A Canal Grande mentén sétálva temérdek
palotára bukkanhatunk. Ilyen például a Dorsoduro negyedben
található Ca’Rezzonico palota, Baldassarre Longhena mesterműve.
Századokkal ezelőtt az épületet gazdag nemesi családok
birtokában volt, ma 18. századi Velence Múzeumaként
(Museo del Settecento Veneziano) várja a látogatókat. A palota
helyén eredetileg az ősi velencei nemességhez tartozó Bon család
két háza állt. 1649-ben Filippo Bon bízta meg Baldassare
Longhena építészt, hogy tervezzen a család számára egy új
palotát. Longhena tervei alapján 1667-ben kezdődött meg az
építkezés, de 1682-es haláláig csak az első emeletet tudták
befejezni. Az építkezést ezt követően több évtizedig
felfüggesztették a család anyagi gondjai miatt. A palota további
fejlesztését – már az új tulajdonosok, a Rezzonico család
által megbízott – Giorgio Massari folytatta 1750-ig.
A Velencei Köztársaság bukása után a
Rezzonico család a ház művészeti kincseinek elárverezésére,
végül az épület eladására kényszerült. A következő
évszázadokban a palota kézről kézre szállt. Végül 1935-ben a
palota a város birtokába került, melyben kialakították a 18.
századi Velence Múzeumát.
A berendezés, a festmények és a többi műkincs nagy része különböző palotákból került ide, egész mennyezetek származnak máshonnan, de az összhatás mégis egységesnek mutatkozik. Találunk itt festményeket és freskókat Pietro Longhitól, Canalettótól, Francesco Guarditól, Giandomenico Tiepolótól. Maradtak eredeti díszítő elemek is: ilyen Pietro Viscontitól a bálterem trompe-l’oeil oldalfala (a fenti címer egy részlet innen); Giovanni Battista Crosato mennyezetfreskója (Apollo kormányozza a napkereket a kontinenseken), ami szintén a báltermet ékesíti; Giovanni Battista Tiepolo: Ludovico Rezzonico és Faustina Savargnan házasságának allegóriája.
A berendezés, a festmények és a többi műkincs nagy része különböző palotákból került ide, egész mennyezetek származnak máshonnan, de az összhatás mégis egységesnek mutatkozik. Találunk itt festményeket és freskókat Pietro Longhitól, Canalettótól, Francesco Guarditól, Giandomenico Tiepolótól. Maradtak eredeti díszítő elemek is: ilyen Pietro Viscontitól a bálterem trompe-l’oeil oldalfala (a fenti címer egy részlet innen); Giovanni Battista Crosato mennyezetfreskója (Apollo kormányozza a napkereket a kontinenseken), ami szintén a báltermet ékesíti; Giovanni Battista Tiepolo: Ludovico Rezzonico és Faustina Savargnan házasságának allegóriája.
A palota négyemeletes márvány homlokzata a
Canal Grande felé néz, és tükrözi az építő család
presztízsét. A megszokott velencei mintáktól eltérő homlokzaton
Longhena érdekes világos-sötét hatásokat ért el. Az épületet
hátulról egy szökőkúttal díszített udvar öleli körbe.
A Giusto Le Court (másik művéről itt olvashatsz)
angyalkájával díszített lépcső után a
bálterembe jutunk, amely közel 200 évig adott otthont a velencei
felső tízezer legfényűzőbb ünnepségeinek. A monumentális
terem egyedülálló volt Velencében, amit a mennyezet lebontásával
és a két emelet teljes magasságának kihasználásával
alakítottak ki. A mennyezetet Girolamo Mengozzi Colonna és
Giambattista Crosato freskói ékesítik.
Emeletről emeletre barangolva láthatjuk, hogy az összegyűjtött
műkincsek méltón idézik fel a 18. századi velencei gazdagok
életét, de ezzel párhuzamosan megismerhetjük a kiállított
csodás vásznak (Pietro Longhi, Francesco Guardi és Giambattista
Pittoni művei) által az egykori velencei élet más területét is.
A második szinten berendezett trónterem (a mennyezetfreskó
részlete a fenti szakállas babérkoszorús öregúr, vagyis az
Érdem, a teljes képet itt
találod) legszebb éke az Antonio Corradini
szobrászművész által készített aranyozott rokokó stílusú
trónszék (a lenti képen ennek egy részletét találod, a teljes
székről itt
található fotó). Emellett Andrea Brustolon csodálatos
faragott bútorairól sem szabad elfeledkezni. Különleges
élmény Antonio Corradini lefátyolozott asszonyt ábrázoló
mellszobra,
és a muránói csillárok is méltó módon tükrözik a korszak
pompáját.
Nem maradhat ki természetesen a korszak kínai divatja sem, ennek
megfelelően a látogatás során számos távol keleti jellegű
szobrot és mintát találtunk.
Az eredetileg a személyzet számára fenntartott
harmadik szinten Egidio Martininak a 15. századtól a 20.
század elejéig terjedő időszakot felölelő, figyelemre méltó
festészeti gyűjteményét láthatjuk. Itt rendezték be az egykori
Aido San Marchi gyógyszertár három szobáját is. A
kedvencünk mindenesetre Canaletto alábbi két képe
(Velencei látkép: a Canal Grande a Balbi palotától a
Rialtóig, illetve a Capriccio portikusszal).
A Ca’Rezzonico palota méltón tükrözi a 17-18.
század felső tízezrének hóbortos kicsapongásait. Ahogy belépsz
a lenyűgöző termekbe, könnyű elképzelni a maszkos vidámságokat,
a pezsgő ünnepségeket. Három emeletnyi pompa, csillogás,
bujaság, mint egy időutazás Casanova korába…
A képeket nagy felbontásban itt
látod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése