A bérelt kocsi átvételekor viszont már elég éberen hallgattuk, hogy az előzetesen várt összeg duplája lesz a letét. Ezen apró malőrt leszámítva nagyon elégedettek voltunk a Firefly-jal. Egy enyhe morgás után bevágódtunk a kis kocsinkba, és nekiindultunk a nagy világnak. Volt némi félsz a párizsi vezetési morállal kapcsolatban, így nagy ívben kerültük ki a francia fővárost, de nagy forgalom se volt, és meglehetősen udvariasak voltak a sofőrök, így még Rómánál is jobban élveztük a vezetést.

Az első megálló Chartres lett volna, de a fáradtság megtette a hatását, így egy gyors ebéd után fájó szívvel le kellett mondanunk a székesegyházról, inkább siettünk a Tours melletti szálláshoz. Ez kissé spártaira sikeredett, de nagyon jó helyen volt, és az alapvető cuccok bevásárlása után gyorsan be is ájultunk az ágyba.

Az igazi nézelődés szombaton, 11-én vette kezdetét. Nem sokat használtuk a navit, ugyanis a kastélyokat egész pontosan kitáblázták, így az esetek többségében hagyományos módon tájékozódtunk. Chenonceau kastélya 9-kor nyitott, mi kb. 9:20-ra értünk oda, és már rengetegen voltak.

Szerencsére a kertekben még nem volt tömeg, így ezekkel kezdtük a fotózást. Bent már jobban tolongtunk, de nem volt vészes. A Cher folyó túlpartjára vezető ajtónál megkaptuk a pecsétünket, hogy visszamehessünk, újra kitomboltuk magunkat a tükröződéses képekkel, majd nézelődtünk, fotóztunk, és tovább nézelődtünk. A részletes beszámolót majd külön megírjuk, és ide is belinkeljük, így most ideje tovább mesélni.

Chaumont sur-Loire kastélya kb fél órára volt. Odafelé tündéri településeken és a nagy mezőkön haladtunk keresztül, a leglehetetlenebb 30 km/h-s lassításokat leszámítva ezeket is nagyon élveztük. A parkoló természetesen tele volt, de a piknikező részre még be tudtuk gyömöszölni a kis Corsát. Egyedül itt kellett kitöltetni a sajtóigazolvány felmutatásán túl az akkreditációs űrlapot: a hölgy csak mosolygott a macskakaparásunkon. Bent volt több étterem is, a menüáras, svédasztalos verziót választottuk, nem is bántuk meg. Utána jöttek a kertek, majd a kastély. Természetesen itt is lesz részletes beszámoló. Egyelőre elég annyi, hogy kívülről jobban tetszett, mint belülről.

Végül tovahaladtunk Amboise felé. Az előre kinézett parkoló megtelt, Regina viszont a szomszédban talált egy pöpec kis ingyenes helyet, amit nekünk teremtettek. Eleinte nem hittük el, hogy ingyenes, de két helyi lakos is megerősítette (az egyik aranyosabb volt, mint a másik: az első Google fordítóval felmondatta a kérdésemet, és a válaszát is így közölte, a második pedig kézzel-lábbal, de elmagyarázta, hogy nekünk valóban ingyenes, mert nincs ott a „fizetős” felirat mellette). Felcaplattunk a várba, ami nagyon tetszett, a kertekben sétálva pedig kis híján táncra perdültünk a vár alatti sétálóutcáról felhallatszódó zenére. Nem is várakoztunk tovább, lementünk a lenti buliba, igaz előtte még elsétáltunk a Leonardo Da Vinci-féle Clos Lucé-i kastélyhoz.

12-én vasárnap reggel bementünk Tours-ba. Hát, elég kihaltak voltak az utcák reggel 9 körül. A Bibliothèque pakolóban volt még bőven hely, nem kellett fizetni, közel volt minden, így a logisztikát gyorsan megoldottuk. A székesegyházzal nem győztünk betelni.

A Szépművészeti Múzeum is egész kellemes volt, viszont a kiírás ellenére a székesegyház melletti Cloître de la Psalette zárva volt, ahogy a honlapon található adatokkal szemben a Musée de l'Hôtel Goüin is. Pár régi házat lefotóztunk, sajnos a Saint-Julien templom zárva volt, a Szent Márton templom 19. századi újjáépítés eredménye, maga a sír pedig nem vonzott, így a székesegyház melletti francia palacsintázó felé vettük az irányt, ahonnan már kocsival mentünk Villandryba. Az a kert… A kastély is szép, de a körülötte található parkba egyenesen belebolondultunk. Azóta is ez a kedvenc!

13-án hétfőre esős időt mondtak, így ekkorra terveztük a jolly joker programot: elmentünk a Fontevraud-i apátságba. Mázlink volt. Pont beértünk a templomba, amikor elkezdett zuhogni, majd amire a kerengőhöz értünk, már kéklett az ég. Szokás szerint a részletek itt is külön jönnek, most elég annyi, hogy több száz év után továbbra is jól néz ki Oroszlánszívű Richárd a sógornője és a szülei társaságában.

Az apátsággal szemben ebédeltünk, majd mentünk Chinonba. Itt szó szerint kilépcsőztük magunkat, ráadásul valamikor teljesen fölöslegesen, de pár érdekes dolgot azért felfedeztünk. Maradt még idő, így zárásként beugrottunk az Ussé kastélyba. Nem kellett volna. Óriási tömeg volt, a csipkerózsikás tematikát idegesítőnek találtuk, és magától a belsőtől se estünk hanyatt. Sebaj, ennél nagyobb csalódás sohase érjen minket.

14-én kedden megindultunk a várva várt chambordi úti cél felé. Mondjuk reggel elaludtunk, így nyitás helyett csak 10-re értünk oda, illetve, volt némi bénázás az előre fizetős tankolással az autópályán (A masina kétszer is levonta a maximális összeget a kártyáról, de benzint így se adott, ráadásul a másodiknál a kutas kislány se értette mi a gond. A pénzt persze villámgyorsan visszakaptuk, de azért eleinte a frász kerülgetett minket. A készpénzes előrefizetés után viszont úgy ment minden, mint a karikacsapás. Biztos ami biztos alapon többet nem is próbálkoztunk a kártyás opcióval.) Sebaj, a kastélyba a tömeg ellenére egész hamar bejutottunk, nagyon tetszett, fotóztunk is rendesen.

Az egyik közeli kitelepült vendéglátóipari helyen jót és finomat ebédeltünk, majd mentünk Blois-ba. Ez egy tüneményes város! A kastély gyönyörű, majd a várossal se tudtunk betelni. Azon is jót mulattunk, ahogy pár olasz megjegyezte milyen aranyosan andalgunk kéz a kézben. Balázs persze nem állta meg, hogy megköszönje nekik a „friss házasok nevében”. Különben rengeteg olasszal találkoztunk. Magyar hangot sajnos nem igazán hallottunk arrafelé, a franciák után talán az olaszok voltak a legtöbben, majd az angol és a spanyol nyelv következett. Talán, ha kétszer hallottunk német szót, és a szláv nyelvű látogatók se voltak sokan. Kár, hiszen egész jól megközelíthető a vidék, és csodálatos.

15-én szerdán széttúráztuk magunkat. Reggel előttünk engedték le a langeais-i felvonóhidat, csak annyira elbambultunk, hogy elfelejtettük felvenni. A várat főleg a szőttesei miatt zártuk a szívünkbe, természetesen lesz itt is külön beszámoló.

Utána mentünk Azay-le-Rideau-be. Már a helység határánál jártunk; amikor a parkoló keresési lázban égő Balázs lerakta a kocsit Islette kastélyánál, és annyira reggeli kómában volt még, hogy csak a kastélyban döbbent rá hol járunk.

Jót nevettünk, kigyönyörködtük magunkat, majd mentünk az igazi Azay-le-Rideau-i kastélyhoz. Itt úgy kellett felmosni minket. Csodálatos! Meseszép! Tényleg a reneszánsz álom!

Még a parkban ebédeltünk, majd tovahaladtunk Loches-ba. Ez amolyan tartalék helyként szerepelt a listánkon, de nem csalódtunk benne. A kastély rész egy torzó, de nagyon aranyos.

 

Az erőd esetében persze a sok-sok lépcső, illetve a tériszony-növelő felületek hatásosak voltak, de így is volt még elég energiánk egy kiadós városi sétához. Nem bántuk meg, mert rengeteg apró gyöngyszemet találtunk.

16-án, csütörtökön Angers-be mentünk. Széttúrták a folyópartot, de a parkolót szerencsére nem érintették a munkálatok, így ezzel se volt gondunk. Az erődben a szokásos olasz csoportokat kerülgetve azért sikerült fotózni, majd kis híján megfagytunk az Apokalipszis fali szőttest őrző épületszárnyban.

