Közlekedj Velencében

Velence a lagúnák városa, ahol a gondolások énekelve visznek minket körbe a szebbnél szebb paloták között. Legalábbis a köztudatban ez a kép él. Valójában az átlagos turista kettőször is meggondolja, hogy gondolázzon-e, mert elég drága. Jellemzően a lábunk vagy a vaporetto szokott minket célba juttatni. Aki Velencébe megy, az általában a Piazzale Roma parkolójába, vagy a S. Lucia pályaudvarhoz, vagy esetleg a Riva degli Schiavoni mólójához érkezik. A velencei tömegközlekedés csak a legfontosabb útvonalakat fedi le: végigmehetünk a Canal Grandén, körbehajózhatjuk a történelmi várost, és eljuthatunk a Lidóra, Chioggiába, és a környező szigetekre, mint pl. Muranóra, Buranóra, Torcellóra, vagy a még kisebb célpontokra, mint a temetőszigetre, vagy S. Giorgio szigetére. Minden egyébre ott van a lábunk.

A szűk lagúnák mentén közlekedni igazi kihívás. A házszámok az ezresek körében mozognak, egy gps-es térkép nélkül könnyű eltévedni. Ráadásul ember legyen a talpán, aki tudja mikor kell átmenni a túloldalra, mert nem lesz több híd arrafelé, amerre menni szeretnénk.

A gondolások viszont a legkülönfélébb helyekre kalauzolnak el minket, nekünk pedig csak nézelődni kell. Ez a hajóféle már 1094-től ismert és kiválóan alkalmas a szűk csatornákban való közlekedésre. A reneszánsz időszakban számuk elérte a tízezres nagyságot, de manapság - a modern világ vívmányainak és a hidak számának növekedése miatt - csak 400-500 van belőlük. A hajótest különleges kiképzésének köszönhetően egy ember is elég az irányításukhoz és csak nagyon extrém körülmények között borul fel.

Érdekes, hogy a város talapzatának süllyedése miatt már a gondolák se jutnak el mindenhova, ugyanis egyes kisebb hidak alatt már nem férnek el. A gondolások száma korlátozott, nagyon zárt közösséget alkotnak, nőt nem vesznek fel maguk közé. Az áraik a gondolás tapasztalatától is függnek: egy kezdő gondolással van, amikor 40 euróért is utazhatunk, de egy óra ára könnyen meghaladhatja a 100 eurót is.

A vaporetto a velencei vízibusz neve. A jegyek mindig időalapúak, az olaszországi szokásoktól eltérően itt még a menetrend betartására is számíthatunk. Persze Velencében senki se akarja magát Svájcban érezni, hiszen Olaszországban a pontosság is csak olaszosan értendő. A vaporetto kifejezetten stabil jármű, de ez relatív. 1970. szeptember 11-én tornádó pusztított a városban, ami felborított egy vaporettót. A 21 halott között magyarok is voltak.
A hajókat a személyszállításon kívül a bolti árufeltöltésre is használják. Nem egyszer kellett kerülgetnünk az éttermek és boltok mellett kirakodott árukat, amelyeket kisebb-nagyobb motorcsónakokon juttattak célba. Velencében a szemétszállítás is vízi úton történik.

A velencei tömegközlekedés tehát szó szerint értendő: van a tömeg, amely közlekedik. A karnevál során sok helyen szinte lélegezni se lehet, és az év legvalószínűtlenebb időszakaiban is állandóan csoportosan közlekedő turistákba botlunk. Itt soha sincs holtszezon.

Végülis gyalog szinte mindenhova eljuthatunk: a Piazzale Romától az Arzenál legtávolabbi csücskéig folyamatos a szárazföldi összeköttetés. A gyalogosnak csak egy ellenfele van: az acqua alta, vagyis a dagály, amely elönti a várost. A legalacsonyabb pont a Sz. Márk tér, és amennyiben a dagály 80 cm-nél magasabb, úgy errefelé már csak korlátozottan tudunk közlekedni. A modern technika viszont ebben is segít: különféle applikációkat találunk, amelyek grafikonnal mutatják a dagály előrejelzést, a WVF-Water on the Venice Floor viszont ezt azzal is megtoldja, hogy pirossal jelzi a térképen az aktuálisan víz alatt lévő területet. Ez viszont csak internettel működik, mivel offline változat nem készült.

Előre tehát bátran, a város tele van érdekesebbnél érdekesebb látnivalókkal, amelyek csak a felfedezésre várnak!