A székesegyház után ebédeltünk, utána belefeledkeztünk a régi házak fotózásába, illetve betértünk még a Musée Jean-Lurçat-ba (az épület szép, de a kortárs szőttesektől dobtunk egy hátast, lásd lent a fotót), és a Szépművészeti Múzeumba (gazdag és pöpec a gyűjtemény).

Nagyon tetszett a város, sajnáltuk, hogy ezzel lezárult utunk Loire-menti szakasza.

16-án, péntek reggel elhagytuk Fondettes-i szállásunkat, és elindultunk Versailles-ba. Útba ejtettük Maintenon-t, ahol egy aranyos kis kastély állít emléket XIV. Lajos második feleségének.

Mennyei feketekagylós ebéd következett, majd a Versailles-i kipakolás után azonnal jött a kerti túra.

Ebbe még belegyömöszöltük Grand Trianon-t és szokás szerint beájultunk az ágyba.

17-én délelőtt a kastélyban bolyongtunk, de novemberig csomó lakosztályt lezártak, így kissé csalódottan hamar bebarangoltunk mindent. Ráadásul a rengeteg ember mellett folyamatosan terelnek előre, hogy minimalizálják a torlódást, így nem is lehetett rendesen kigyönyörködni magunkat. Ennek örömére elsétáltunk Marie Antoinette falujához és a kis-trianoni birtokhoz, amik viszont nagyon tetszettek.

Ezt követően is maradt bőven időnk, így a szállással szemben található vasútállomásról bementünk Párizsba. Annyi időnk nem volt, hogy bemenjünk helyekre, inkább csak bóklásztunk, de kóstolónak/emlékezet-frissítőnek ez is csodálatos volt. A vonat csak a Javel állomásig közlekedett, ahonnan gyalogoltunk (szombaton összesen 26 km-t). Elmentünk az Eiffel-toronyig, majd át a Mars-mezőn az École Militaire-ig.

Innen az Invalidusok felé vettük az irányt, beköszöntünk Napóleonnak, Fochnak, és társaiknak, miközben újra kiértünk a Szajna partjára.

Átmentünk a III. Sándor hídon, és a Grand- illetve Petit Palais között haladva kilyukadtunk a Champs-Élysées-re. A Concord téren keresztül bejutottunk a Tuileries kertbe, elmentünk a Louvre piramisáig, majd ki a Szajna-partra.

Egészen a Pont d'Arcole-ig itt haladtunk, közben romantikáztunk, hallgattuk az alsó rakpartról a muzsikát, és nézelődtünk. A fenti hídnál elindultunk a Notre-Dames felé, majd várt a Quartier Latin.

A vonathoz már metróval mentünk vissza, ugyanis kissé elkopott a lábunk.

A hirtelen párizsi kirándulás nagyon jó volt zárásként, fantasztikusan éreztük magunkat. Az út végére – az előzetes válogatás után – meghaladta a másfél ezret a használható fotók száma, így ígéretünkhöz híven lesznek részletesebb beszámolók is, amelyeket ide is be fogunk linkelni.

Párizsról nem írunk külön, így íme a többi párizsi fotó.
Íme egy tematikus válogatás a loire-vidéki kedvenc ajtókról.
Ezek pedig jópofa ablakok a Loire-vidékről.
Itt cégéreket láthattok.
Itt pedig a Loire-parton készített fotókat.

Noszvaj és Szomolya

A kirándulás szerelmeseinek Magyarország sok lehetőséget kínál, a világháló pedig a lehetséges úti célok végtelen tárháza. Nézelődés közben így bukkantunk rá egy rendezvénysorozatra: a „Történeti kertek, kastélyparkok napja” programot francia mintára június első hétvégéjén rendezték meg Magyarországon. A szervezők színes programokkal várták az érdeklődőket, akik megismerkedhettek botanikus kertek, kastélykertek és más történelmi kertek múltjával, jelenével. Mi a noszvaji De la Motte kastélyt szemeltük ki, illetve megnéztük a barlanglakásokat és a közeli Szomolyára is ellátogattunk.

Noszvaj felé már messziről feltűntek a szép szőlőlugasok. A kellemes hangulatú falu a Bükk déli lábánál, Egertől 10 kilométerre fekszik és állítólag ez az ország legtisztább levegőjű települése.

A 18 századi, copf stílusú, klasszicista elemekkel is rendelkező kastélyra Noszvaj délnyugati szélén találhatunk rá. A múltja igen mozgalmas, az évek során sok tulajdonos váltotta egymást. A kastélyt 1774 és 1778 között Báró Szepessy Sámuel kezdte el építeni, aki hamar eladósodott, így a befejezetlen épületet eladta gróf Almásy Antal özvegyének, báró Vécsey Annának. A kastély mai nevét az új tulajdonos második férjétől kapta (De la Motte Antal ezredes). Az új lakók folytatták az építkezést. A tervező személye bizonytalan, ugyanis Povolni János építészmester neve is felmerült, viszont a klasszicista beütések miatt Fellner Jakab nevét is említik. A kastély öt termének díszítésén dolgozott Kracker János Lukács, Zach József, id. Szikora György és Lieb Antal. A Vécsey-De la Motte házaspár francia építészeti elemeket is felhasznált a kastély csinosításához. A kényelmes lakóháznak szánt épületet tágas udvarokkal egészítették ki. A birtok a márki halála után Almásy János kezére került, aki a családjával nagy társasági életet élt. Megfordult itt több művész, például az Egerben vendégeskedő Déryné is. 1869 őszén Steinhauser István 96 ezer forint ellenében lett a kastély legújabb tulajdonosa, majd átadta lányának. Steinhauser Berta és férje, Gallasy Gyula az 1800-as évek végéig lakott a kastélyban, majd Gallasy fia és családja már csak a nyári hónapokban tartózkodott itt. 1930 körül el is adták birtokot. 1944-ig a Balla és Benteley Drake házaspár élt a birtokon, majd a háború következtében a kastély állapota egyre csak romlott. 1956 és 1957 között az épületet helyreállították, a beázott, kormozódott falakat restaurálták, 1972-től Heves Megye Tanácsa múzeummá nyilvánította. 2016 tavaszán a szárnyépületében 30 szobával megnyílt a Tündérkert Hotel, amit a kastély főépületében megnyitott 6 szobával bővítettek. A hotel vendégei az itt töltött idő alatt visszarepülhetnek a múltba és a régi tulajdonosok bőrébe bújhatnak.

A kovácsoltvas kapu átlépése előtt először a kapuoszlopon ágaskodó unikornisokat pillantottuk meg. Láttuk, hogy az egyik az Almásyak címerét tartja. A kastély keleti homlokzata előtt található a cour d’honneur-ös elrendezésű, díszlépcsős előkert: a kastélyhoz vezető, lefelé szélesedő lépcsővel optikai csalódást értek el, amellyel a kastély nagyobbnak tűnik. Az épület sárgára festett főhomlokzata díszes rizalitos ablakokkal tagolt és a timpanonos manzárdtető zárja. Az épület tetején bronz vázák díszelegnek. Egy másik barokkos csalást a dísztelen melléképületek elhelyezésével értek el, mert nem párhuzamosan kapcsolódnak a főépülethez, így a tér tágasabbnak látszik. Az épületegyüttes kettős U alakú alaprajzzal rendelkezik. A földszinten a szerény bejárati ajtó fölött rozettával díszített erkélyt pillantottunk meg. Az ajtón néhány információt olvashattunk, majd ezek alapján átmentünk a szálloda recepciójához, ahol megvásároltuk a jegyeket. Az idegenvezetővel viszont nem a főbejáraton keresztül, hanem a szálloda felől, oldalról közelítettük meg a kastély belső termeit.

A főbejárat túloldalán található alacsony belmagasságú, fiókos dongával fedett tér festése olyan, mintha egy lugas alatt állnánk, átmenetet képezve a külső és belső tér között. A sala terrena -nek – hűsölő – nevezett rész falain, a lugas „mögött” feltűnik a versailles-i kastély festett mása, de láthatjuk a schönbrunni kastélyt is. De la Motte márki világot látott ember volt és ezzel a finom utalással közel érezhette magát mindkettő, az életét meghatározó uralkodói központhoz. A földszinti előtérből nyílik a kápolna, amelyet 1802-ben alakítottak ki a család számára, de a falu pár katolikus lakója is ide járt (a lakosok jelenős része református).

Az előtérből az emeletre az elegáns két oldalas lépcső vezetett fel minket. Ennek a kialakításakor is fontos volt az illúzió teremtés, így a kanyarban csak a külső lépcsőfokok maradtak lég szélesek, hogy kényelmesen fel és lemehessünk. Cserébe impozánsabb lett a feljárat. Emellett a lépcsőkorlát végén a kovácsoltvas díszítésű lámpák is szépen illeszkednek a kastély környezetébe.

A lépcső tetején látszódik igazán miként játszott a tervező a szintkülönbséggel: az emeleti élőtérből a hátsó barokk kertbe és a kastély további termeibe is eljuthatunk, miközben a főhomlokzat erkélyére is kimehetünk, vagyis a kastélyt lényegében beleépítették egy domboldalba. A díszes előtér mennyezetén Auróra diadalmenetét ábrázolták, a freskót Kracker János Lukács festette 1778-ban. Az oldalfalakat római istenségek karikatúrái, gúnyképei díszítik, ezekhez a mintát a gróf hozta magával: Venus, Apolló, Diana, Mars, Euterpe, Merkur alakját Petiot eredeti metszete alapján jellegzetes tárgyak ábrázolták.

Az előtérből a díszterembe folytattuk a kastély túránkat, amelynek mennyezeti freskóján szőlő szüretet ábrázoltak. Láthatjuk Bacchust, vagyis a bor és mámor istenét a sátrában, ahogy italozik. Körülötte egy faun éppen egy bakkecskével hadakozik, de boros amforát felborító puttókra is felfigyelhetünk. Noét is részegen láthatjuk, mellette szőlőfürttel nőalakok ülnek. A secco technikájú festményt Szikora György egri festő készítette. A falakon a festett díszvázák Zach József alkotásai, de falakon láthatunk még békegalambokat is. A tölgyfából készült barokk festett bellétes nyílászárók, ajtók eredetiek, ugyanúgy mint a copf stílusú Magner Károly-féle cserépkályha. A falsarkokban láthatunk optikai csalást előidéző festéseket is.

A díszterem mellett nyílik a Római-szoba, ami szintén szemet gyönyörködtető. A helyiség mennyezetét és falait szintén gyönyörű festmények díszítik. A mitológiai témájú mennyezet festményen szatírokat, puttókat, női, férfi alakokat figyeltünk meg. Idegenvezetőnk elmondta, hogy az emberi alakok valószínűleg Zeuszt és családját ábrázolják.

A római légiós jelvények (római hajítódárda galambokkal) és az ablakmélyedésekben látható császári (Domitianus, Titus, Otho és Vespasianus, Galba, Vitellius) portrék miatt nevezik a szobát rómainak. A díszterem és többi szoba csillárjait mintha a puttók tartanák.

A Madaras-szobába a díszterem északi oldalán léphetünk be, ami egy egzotikus kertre emlékeztet. A falakon festett, különleges fajtájú madarakat, növényeket láthattunk. A szoba bájos francia stílust idéz, amit francia festmények ihlették. Az egykori lakók itt teáztak, beszélgettek.

A díszterem másik oldalszárnyában a látogatók örömére egy érdekes időszaki kiállítást is be rendeztek. Az „Ők is voltak gyerekek – Varga Kálmán: Gyermekarcok vándorúton (arisztokrata gyermekportrék a 17-19. századból)” című kiállítás bemutatja a múltbéli gyerekek öltözetét és a csatolt magyarázó szövegek elmesélik miként alakult a képeken látható személyek sorsa.

Az idegenvezetés után még nézelődtünk, fotóztunk a kastélyban. A freskók, a különböző díszítések és a kastély hangulata magával ragadott minket. A kertben a barokk faragott szőlőkosarakat is különlegesnek tartottuk, de az angolkert már nem tett bennünk nagy benyomást. A hatalmas fa és cserje rengeteg között nem láttuk az őrségi épületet és a télikertet sem, illetve állítólag egy kutat is fel lehet itt fedezni.

Noszvaj hangulatos barokk kastélyába érdemes ellátogatni, mert méretéhez képest különleges. A belső terei impozánsak, amelyek elrepíthetnek a francia barokk világba is. Az idegenvezetés színvonalas, lehet fotózni, és a helyszín is könnyedén megközelíthető.

Természetesen más felfedezni való is van a környéken. A kastély parkolója melletti térképén megtaláltuk a noszvaji dombok között húzódó helyszínt, ahol egykor emberek éltek. A mai nevén „Pocem” (földalatti)-ként emlegetett területen a könnyen faragható riolittufa segítségével barlang- és pincelakásokat alakítottak ki. Az elszegényedett noszvajiak ugyanis így tudtak családjuk számára szerény hajlékot létrehozni. Ezekről a barlanglakásokról először Hermann Ottó tett említést, majd Bakó Ferenc – az Egri Vármúzeum igazgatója – részletes áttekintést készített róluk.

Az első faragott lakások a 17. század környékén jelenhettek meg, de legtöbbjüket a 19. század elején vájták ki. 1864-ben 64, 1930-ban 70 család élt így, majd egyre többen költöztek barlanglakásokba. Volt olyan időszak, hogy Noszvaj lakosságának 30 százaléka élt így. A kormány 1960-ban számolta fel a területet. Ezután csak a bor tárolására használták a hűs helyiségeket, de hajléktalanok is meghúzódtak bennük. Szerencsére a hely megtetszett néhány művésznek, akik alkotóteleppé alakítják át. A megrongálódott lakásokat kitisztították, a régi helyiséget rendbe rakták, kiásták a betemetett udvarokat, falakat bontottak és építettek, de új helyiségeket is létrehoztak.

 

 

 

 

A barlanglakásoknak három fajtáját is láthattuk a helyszínen. A legegyszerűbbek három részből állnak (szoba, konyha, kamra) és csak egy bejáraton lehet bemenni, de láttunk több szobás lakórészeket is. A lakások közül a széttagolt terűeket találtuk a legérdekesebbnek, melyeknek több bejárata volt és a helyiségek nem kapcsolódnak össze. A társadalmi különbségek a lakások kialakításánál is megmutatkoztak, például a módosabbak tornácot is kialakíthattak a lakásukhoz (Szomolyán két színes barlanglakásra is bukkantak). A „rezidenciák” falait meszelték is, hogy tartósabbak legyenek. Megfigyeltük, hogy a fa vagy kőoszlopokkal alátámasztott cseréppel ereszeket is kialakítottak. A fűtést és a főzést kemencével oldották meg, amelyet később az udvaron helyeztek el. A mértani pontossággal tervezett lakások lenyűgöztek minket. A külső részeken állattartásra és más gazdasági tevékenységre utaló helyiségekre is felfigyeltünk. Érdemes volt minden kisebb-nagyobb részbe bekukkantani, mert a kacskaringósan kivájt, szépen ívelt falak között egy más világba csöppenhetünk. Az oszlopokkal, boltívekkel, lépcsőkkel díszített helyiségekben csak gyönyörködni lehet és az itt látott alkotások is különlegesek. Az immáron alkotótelepként használt helyre évente hívnak meg művészeket a világ különböző pontjairól. A terület már nem a szegény telepre emlékezteti a falu lakóit, így ők is támogatják a művészeket.

Hazafélé utunk zárásaként megálltunk Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez tartozó és az Északi-középhegység lábánál található Szomolyán, ahol elsétáltunk a híres kaptárkövekhez. A képződmény a vulkáni tufa erős mozgása során jött létre, majd később emberi kéz is formálta, ugyanis a kúp alakú sziklaalakzatokba mélyedéseket faragtak. Ezeket a fülkés sziklákat nevezték el a lakosok kaptárköveknek. Egyik másiknak beszédes neve is van: Ördögtorony, Ördög-kő, Bábaszék, Nyerges, Királyszéke, Kősárkány.

A képződmények első kutatója Bartalos Gyula volt, de később többen is tanulmányozták a kialakulásukat. A fülkéket halotti urnák elhelyezésére, vagy méhészeti tevékenységekre is használhatták, de a kutatócsoportok egyikükre se találtak teljes bizonyságot.

Szomolyán 13 kaptárkövön összesen 132 db fülke van. Ebből 117 db 8 egymáshoz közeli kaptárkövön található és ugyanitt egy kúpon 48 db fülkét lehetne összeszámolni. Bükkalján összesen 82 db kúp van és ezeken 479 fülke. Van tehát mit felfedezni, és nagy szeretettel ajánljuk ezek felfedezését, mert a kaptárkövek nemcsak természeti értékek, hanem a kultúrtörténeti jelentőségük sem utolsó.

Itt láthatsz további képeket a kastélyról.

Itt a barlanglakásokról találsz még fotókat.

Itt pedig a kaptárkövekről.